Kérdőjelek a bioenergia körül

Kategória: Agrárenergetika | Forrás: Agrárium-info, 2017/09/22

Ráadásul működésének egészét illetően újra és újra felmerült egy korábban is létező dilemma: miközben az összes kutatói prognózis a növekvő globális élelmiszerigénnyel számol, vajon ebbe a trendbe belefér-e, hogy világ behatárolt agrárpotenciáljából a „kényelmi” energiatermelésre szakítsunk ki súlyos százalékokat? Hazánk ebből a szempontból egyszerre van kényelmes és kényes helyzetben: kapacitás erre is, arra is akad bőven. A hivatalos magyar agrárpolitika mindenesetre inkább az élelmiszertermelés pártján áll.

Maradékégetés

„Az élelmiszer, illetve takarmánytermelésre alkalmas mezőgazdasági területeken az energetikai célú növénytermesztést nem támogatja a minisztérium” – ez olvasható a Földművelésügyi Minisztérium összegzésében a biodízellel, illetve energiaerdőkkel kapcsolatos állásfoglalásban. Itt olvasható az is, hogy az „elérendő cél a helyi erőforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, az energiabiztonság; valamint az energiafüggőség csökkentése”.

A hivatalos tájékoztatás szerint ez ügyben valamiféle passzív stratégiát kell elképzelni, amely főként az agrártermelés, a gazdálkodás eddig kevéssé felhasznált melléktermékeinek, hulladékainak szélesebb körű feldolgozását célozza.

Pontosabban: 
„Elsősorban az erdei tűzifát és aprítékot, a mezőgazdasági mellékterméket, a kommunális szerves hulladékot, illetve a parlagokon, valamint út és árkok menti területeken képződött amorf biomasszát kell hasznosítani. Az adottságoknak megfelelő módon előállított energiát elsősorban helyi termelvények, termékek hozzáadott értékének növelésére kell fordítani. A fenntarthatóság szempontjait (társadalmi, gazdasági és környezeti) egyik legjobban kielégítő energiahasznosítási mód a biogáztermelés. Fő haszonvételű energianövény-termelésre csak olyan mértékben és helyen kerülhet sor, ahol ezt szociális és különleges társadalompolitikai szempontok indokolttá teszik. A minisztérium támogatni kívánja azonban az állattartók és az élelmiszeripari üzemek biogázüzemeinek létesítését, a rendelkezésre álló nap-, geotermikus-, illetve felszíni vizeink hőjéből nyerhető energiákkal való hatékonyabb gazdálkodást, az energiakutatást és -fejlesztést.”

Ezen alapvetés azonban már nagyon hamar a napi üzleti érdekek ellensodrásába kerülhet, mivel a piaci célú bioenergia-hordozó gyártásában egyre több vállalkozás – köztük több óriási nemzetközi olajcég – lát fantáziát. Ilyen irányban nyit széles kaput egy, az Európai Unióban elfogadott direktíva is, amely szerint a megújuló energiaforrások felhasználási arányának (a hasonló arányú energiafogyasztási hatékonyságjavulással és károsító gázkibocsátás-csökkentéssel együtt) 2020-ra el kell érnie a teljes fogyasztás 20 százalékát, ezen belül pedig a közlekedési célú biomassza-fogyasztásnak a 10 százalékot. A számok a közösségen belül átlagos értéknek tekintendők, Magyarország a teljes felhasználási arányban 14,7 százalékot, a motorhajtóanyagok ügyében pedig a megjelölt 10 százalékot vállalta be. Ezek teljesítéséhez pedig szükség lesz ilyen üzemanyagokra, vagyis biodízelre, de sokkal inkább bioetanolra. Aminek közvetlen előállítását ugyebár nem támogatja a 2020-ig szóló vidékfejlesztési célú koncepció.

Háborús előszelek

Vita bár bőséggel akad a mezőgazdaságtól távol eső alternatív megújuló energiatermelő formák (szél-, víz-, nap- és egyéb erőművek) körül is, igazán komoly harcra – egyesek szerint akár valóságos háborúkra is – a termőföld élelmezési és/vagy energetikai célú használata ügyében kell számítani, akár már a legközelebbi jövőben is. A célnövények (repce és napraforgó) termesztési sajátosságai miatt a biodízel jelenleg nem tűnik tömegesen igénybe vehető, távlatos lehetőségnek, míg a bioetanol, vagyis a magas cukor, illetve keményítőtartalmú növényekből nyerhető, motorcélú alkohol viszont annál inkább.

Egyre terjed ez a lehetőség hazánkban is: mind több üzemanyagtöltő-állomás kínál E85-ös motorhajtóanyagot – literenként átlagosan 240 forintos áron (2017. júniusi adat), ami úgy lehet egy százassal kevesebb, mint a hagyományos benzineké, hogy csupán a belekevert fosszilis eredetű üzemanyag 15 százalékát terheli a jövedéki adó. Igaz, hogy ezt a „benzint” a járművek többsége alapesetben nem tudja használni, de viszonylag olcsó átalakítással gyakorlatilag az összes típus alkalmassá tehető rá. Ez 50 és 70 ezer forintos – négy tankolás árának megfelelő – egyszeri költséget tesz ki, és bár kétségkívül akadhatnak vele bizonyos kisebb üzemeltetési gondok, egy átlagos személyautó esetében ezek bőségesen megtérülnek az olcsóbb menetköltségen.

Ráadásul a már említett szabályozás is a bioüzemanyagok arányának növelésére szorítja a forgalmazókat. A jelenleg hatályos passzusok szerint a benzinbe és a dízelolajba egyaránt minimum 4,8 térfogatszázalék bioüzemanyag bekeverése kötelező, illetve a közlekedési céllal forgalomba hozott üzemanyag 4,8 térfogatszázalékát kitevő mennyiségű bioüzemanyagot kell forgalomba hozni. Mivel az üzemanyag-forgalmazó ezt E85 üzemanyaggal is teljesítheti úgy, hogy közben más termékeibe nem kever be bioüzemanyagot, érthető módon a kevésbé macerás – egy-egy töltőfej üzembe állításával mindenütt elérhetővé tehető – bioetanol iránt megnőtt az érdeklődés.

Jönnek az „energiebauerek”?

Magyarországon a legnagyobb bietanol-gyártó az osztrák Agrana szabadegyházi üzeme, amely jelenleg mintegy 400 ezer tonna üzemanyag előállítására képes. Egyes elképzelések szerint ez a kapacitás néhány éven belül akár egymillió tonnára is növelhető, ami önmagában elvihet 2,5–3 millió tonna gabonát a magyar termelésből. Ezen kívül más cégek kisebb-nagyobb üzemei is megkezdték működésüket az országban, s a bővülés napjainkban is folytatódik, zömmel 10 és 25 ezer tonna gabona feldolgozására alkalmas kapacitással. A bioetanol-programnak azonban vannak „természetes” határai, még ha a rendkívül magas agrárpotenciállal rendelkező hazánk esetében meglehetősen tágak is azok. A fejlesztési tárca által elkészített, 2030-ig érvényes energiastratégia maximum 1,33 millió tonna bioetanol-termeléssel számol Magyarországon, ami azonban 4,5–5 millió tonna gabona (kukorica és kalászos) kivonását jelentheti az étkezési, illetve takarmánypiacról! Hogy tudjuk ezt mihez mérni: ennek előállításához a tavalyi terméshozamokkal több, mint egymillió hektár termőföldre lenne (lehet) szükség.

Ez azonban elméleti szám, mert a magyar föld adottságaihoz képest jelenleg meglehetősen alacsony szintekkel termel. Hajdú József, a gödöllői székhelyű OBEKK (Országos Bioenergetikai Kompetencia Központ) műszaki igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ha a termelés visszaállna a huszonöt évvel ezelőtti mértékre (amire egyébként ma is megvolna a lehetőség), akkor a 12–16 millió tonnás összhozamból bőségesen jutna a bioetanol-előállításra is anélkül, hogy a fizikailag lehetséges (szállítókapacitással lefedhető) export, illetve ami ennél fontosabb, a hazai humánellátás és takarmányigény kárát látná annak. Igaz, ehhez szemléletváltásra is szükség lenne, s miként az már Németországban természetes, nálunk is elfogadott lenne az „energiaparaszt” („energiebauer”) létezése, miként a magas keményítőtartalmú célnövényé, az ott már hivatalosan is létező bioetanol-kukoricáé.

Igaz persze az is, hogy mindennek csak akkor van értelme, ha a gyártás üzletileg is megéri. Az OBEKK számításai szerint ez nagyjából 40–50 ezer forintos gabonaárakig igaz. A szervezet részletes költségszámítást készített egy 15 ezer tonnás gabonatömeg feldolgozására képes üzem beruházási és üzemeltetési költségeinek lehetséges megtérüléseiről. A számokból az derül ki, hogy tonnánként 40 ezer forintos árú kukorica felhasználása esetén az éves üzemi eredmény meghaladhatja 185 millió forintot, ami a beruházás bankhitelből történő finanszírozása esetén is mintegy hatéves megtérülést eredményezhet. Ez a mai viszonyok között meglehetősen kedvezőnek mondható.

Éhező milliók, befektetett milliók

Akad azonban számos olyan kutató, aki szerint ezek a számok csak időlegesen érvényesek, és az energiacélú agrárgazdaság terjeszkedésének az egyre elemibb erejűvé váló világ-élelmiszerigény gátat fog szabni, mégpedig mind üzletileg, mind morális szempontból. Egy elmúlt napokban világot látott prognózis szerint több mint kétszeresére fognak nőni a legalapvetőbb élelmiszerárak az elkövetkező 20 évben.

A guardian.co.uk brit hírportál az Oxfam – gyakorlatilag az ENSZ Élelmezési Világszervezetének, a FAO-nak korábbi jelentésével egybehangzó – előrejelzését közölte, amely szerint 2030-ra a kukorica világpiaci ára megduplázódik. Mivel a hiány legsúlyosabb tünetei a legszegényebb térségekben mutatkoznak majd, súlyos politikai feszültségek alakulnak ki emiatt, s a gazdag országok elemi érdeke lesz valamilyen módon helyben segítséget nyújtani az éhezőknek. Ellenkező esetben beláthatatlan következményekkel járó, várhatóan erőszakos eszközöket is felhasználó migrációs hullám indulhat el. Ebben a helyzetben a jóléti államok luxusaként, például az olcsó autózást szolgáló „kényelmi szolgáltatásként” is felfogható az éhezést erősítő bioenergia-termelés, amit a szegényebb világban sokan olyan irritálónak is tarthatnak, hogy akár durva terrorakciókkal is tiltakozhatnak ellene. És bizony, némi joggal, mert nehéz elképzelni, hogy akár már a nem is távoli jövőben marad értelme egy olyan vitának, hogy pontosan mennyi bioadalékot kell tenni az uniós benzinbe, miközben a világon másutt azért halnak éhen milliók, mert nem jut számukra napi egy marék rizs.

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy a biomassza-gyártásba napjainkban mind több óriás energiacég kapcsolódik be, fektet abba súlyos dollár- és eurómilliókat. Ezeket aligha hagyják majd veszni a mammutvállalatok, amelyek üzleti tervébe az érzelgősség eddig sem nagyon fért bele és várhatóan ezután sem fog. Az Európai Unió már említett tervszámaiban ezek a cégek megszerezhető új üzletágakat és bevételeket látnak, és a történelemben az ilyen megfontolások rendre erőteljesebbnek bizonyultak, mint a humanitás. Nagyot fordulna a világ, ha ez ügyben mást hozna a jövő.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai