Egy sor kihívásra kell felkészülni

Kategória: Kamara | Szerző: FJ, 2017/08/01

Kis Miklós Zsolt,
államtitkár

– Államtitkár úr egyben a kamara alelnöke is. A két funkcióból kapott információk alapján értékelheti az elmúlt évek munkáját. Milyen eredményeket mondhat magáénak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara? Mint köztestület, hogyan képviseli, egyezteti a gazdálkodók érdekeit?

– Erre a kérdésre válaszolva azzal kell kezdenem, hogy mindenekelőtt azt kell megnézni, honnan indultunk. Elméletileg 2012 előtt is volt egy „kamara”, azonban az egy szűk gazdasági elit, egy szűkebb gazdálkodói réteg társasága volt. Ráadásul, minthogy nem volt kötelező a tagsága, igen csekély volt az aktivitása is, meg az elvégzett munka is. A megyék is különböztek egymástól, az egyik valahogy működött, a másik egyáltalán nem, mindennek a tetejébe rengeteg adósságot halmoztak fel. Ezt örökölte 2012-ben, a kamarai törvény megalkotásakor az új vezetés.

Ehhez képest a kamarai választások után egy egységesen szervezett köztestület jött létre országos szinten is. Gyakorlatilag egy teljesen újjáépített kamara működik 2013 óta. Szemléletesen mintha valaki úgy kényszerült volna az alapoktól átépíteni a házát, hogy közben benne lakik. Az első öt év azzal telt, hogy a kamarát szervezetileg, pénzügyileg és köztestületi mivoltában is megerősítettük. Kezdve azzal, hogy a megyék ma már teljesen egységesek, tehát minden szolgáltatás minden megyében elérhető, folytatva azzal, hogy átvettük és kiépítettük a mai falugazdász hálózatot, egészen addig, hogy ki kellett építenünk egy önálló, teljesen független informatikai rendszert. Mindebből persze egy kamarai tag vajmi keveset lát, hiszen ezek elsősorban szervezeti kérdések.

Mint köztestület, a kamara érdekképviseletet nem láthat el, ugyanakkor mivel a mezőgazdaság, a termelők, az élelmiszer-gazdaság, a feldolgozók is mind a kamarában vannak, gyakorlatilag egy asztal mellé tudtuk ültetni a korábban sokszor egymással szemben lévő feleket. Kötöttünk a kormánnyal egy olyan stratégiai partneri megállapodást, amely kimondja, hogy a NAK a kormány elsőszámú tárgyalópartnere az agrártestületek közül. Ez számunkra azt jelenti, hogy ennek a felelősségével kell gondolkodnunk minden megszólalásunkban.

A tagjaink munkáját pedig egy sor gyakorlatorientált szolgáltatással tudjuk már eddig is és a jövőben is közvetlenül szolgálni. Olyanokkal, mint a tápanyag-gazdálkodási terv elkészítése, vagy az új közös telefonszolgáltatás, egészen a majdani országos jégkár-mérséklő rendszer kiépítéséig.
És a már említett agrárpolitikai döntésekben való lobbizáson kívül az sem árt, ha nemzetközi érdekvédelemmel is foglalkozunk. Célunk, hogy a legkisebb falutól egészen Brüsszelig el tudjuk vinni a tagjaink szavát. Ehhez 650 falugazdászunk munkája 2000 helyszínen nyújt segítséget, hogy értesüljünk az agrárium napi problémáiról. Szolgáltatásunk sikerét jól mutatja, hogy mintegy 1000 milliárd forintot tesz ki az a pályázati összeg, amelyhez az elmúlt években a gazdálkodók a falugazdász hálózat segítségével jutottak hozzá.

– Alelnökként nemzetközi szervezetekben is képviseli az Agrárgazdasági Kamarát, s egyben a magyar gazdákat. Milyen a megítélésünk Brüsszelben, illetve a Visegrádi Négyek körében? Mely magyar kezdeményezésekből lett nemzetközi gyakorlat?

– A Visegrádi Négyek kamarái a gyakorlatban már több mint másfél évtizede együttműködnek. Mind a személyes, mind a szakmai kapcsolat kiváló a másik három ország agrárkamaráival, a 2012–13-as időszak óta mégis tudtunk új szelet hozni ebbe a munkába. Persze ez nem csoda, hiszen ami a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart illeti, ugyanazokkal a problémákkal szembesül mindegyik ország.

Nekem idén szeptemberben jár le a második mandátumom a COPÁ-nál. Azt gondolom, az a tény, hogy Kelet-Európából kétszer is megválasztottak alelnöknek – jelenleg a V4-eket is én képviselem –, azt mutatja, hogy Magyarország megítélése jelentősen javult az elmúlt évekhez képest. Sokszor megkérdezik a szakmai véleményünket, vagy egyeztetnek velünk, magyarokkal is. Köszönhető ez annak is, hogy a COPA-COGECÁ-ba sok munkacsoportba tudtunk magyar szakértőket, akár munkacsoport-vezetőként, akár elnökként, alelnökként delegálni. Ez azért is fontos, mert az Európai Bizottság csak ezzel a tanácsadó testülettel egyeztet, és a javaslatait nagy mértékben figyelembe veszi. Voltak olyan témák, amelyekre kifejezetten mi hívtuk fel a figyelmet, vagy a mi véleményünkre voltak kíváncsiak. Ilyen például a kötelező kamarai tagság; a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kérdése, amire hazánkban már jogszabály is készült; de ilyen a GMO-mentes élelmiszerek témája; illetve a neonikotinoidok és a méhészet kérdésköre is.

– Kihívások egész sora jelenik meg a gazdák számára: klímaváltozás, digitalizáció stb. A nagy gazdaságok vezetői képzettebbek, önerőből is képesek követni a technológiai újdonságokat. A kicsiket, közepeseket hogyan tudja segíteni az állam, a köztestületi szereplő kamara?

– Ha kitekintünk, azt láthatjuk, hogy a világ és benne a mezőgazdaság, az élelmiszeripar egyre gyorsuló ütemben fejlődik. Ettől mi sem tudjuk magunkat függetleníteni. Ugyanakkor, ha megnézzük a versenytársaink statisztikai számait, eredményeit, hogy ki milyen hatékonysággal termel, hogyan alakulnak az 1 hektárra vetített, támogatások nélküli jövedelmeik, azt kell látnunk, hogy mi 50%-on, vagy egyes vélemények szerint még annyin sem állunk hozzájuk képest. De az ország számára rendelkezésre álló agrárpotenciálnak is csak a felét használjuk ki a legoptimistább vélemények szerint is. Rengeteg teendőnk van tehát, hogy ezeknek a kihívásoknak megfeleljünk.

Az informatika fejlődése, a digitalizáció borzasztóan gyors a mezőgazdaságban is. A precíziós gazdálkodás annál is inkább megkerülhetetlennek tűnik, mivel nemcsak sok költséget tud megtakarítani a gazdának, hanem a környezetet is kíméli. Nyilván léteznek gazdasági számítások, amelyek ki tudják mutatni, melyik az a gazdaságméret, amely fölött már érdemes a precíziós gazdálkodást bevezetni. Azt is látni kell azonban, hogy ezek az eszközök egyre korszerűbbek, a szoftvereik egyre fejlettebbek, egyre újabb versenytársak jönnek, márpedig ha verseny van, az eszközök, a technológiák egyre olcsóbbak lesznek. Akkor pedig a most még kevésbé költséghatékony gazdaságokban is bevezetésre kerülhet a precíziós gazdálkodás, hiszen 20–30% költségcsökkentés már nyereségnek is megteszi!

Hasonlóképpen a klímaváltozásra is fel kell készülnünk, ezt az elmúlt hetek is újra bizonyították. Úgy tűnik, hogy egyes kertészeti ágazatok egyre felkészültebbek, egyre több fólia és üvegház épül, ami egyrészt garantálja a termésbiztonságot, másrészt hatékonyabb termelést tesz lehetővé. Néhány megyében már működik jégkár-mérséklő rendszer is, amit a kamara az elkövetkező időszakban országos hálózattá kíván kiépíteni. Ez a beruházás pedig komolyan hozzájárulhat a klímaváltozás okozta károk mérsékléséhez, működtetésével a kamara éves tagdíjbevételének tízszeresét, mintegy 50 milliárd forintot lehet megmenteni majd minden esztendőben, csak az agráriumban.

Talán a legjelentősebb kihívás mégis az öntözésfejlesztés. Az elmúlt 20–30 évben ezen a területen nem volt komolyabb előrelépés. Azon kell tehát dolgoznunk, hogy egy kevésbé bürokratikus, az EU számára is elfogadható olyan öntözésfejlesztés, olyan vízgazdálkodás valósuljon meg, amely az egész ország érdekeit képviseli, és minden térségben biztosítja az öntözést, akár felszín feletti, akár felszín alatti vízkészletről legyen szó. Ez nagyon hosszú folyamat lesz, és a megvalósítás akár 1000 milliárd forintba is kerülhet. Egy felelős államnak azonban biztosítania és garantálnia kell az öntözés lehetőségét, hogy a gazdaságai versenyképesebbek legyenek, és kevésbé legyenek kiszolgáltatva az időjárásnak. Lehet a forrásokon vitatkozni a működtetés során, de a kiépítés forrásigénye olyan óriási, hogy azt a gazdavilág nem tudja előteremteni, ahhoz állami segítség kell. Vannak olyan pályázatok a Vidékfejlesztési Programban, amelyek ezt hivatottak segíteni.

– A Vidékfejlesztési Program pályázati kiírásai megjelentek. Ha minden fejlesztési terv megvalósul a következő években, mennyiben lesz más a magyar mezőgazdaság a mostani állapotához képest? Milyen versenyképességi helyzetben indulhatunk a 2020 utáni, esetlegesen csökkentett támogatások mellett?

– A Közös Agrárpolitika 2020 utáni alakulását ma még nagyon nehéz előre látni. Ha a támogatáspolitikát, a pénzügyeket nézzük, a mostani egyeztetéseket látva nem kell drasztikus változásokra felkészülni. Ugyanakkor a brexit és más események hatását biztosan meg fogjuk szenvedni, tehát a támogatások minimum át fognak alakulni. Egyértelmű, hogy lesznek országok, ahol csökkenni fognak a rendelkezésre álló források. A nagy kérdés az, mennyire fogunk tudni olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek a környezetvédelmet is szolgálják, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait is kompenzálják, de közvetlenül mégiscsak a gazdálkodóknál landolnak.

Azt látni kell, hogy a globális piac és az EU-s piac folyamatosan egyre nyitottabbá válik, egyre több versenytárs fog megjelenni az EU piacán. Ugyanakkor ez számunkra is tartogat lehetőségeket, de csak a magas hozzáadott értéket hordozó, magas minőséget képviselő élelmiszerek piacán. Az alapanyag-termelés nem lehet a húzóágazatunk. Pedig a mostani vidékfejlesztési pályázatokból az látszik, hogy a legtöbb pályázó még mindig elsősorban kapacitásbővítésben gondolkodik, és kevésbé az energiahatékonyság javításában vagy a több lábon állásban.

Sajnos ehhez óriási hiány van a szakértő munkaerőben is. Komoly lépéseket kell tennünk a duális képzésben, a szakképzésben és a felnőttképzésben egyaránt, mert az elmúlt években nem jó irányba haladtunk. Rengeteg embert képeztünk az egyetemeken, de a mezőgazdaságban ezeknek csak a töredéke kezdett el dolgozni. Olyan szakembereket kell tehát a jövőben képezni, akik valóban a mezőgazdaságban maradnak.

Nem lehet megkerülni a szövetkezés, az integráció kérdését sem. Nagyon kevés olyan szövetkezet, termelői csoport van, amelyik már évek óta azt a célt szolgálja, amire akár az EU, akár mi kitaláltuk. Pedig a támogatások jelenleg is rendelkezésre állnak. Mind a működéshez, mind a beruházásokhoz továbbra is tudunk forrást biztosítani. Márpedig, ha hosszabb távon versenyképesek akarunk maradni, akkor a csökkenő támogatások és az egyre nyitottabb piac világában csak az fogja sikeresen továbbvinni a vállalkozását, aki nemcsak egyedül, az önálló gazdálkodásban bízik, hanem a partnerségben is.

A partnerségnek van egy lényeges eleme, ez az önkéntesség. Kényszerrel senkit sem lehet a szövetkezetbe beterelni, bármennyire is jó a szándék. Bízom benne, hogy nem a gazdasági kényszer, hanem a saját jól felfogott érdekük fogja a gazdákat bevinni ezekbe az együttműködésekbe. Ebben a szemléletváltozásban igen nagy szerepe lesz a következő generációnak, amely, bízom benne, már egészen máshogy fog ehhez a kérdéshez hozzáállni.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai