Néhány év alatt évtizedeket lehet lemaradni!

Kategória: Kamara | Szerző: SZB, 2017/09/01

Éder Tamás,
a NAK alelnöke

– Kérem, hogy mint a kamara élelmiszer- és feldolgozóiparért felelős alelnöke, a választások előtt segítsen áttekinteni az elmúlt négy év legfontosabb feladatait és eredményeit az ágazatban!

– Azzal kell kezdenünk, hogy véleményem szerint az élelmiszeripari szereplők többsége nem örült annak a helyzetnek, hogy az élelmiszeripari szereplőknek kötelező kamarai tagságot kellett létesíteniük az újjászervezett Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában (NAK). Nagyon sokan szívesebben maradtak vagy mentek volna a Kereskedelmi és Iparkamarába, és ha őszinték akarunk lenni, akkor ezt az érzésüket a két kamara közti tagdíjrendszer különbözősége bizony érthetővé is teszi.
Kijelenthetjük tehát, hogy az élelmiszeripari szereplők számára a NAK eleve hátránnyal indult. Ráadásul sokan féltek, hogy az alapvetően mezőgazdasági, agrárorientációjú köztestületben olyan döntések, javaslatok születhetnek majd, amelyeket ez az agrárius többségű köztestület megszavaz, de nem szolgálják, vagy esetleg egyenesen sértik a feldolgozó ágazat egyes szereplőinek a gazdasági érdekeit.
Én magam is úgy kerültem a rendszerbe, mint az egyik választási koalíciós szervezet, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) elnöke, hogy ez utóbbi kockázat miatt úgy éreztük, csatlakoznunk kell. Mert jobb, ha magunk is ott vagyunk, és megpróbáljuk a kamarában születő esetleges döntéseket már kezdetben befolyásolni, mint ha esetleg nélkülünk hoznak meg ránk vonatkozó döntéseket.

Ehhez képest, úgy gondolom, az elmúlt négy év igen jelentősen tompította ezeket a félelmeket, és a kezdeti nehézségektől eljutottunk egy viszonylag intelligens és kreatív egymás mellett éléshez a kamarán belül. Vagyis az alapvető félelmeink nem igazolódtak be, és végül is nem született olyan érdemi döntés a kamara részéről, amely az élelmiszeripari ágazat szereplőinek a gazdasági érdekeit érdemben sértette volna.
Amikor azután a kezdeti félelmeken túl voltunk, elkezdtünk mind többen élelmiszeripari szereplők azon gondolkozni, hogy akkor mi az a „hasznosság”, amit a köztestületből ki lehet hozni. Tulajdonképpen már a koalíció megkötésekor ott volt a fejekben, hogy az élelmiszeripar a mindenkori politika szemében sohasem tartozott igazán a kiemelt stratégiai ágazatok közé. Gyakran gazdátlannak érezte magát, hiszen az élelmiszeripar a mindenkori agrárminisztériumban sosem volt kiemelt terület, az agráriumon belül minimális figyelmet kapott, de ugyanígy volt más minisztériumokban is.

A politikai döntéshozók közül nagyon sokak szemében ez az ágazat még 8–10 évvel ezelőtt is egy a 19. századból itt ragadt kényszerűség volt, miközben mindenki az autóiparról, IT-ről beszélt. Egyébként ezt ma is sokan így érzik még az ágazatban is. Azon tipródtunk tehát, hogy hátha ezen a helyzeten tudna némileg javítani, ha a köztestületben próbálnánk meg élelmiszeripari érdekeket képviselni és érvényesíteni, amelyben az agráriusok is ott vannak.

– Végül is mely területekre fókuszáltak?

– Alapvetően két olyan nagyobb területről lehet beszélni, amely kiemelt fontossággal bírt az elmúlt négy évben az élelmiszeripar számára.
Az egyik, amiben egyébként hagyományosan is egyetértés volt a mezőgazdaság szereplői között, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek áfájának a kérdése. Ne feledjük el, hogy 4–5 évvel ezelőtt még egyértelmű kormányzati állásfoglalás volt, hogy áfát nem csökkentünk, mert a fogyasztás adóztatása az, ami a kormány szakmapolitikai prioritása, ellentétben a munkára rakódó adóktól, ahol valóban volt csökkenés. Így hát egészen kilátástalannak látszott, hogy a meghatározó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeknél valaha is áfacsökkentésre kerüljön sor.

Sok-sok szakmai szervezet nyomult ebben a kérdésben éveken keresztül, de meggyőződésem, hogy a sikerhez nagyban hozzájárult az, hogy végül a NAK is magáévá tette ezt a gondolatot, és nagyon erőteljesen, minden politikai befolyását bevetve küzdött azért, hogy újabb és újabb mezőgazdasági termények és élelmiszerek kerüljenek be a kedvezményes áfakörbe. Ha belegondolunk, az első érdemi áfacsökkentés az új kamara működésének elindulásától számított első naptári évben történt, és azóta lépeget lassan, újra és újra előre a kormány hol kisebb, hol nagyobb lépésekkel. Nagy szomorúságunk, hogy most úgy néz ki, jövőre csak egy kisebb lépés várható… De reméljük, hogy az a szakmai háttérmunka, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztériummal szeretnénk az ősszel lefolytatni, sikerre fog vezetni. A célunk az, hogy a kamara és a Nemzetgazdasági Minisztérium szakemberei olyan alternatív áfacsökkentési csomagokat készítsenek elő, amelyeket attól függően, hogy a nemzeti költségvetésnek milyen a teherbíró képessége, elő lehet venni a jövőben, és végre több évre ütemezetten lehetne egy tervezett adócsökkentési metodikát kialakítani.

A másik terület, ahol nagyon aktív volt a kamara, az az élelmiszeripari támogatások területe. Itt a mezőgazdasági termelő tagtársainkat és a döntéshozásban is szereppel bíró kollégáinkat sikerült meggyőzni, hogy a mai magyar élelmiszergazdaság nemzetközi versenyképességének a szűk keresztmetszete a legtöbb ágazatban az élelmiszeripari feldolgozás. Ennek pedig részben az az oka, hogy ez az ágazat gyakorlatilag az EU-csatlakozás óta kimaradt az érdemi fejlesztési támogatási lehetőségekből. A csatlakozástól kezdve 2015-ig az élelmiszeripar mindössze 70–80 milliárd forint beruházási fejlesztési támogatáshoz jutott a korábbi vidékfejlesztési programból. Abból, amelynek a teljes összege 1200 milliárd volt, és ennek 70–80 milliárd forintos összegnek a nagyobbik felét is egyetlen ágazat, a borászat kapta.

Ebből azért már látszott, hogy ez már közép, de akár rövid távon is káros lehet a mezőgazdasági termelők számára is, akiknek a legfontosabb vásárlói azért mégiscsak a magyar élelmiszeripari szereplők. Azt gondolom, a kamara nyomására is sikerült részsikereket elérni, vagyis a politikai döntéshozókat meggyőzni arról, hogy erre az ágazatra külön forrásokat kell szánni és elkülöníteni. Azért mondom mégis csak azt, hogy részsiker, mert a források allokálása sajnos nem optimális. Közel 200 milliárd forint lesz a Vidékfejlesztési Programban szétosztva a mikro- és kis-, élelmiszergyártással foglalkozó vállalkozásoknak – azért használom ezt a kifejezést, mert ezek nem ipari cégek, hanem kisebb élelmiszer-előállító gazdasági egységek, amelyek nagyon gyakran nem érik el az ipari méretet – és azoknak a mezőgazdasági termelőknek – mérettől függetlenül egyébként –, amelyek a feldolgozásba akarnak beruházni. Nagyon remélem, hogy a 200 milliárd valóban olyan programokra megy majd el, amelyek legalább ennek a körnek a nemzetközi versenyképességét érdemben javítják. A pályázatok még nem kerültek elbírálásra, mindenesetre a keretet mesze túligényelték.

Probléma volt ugyanakkor az, hogy a magyar élelmiszeripar teljesítményének a 80%-át a közepes és nagyvállalati kör adja, amely a támogatási lehetőségekből nem részesült. Végül hosszú-hosszú egyeztetések, szakmai, szakmapolitikai és politikai nyomásgyakorlás végeredményeként – és ebben nagy szerepe volt a kamarának – sikerült a GINOP-ból is elhatárolni egy 100 milliárdos összeget. Sajnos, mire ideért a rendszer, már csak olyan formában, hogy ebből 50 milliárd úgynevezett visszatérítendő támogatás, magyarul hiteltámogatás, ami nyilván ennek a támogatási csomagnak az attraktivitását érdemben csökkenti. Különösen a mai kamatvilágban, amikor viszonylag olcsón lehet egyébként is hitelhez hozzájutni. De a lényeg, hogy itt is keletkezett egy 50 + 50 milliárdos támogatási keret, ami a közepes méretű élelmiszeripari üzemek számára nyújt fejlesztési lehetőséget. Egyelőre érdeklődés – ismereteim szerint – mindössze a keret felére mutatkozott. Pedig könnyen lehet, hogy ez az utolsó olyan időszak, amikor ilyen feltételekkel fejlesztési beruházási támogatásokhoz lehet jutni. Mindenkit arra ösztönzünk – Magyarországon 200–300 olyan cég van, amelyik ebbe a kategóriába tartozik –, hogy nagyon jól nézze meg ezt a programot, mert nagyon jó lenne, ha a még rendelkezésre álló keretet ki tudnánk használni.

De az elmúlt időszakban a politikai döntéshozót képbe hoztuk abban a tekintetben is, hogy azért az élelmiszeripari ágazat teljesítményének a felét mégiscsak a nagyvállalatok adják, amelyek nagytöbbsége csak azért nagyvállalat, mert 250 embernél többet foglalkoztat. Holott azon a technológia színvonalon, amit a mai átlagos magyar élelmiszeripari cégek képviselnek, ez egyáltalán nem sok ember. A foglalkoztatottak miatt naggyá váló vállalat sajnos kiesik ebből a potenciális támogatotti körből. Szép lassan sikerült a gazdaságpolitikai döntéshozókat meggyőzni, hogy valamit tenni kell, különben a teljesítmény felét adó cégkörnek nem adunk fejlődési lehetőséget. Erre születtek azok a nemzeti támogatási programok, amelyek részben a Nemzetgazdasági, részben a Külügyminisztérium különböző támogatási alapkezelő területeinél vannak, ahol a nagyvállalatok számára is nyitottak bizonyos feltételek mellett támogatási lehetőségeket.

Ismereteim szerint az elmúlt 2 év során 24 milliárd forint támogatást kapott a nagyvállalati kör, ebből 8 milliárd jutott az élelmiszeripari cégeknek. Ha tehát azt nézem, hogy a harmada jutott az élelmiszeripari vállalatokhoz, ez örömteli, bár ha a 8 milliárdot hasonlítom a 200-hoz meg a 100-hoz, az meg nyilván elenyészően kis összeg. Nagyon bízom abban, hogy ez növekedni tud majd a jövőben. Készült egy Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégia is az elmúlt időszakban, és több egészen jó szakmai anyag készült kormányzati berkekben az ágazatról. A kormányzat kinyilvánította, hogy az élelmiszeripart stratégiai ágazatnak tekinti, a korábbihoz képest tehát mindenféleképpen megnövekedett a figyelem, amit én jelentős részben a kamara szakmapolitikai nyomásgyakorlásának tudok be.

– Véleménye szerint melyek a jövő legfontosabb kihívásai az élelmiszeripar, illetve az új kamarai-élelmiszeripari vezetés számára?

– Az élelmiszeripar számára az elmúlt négy év itt a kamarán belül a helykeresés időszaka volt. Ezen már túl vagyunk, most már meg kellene próbálni a tagok részéről is aktívabban nyomást gyakorolni a megyei kamarai vezetőkre, a megyei kamarai intézményekre, és minél többet ki kell „kipréselni” a kamarából az élelmiszeripari szereplők számára is.
Meg kell határozni, hogy melyek azok a területek, ahol a kamara egyáltalán még segítséget tud nyújtani, és tud még valamit adni az élelmiszeripari vállalkozásoknak?
Nyilván ilyen terület a hagyományos szakmai érdekképviselet, ahol ki kell használnunk a kamara adta lehetőségeket. Ilyen a korábban is említett áfa és a támogatási lehetőségek kérdése, az ágazatfehérítés, az adminisztráció csökkentése. Ezeken a területeken én továbbra is jelentős esélyt látok arra, hogy a kamarán keresztül tudjunk érdemi sikereket elérni.

Ezen túl három olyan témakört látok, ahol a kamara igen aktívan segíteni tudna az élelmiszeripari szereplőknek is, de tulajdonképpen az egész élelmiszergazdaságnak.
Úgy tűnik, hogy a 21. században az információáramlás, a tudás átadása sokkal nagyobb szerephez jut az ágazatban, mint az korábban jellemző volt. Az a technológiai megújulás, ami a mezőgazdasági termelésben is és az élelmiszeriparban is folyamatban van, egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy egy élelmiszeripari előállító azt mondja, megvan a technológia és megvan a jó gép, hanyatt lehet dőlni, megy a termelés.

Folyamatos tanulásra van szükség, és fejben folyamatosan ott kell lenni a legmodernebb megoldások környékén. Ma már hála az internetnek, nagyon sok információhoz, tudáshoz hozzájuthat az ember. Csak hát a magyar élelmiszeripari szereplők jó része a magyaron kívül semmilyen nyelven nem olvas, ezért a kamara szerepe lenne, hogy ezeket a legmodernebb ismereteket, technológiai és termék-előállítási megoldásokat próbálja meg a termelők, a termék-előállítók számára emészthető módon, egyszerűsítve csatornázni. Sor kerülhet erre különféle rendezvényeken, akár tanfolyamokon is, de lehet simán használni a digitális információáramoltatást is. Ahová pedig lehet, oda el is kell vinni a tagokat. Ez a nyelvében és kultúrájában zárt magyar nemzet most különösen nehéz helyzetben van, mert olyan gyorsan történnek a világban a dolgok, hogy néhány év alatt évtizedeket lehet lemaradni!

Folyamatosan figyelni kell a világban végbemenő változásokat. Éppen ezért már eddig is csináltunk a tagjaink számára nemzetközi gyakorlati tanulmányutakat. Volt ilyen a húságazatban Spanyolországban, a tejfeldolgozás területén Franciaországban, de együttműködünk itthon Magyarországon is például a tejkutatóval, ahol szintén napi gyakorlati megoldásokat mutatnak be az érdeklődőknek. Egy sikeres élelmiszeripari vállalkozónak az adott terület évente megrendezett nagy nemzetközi kiállításán ott kell lennie, és azt végig kell járnia. Reményeim szerint a jövőben az ilyen rendezvényekre, kiállításokra való eljutásban próbálunk segítséget nyújtani azoknak, akiknek ez maguktól nehézségekbe ütközik. Ugyanígy szeretnénk előrelépni a napi, heti szintű piaci információk terítésében is.

A magyar élelmiszergazdaság nemzetközi versenyképességi problémáinak az egyes területeken jellemző technológiai lemaradás mellett még egy jelentős oka van, a termékpályák szervezettségének a hiánya. Abban reménykedem, hogy a kamara képes lesz a következő időszakban katalizálni olyan jogszabályi, támogatáspolitikai környezet kialakulását, amely az önkéntes termékpálya-együttműködések számát és gyakoriságát erősíti. Ezen a területen is van a kamarának tennivalója, mert a termékpályák szervezetlensége gyakorlatilag a végtermék versenyképtelenségét jelenti.

Az utolsó terület pedig, ahol elsősorban az iparszerűen élelmiszert előállító vállalatok várnak tőlünk segítséget, az az iparszerű élelmiszertermelés imázsának a javítása. Az elmúlt időszakban a magyar média és bizonyos politikai körök is az élelmiszergazdaságról olyan képet sugároztak az átlagos magyar állampolgár, a fogyasztó felé, ami félrevezető. A modern élelmiszergazdaságról téves képek vannak a fogyasztók fejében is, és ami a legfontosabb, a fiatalok, a gyerekek, a diákok fejében is. A modern élelmiszergazdaság az nem a tanyák udvarán szalmával perzselt hízóból a kiskamrában érlelt sonka, vagy a gyúródeszkán kézzel gyúrt gyufatészta! Az ágazat sok problémája ered ebből a téves képből, ami az emberek fejében él. Azt gondolom, hogy például a munkaerő problémáink is részben innen erednek. Hiszen ha a mai tizenéves, a számítógép mellett ülő gyerek fejében az a kép van a mezőgazdaságról és az élelmiszeriparról, hogy az valami olyasmi, hogy hajnalban kell kelni és vödörrel kivinni a darát a disznóknak, majd kézzel meg kell fejni a tehenet és utána szintén kézzel köpülni a vajat, akkor ne lepődjünk meg, ha a gyerek nem rohan az agráriskolák felé. Melyik gyerek vágyik ilyen életre a számítógép mögül?! És a modern mezőgazdaság nem is ilyen! A modern mezőgazdaságban már nincs távol a joystickkel irányított, vezető nélküli traktor, és ott van a szintén IT-vel irányított hatalmas állattartótelep, ami kis túlzással ugyanúgy működtethető, mint egy számítógépes játék! De az emberekben nem ez a kép él a mezőgazdaságról, mert félrevezettük őket, és az ágazatról kialakított romantikus kép sok problémát okoz a hétköznapjainkban.

Ráadásul ez a valós, korszerű mezőgazdaság és élelmiszeripar nagyon gyakran pejoratív összefüggésben jelenik meg a köztudatban. Az emberek azt hiszik, hogy ha egy adott élelmiszer előállításában kettő embernél több vesz részt, akkor az már szinte méreg, az már a csúnya nagy cégek és a multik bűnös profitvadászatának a terepe. Ezen a teljesen félrevezető, romantikus, idealista, ugyanakkor destruktív képen változtatni kell! El kell mondani az embereknek, hogy miért van nagyüzemi sertéstelep, miért van nagyüzemi vágóhíd, miért van az, hogy bizonyos adalékanyagokat használunk bizonyos élelmiszerek előállítása során, és erre – azt gondolom –, potenciálisan a kamara az egyik legalkalmasabb szereplő. Közelebb kell vinni az emberekhez az élelmiszert. Én egy alföldi kisvárosban nőttem fel, és amit gyerekkoromban megettünk, annak valószínűleg 90%-a 30 km-en belülről származott, hiszen a kisvárosban volt minden, volt búzatermelő, volt malom, volt pék, és az ételt sokszor az édesanyám vagy a nagymamám készítette. De ez a világ elmúlt, és nem gondolom, hogy bárki reálisan azt gondolhatja, hogy még egyszer visszajöhet. Az urbanizáció nem állt le.

Az emberek a világon mindenhol folyamatosan áramlanak a városokba, sőt ha tehetnék, még gyorsabban és még többen mennének, mert ott vannak a lehetőségek. Márpedig a városi, a nagyvárosi ember biztonságos élelmiszerrel való ellátása egészen más tevékenység, mint egy falu vagy egy 20–30 ezres városka ellátása. Más megoldásokat igényel ennek a feladatnak a leküzdése. Jó példa erre a tejfogyasztásban végbement változás. 40–50 éve még sokan kannában vették a friss tejet, majd később zacskóban. Ma hosszú minőségmegőrzési idejű tejet vásárol a legtöbb fogyasztó. Például ezen a területen is jócskán van félreértés. A mai magyar közhiedelem az, hogy az UHT tejben valamiféle tartósítószer van, ami nagy mennyiségben már mérgező. Miközben az UHT semmi más, mint egy hőkezelési technológia, ami valóban kiöl bizonyos élő elemeket a tejből. Olyan mikroorganizmusokat, amelyek ha benne maradnának a tejben, az megromlana, mire a fogyasztóhoz kerülne. Az ilyen félreértések, téveszmék kezelése óriási feladat, amin folyamatosan dolgozni kell a gerilla marketing eszközeitől kezdve akár a „Hogy készül?” című rajzfilmekig.

A kamarának abban is szerepet kell vállalnia, hogy oldja azt a látszólagos ellentmondást, ami a közgondolkodásban kialakult a manufaktúrális és a nagyvállalati élelmiszer-előállítókkal kapcsolatban. Be kell mutatni, hogy mindenkinek megvan a maga helye és szerepe az élelmiszerágazatban, függetlenül a tevékenység méretétől.

A fent említett problémák nemcsak a magyar élelmiszerágazatot jellemzik, hanem nemzetköziek, és – álláspontom szerint – a megoldás részben abban rejlik, hogy több transzparenciát kell biztosítaniuk az élelmiszergazdaság szereplőinek a mindennapi tevékenységük során.

Az ÉFOSZ a kamarai választási koalícióba azzal lépett be, hogy az említett területeken a kamara fokozottan segítse a jövőben az ágazat szereplőit, Szeretnénk tehát, ha a kamara javítani tudná az élelmiszeripar reputációját, a versenyképességünket és az ágazaton belüli együttműködést. Nem négyéves feladatok ezek, de a következő négy évben is lehet folytatni azt, amit elindítottunk.

GYAKORLATI TUDÁS A TEJTERMÉK-ELŐÁLLÍTÓKNAK

Joghurt, kefir, túró, gomolya előállítása témákban szervez ingyenes tejipari szakmai napokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A programsorozat a kezdő és a már működő tejtermék-előállító vállalkozásoknak is hasznos tudással szolgál.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) eddigi szakmai rendezvényeinek tapasztalatai azt mutatják, hogy az élelmiszeripai vállalkozások és az őstermelők körében egyaránt kiemelt igény mutatkozik olyan gyakorlati, piacképes tudás megszerzésére, amelyek azonnal átültethetők a mindennapi tevékenységükbe. Ezen igények alapján szervezett 2017 júniusában tejipari területen gyakorlati napokat a kamara, a rendezvények sikere nyomán pedig az ősszel három hasonlóra is sor kerül. Kiscsoportos üzemi bemutató keretében gomolya sajt, savanyított tejtermékek (joghurt, kefir) és túrókészítés témában szerezhetnek bennfentes ismereteket a NAK tagjai, a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetben. A program során a résztvevők jeles gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a tehéntej higiéniájáról és kezeléséről. Az oktatók kitérnek a tehéntej kémiai jellemzőire, a savas alvasztásra és a tejsavbaktérium kultúrákra, valamint az oltós alvasztás és az oltóenzimek ismertetésére is. A vállalkozó kedvűek a gyártástechnológiát és a szükséges eszközöket mind elméletben, mind gyakorlatban elsajátíthatják.
A kamara eddigi tejipari szakmai programjain résztvevők visszajelzései egyértelműen pozitívak: többen is kiemelték, hogy nagy szükségük van ezekre a szakmailag is megalapozott, hiteles információkra, melyeket saját üzemeikbe visszatérve felhasználhatnak a gyártás során. A képzéseken szerzett információ, tudás érdemben hozzájárul a tejtermék-előállításba belekezdő, illetve az azzal már foglalkozó hazai kisüzemek minőségtudatos előállítási gyakorlatához.
A NAK „Tanuljunk együtt” – Tejipari Napok időpontjai és témái:
2017. október 12. (csütörtök) – Savanyított tejtermékek gyártása (joghurt, kefir)
2017. október 26. (csütörtök) – Túrógyártás
2017. november 9. (csütörtök) – Gomolyagyártás
A kamarai tagok számára a programokon való részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.
Jelentkezés: https://miniapp.nak.hu/nak-regisztracio/tanuljunk20171109/

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai