A májusi eső is kevés lehet

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Agrárium-info, 2014/05/10
Címkék: öntözés, öntözővíz, vízigény, vízgazdálkodás, aszály, klímaváltozás, vízjog, Nemzeti Aszály Stratégia

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint a tavalyi utolsó és az idei első negyedévben mintegy 650–700 milliméterrel kevesebb csapadék hullott Magyarországon, illetve tágabban értelmezve a Kárpát-medencében, mint a sokéves átlag. Nem volt hótakaró, a tél enyhe és száraz hónapokat hozott. A gazdák aggódnak emiatt, hiszen már a tavalyi nyár is rendkívül forró és csapadékmentes volt. A május eleji bőséges csapadék segített ugyan a mérleg javításában, de az „aranyat érő” víz viharokkal, erős széllel érkezett, ráadásul a rendkívül hektikus megoszlás az ország némelyik térségében belvizet okozott, másutt viszont akár az aszályos állapot fennmaradása is regisztrálható volt. A kutatók álláspontja egyértelmű: néhány napos, hetes esős időszak az aszályosodás trendjét nem változtatja meg.

Aszályosodunk

Az aszály nagy hőséggel párosuló, hosszan tartó csapadékhiány, amely hazánk területének közel 90%-át veszélyezteti, ez alól csupán az ország délnyugati és nyugati része képez kivételt. Magyarországon 100-ból 28 év aszályos – írja Hajdú Roland kutató. Hozzáteszi: ehhez a jelenséghez párosul az a tény, hogy a jövő aszályai egy melegedő és szárazodó klímán jelennek majd meg.
Magyarországon az aszályok régebben lokálisan vagy regionálisan jelentkező, a mezőgazdaságot sújtó kárként jelentkeztek. Ma már az aszály nem kizárólag az agráriumban jelentkező kár – negatív hatással lehet az épített környezetre, az egészségünkre és közvetve az ipari termelésre is.

Az aszály mértéke az aszályossági indexszel jellemezhető. Ez a csapadék és a párolgási viszonyok, valamint a növények vízigénye alapján egy számértékkel jellemzi a mezőgazdasági évet. Ennek értékei: mérsékelt aszály: 5–6; közepes aszály: 6–7; súlyos aszály: 7-8; és rendkívül súlyos aszály esetén 8 feletti. Magyarországon átlagosan 10-ből 4 évben káros vízhiánnyal kell számolnunk. Míg 1976 és 1985 között három alkalommal fordult elő aszályos esztendő, addig 1986 és 1995 között már hétszer. Ha távolabbra tekintünk a múltban, Magyarországon a XIX. században 7 nagyon súlyos aszálykáros év fordult elő, azonban a XX. században már ennek a duplája. (A legismertebb aszályos esztendő az 1863-as volt, amikor is az alföldi mezőgazdasági termelés gyakorlatilag meghiúsult.)

Az elmúlt bő egy évszázadban a hazánk felszínére lehulló éves átlagos csapadékmennyiség 83 mm-rel csökkent. Az agrárium szempontjából kritikus szintű 500 mm-es éves csapadékszint előfordulása is mind gyakoribb, ez az 1901 és 1950 közötti években 6, 1951 és 2000 között 10 alkalommal fordult elő.

Szélsőséges változások

Ami a jövőt illeti, a klímamodellek szerint éghajlatunk melegebbé és szárazabbá válik. Ebben önmagában még semmi meglepő nincs, viszont a klímaváltozás – a csökkenés mellett – „átrendezi” a csapadék eddig megszokott éves menetét, és a melegedés sem lesz évszakonként kiegyenlített ütemű. A telek enyhébbé és csapadékosabbá válnak, a téli csapadékmennyiség akár 10%-kal is növekedhet. A nyarak is melegebbek lesznek, viszont a nyári csapadék mennyisége akár 50%-kal is visszaeshet. A fentiek tükrében talán nem meglepő, hogy az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény szerint hazánk teljes területe aszállyal sújtott térségnek tekinthető. A Duna–Tisza közi Homokhátságot az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO a félsivatagos övezetbe sorolta. Itt az elmúlt évtizedek aszályos időjárása miatt a talajvíz szintje 3–5 méterrel is csökkent, és rengeteg állóvíz gyakorlatilag eltűnt.

Nyáron, az erősödő felmelegedés hatására gyakoribbá válnak az anticiklonális helyzetek, így a növekvő napfénytartam és az emelkedő hőmérsékletek hatására a talaj nedvességtartalma is erőteljesebben csökken majd. (Hozzá kell tenni azonban, hogy a klímaváltozás az időjárási extrémitásokat is növeli, így a nyári félévben lokálisan magas csapadékmennyiség is előfordulhat.)

A változó éghajlat „hozadékaként” az átlaghőmérséklet 0,5 ºC-os emelkedésével 60%-kal lehetnek gyakoribbak az aszályos hónapok.
Az aszály legkézenfekvőbb tünete a vízhiány.

A csapadékhiányra és a felmelegedésre az Alföld (az ország területének 56%-a), valamint a Balaton–Sió vízgyűjtő terület a legérzékenyebb.
Az már biztosan látszik, hogy egyre több vízre lesz szükségünk a hiányzó csapadékmennyiség pótlására, de egyre nehezebb is lesz hozzájutnunk ehhez. Ez még úgy is igaz, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt időben 30–40%-kal csökkent a teljes vízfogyasztás. A vízkészletek és a vízminőség szempontjából hazánk kedvező helyzetben van, de a klímaváltozás még így is nagy kihívások elé állít majd minket. Magyarországon a jövőben még több lesz az aszály, megnövekedik a csapadékhullás időbeni és térbeli differenciáltsága, és intenzívebbekké válnak az időjárási szélsőségek. Nem kell messzire mennünk, elég csak az elmúlt két esztendő időjárására gondolnunk – a 2010-es rekordcsapadékot hozó év után jött 2011 negatív csapadékrekordja, vagy az elmúlt év novemberének gyakorlatilag 100%-os csapadékhiánya és az idei március extrém szárazsága is a szélsőségek erősödését jelezheti.

Felvehetjük a harcot

Összegzésként elmondható, hogy ha rendszerben szemléljük az aszályosodás – és az azt kiváltó éghajlatváltozás – folyamatát, gyakoriságának növekedését, akkor egy pozitív visszacsatolási folyamatnak lehetünk tanúi – az éghajlatváltozással párhuzamosan együtt nő az aszályhajlam. Azt még nem látjuk, hogy a rendszer mikor válik stabillá, de a trendek világosak.
Azonban nem szabad elfeledkeznünk az aszályosságot, szárazodást fokozó emberi tényezőkről sem: a vízhiány kialakulásában regionálisan szerepet játszottak a nem eléggé körültekintően kivitelezett csatornázások és belvízelvezetési technikák, valamint lokálisan a szénhidrogének utáni kutatások során a vízzáró rétegek átszakítása is.

A klímaváltozáshoz és a gyakoribbá váló aszályokhoz alkalmazkodnunk kell – a folyamatokat megváltoztatni nem tudjuk. Bár Magyar­ország az aszályosodás szempontjából különösen veszélyeztetett ország, megfelelő, „alkalmazkodóbb” tájhasználattal és a ma még kimeríthetetlennek tűnő felszín alatti vízkészletünkkel felvehetjük a harcot az „aszályos” jövővel. (Erre egyébként komoly kormányzati törekvések is léteznek. Lásd az Öntözés nélkül nincs jövő című írásunkat – a szerk.)

Mindenütt a világon

Ezen a téren márpedig világméretű trendek érvényesülnek. Van benne pusztító eső, termést apasztó aszály, sivatagosodás, s úgy általában mindenféle rossz, ami a mezőgazdálkodókat érheti. A Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organisation – WMO) legújabb jelentése szerint ugyanis minden korábbi évtizednél több országos hőmérsékleti rekord dőlt meg.

A Globális Éghajlat 2001–2010, Éghajlati szélsőségek évtizede című jelentés a globális és regionális hőmérsékleti és csapadékviszonyokat elemzi, valamint olyan szélsőségeket, mint az európai és oroszországi hőhullámok, az egyesült államokbeli Katrina hurrikán, a myanmari Nargis trópusi ciklon, az ausztráliai, kelet-afrikai és az Amazonas medencéjét sújtó aszály, vagy a pakisztáni árvizek.
Az évtized mindkét féltekén az eddigi legmelegebb volt a szárazföldi és a tengerfelszín hőmérsékletek tekintetében egyaránt. A rekord meleget az északi-sarki tengeri jég fokozódó visszahúzódása, a világ gleccsereinek és a grönlandi, valamint az antarktiszi jégtakaró mennyiségének gyorsuló fogyása kísérte. A világszerte tapasztalt olvadás és az óceánok vizének hőtágulása eredményeképp a globális tengerszint évente mintegy 3 millimétert emelkedett, ami közel kétszerese a 20. században megfigyelt 1,6 mm-es évszázados trendnek. A jelentés szerint az évtized átlagos tengerszintje világszerte mintegy 20 cm-rel volt magasabb az 1880-as évek jellemző értékénél.
A WMO jelentése szerint az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja emelkedik. A szén-dioxid koncentrációjának globális átlaga 2010-ben egy millió részecskéből 389-re emelkedett (az iparosodás 1750-es kezdete óta a növekmény 39%), a metáné egy milliárdból 1808-ra (158%-os növekmény), a nitrogén-oxidé pedig 323,2-ra (20%).

„Egy évtized a lehető legrövidebb időszak a klímaváltozás felelős megítéléséhez – mondta Michel Jarraud, a WMO főtitkára. – A WMO jelentése azt mutatja, hogy a globális felmelegedés szignifikáns volt 1971 és 2010 között, az 1991–2000-es és a 2001–2010-es évtizedekben pedig a hőmérséklet emelkedése példátlan volt. A hőt csapdába ejtő üvegházgázok koncentrációjának emelkedése megváltoztatja az éghajlatot, messze ható következményekkel jár környezetünkre és óceánjainkra, melyek elnyelik mind a szén-dioxidot, mind a hőt.”
„Az éghajlat természetes változékonysága miatt (például a légkör és az óceánok kölcsönhatása következtében kialakuló El Nino és La Nina jelenségek következtében) egyes évek hűvösebbek a többinél. Éves szinten a globális hőmérsékleti görbe nem sima, de a mögötte megbúvó trend egyértelműen pozitív irányú, különösen az utóbbi években” – mondta Jarraud.

2001 és 2010 között nem volt jelentősebb El Nino jelenség, amely általában magasabb hőmérsékletekhez vezet (mint ahogy történt 1998-ban, az akkori rekord meleg évben). Az évtized során többnyire a hűtő hatású La Nina jelenség, vagy semleges állapot uralkodott, a 2009/2010-es közepes-erős El Nino kivételével.
A 139 nemzeti meteorológiai és hidrológiai szolgálattól külön e célra gyűjtött anyagokat, társadalmi-gazdasági adatokat és a különböző ENSZ-ügynökségektől és -partnerektől származó elemzéseket magában foglaló százoldalas jelentést és a vezetői összefoglalót az Éghajlati Szolgáltatások Kormányközi Testületének (Inter­governmental Board on Climate Services – IBCS) első ülésszakára időzítve adták ki. A testület felügyeli a tudományos alapú éghajlati információkat fejleszteni és terjeszteni hivatott nemzetközi kezdeményezésnek, a Globális Éghajlati Szolgáltatási Keretrendszernek (Global Framework for Climate Services – GFCS) a végrehajtását, amely azért jött létre, hogy segítsen a társadalomnak megbirkózni éghajlatunk természetes változékonyságával és annak ember által okozott megváltozásával.

„Az évtizedes távlat lehetővé teszi az éghajlati tendenciák megállapítását és a jövőbe tekintést is. Információkhoz segítheti továbbá az operatív éghajlati szolgáltatások fejlesztésére irányuló törekvéseket, melyek információkat és előrejelzéseket nyújtanak a döntéshozóknak a mezőgazdaságban, egészségügyben, katasztrófavédelemben, vízügyben és más területeken. Ezeket a törekvéseket a Meteorológiai Világszervezet vezetésével az Éghajlati Szolgáltatások Kormányközi Testületén keresztül koordinálják” – mondta Jarraud.

„Az éghajlati szolgáltatásokra nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen segítenek megbirkózni éghajlatunk globális változásaival, amelyek fokozottan jelentkeznek regionális és nemzeti szinten. A heves viharok és áradások által követelt áldozatok számának jelentős csökkenése ellenére a WMO jelentése kiemeli az európai és oroszországi hőhullámok halálozási arányra gyakorolt aggasztó hatását. Mivel az éghajlatváltozás várhatóan még gyakoribb és erősebb hőhullámokhoz vezet majd, felkészültnek kell lennünk” – mondta Jarraud.
Hőmérséklet: A 2001–2010-es évtized szárazföldi és tengerfelszíni átlaghőmérséklete a becslések szerint 14,47 °C volt, 0,47 °C-kal az 1961–1990-es és 0,21 °C-kal az 1991–2000-es globális átlag felett (±0,1 °C-os bizonytalanság mellett).

A globális hőmérséklet növekedésének évtizedes mértéke felgyorsult 1971 és 2010 között. Ebben az időszakban becslések szerint a növekedés 0,17 °C évtizedenként, míg az 1880–2010-es időszakra jellemző tízéves trend 0,062 °C. A 2001–2010-es évtized átlaghőmérséklete 0,21 °C-kal melegebb az 1991–2000-és időszakénál, ami pedig 0,14 °C-kal magasabb az 1981–1990-es átlagnál.
A 2008-as év kivételével az évtized mindegyik éve a tíz eddigi legmelegebb év között volt. A valaha mért legmelegebb év a 2010., az 1961–1990-es alapidőszak 14,0 °C-os sokévi átlagánál 0,54 °C-kal magasabb becsült hőmérséklettel, ezt szorosan követi a 2005-ös év.

A világ legtöbb részén 2001–2010-ben az átlagnál magasabb hőmérsékleteket figyeltek meg. Ez különösen az északi félteke magasabb szélességein volt feltűnő. Grönlandon az eddigi legnagyobb évtizedes hőmérséklet-anomáliát regisztrálták, 1,71 °C-kal a sokéves átlag felett, 2010-ben pedig 3,2 °C-kal volt magasabb a hőmérséklet az átlagnál. Afrikában az évtized mindegyik évében melegebb volt a megszokottnál.
A WMO felmérésének eredményei azt mutatják, hogy a résztvevő országok közel 94%-ában a 2001–2010-es volt az eddigi legmelegebb évtized, továbbá egyetlen ország sem számolt be a sokéves átlagnál alacsonyabb évtizedes országos átlaghőmérsékletről.

Az áttekintésben az országok mintegy 44%-a számolt be melegrekordokról 2001–2010 során, szemben az 1991–2000-es 24%-kal. A legalacsonyabb minimumhőmérsékletek abszolút rekordjai ellentétes képet mutatnak: 1961 és 1970 között az országok 32%-a jelentett minimumhőmérsékleti rekordokat. Az arány 2001–2010-ben 11%-ra csökkent.

Ajánlott kiadványokGonda István - Apáti Ferenc (szerkesztők) :
Versenyképes almatermesztésLáng István - Csete László - Jolánkai Márton:
A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok - A VAHAHA jelentésDr. Terbe István - Dr. Ombódi Attila (szerkesztők):
Zöldségfélék trágyázása és öntözéseBakos István:
Kertészet részfoglalkozású termeléssel - Almáskerti tapasztalatok, mesterfogások

Ez is érdekelhetiFontos kárenyhítési határidőkMájustól díjmentesen érhető el az aszálymonitoring-hálózat online felülete Döntöttek a biztosítási díjakhoz adott támogatás nagyságáról