Állóháború a biomassza körül

Kategória: Agrárenergetika | Szerző: G. T., 2018/01/16

Hazánknak 2020-ig 14,7 százalékra kell emelnie az alternatív energiahordozók felhasználási arányát, a két év múlva életbe lépő új Közös Agrárpolitikában pedig további növelés várható. Az összes kutatói prognózis viszont a növekvő globális élelmiszerigénnyel is számol. Magyarország ebből a szempontból egyszerre van kényelmes és kényes helyzetben: kapacitás erre és arra is akad bőven. A hivatalos magyar politika mindenesetre inkább az élelmiszertermelés pártján áll.

50–50 SZÁZALÉK

Ha a lényeget tekintjük, minden élelmiszer-termelés energiacélú – érvelnek a biomassza-termelés hívei. Szerintük végső soron minden falat étellel vagy akár egyetlen planktonnal is kalóriában vagy joule-ban mérhető energiát visz be az összes élőlény a szervezetébe és ezzel tevékenységre, cselekvésre képessé válik – csak filozófia kérdése, hogy ezt az energiatermelés vagy -feldolgozás szempontjából miként is értékeljük. Mindezt azért vetette fel a kutató, mert szerinte azt a vitát újra kell értelmezni, amely a közvetlen étkezési célú agrártermelés és ma még másodlagosnak nevezett, ipari vagy energetikai alapanyag-előállítás arányairól az elmúlt években kialakult. A világ bevethető területeinek „újrafeltörésével” vagy „visszaagrárosításával” jelentősen megnő az energetikai célú területek aránya, de emiatt nem csökken majd a közvetlen élelmiszer-termelés.

A biomasszapártiak arra is hivatkoznak, hogy környezetvédelmi és mezőgazdasági szakértők 2010-ben kiszámították, hogy Európa, az USA, Afrika, Kína, India és Dél-Amerika térségében mintegy 320–702 millió hektár olyan ún. marginális terület található, amelyeken vagy felhagytak már a mezőgazdasági termeléssel, vagy olyan alacsony termőképességűek, hogy jövedelmező mezőgazdasági termelésre – jelen állapotukban – alkalmatlanok. Amennyiben a füves pusztákat, szavannákat, bokros természetes vegetációkat – az úgynevezett LIHD-területeket – is energiatermelőként hozzászámítják a marginális területekhez, akkor ezek együtt 1,107–1,411 milliárd hektárt tesznek ki. Ezeken a területeken – hagyományos növénykultúrákat és agrotechnikákat felhasználva – a biomasszára alapozott agroüzemanyag-termeléssel a jelenlegi folyékony üzemanyag világszükségletének 26–55 százalékát lehetne elméletileg megtermelni. A gond csak az, hogy a népesedési ütemből számított élelmiszer többlettermelési igényt 45–50 százalékra lehet prognosztizálni.

NÖVEKVŐ ARÁNYOK

A magyar álláspont tartózkodó. A hivatalos, immár évek óta érvényben lévő alapelv szerint „az élelmiszer, illetve takarmánytermelésre alkalmas mezőgazdasági területeken az energetikai célú növénytermesztést nem támogatja a minisztérium”. Ám ezzel együtt „elérendő cél a helyi erőforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, az energiabiztonság; valamint az energiafüggőség csökkentése”. A hivatalos tájékoztatás szerint ez ügyben valamiféle passzív stratégiát kell elképzelni, amely főként az agrártermelés, a gazdálkodás eddig kevéssé felhasznált melléktermékeinek, hulladékainak szélesebb körű feldolgozását célozza. Pontosabban: „Elsősorban az erdei tűzifát és aprítékot, a mezőgazdasági mellékterméket, kommunális szerves hulladékot, illetve a parlagokon, valamint út és árkok menti területeken képződött amorf biomasszát kell hasznosítani. Az adottságoknak megfelelő módon előállított energiát elsősorban helyi termelvények, termékek hozzáadott értékének növelésére kell fordítani.

A fenntarthatóság szempontjait (társadalmi, gazdasági és környezeti) egyik legjobban kielégítő energiahasznosítási mód a biogáztermelés. Fő haszonvételű energianövény-termelésre csak olyan mértékben és helyen kerülhet sor, ahol ezt szociális és különleges társadalompolitikai szempontok indokolttá teszik. A minisztérium támogatni kívánja azonban az állattartók és az élelmiszeripari üzemek biogázüzemeinek létesítését, a rendelkezésre álló nap-, geotermikus-, illetve felszíni vizeink hőjéből nyerhető energiákkal való hatékonyabb gazdálkodást, az energiakutatást és -fejlesztést.”

Ezen az alapvetés azonban már nagyon hamar a napi üzleti érdekek ellensodrásába kerülhet, mivel a piaci célú bioenergia-hordozó gyártásban egyre több vállalkozás – köztük több óriási nemzetközi olajcég – hajtott végre komoly fejlesztéseket. Ilyen irányban nyit széles kaput egy az Európai Unióban elfogadott direktíva is, amely szerint a megújuló energiaforrások felhasználási arányának (a hasonló arányú energiafogyasztási hatékonyság-javulással és károsító gázkibocsátás-csökkentéssel együtt) 2020-ra el kell érnie a teljes fogyasztás 20 százalékát, ezen belül pedig a közlekedési célú biomassza fogyasztásnak a 10 százalékot. A számok a közösségen belül átlagos értéknek tekintendők, Magyarország a teljes felhasználási arányban 14,7 százalékot, a motorhajtóanyagok ügyében pedig a megjelölt 10 százalékot vállalta be. Ezek teljesítéséhez pedig szükség lesz ilyen üzemanyagokra, vagyis biodízelre, de sokkal inkább bioetanolra.

SZORÍTÁSBAN

Vita bár bőséggel akad a mezőgazdaságtól távol eső alternatív megújulóenergia-termelő formák (szél-, víz-, nap- és egyéb erőművek) körül is, igazán komoly harcra – egyesek szerint akár valóságos háborúkra is – a termőföld élelmezési és/vagy energetikai célú használata ügyében kell számítani, akár már a legközelebbi jövőben is. A célnövények (repce és napraforgó) termesztési sajátosságai miatt a biodízel jelenleg nem tűnik tömegesen igénybe vehető, távlatos lehetőségnek, a bioetanol, vagyis a magas cukor, illetve keményítőtartalmú növényekből nyerhető motorcélú alkohol viszont annál inkább. Egyre terjed ez a lehetőség hazánkban is: mind több üzemanyagtöltő-állomás kínál E85-ös motorhajtóanyagot.

Ráadásul a már említett szabályozás is a bioüzemanyagok arányának növelésére szorítja a forgalmazókat. A jelenleg hatályos passzusok szerint a benzinbe és a dízelolajba egyaránt minimum 4,8 térfogatszázalék bioüzemanyag bekeverése kötelező, illetve a közlekedési céllal forgalomba hozott üzemanyag 4,8 térfogatszázalékát kitevő mennyiségű bioüzemanyagot kell forgalomba hozni. Mivel az üzemanyag-forgalmazó ezt E85 üzemanyaggal is teljesítheti úgy, hogy közben más termékeibe nem kever be bioüzemanyagot, érthető módon a kevésbé macerás – egy-egy töltőfej üzembe állításával mindenütt elérhetővé tehető – bioetanol iránt megnőtt az érdeklődés.

AKÁR EGYMILLIÓ HEKTÁRON

Magyarországon a legnagyobb bietanol-gyártó az osztrák Agrana szabadegyházi üzeme, amely jelenleg mintegy 400 ezer tonna üzemanyag előállítására képes. Egyes elképzelések szerint ez a kapacitás néhány éven belül akár egymillió tonnára is növelhető, ami önmagában elvihet 2,5–3 millió tonna gabonát a magyar termelésből. Ezenkívül más cégek kisebb-nagyobb üzemei is megkezdték működésüket az országban, s a bővülés napjainkban is folytatódik, zömmel 15 és 20 ezer tonna gabona feldolgozására alkalmas kapacitással. A bioetanol-programnak azonban vannak „természetes” határai, még ha a rendkívül magas agrárpotenciállal rendelkező hazánk esetében meglehetősen tágak is azok.
A fejlesztési tárca által elkészített, 2030-ig érvényes energiastratégia maximum 1,33 millió tonna bioetanol-termeléssel számol Magyarországon, ami azonban 4,5-5 millió tonna gabona (kukorica és kalászos) kivonását jelentheti az étkezési, illetve takarmánypiacról. Ennek előállításához az átlagos terméshozamokkal több, mint egymillió hektár termőföldre lenne (lehet) szükség.

Ha a termelés visszaállna a huszonöt évvel ezelőtti mértékre (amire egyébként ma is megvolna az elvi lehetőség), akkor a 12–16 millió tonnás összhozamból bőségesen jutna a bioetanol-előállításra is anélkül, hogy a fizikailag lehetséges (szállítókapacitással lefedhető) export, illetve ami ennél fontosabb, a hazai humánellátás és takarmányigény kárát látná annak. Igaz, ehhez szemléletváltásra is szükség lenne, s miként az már Németországban természetes, nálunk is elfogadott lenne az „energiaparaszt” („energiebauer”) létezése, miként a magas keményítőtartalmú célnövényé, az ott már hivatalosan is létező bioetanol-, vagy biogázkukoricáé.

MIGRÁCIÓS SZEREP

Akad azonban számos olyan kutató, aki szerint ezek a számok csak időlegesen érvényesek és az energiacélú agrárgazdaság terjeszkedésének az egyre elemibb erejűvé váló világ-élelmiszerigény gátat fog szabni, mégpedig mind üzletileg, mind morális szempontból.

Egy idén októberben világot látott FAO- prognózis szerint több mint kétszeresére fognak nőni a legalapvetőbb élelmiszerárak az elkövetkező 20 évben. Eszerint 2030-ra a kukorica világpiaci ára megduplázódik. Mivel a hiány legsúlyosabb tünetei a legszegényebb térségekben mutatkoznak majd, újabb súlyos politikai feszültségek, migrációs hullámok alakulnak ki emiatt, s a gazdag országok elemi érdeke lesz valamilyen módon helyben segítséget nyújtani az éhezőknek. Ellenkező esetben beláthatatlan következményekkel járó, várhatóan erőszakos eszközöket is felhasználó migrációs hullám indulhat el. Ebben a helyzetben a jóléti államok luxusaként, például az olcsó autózást szolgáló „kényelmi szolgáltatásként” is felfogható az éhezést erősítő bioenergia-termelés, amit a szegényebb világban sokan olyan irritálónak is tarthatnak, hogy akár durva terrorakciókkal is tiltakozhatnak ellene.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai