2026. 07. 23., csütörtök
Lenke
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Holland Alma fajtabemutatók

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Babicz Szabolcs, 2017/10/14

Nagy érdeklődés kísérte a Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskola szeptember 28–29-én tartott alma fajtabemutató rendezvényeit, melyek Vásárosnaményban és Csobádon kerültek megrendezésre.

A vásárosnaményi előadássorozat levezető elnöke, dr. Gonda István meglepettségének adott hangot, hiszen nem jellemző, hogy az alma szüreti időszakában ennyien szakítanak időt egy szakmai rendezvényre. Nyitóelőadásában dr. Holb Imre az ökológiai termelésben előforduló nehézségekre és azok megoldására hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a biotermelésben nincsenek előre megírt receptúrák, hanem komplex megoldások léteznek a gombabetegségek és kártevők elleni védekezésben, ahol a szaktudásnak kiemelkedően fontos szerepe van. Mondandójában kiemelte, hogy az új étkezési rezisztens almafajták könnyebb utat jelentenek az ökológiai termesztés irányába.

A Holland Alma faiskolavezetője – Babicz Szabolcs – a faiskola fajtainnovációs tevékenységéről, a fajtaválasztás fontosságáról beszélt, majd tételesen bemutatta a rezisztencianemesítés legújabb eredményeként megjelenő fajták közül azokat, amelyek a hazai ökológiai környezetben kiemelkedően teljesítenek. Előadásában többször utalt vissza a dr. Holb Imre által elmondottakra és fontosnak tartotta megjegyezni, hogy csak olyan fajták telepítésébe érdemes belevágni, amelyek legalább 4–5 termőéven keresztül bizonyították, hogy Magyarországon is képesek ugyanolyan teljesítményre, mint eredeti származási helyükön. A fajták előnyei mellett azok hibáit is feltárta az érdeklődők előtt.


Fajtabemutató a Kiss B Ker Kft. mintaültetvényében

A szünetben a jelenlévők tíz fajtaújdonságot kóstolhattak végig. A rögtönzött közvéleménykutatás eredményeként a kóstolót a Rozela fajta nyerte meg. Ez visszaigazolta a NÉBIH által januárban tartott anonim kóstoltatások eredményét. A már ismert és sikeres Naturalma-fajták (Luna, Sirius, Orion, Red Topaz, Rozela) mellett lehetőség volt megismerkedni a Bonita, a Galiwa, a Galarina, a Red Jonaprince fajták és a Bay3341-es pirosbélű fajtajelölt ízével is.


A legfrisseb újdonság az étkezési rezisztens fajták között – a Bonita

A szünet után a szót dr. Roszík Péter vette át, aki a biológiai átállás adminisztratív kérdéseiről adott tájékoztatást. Majd Faggyas Szabolcs és Varga László beszélt a gyümölcsültetvények öntözési kérdéseiről, valamint az intenzív almaültetvények tám- és jégvédelmi háló rendszereiről. Az előadásokat Endrődi László zárta, aki az oltványok kezdeti fejlődését segítő Agrooter Gyökéritató feltalálója. A gyökerek és a gyökérkörnyezetben élő mikroorganizmusok kapcsolatát támogató találmányáról tartott előadást.

Az elméleti részt gyakorlati fajtabemutató követte a Kiss B Ker Kft. Naturalma mintakertjében, ahol az érdeklődők a tervezettnél jóval több időt töltöttek el. A termés alatt roskadozó három- és négyéves fák mellett Kalydi Tamás szaktanácsadó szavait hallgatták érdeklődéssel, aki egy órán keresztül válaszolt a termelők kérdéseire. A gyakorlati bemutatót jó hangulatú késői ebéd és konzultáció követte.

A Holland Alma csapata ezután elkezdte a következő napra meghirdetett, kifejezetten külföldi almatermelők számára rendezett első „Naturalma Day” előkészítését, amelyre másnap került sor. Az első Naturalma Napon, pénteken, harminc román, szerb, szlovén, horvát, ukrán és cseh termelő jelent meg. A nyitóelőadást Radek Cerny és munkatársa, Veronika Janeckova tartották az Institute of Experimental Botany AS CR vezető kutatói. Ők Európa egyik legsikeresebb almanemesítője – dr. Jaroslav Tupy – munkásságának továbbvivői, akik egy évszázados szellemi örökség ápolói. Tőlük származnak a legsikeresebb étkezési rezisztens almafajták. Természetesen fajtabemutatásra és kóstolóra itt is volt lehetőség. Dr. Cehla Béla, a Holland Alma ügyvezetője bemutatta a cég tevékenyégi körét és külkapcsolatait. Gergely Judit külkereskedő és Sipos Mariann a fajtainnovációért felelős csoport tagjai előadásukban az ökológiai szemlélet és a rezisztenciában rejlő lehetőségek kapcsolatáról beszéltek. Zárszókét a Holland Alma Gyümölcsfaiskola tulajdonosa, Kávássy Péter köszönte meg a részvételt a jelen lévőknek. Az előadásokat a faiskola és a kísérleti ültetvény bejárása követte.

A Holland Alma két sikeres szakmai rendezvényéről a Kossuth Rádió is tudósított. Ha közvetlen információkra kíváncsi a fajtaújdonságokkal kapcsolatban, keresse a cég tanácsadóit. Elérhetőségeiket a hollandalma.hu oldalon találja. Ha itt hírlevélre is regisztrál, a következő szakmai rendezvényről biztosan nem fog lemaradni.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
A jövő számára is meg kell őrizni a térség kertészeti kultúráját
A Délalföldi Kertészek Szövetkezeténél (DélKerTÉSZ) mindig történik valami, pestiesen szólva az élet sosem áll meg. Aki ismeri Nagypéter Sándor elnököt, az jól tudja, hogy az elnök mindig azon gondolkodik, és dolgozik, hogy a 2002-ben alakult szövetkezet 450 szövetkezeti tagjának - szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelő tevékenységét fejlessze, s a kor kihívásainak megfelelően versenyképessé tegye. A hogyan kérdése mindig tart újdonságot, ezért is beszélgettünk Nagypéter Sándorral az aktuális feladatokról. 
Új kutatás vizsgálja a sókedvelő növények alkalmazkodását
Új, hároméves kutatási projekt indult a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban, amely a sókedvelő, úgynevezett halofita növények alkalmazkodási mechanizmusait vizsgálja. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy feltárja, miként képesek egyes növényfajok olyan sós élőhelyeken is fennmaradni és fejlődni, ahol más fajok elpusztulnának.
Magyarország csatlakozott az erdők védelmét célzó európai kezdeményezéshez
Az erdők védelme és fenntartható hasznosítása olyan közös ügy, amely országhatárokon átnyúló kezdeményezéseket és összehangolt szakpolitikai fellépést igényel, ezért Magyarország csatlakozott a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozathoz, amelyet a FOREST EUROPE 10. Miniszteri Konferenciáján írtak alá az európai államok képviselői júniusban.
Innováció: a gazda agya
Ha öreg parasztemberek föltámadhatnának örök álmukból, meglepetésükben kérdezgetnék, mi az a kék virágú ismeretlen növény a falu határában. Tanult gazdászok rávágnák, hogy facélia, magyarán mézontófű; a bakonyalji falukban fóciának emlegetik. A facélia a zord fekvésű tájakat kivéve az egész ország területén termeszthető.
Borászat: botladozó marketing
A lassan hanyatló szőlőtermesztést és borászatot az idei tavaszon az időjárás is tovább ingatta. Az Alföld több térségében a késő tavaszi fagy károsított, egyes helyeken a szokásos termés felére számíthatnak a gazdák. Másutt meg tele vannak a pincék, egy várhatóan átlagos termést sem tudnak elhelyezni, még időben a lepárlást fontolgatják. Évek óta tapasztalható folyamat, hogy a kisebb termelők kivágják a tőkéket, a közepes méretű borászatok a túlélésért küzdenek.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza