2026. 05. 18., hétfő
Erik
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Mezőhéki a szennyezett tojás

Kategória: Élelmiszeripar | Forrás: NAK, 2017/08/23
Címkék: tojás, tojástermelés

A NÉBIH által a minap talált szennyezett hazai tojás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőhékről származik. A termelőtől a tojás sütödékhez és magánemberekhez is kerülhetett.

Éppen tíz évvel ezelőtt vezették be az Európai Unióban a tojásokra vonatkozó jelölés jelenlegi formáját. Az utóbbi napok eseményei rávilágítottak arra, hogy milyen fontos a tojás azonosító számának használata, hiszen ez alapján tudta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tájékoztatni a hazai fogyasztókat, hogy melyek a szennyezett tojások.

Mint a NÉBIH közölte, a 3HU1503T03/4 azonosító számú tételben mutatott ki szennyezést. A hivatal a köztévé keddi híradójának elárulta, mezőhéki lehet a szennyezett tojás. A műsorban elhangzott: a cégnél (Vitaleggs Kft.) évente 80 ezer tojó tyúk mintegy 24 millió tojást rak. Ezek közel 800 partnerhez jutnak el, köztük sütödékhez és magánemberekhez is.

A tojáson lévő számsor első számjegye azt jelenti, hogy milyen termelési módból származik a termék. Ez esetben a 3-as kódszám a ketreces tartást jelenti. (Az 1-es a szabad tartás, a 2-es alternatív termelési módot takar, míg a 0-s az ökológiai tartást jelenti.) A HU az országkódot takarja, ez esetben Magyarországról van szó. A harmadik számsor 1-tól 20-ig a termelés tágabb helyét mutatja, vagyis hogy melyik megyéből (vagy a fővárosból) származik az adott termék. A szennyezett tojás kódja a 15-ös, ami Jász-Nagykun-Szolnok megyét jelenti. A következő két szám az állategészségügyi kerület kódja, vagyis ennek kellene megmutatnia, a megyehatáron belül melyik szűkebb régióban termelték a tojást. Az ötödik rész a tojótyúk-jelölés („T”), míg a hatodik szám az állattartó telep kétjegyű sorszáma a kerületben. A perjel után következő szám azt mutatja, melyik istállóból származik a termék.

Ajánlott kiadványokVéha Antal–Csanádi József–Gyimes Ernő:
Házi élelmiszer-feldolgozás
Pupos Tibor - Sütő Zoltán - Szöllősi László (szerkesztők):
Versenyképes tojástermelés

Ez is érdekelhetiA magyar tojásszektor profitálhat a botránybólTovábbra is lejtmenetben a termelői árakAz étkezési tojások árjelölése

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Az aranyszínű sárgaság: egyedül nem megy
Az aranyszínű sárgaság 2025-ben gyors terjedésnek indult Magyarország szőlőültetvényeiben, a fertőzött tőkék és az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés pedig kulcsfontosságú a járvány megfékezésében. A tél csak részlegesen gyérítheti a kórokozót, így a következő években a folyamatos monitoring és a közösségi együttműködés válik a védekezés alapjává.
Az ASP és az import megállítása dönti el a sertésszektor jövőjét
A reméltnél gyengébben sikerült az elmúlt év a magyar húsipar számára, a piaci helyzet és az állatbetegségek nagyban korlátozták a növekedést. A magyar sertéshúságazat számára nagy fejlődési lehetőséget kínál, ha sikeresen valósítják meg az uniós pályázatokon nyertes fejlesztési projekteket, a szükséges banki finanszírozás biztonságához azonban stabilabb piaci pozíciók kellenének, amelyhez – a Hússzövetség szerint – szükség lenne a lehetséges piacvédelmi intézkedések bevezetésére. Nagy kockázatot jelent a Horvátország felől is terjedő afrikai sertéspestis is, amelynek megállítása létkérdés a hazai sertéshús termékpálya jövője szempontjából. 
Termelői szemmel a tejpiaci válságról
Az európai tejágazat az elmúlt évek egyik legsúlyosabb piaci krízisét éli. A 2025 végén kibontakozó folyamatok olyan gyors és mély árzuhanást hoztak, amelyre régóta nem volt példa az ágazatban. A nyerstej felvásárlási ára rövid idő alatt a korábbi, literenként mintegy 200 forintos szintről sok esetben januárra 60–80 forint közé esett vissza, ami már messze az önköltségi ár alatt van. A spot piacon – vagyis az előre le nem szerződött, napi áras értékesítésben – egyes ügyletek ennél is alacsonyabb szinten köttettek. A kialakult helyzetet Dr. Sziráki Bencével, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. operatív igazgatójával elemezzük, aki termelői oldalról rálát a válság mindennapi hatásaira. 
Mértékletesség: húsvét után önmegtartóztatás
Ha nem lenne mezőgazdaság és állattenyésztés, nem lenne mit ennünk, hiszen minden falat a gazda keze nyomát viseli – állítja Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Erre a kijelentésre különösen emlékezhetünk húsvét után, amikor bővebben falatozhattunk a sonkából, kóstolhattuk a szokásoknak megfelelő festett tojásokat.
Torma: húsvéti Hungarikum
Magyarország Európa legjelentősebb tormatermesztője. Itthon 1200 hektáron termelünk tormát, ez az uniós termelés fele. A termés több mint 80 százalékát exportáljuk, így biztos piaca van a gazdák termékének. A torma termesztése egy körzetre, a Hajdúságra koncentrálódik. A Hajdúsági Torma 2008 óta oltalom alatt álló eredetmegjelölésű termék, amelyet 2021-ben Hungarikummá is nyilvánítottak, köszönhetően a hajdúsági termőtájnak – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai kiadványában.
Válságjelekkel indult az év a tejpiacon
Már tavaly év végén tejválságról beszéltek az agráriumban, és a helyzet az év elején, az új szerződések kötésekor sem lett jobb. Az agrártárca támogatásokkal, pályázatokkal próbálja stabilizálni a helyzetet, de a tejtermelőknek még hosszú hónapokon keresztül szembe kell nézniük azzal, hogy önköltség alatti áron lesznek kénytelenek értékesíteni a nyerstejet. A piaci nyomást a tejfelesleg és a kínai vámok gerjesztik.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza