Az őszi árpa integrált termesztése

Kategória: Növényvédelem | Szerző: Dr. Nagy Géza, Dr. Novák Róbert és Dr. Ripka Géza, NÉBIH

Az őszi árpa betegségei

A vírusos betegségek közül az árpa sárga törpülés (Barley yellow dwarf virus) és az árpa csíkos mozaik (Barley stripe mosaic virus) említésre méltó. A sárga törpülés megjelenésére jellemző a csúcstól induló levélsárgulás, -vörösödés, a törpe növekedés, hiányos gyökérképződés. A kalászok gyakran sterilek. A kórokozó levéltetvekkel és az aranka (Cuscuta campestris) magjaival terjed. A csíkos mozaik jellegzetes tünete a levelek hosszanti, csíkszerű, klorotikus, szürkés elszíneződése. A növekedésgátlás és a steril kalászok fejlődése szintén gyakori. A kórokozó mechanikailag szövetnedvvel, illetve pollennel és maggal terjedhet. Mindkét betegségnél előfordul, hogy a tünetek a nyári melegben eltűnnek, maszkírozódnak, ugyanakkor ez nem jelenti a növények gyógyulását! A vírusok elleni védekezés a megelőzésen alapul. A fertőzött növény nem gyógyítható.
A fellépés kockázata csökkenthető az optimális vetésidő, -vetésmélység, -tőszám betartásával, az ellenálló, rezisztens vagy toleráns fajták termesztésével.
Fontos az állomány jó kondíciójának fenntartása, az egészséges vetőmag használata, a megfelelő gyomirtás és a vektorok elleni következetes védekezés.

A gombás betegségek közül az utóbbi években árpán leggyakrabban a lisztharmat (Blumeria graminis) fellépésével találkozhatunk. A kórokozó a növényt nem pusztítja el, ugyanakkor az asszimilációs felület csökkenése a termés mennyiségének és minőségének romlásához vezet. A búzával ellentétben az árpán a lisztharmat korai fellépése okozza a nagyobb kárt. A kései fejlődési fázisokban a növény már kevésbé fogékony a fertőzésre. A növény földfeletti részein a kezdetben fehér, később sárguló, barnuló micéliumtelepek pamacs szerűen jelennek meg. A pontszerű ivaros termőtestek, kazmotéciumok a micéliumba ágyazódnak. A konídiumok képzése láncokban bőséges. A levelek sárgulnak, elhalnak, a szemek kényszerérettek, töppedtek maradnak. Árpán nagyon gyakori az úgynevezett túlérzékenységi reakció kialakulása, amikor szabad szemmel látható micélium megjelenése nélkül apró barna nekrózisok fejlődnek ki a leveleken. A fertőzéshez kedvező a párás, meleg március-április, valamint a sűrű, buja, laza szövetű növényállomány. A felszívódó csávázószerek használata kedvező a korai, kelés utáni fertőzés kivédése érdekében. Árpában a lisztharmat elleni fungicides állományvédelmet a szárbaszökkenés kezdetén javasolt elvégezni.

1. ábra. Lisztharmat súlyos tünete

Az üszöggombák közül a por vagy repülő üszög (Ustilago nuda) tünetei egyre gyakrabban figyelhetők meg. A növény látensen, szisztémikusan fertőzött. A jellegzetes tünetek virágzáskor válnak láthatóvá. Az üszögpuffancsok már a virágzás előtt kialakulnak, a kalászhányást követően szélmozgásra szétporzanak. A kórokozó teljesen feléli a magkezdeményt és a kalász részeit, virágzáskor gyakorlatilag a csupasz kalászorsó marad, amelyen az üszögspórák koromszerű feketés bevonatot alkotnak. A védekezés alapeleme az egészséges vetőmag használata, illetve a csávázás elvégzése felszívódó hatású készítményekkel.

A foltbetegségek közül árpán a rinho­spó­riumos levélfoltosság (Ryncho­sporium secalis) és a korábban helmintosporiózis betegségcsoportba sorolt hálózatos levélfoltosság (Pyre­nophora teres) fellépésével számolhatunk. A rinhospóriumos levélfoltosság általában szórványosan jelentkezik, jelentősebb kártétele az ország hűvösebb, csapadékosabb klímájú területein (pl. Győr-Moson-Sopron és Vas megye) alakulhat ki. A tünetek kezdetben a levélhüvely és a levéllemez találkozásánál jelennek meg, vizenyős, kékesszürke foltok formájában. A foltok később megnagyobbodnak, gyűrű vagy rombusz alakúvá válnak, közepük kivilágosodik, szegélyük lilásbarna.

A hálózatos levélfoltosság tünetei elsősorban csapadékos tavaszi időjárásban alakulnak ki. A levélen barna foltok jelennek meg, klorotikus udvarral. A tipikus levélfolt hosszában és keresztben is csíkos, hálózatos. Gyakran csak egynemű barna foltok mutatkoznak vagy a levélcsíkosságra (P. graminea) emlékeztető tünetek, azzal a különbséggel, hogy a foltok nem húzódnak végig az egész levélen. A foltbetegségek elleni védelem az agrotechnikai eljárások (pl. vetésforgó, tarló mély aláforgatása) betartásával alapozható meg. A felszívódó szerekkel végzett csávázás szintén megelőző hatású. A gombaölő szeres védelmet, állományvizsgálatra alapozva, a szárbaindulás kezdetén javasolt elvégezni. A hálózatos levélfoltosság kórokozójára a termesztésben lévő fajták eltérő mértékben fogékonyak.

A ramuláriás betegség (Ramularia collo-cygni) okozta valódi kártétel megállapítása nem könnyű. A tünetek nehezen felismerhetők, különösen akkor, ha más foltbetegségek, illetve az élettani levélfoltosság is jelen vannak. A fertőzés következtében a leveleken kicsiny, pontszerű foltok alakulnak ki, körülöttük klorotikus udvarral. Az elhalások a kalászkák szálkáin is megjelenhetnek. A kórokozó konídiumtartói apró fehér csomócskák formájában a levelek fonákján alakulnak ki. A beteg levelek gyorsan sárgulnak. Magyarországon a tipikus tünetek sajnos csak a kalászhányást követően jelennek meg, amikor a védekezéssel már elkéstünk. A termesztésben lévő fajták fogékonyak a kórokozóra. Növeli a fertőzés veszélyét a május-június hónapokban bekövetkező csapadékos, borús, illetve meleg, napsütötte időszakok gyakori váltakozása. A növény fiziológiai állapotának támogatása csökkenti a tünetek fellépésének esélyét. Fertőzésveszély esetén a gombaölő szeres védekezést a kalászhányás kezdetén javasolt elvégezni.

2. ábra. Lisztharmat felületi micéliuma ivaros termőtestekkel

A gabonaféléken számos rozsda felléphet, amelyek közül árpán leggyakrabban a törperozsda (Puccinia hordei) tünetei jelennek meg. A kártétel a korai fellépés esetén válhat jelentőssé. A narancssárga-világos rozsdabarna színű (uredo)telepek aprók, 0,3–0,5 mm átmérőjűek, a leveleken elszórtan jelennek meg, a bőrszövettel kezdetben fedettek. A leszáradó leveleken a (teleuto)telepek alakulnak ki, amelyek színe fekete. A kórokozó teljes fejlődésmenetű, gazdacserés rozsdagomba. A köztesgazdának (ernyős sárma Ornithogalum umbellatum) járványtani szempontból nincs jelentős szerepe. A kórokozó uredo alakkal marad fenn. A mérsékelten meleg, csapadékos májusi idő fokozza a fertőzés kockázatát. A fungicides állományvédelem javasolt időpontja a 2–3 nóduszos állapot.

3. ábra. Lisztharmattal szembeni túlérzékenységi reakció tünete

Az őszi búzában gyakori és súlyos kártételt okozó kalászfuzáriózis (Fusarium spp.) jelentősége őszi árpában kevésbé nagy. A kártételre a virágzás idején kialakult párás, csapadékos időben kell számítani. Árpán jellemző tünetek a pelyvalevelek vizenyős barnulása, amely a kalászka elhalásához vezet. A kalászorsó elbarnul, a fertőzési pont feletti rész elhalhat. A szemek kicsik, zsugorodottak, szürkésbarnák lesznek. A fejlődő csíranövény fertőzése csírapusztuláshoz vezet. A kórokozó polifág. A fertőzött növénymaradványokban, a talajban és a vetőmagban maradhat fenn. Csapadékos, párás időben, elsősorban virágzáskor fertőz, azonban hajlamosító körülmények között a fertőzési időszak kalászolás végétől egészen a tejes érés végéig kitolódhat. A sikeres védekezés alapelemei az egészséges vetőmag használata, a tarlómaradványok gyors, minél előbbi aláforgatása, a vetőmagcsávázás, valamint a virágzás kezdetére időzített gombaölő szeres permetezés.

4. ábra.
Lisztharmattal szembeni túlérzékenységi reakció tüneteit mutató levél sztereó mikroszkóp alatt

Az őszi árpa kártevői

Őszi időszakban a kártevők közül kiemelt figyelmet érdemelnek a levéltetű- és kabócafajok, a gabonafutrinka, valamint a mezei pocok.
Fiatal őszi árpa állományban a korán kialakuló levéltetű- és kabócafertőzés különösen azért veszélyes, mert ezek a többnemzedékes szipókás rovarok számos egyszikű – termesztett és vadon előforduló – növény vírusos betegségeit terjesztik. A terjesztésben részt vevő levéltetvek és kabócák a gabona árvakeléseken és a környezetben lévő fűféle gyomnövényeken szaporodnak fel, s ezekről vihetik át a vírusokat az őszi vetésű gabonákra. A két kártevő csoport ellen jelenleg nem áll rendelkezésre rovarölő csávázó szer. Csak időben végzett állománypermetezéssel lehet megelőzni a levéltetvek és kabócák vírusátvitelét.

A legkorábban vetett és kikelő őszi gabonafélébe, az őszi árpába viszonylag korán betelepedik a soktápnövényű mezei pocok. Különösen akkor kell számítani őszi kártételére, ha az elővetemény pillangós növény vagy kalászos gabona volt, illetve ha a tábla az előbb említett kultúrákkal vagy ruderáliával szomszédos. A mezei pocok általánosan elterjedt kártevő. Egyes években túlszaporodik, ilyenkor védekezésre kényszerülünk ellene. Nem alszik téli álmot, a hó alatt is károsít. Enyhe telek után tavasszal gyorsan és intenzíven szaporodik, a növényállomány foltos kipusztításával kártétele növekedik. A vegetáció későbbi részében is megfigyelhető a kártétele, tömeges szaporodása esetén a kalászoláskor is feltűnő. Rágásán kívül a túrásával is kárt okoz, a jól kijárt járatok és azok környezete feltűnő. A pocok áttelelési esélyeit a száraz, meleg időszakok növelik, a sok csapadék, hideg és enyhe periódusok sűrű váltakozása jelentősen csökkenti.

Elengedhetetlen a táblaszélek fokozott ellenőrzése. A felméréseket a tábla 5 fertőzött pontján10×10 m-es megjelölt mintaterületeken kell végezni úgy, hogy az előző nap betaposott, de a pockok által újra kibontott lakott járatokat megszámoljuk. Amennyiben ősszel ez az érték a 3 db lakott járat/100 m2-t meghaladja, indokolt lehet a rágcsálóirtó csalétek alkalmazása. Tavasszal a bokrosodás kezdetén ismét el kell végezni a felvételezéseket, és már 2 db lakott járat/100 m2 mértékű fertőzés esetén is védekezni szükséges. Természetes ellenségei közül a ragadozó madarak (ölyvek, baglyok, vércsék) a legjelentősebbek, melyek hasznos pocokgyérítő tevékenységét segíthetjük, ha a területre T–alakú ülőfákat helyezünk ki. A pocokgyérítésben a gólyák, gémek, kócsagok, sirályok, rókák is részt vesznek. Mélyműveléssel a pockok járatrendszereit megszüntethetjük, miközben a ragadozók és a kedvezőtlen időjárás tovább tizedeli a túlélőket.

Védekezésre szükséghelyzeti engedély alapján véralvadásgátló készítmény alkalmazása jöhet szóba, illetve foszforhidrogénes vagy kéndioxidos lyukgázosítás végezhető.
A gabonafutrinka elsősorban a kalászos gabonafélék egynemzedékes kártevője. Lárvája a talajban fejlődik, mely 3 cm-re is megnövő, megnyúlt, lapos testű, szennyeszöld színű, erős rágójú lárva. Jellegzetes kártétele a csócsálás, a levelek járatokba történő lehúzása, gubancosra rágása. Ősztől kora tavaszig kell ezzel a kártétellel számolni, különösen ott, ahol kalászost kalászos követ. A kifejlett bogarak a kalászokban fejlődő szemeket rágják meg. A kártétel már az árvakeléseken megfigyelhető, ezért különösen kalászos elővetemény után kell fokozottan ellenőrizni az őszi árpát. Kelés után, bokrosodás előtt 1 m2-es mintaterületeken kell megszámolnunk a csócsált növények számát.

4 db/m2 csócsárolt növény már veszélyes fertőzést jelent. A gabonafutrinka felszaporodása a kalászos önmaga utáni termesztésének elkerülésével akadályozható meg, ezért őszi árpa előveteménye ne legyen kalászos. Az idejében végzett tarlóhántás és a tarlók gyommentesen tartása a gabonalegyeken, a gabonapoloskákon, a szipolyokon, valamint a bagolylepkéken kívül a gabonafutrinka számára is kedvezőtlen körülményeket teremt.
Tavaszi időszakban a vetésfehérítő bogarak és a levéltetvek rendszeresen fellépő kártevők.
A vetésfehérítő bogarak, más néven árpa- és zabbogarak hazánkban általánosan elterjedtek. A kifejlett bogarak által okozott hosszirányú rágás a leveleken lényegesen kisebb kártétel, mint a főér mellé párhuzamosan lerakott tojáscsomókból kikelő, nyálkássága (ürüléke) miatt házatlan csigára emlékeztető lárváké. A lárvák hosszirányban teljesen lehámozhatják a levelet, és a levelekből mindössze piszkos-fehér epidermisz hártyát hagynak maguk után. Kártételük a táblaszéleken vagy foltokban jelentkezik. A kifejlődő bogarak nyáron pázsitfűféléken vagy kukoricán táplálkoznak tovább, mielőtt télire az avarba húzódnának. Akkor számíthatunk erős kártételükre, ha rovarhálóval végzett megfigyelés során – lassan előrehaladva és közben jobbra-balra 10 kaszáló mozdulatot végezve – a bogarak egyedszáma eléri a 10–15 db/10 hálócsapás mértéket. Amennyiben már lárvákat is találunk a hálóban, 3–4 db lárva/10 hálócsapás értéknél szükséges lehet a védekezés. A szőrösebb levelű árpafajták kevésbé károsodnak, mivel az ezekre rakott tojások nagyobb számban száradnak ki, mint a sima levélfelületen. A permetezést a tömeges betelepedés vagy tömeges lárvakelés időszakában célszerű elvégezni, melyhez számos rovarölő szer áll rendelkezésre, pl. tiakloprid, deltametrin, lambda-cihalotrin hatóanyagokat tartalmazó szerek.

Őszi árpán több gabona-levéltetű faj károsíthat. Szívogatásukkal növekedésbeli lemaradást, növénytorzulást, a kalászokon megtelepedve a szemtermés minőségi károsodását okozzák. Másodlagos, de a vetőmagtermesztés során külön kiemelendő kártételük a gabonavírusok terjesztése. Az őszi árpa kelését követő betelepedés és felszaporodás esetén a közvetített vírusbetegségek miatt az állományok kisárgulhatnak, legyengülhetnek. Az őszi árpába való betelepedésük már ősszel megkezdődhet, de a kártételük a szárba indulás kezdetétől a tejes érés időszakáig döntő. A védekezést akkor kell elkezdeni, ha a növényállomány 30%-án 1–2 kisebb-nagyobb kolónia található növényenként.

Az alacsony hőmérséklet lassítja a fejlődésüket, a magas 30 °C feletti hőmérséklet és az alacsony (50% alatti) páratartalom fokozza a mortalitást. A heves záporok és zivatarok is lesodorják és tömegesen pusztítják a levéltetveket. Betelepülésük az állományba ragacsos felületű sárga fogólapokkal vagy sárga tálcsapdával jól megfigyelhető. A túlzott nitrogéntrágyázás buja, gyors növekedést eredményez, ami a levéltetvek táplálkozási lehetőségének kedvez. A levéltetveknek igen sok és gyakorlati szempontból is hatékony természetes ellensége (pl. katicabogarak, fátyolkák és lárváik, fürkészdarazsak, zengőlegyek) van. Ezek az ízeltlábúak mindenütt kisebb-nagyobb faj- és egyedszámban jelen vannak, de felszaporodásuk rendszerint a levéltetvek gradációját csak késve követi, hiszen egyedüli táplálékuk a levéltetvek. A kártételt rendszerint önmagukban nem tudják megakadályozni, ennek ellenére komoly segítőtársaink, és mindent meg kell tenni, hogy a szükséges rovarölő szeres beavatkozások alkalmával a kezelések időzítésével és a felhasználásra kerülő növényvédő szer megválasztásával a lehető legnagyobb mértékben kíméljük őket. Ha a virágzáskori fertőzés eléri a veszélyességi küszöböt – különösen vetőmag táblán –, javasolt a kémiai védekezés elvégzése, pl. flonikamid, tiakloprid, deltametrin, lambda-cihalotrin hatóanyagú rovarölő szerrel.

A gabonapoloskák barna, barnássárga színű, erősen kitinizált, lapos testű, szúró-szívó szájszervű rovarok. Tavasztól őszig előfordulnak, de komolyabb kárt csak a kalászhányás-érés időszakában okoznak. Kalászhányáskori szívogatásuk miatt a kalász hasban maradhat, az érés időszakában okozott kár pedig léha kalászokat, töppedt, poloskaszúrt szemeket eredményez, amely csökkent sütőipari értékű. Hideg száraz teleken jók az áttelelési esélyei. Száraz, meleg májusi-júniusi időjárás estén számíthatunk nagyobb kártételükre. Amennyiben 100 hálócsapásban az egyedszámuk bokrosodás végén, szárba indulás kezdetén eléri a 25–30 db-ot – különösen vetőmag táblán – védekezni kell ellene, például tiakloprid, deltametrin, lambda-cihalotrin hatóanyagú készítménnyel. Általában a vetésfehérítő bogarak ellen végzett kezeléseket követően a poloskák egyedszáma is gyérül, így általában külön védekezés nem szükséges ellenük.

Az őszi árpa gyomnövényei, gyomirtása

Az őszi árpa fő gyomnövényei azonosak az őszi búza legfontosabb gyomfajaival. Átlagos időjárási körülmények között azonban az őszi árpa gyorsabb kezdeti növekedése révén kevésbé hagy teret az ősszel kelő gyomnövényeknek. Az őszi árpa gyomnövényzete számos tényező együttes hatására folyamatosan átalakul. Ezek közül a legfontosabbak a területen alkalmazott gyomirtó szerek, a vetésidő, a fajta, a tápanyag-ellátottság, a vetést követő csapadékviszonyok, a talajművelés, az elővetemény és a talajtípus. Korai vetés és csapadékos októberi időjárás esetén, már ősszel megindulhat az erőteljes gyomosodás.

5. ábra. Porüszög tünete kalászon

Vetés utáni csapadékos időjárás esetén az ősszel kelő, kora tavaszi, áttelelő egyéves gyomnövény fajok (tyúkhúr, pásztortáska, veronikafajok, árvacsalánfajok) tömegesen jelenhetnek meg az őszi árpa vetésekben. Az őszi időjárást kihasználva megerősödnek, kora tavasszal virágoznak, nagy egyedszám esetén okozhatnak jelentős kárt. Az őszi árpában az ősszel és kora tavasszal egyaránt csírázó, nyár eleji, egyéves gyomnövények (az egyszikű nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, rozsnokfajok, a kétszikű szikfűfajok, ragadós galaj, pipacs, mezei árvácska, pipitérfajok, sebforrasztó zsombor, szarkalábfajok, kék búzavirág, mezei tarsóka, vetési hérics stb.) képesek a legnagyobb terméscsökkenést okozni, mert végigkísérik az őszi árpa fejlődését és a teljes vegetációs időszakban versengenek a kultúrnövénnyel. Az ide sorolható nagy széltippan felszaporodása az utóbbi két évtizedben tovább folytatódott, míg a legnagyobb terméscsökkentő hatású ragadós galaj gyakorisága az elmúlt években a hatékony gyomirtási technológiáknak köszönhetően jelentősen csökkent.

A gyomfertőzött őszi árpa rosszabbul bokrosodik, fejlődése le­lassul. Az áttelelő, vagy kora tavasszal csí­rá­zó gyomállományt kiegészítik a ta­vasszal kelő, nyár ele­jei egyévesek (héla zab, füstike fajok, rep­csényretek, vadrepce) és a tavasszal csírázó nyárutói egyévesek, valamint az évelők (tarack­búza, apró szulák, mezei aszat). A tavasszal csírázó melegigényes, nyárutói egyéves gyomok (parlagfű, libatopfajok, keserű­fűfajok, szulák keserűfű, árvakelésű napraforgó, disznóparéjfajok, kakaslábfű, muharfajok stb.) jól fejlődő árpában már kis jelentőséggel bírnak, a kevésbé jól bokrosodó és ritkább részeket viszont elgyomosíthatják.

Az őszi árpa termesztéstechnológiájában az integrált gyomirtási szemléletet szükséges érvényesíteni, az agrotechnikai, mechanikai és kémiai védekezési módszereket kombinálni kell.
A kémiai védekezés alapvetően két időpontban, ősszel és tavasszal végezhető el. Az eredményes és gazdaságos gyomirtáshoz nélkülözhetetlen a táblák gyomfertőzöttségének táblaszintű ismerete, mert a megfelelő gyomirtó szer csak ennek alapján választható ki.

Az őszi gyomirtás elvégezhető az őszi árpa vetése után, annak kelése előtt pre­emer­gensen, vagy az árpa kelése után, őszi korai posztemergensen. Napjainkban az őszi kalászosokban az őszi gyomirtás aránya növekszik, ezzel párhuzamosan az ősszel felhasználható gyomirtó szerek száma is bővül.
Az őszi gyomirtásnak ott van létjogosultsága, ahol a csapadékos őszi időjárás hatására erős őszi gyomkelésre számíthatunk (az ország dunántúli és északkeleti részén), ahol a kikelt gyomnövények egyedszáma meghaladja a veszélyes szintet, ahol várhatóan a tavaszi gyomirtást nem tudjuk idejében megoldani, továbbá ahol az éghajlati, domborzati adottságok miatt a nehezen járható, későn felszáradó területek gyomirtása biztonságosabban alapozható az őszi kezelésre. Az ősszel kijuttatható készítmények között jelentős tartamhatással rendelkezők is vannak, így sokszor tavasszal nincs szükség újabb kezelésre. Évelő gyomnövényekkel erősen fertőzött táblákon, illetve nagymértékű tavaszi gyomkelés esetén szükséges a tavaszi újabb kezelés.

A preemergens és posztemergens gyomirtásnak egyaránt vannak alapszabályai. Erősen porosodó, erózióra, deflációra és vízállásra hajlamos területeken nem szabad preemergens kezelést végezni. A fitotoxikus károsodás elkerülése érdekében fontos az egyenletes, 4–6 cm-es vetésmélység azért, hogy a gyomirtó szerek ne mosódhassanak le az árpaszemek csírázási zónájába.
A posztemergens kezelést a kultúrnövény stresszes állapotában (fagy, magas hőmérséklet, pangó víz, erős tápanyaghiány) kerülni kell.

Az őszi árpa tavaszi posztemergens gyomirtására engedélyezett hormonhatású készítményekkel (MCPA, 2,4-D, MCPP, diklórprop, dikamba hatóanyagú) éjszakai fagyok és 25 °C feletti léghőmérséklet esetén, továbbá pangó vizes területeken és szárba indult állományban nem szabad kezelni (az MCPA hatóanyagú szerek három szárcsomós állapotot követően a zászlós levél kiterüléséig is kijuttathatóak). A hagyományos hormonhatású gabona gyomirtó szerek (2,4-D és MCPA) széles levelű kétszikű gyomnövények ellen hatékonyak. Egyoldalú használatuk az ellenálló gyomnövények – szikfűfajok, pipitérfajok, ragadós galaj, veronikafajok, mezei árvácska, nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit és héla zab felszaporodásához vezetett.

A szulfonil-urea hatóanyagú gyomirtó szerek új korszakot nyitottak a kalászosok gyomirtásában. A szulfonil-ureák (és más ace­tolaktát-szintetáz működést gátló szerek) bio­lógiailag rendkívül hatékony anyagok, amelyeket a korábbi technológiákhoz képest nagyságrendekkel kisebb dózisokban lehet kijuttatni. Ugyanakkor még több odafigyelést, pontosságot, szakmai hozzáértést igényel az alkalmazásuk. Széles hatásspektrumúak és több közülük hosszú hatástartamú, amelyeknél az utóveteményre szóló korlátozásokra különös figyelmet kell fordítani.

Ez is érdekelhetiZöld keresztet minden magyar szántóra!Amit a dióburok-fúrólégyről érdemes tudniA zöldség-gyümölcs ágazat 2021. éve