Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Czenki Péter, 2018/01/05
Az év elején mindig érdemes áttekinteni az aktuális adózási szabályokat, amelyek év közben megalapozzák adózással kapcsolatos feladatainkat. Következő két cikkünkben a mezőgazdasági őstermelőket érintő alapvető szabályokat összegezzük.
Már korábbi cikkeinkben is többször írtuk, hogy gazdasági tevékenység kizárólag adószám birtokában végezhető, ami természetesen az őstermelőkre is vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy az őstermelő tevékenységének megkezdése előtt köteles az adóhatósághoz bejelentkezni, ami alapján a NAV megképezi részére az adószámot.
Mivel a törvény is egyértelműen kiemeli az őstermelőket az egyéni vállalkozók közül, így a mezőgazdasági őstermelőknek nem az okmányirodán keresztül, hanem közvetlenül a NAV-hoz kell teljesítenie a bejelentési kötelezettséget, melyet a ’T101-es számú adatlapon tudnak megtenni. Ahogy az egyéni vállalkozóknak, úgy a bejelentett adatokon felül az őstermelőknek is több nyilatkozatot is meg kell tenniük. Így nyilatkozniuk kell például az általános forgalmi adó alanyiságról vagy valamilyen jogcím alapján az az alóli mentességről.
Ezen felül arról is köteles az őstermelő nyilatkozni, hogy választja-e az átalányadózást, illetve nyilatkozhat arról, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) szerint kíván eleget tenni adózási kötelezettségének. Fontos, hogy amennyiben a KATA adózási forma választást a bejelentkezéskor elfelejti megtenni, és azt csak később jelenti be az adóhatósághoz, akkor annak visszamenőleges alkalmazására már nem lesz lehetőség, csak a bejelentést követő hónapot követő hónap első napjától térhet át ezen egyszerű adózási módra.
Az adózó, amennyiben az adóhatóság felhívásában meghatározott határidőben sem teljesíti az általános forgalmi adóra vonatkozó adózási módjának bejelentését, adó-visszaigénylésre, adó-visszatérítésre, költségvetési támogatás igénylésére, túlfizetés visszatérítésére vonatkozó jogosultság a kötelezettség teljesítéséig nem illeti meg.
A bejelentendő adatok közé tartozik az iratok (ide értve az elektronikus iratokat is) őrzésének helye, ha az nem azonos az adózó székhelyével vagy lakóhelyével; a levelezési cím, ha az nem azonos a lakcímmel, valamint ha a bizonylatot, könyvet, nyilvántartást, online hozzáférést biztosítva, elektronikusan őrzi meg, ezt a tényt. Székhelyszolgáltatás igénybevétele esetén a székhelyszolgáltató elnevezését, székhelyét, adószámát, a jogviszony keletkezésének és – határozott idejű jogviszony esetén – megszűnésének dátumát is be kell jelenteni, jogutód esetében pedig a jogelőd adószámát is.
Ha az adózó bejelentkezési kötelezettségét a tevékenység megkezdését követően teljesíti, a bejelentkezés során a tevékenység kezdő időpontját is köteles az adóhatósághoz írásban bejelenteni.
Ha az őstermelő egyébként kifizetőnek, foglalkoztatónak is minősül, a fenti adatokon túl be kell jelentenie az általa foglalkoztatott biztosított családi és utónevét, adóazonosító jelét, születési idejét, biztosítási jogviszonyának kezdetét, a jogviszony jellegét/kódját, a jogviszony megszűnését, a biztosítás szünetelésének időtartamát, a heti munkaidejét, a FEOR-számát, a végzettséget, szakképzettséget, szakképesítést, továbbá az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és az okirat számát. Ezen bejelentésre a ’T1041-es adatlap szolgál.
A szolgáltató adóhatóság keretében 2018-tól új tevékenység jelenik meg a NAV részéről, amely a tevékenységüket újonnan kezdő adózók támogatását több lépcsőben szolgálja. Ennek első lépése, hogy az adószám megállapítását követő 30 napon belül az adóhatóság szóban vagy írásban ingyenes – az adózó tevékenységére nézve egyediesített – tájékoztatást nyújt az adókötelezettségeiről, az azok teljesítését segítő információk elérhetőségéről és ezzel egyidejűleg személyes kapcsolatfelvételt kezdeményez. A kapcsolat felvétel (mentorálás) célja az adózó részére konkrét – nem általános jellegű – segítség nyújtás az egyes adókötelezettségek teljesítéséhez, így például tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy a tevékenységéhez szükséges-e az online pénztárgép használata vagy sem. Ezen mentorálásban való részvétel önkéntes, melynek időtartama a kapcsolatfelvétel kezdeményezésétől számított 6 hónap. A mentorálásban történő részvételt az EBEV felületén keresztül elérhető Mentorálás nevű új menüponton keresztül lehet rögzíteni.
Abban az esetben, ha az őstermelő egyszerűsített foglalkoztatás keretében kíván munkavállalókat alkalmazni, akkor ezen bejelentését a ’T1042E számú adatlapon tudja megtenni.
Az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentése nemcsak elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül, hanem az országos telefonos ügyfélszolgálaton keresztül a 185-ös hívószámon keresztül is teljesíthető.
Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkavégzés megkezdése előtt be kell jelenteni:
a) a munkavállaló nevét,
b) a munkáltató adószámát,
c) a munkavállaló adóazonosító jelét és TAJ-számát,
d) az egyszerűsített foglalkoztatás jellegét (mezőgazdasági, turisztikai idénymunka vagy alkalmi munka),
e) a munkaviszony napjainak számát,
f) amennyiben a munkavállaló egyezmény alapján másik tagállamban, illetőleg egyezményben részes másik államban biztosított, és ezt a munkáltató előtt igazolta, ezt a körülményt.
A bejelentés esetleges visszavonására és módosítására – így különösen a foglalkoztatás jellegének változása, illetve a munkavégzés meghiúsulása esetén –
a) az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentését követő két órán belül, vagy
b) ha a bejelentésben foglaltak szerint a foglalkoztatás a bejelentés napját követő napon kezdődött, vagy ha a bejelentés egy napnál hosszabb időtartamú munkaviszonyra vonatkozott, a módosításbejelentés napján reggel 8 óráig van lehetőség.
Ezt követően a munkáltató a közteherfizetési kötelezettségének köteles eleget tenni. A bejelentés módosítható. Például az ügyfélkapun keresztül elektronikus űrlap kitöltésével bejelentésre került adatokat a munkáltató – a fenti a) és b) pont szerinti határidő figyelembevételével – akár telefonon
keresztül is módosíthatja, illetve visszavonhatja.
A közteher mértéke mezőgazdasági idénymunka esetén foglalkoztatottként és naponként 500 forint, míg alkalmi munka esetén 1000 forint. A közteher összegét a tárgyhót követő hónap 12-éig kell bevallani a ’08-as számú bevalláson és ugyanezen időpontig megfizetni a külön erre a célra létrehozott adónemre.
Ezen tételes közteher esetén nem terheli a munkáltatót a szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás, egészségügyi hozzájárulás, rehabilitációs hozzájárulás, személyi jövedelemadó adóelőleg levonási kötelezettség. Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében a munkavállaló mentesül a nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékfizetési, egészségügyihozzájárulás-fizetési és személyijövedelemadó-előlegfizetési kötelezettség alól.
Az egyszerűsített foglalkoztatás esetén a törvényi korlátok túllépése miatt az általános adózási és járulékfizetési szabályokat kell alkalmaznia a foglalkoztatónak, és az egyszerűsített foglalkoztatottként bejelentett személyeket a jogsértés feltárásától számított 8 napon belül az általános szabályok szerint biztosítottként kell bejelenteni. Ugyanakkor nem kell biztosítottként bejelenteni azt a személyt, aki egyszerűsített foglalkoztatás keretén belül lett bejelentve, de végül a munkát nem vette fel, és így jövedelem kiesésére sem került sor.
Annak eldöntésére, hogy az őstermelő a társadalombiztosítás rendszerében biztosítottnak minősül-e, tehát igénybe veheti az állami egészségügyi szolgáltatásokat, valamint a nyugdíj szempontjából szolgálati időt szerez, több tényezőt is figyelembe kell venni. Elsődlegesen azonban azzal kell tisztában lenni, hogy mezőgazdasági őstermelőnek pontosan az minősül, aki:
Az őstermelői igazolvány jogszabályban meghatározott feltételein túl, akkor érvényes, ha maga az igazolvány és a hozzá tartozó értékesítési betétlap is egyidejűleg hatályos.
Fontos, hogy a fenti feltételek önmagukban csak azt jelentik, hogy a tevékenységet végző személy mezőgazdasági őstermelőnek minősül és nem eredményezik automatikusan a biztosítotti jogállást. Ugyanis a mezőgazdasági őstermelő alapvetően akkor minősül biztosítottnak, ha a reá irányadó nyugdíjkorhatárig hátralévő idő és a már megszerzett szolgálati idő együttesen legalább 20 év.
Ezen szabály alól kivétel, vagyis ezen feltétel nem teljesítése esetén is biztosított
Vagyis, a fentiek alapján például nem minősül biztosítottnak az a 63 éves őstermelő, akinek 16 év szolgálati ideje van, mivel a 65 éves nyugdíjkorhatárig már nem tud csak összesen 18 év szolgálati időt szerezni. Mivel ő nem lesz biztosított, ezért később a nyugdíjmegállapítás során ezen időszak alatt végzett tevékenysége szolgálati időbe sem számít bele.
A biztosítottnak nem minősülő őstermelő, ha más jogcímen sem rendelkezik biztosítással, akkor egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére köteles, melynek összege 2018-ban havonta 7320 forint.
Ha az őstermelőnek egyéb más jogviszonya is van, amely biztosítotti jogállást eredményez, akkor főszabály szerint őstermelőként nem válik biztosítottá. Ez a szabály vonatkozik arra az estre is, ha egyidejűleg főállású kisadózónak (KATA) is minősül a mezőgazdasági tevékenységet folytató őstermelő. Kivételt ez alól csak a megbízási jogviszonyban vagy választott tisztségviselői jogviszonyban szerzett biztosítotti jogállás képez, mivel ezen esetekben őstermelőként is biztosítottá válik.
A biztosítási jogviszony főszabályként az őstermelői igazolványban feltüntetett időponttól az igazolvány visszaadásának napjáig áll fenn.
* Saját gazdaság alatt a termelést ténylegesen végző magánszemély rendelkezési jogosultságát kell érteni a termelési eszközei (ideértve a bérelt földterületet, eszközöket is), a termelés szervezése és – a vetőmag-bértermelés, a bérnevelés, a bérhizlalás és a kihelyezett állat tartása esetének kivételével – a termelés eredményének felhasználása felett.
Ajánlott kiadványok
Dr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.
Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomag
A lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai
A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza