Integráció és tudásalapú termelés

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Valkó Béla, 2017/08/10

Raskó György,
közgazdász

– A belföldi kereslet visszaesésével szemben az exportpiacokon megnőtt az érdeklődés a kalászos gabona iránt.

– Igen, de ezeken a piacokon csak a nagyon olcsó, döntően takarmányozási célra előállított tömegbúzával, illetve extra minőségű, magas fehérjetartalmú és hektolitersúlyú, minőségi búzával lehetünk sikeresek. A termelőnek el kell tudnia dönteni, hogy melyik területen akar versenyképessé válni. Sok ezer hektáron akar takarmánybúzát magas hozammal, alacsony fajlagos költséggel előállítani, vagy specializálja magát durumbúzára, kekszbúzára, esetleg más minőségi búzára. Rossz termelő az, aki, amikor elveti a magot, még nem tudja, mit fog kezdeni a betakarított gabonájával. Az ilyen termelők meg fognak bukni, vagy egy részük már meg is bukott. Nem kétséges, ha az uniós földalapú támogatást lefaragják, ezek a gazdálkodók pillanatok alatt ki fognak esni a gabonatermesztők köréből. Attól függően tehát, hogy mely területen akar versenyképes lenni a termelő, kell a vetőmagfajtát megválasztani, és ehhez kell rendelni a technológiát, a műtrágyázást, a növényvédelmet, a vetési időt, amit szigorúan be kell tartani. Hogy konkrét legyek, a mostani időjárási, klimatikus változások szinte kötelezően előírják, hogy a búzát legkésőbb október közepéig el kell vetni, mert az október közepe után vetett búza minden nappal kisebb termést hoz. A novemberben földbe kerülő búzától aligha várhatunk nyereséget.

– Milyen tendenciák érvényesülnek a vetőmagfajták használatában?

– Nos, egyre nagyobb számban vetnek külföldi fajtákat, köztük hibrideket is a magyar gazdák. A probléma a magyar fajtákkal az, hogy ezek nem képesek garantáltan a 7–8 tonnás terméshozamra, ami pedig feltétele jövedelmezőségnek. A minőségi búzában is a durumbúzát lehet jó áron eladni. A hazai, úgynevezett javító búza egyre versenyképtelenebb, és a durummal nem tudja fölvenni a versenyt. A magyar nemesítőházaknak ezt a követelményt célszerű lenne figyelembe venni, és olyan fajták előállítására koncentrálni, amelyek elsősorban magas hozamot tudnak biztosítani. Ez sokkal fontosabb a beltartalomnál. Egyelőre a magyarországi durumbúzák szinte mindegyike import francia, német osztrák vagy olasz vetőmag. Ez egy olyan probléma, amit rövidtávon nem is lehet nagyon orvosolni.

– Rövid távon tehát nem sok jóra számíthatunk.

– A világpiacon a mi körzetünkre óriási nyomás nehezedik Oroszország és Ukrajna felől, olyan, ami ismeretlen volt még 10 évvel ezelőtt. Az oroszok és az ukránok együttesen „csak” kalászos gabonából 70–80 millió tonnát tudnak az exportpiacokra juttatni, ami igen beszédes, ha figyelembe vesszük, hogy a hidegháború éveiben a Szovjetunió még importra szorult. És itt jönnek még a 10–20 ezer hektáros gazdaságok, a nagyüzemi termelés, és a világ legjobb talajainak, az ukrán csernozjomnak a hatalmas versenyelőnye.

A probléma az, hogy ez a térség a Földközi-tenger és a mediterrán térségre önti a búzáját, oda, ahova elvileg mi is tudnánk exportálni. Tehát hatalmas a konkurencia, és nagyon alacsonyak az árak. Az, hogy a világpiacon a kalászosgabona-árak ilyen alacsonyak, egyértelműen az orosz–ukrán expanzió következménye. Putyin, orosz elnök éppen a napokban nyilatkozott arról, hogy további 30 százalékkal növelik a gabonatermelést, ami újabb 30–35 millió tonnát jelent, és ezt a mennyiséget is exportálni kívánják. Ha Moszkva komolyan veszi ezt a fejlesztést, akkor 10 éven belül 100 millió tonna kalászos gabonát fognak önteni erre a térségre, amivel csak úgy lehet versenyezni, ha ugyanolyan fajlagos költségekkel dolgozunk, mint ők. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a most jellemző 4–5 tonnás hozamok helyett 7,8–10 tonnás terméseket takarítunk be. És ez még nem minden. Ha az EU Ukrajnával köt egy szabadkereskedelmi megállapodást és azt életbe lépteti, netán vám- és kvótamentesen beengedi az ukrán búzát, kalászos gabonát Európába, akkor az európai piacon is akkora versenytársunk lesz, amivel nem fogjuk tudni felvenni a versenyt.

Ez a döntés a kapuban áll. A megállapodást ugyanis aláírták, de a hollandok vétója miatt nem lépett érvénybe. A veszély tehát óriási. Újra hangsúlyozni szeretném: belföldön csökken a kereslet mind a takarmány-, mind az étkezési búza iránt. Az exportpiacon pedig brutális verseny van. Alacsony költségen előállított tömegbúzával vagy pedig nagyon magas hozzáadott értéket tartalmazó, beltartalmi értékeket hordozó célbúzákkal tudhatunk „labdába rúgni”.

– Hogyan értékeli a magyar fajtákat?

– A mi gazdaságunk egyáltalán nem használ magyar fajtákat, de hasonló a helyzet a környékbeli gazdákkal is, akik gyakorlatilag hasonlóan mind áttértek az általunk jobbnak tartott külföldi, elsősorban francia búzafajták és hibridek termesztésére. A Győzelem Kft. négy éve nem vet magyar búzafajtát, és ugynez történik azon a 3000 hektáron is, amelyet mi integrálunk. A francia fajták nálunk minden évben fantasztikusan bizonyítanak, így a csere gondolatával sem foglalkozunk.

– Szakemberek szerint az idén alig lehetett látni megdőlt búzát, ami kisebb termésre utal.

– Valóban így van, és ebben az évben ez az egész Kárpát-medencére érvényes. A hektolitersúly nálunk is alacsonyabb, mint tavaly volt. Az elmúlt évben 82–83, az idén csak 77–78 körül alakult.

– Integráció?

– Óriási előrelépés van ebben a törekvésünkben. Most már 100 fölött van az általunk integrált gazdák száma. S ami lényeges, hogy ezek önkéntes alapon történő együttműködések, tehát ebben semmiféle szervezeti forma nincsen. Szóval a Kft. 2400 hektárján felül 3500 hektárt integrálunk, és ez a terület évről évre nő. A legerősebben a búzánál, s talán a sörárpánál is.

– Milyen volt ez az évük?

– Csak jó közepes. A terméshozamok ebben az integrációban az idén nagyobbat szólnak mint tavaly, vagyis 5 és 9 tonna közöttiek. A hibridbúzák az egyéni gazdáknál is közel vannak a 9 tonnás átlaghoz. A kekszbúzánál 7 tonna az átlag, a javító minőségű búzáknál pedig 6 tonna körül.

– Értékesítési gondok?

– Nincsenek. Az egész termés Olaszországba megy.

– Van-e értelme a magtárépítésnek?

– Természetesen. Mi egyértelműen itthon tárolunk, mert az olasz partnerünknek kifejezetten ez a kérése, vagyis hogy just in time szállítsunk.
Amire mi törekszünk, az a lehető legmagasabb terméshozam, a hozamstabilizálás, s hogy véletlenül se legyen toxinos a gabona. A növényvédelem tehát rendkívül fontos. Megtanultuk, hogy milyen műtrágyázást és agrotechnológiát kell használni ahhoz, hogy például az Euclide francia fajtának, ami nálunk a legnagyobb tétel, annak a P/L-je 0,5 körül legyen, mert ez az, ami kell az olasz partnerünknek, ezért hajlandó a magyar belpiaci árnál „ab telepi” paritáson 10–15 százalékkal többet fizetni.

Lényeges, hogy ezt minden évben tudjuk hozni, mert meg lehet tanulni. A technológiai fegyelem betartása elképesztően fontos, és a hozzánk csatlakozott gazdáknak szigorúan be kell tartani ezeket az előírásokat, különben nem veszik át a terméküket.

– Hogyan látja az öntözés helyzetét?

– Az öntözés iszonyúan fontos lenne. Az viszont egészen tragikus, hogy egyik hatalmon lévő kormány se tudja megoldani az öntözésfejlesztést Magyarországon. Kellenének óriási nagy tárolók a Dunán és új csatornák a Dunántúlra, az Alföldre egyaránt, hogy oda lehessen vezetni a vizet a termelő földjéhez. Attól kezdve az ő felelőssége, hogy él-e a lehetőséggel vagy sem. Szégyen, hogy a hetvenes, nyolcvanas évek elején még közel 300 ezer hektárt öntöztek, ma pedig körülbelül 60 ezret.

A földtörvényt is módosítani kellene, hogy ne történhessen az meg, hogy egy gazda megtorpedózza a szomszédjainak az öntözésfejlesztési elképzeléseit, mert mondjuk nem biztosít szolgalmi jogot rá, hogy a földjén átmenjen egy cső vagy árok. A kormány önkéntessé tette a vízügyi társaságok bevételéhez való hozzájárulást, azóta a magángazdák 90 százaléka nem fizet egy fillér hozzájárulást sem. Maradtunk mi nagyok, például itt Enying környékén is az enyingi Agrár Rt., a lajoskomáromi Győzelem, meg még egy-két kft. vagy nagyobb vállalkozás. Így a vízgazdálkodási társulásnak nem maradt semmi pénze, már karbantartásra sem, nemhogy fejlesztésre. Közben a jó minőségi földjeinket egyre rosszabbul használjuk ki. Én azt gondolom, hogy amíg ez a szemlélet itthon nem változik meg, addig az öntözésfejlesztési programokból sem lesz a gyakorlatban semmi.

– Az sem szerencsés, hogy túl sok a fajta, nem egységes a termény.

– Ez így van. Mi előírjuk, hogy az integrációnkba milyen búzafajtákkal lehet belépni, és csak azokkal lehet. Tőlem mindenki azt csinál, amit akar, de ha hozzánk ad el, be kell tartania a szigorú regulát. Ez vonatkozik a növényvédelemre, a vetőmagra, a műtrágyázásra. Ez egy rendkívül fegyelmezett együttműködés, hogy amikor leülünk az olasz partnerrel tárgyalni, akkor azt tudjam mondani, hogy uram, itt van 15 ezer tonna azonos minőségű gabona, amit önök egyszer bevizsgálnak, és amit mi egész évben just in time szállítunk Önöknek.

– Kaptak-e támogatást az integrációhoz?

– Nem is kértünk, de nincs is rá szükségünk. Nézze, én úgy gondolom, hogy agyon van támogatva ez a mezőgazdaság. Az állam és az unió is elkölthetné a pénzt hasznosabban is. Azt gondolom, hogy a mezőgazdaság a 21 században egyértelműen tudásalapú kell legyen. A tudásalapú mezőgazdaság lesz a 21. század meghatározó tevékenysége. Folyamatosan át kell majd térni – ez a búzánál is igaz, és ez az egyik legnagyobb kihívás – az organikus búzatermelésre, mert annyi lisztérzékeny ember van már Magyarországon, hogy az tarthatatlan. Látni kell, hogy a vegyszerek csak ártanak az embereknek. Ezért olyan búzatermelés és általában is olyan mezőgazdaságitermék-előállításra van szükség, amely a lehető legkevesebb kemikáliát tartalmazza. Ez persze az állattenyésztésben is igaz, rendkívül káros például a hormonok használata. Az organikus termeléshez nemcsak lelkesedés kell, hanem elképesztő nagy tudás.

– Nem lesz ez túl drága, megfizethetetlen?

– Kellenek olyan kvázi iparszerű technológiák, amik teljesen környezet- és humánegészségügy-barátok. Ez egy új szakma. Ezt meg kell tanulni. Ehhez képzés kell. Ez a 21 század nagy kihívása, hogy miként tudunk előállítani nagy tömegben olyan élelmiszert minőségi termékként, ami az előbbi követelményeknek megfelel. Ugyanakkor olcsón is, mert egyébként csak a gazdag németek, angolok meg amerikaiak tudják majd megvásárolni.

Tartós vízhiány

Kihirdette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett tartósan vízhiányos időszak kezdetét Pintér Sándor belügyminiszter – áll a Magyar Közlöny június 30-án megjelent mellékletében. A vízgazdálkodásról szóló törvény alapján a mezőgazdasági művelésre használt talaj vízháztartási adatai és a hidrometeorológiai előrejelzések figyelembevételével az ország egész területén a tartósan vízhiányos időszak kezdetét 2017. július 1. napjával állapították meg. Egyúttal a vízkészletjárulék kiszámításáról szóló rendelet szerint a 2017. június 17-től 2017. június 30-ig történt vízkivételekhez kapcsolódó vízkészletjárulék összegét 20 százalékkal csökkenteni kell.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai