Alternatív (nem ketreces) tojótyúktartás

Kategória: Állattenyésztés | Forrás: Pupos Tibor – Sütő Zoltán – Szőllősi László: Versenyképes tojástermelés (Szaktudás Kiadó Ház, 2013)
Címkék: tójótyúktartás, baromfiistálló, takarmányozás, állategészségügy, étkezési tojás

Az alternatív tartásmódok általános jellemzője, hogy az állat nem korlátozott a mozgásában – szabadon mozoghat az istállón belül, vagy ha van, akkor a kifutóban – almozott kaparótér áll a rendelkezésükre, ahol a tyúk fajra jellemző viselkedésformákat gyakorolhatja (kapirgálás, porfüdőzés stb.), és tojófészekben tojja le a tojásait. A következőkben rövid áttekintést adunk a legfontosabb alternatív (nem ketreces – angolul non-caged) tyúktartási rendszerekről.

Egyszintes rendszerek a tartás jellege alapján lehetnek:

szabad tartás (extenzív és félintenzív tartás, fedett szérűskert);
mélyalmos tartás;
intenzív padlós tartás.

Többszintes rendszerek:

A tojótyúkok tartásának minimális követelményeit megfogalmazó nemzeti rendelet (32/1999. FVM r.) az alternatív rendszerekre az alábbiakat írja elő:

minimum 10 cm/tojó egyenes etetőhossz, vagy 4 cm férőhely kör alakú etető esetén;
minimum 2,5 cm/tojó itatóvályú, vagy 1 cm férőhely kör alakú itatóvályú, vagy minden 10 tyúkra minimum egy szelepes vagy csészés itató, vagy itatópontok esetén minden tyúknak legalább két csészés vagy két szelepes itató legyen elérhető;
maximum 7 tyúk/tojófészek, vagy csoportos fészek esetén maximum 120 tyúk/1 m2 területű fészek;
15 cm/tyúk éles szélek nélküli ülőrúd hosszúság. Tilos az alom fölé szerelni, és az egymás közötti távolság legalább 30 centiméter kell, hogy legyen, a faltól mért távolság pedig legalább 20 cm;
minimum 250 cm2/tojó almozott terület, ami legalább az összterület 1/3-át foglalja el;
a padozat az előre néző karom számára megfelelő alátámasztást biztosít,
állománysűrűség maximum 9 tojótyúk/m2 lehet, a hasznosítható terület figyelembevételével;

1999. augusztus 3. előtt használatba vett földes padozatú létesítmények esetében az állománysűrűség maximum 12 tojótyúk/m2 lehet.
Az olyan alternatív tartásmódban, ahol a tojótyúkok szabadon mozoghatnak a különböző szintek között, ott:

a) legfeljebb 4 szint lehet;
b) a szintek közötti belső magasság minimum 45 cm legyen;
c) az itató- és etető berendezéseket úgy kell elosztani, hogy az összes tyúk számára egyforma hozzáférést biztosítsanak;
d) a szinteket úgy kell elrendezni, hogy az ürülék ne essen le az alsóbb szintekre. (A rendelkezésnek ez a pontja gyakorlatilag a többszintes drótrács – Tiered Wire Floor, TWF – típusú alternatív megoldások további használatát kizárja.)

Az olyan alternatív rendszerekben, ahol a tojótyúkok kifutóra is kimehetnek, az alábbi kritériumok teljesülését kell biztosítani:

a) az épület teljes hossza mentén több kijárati nyílásnak kell lennie, melyeken át a tyúkok közvetlenül kijutnak a külső területre, és amelyek minimum 35 cm magasak és 40 cm szélesek;
b) 1000 tyúkra legalább 2 m hosszúságú nyílás álljon rendelkezésére;
c) a kifutó nagysága feleljen meg az állomány sűrűségének, a talaj jellege olyan, hogy azon bármilyen fertőződés megakadályozható legyen.
d) A kifutó menedékhellyel és itatóval legyen felszerelve.

Szabad tartás (Free range)

Az 1950-es évekig a legtöbb országban a tojástermelés céljára tartott állományok ilyen tartásmódban termeltek, hazánkban is széleskörűen elterjedt módszer volt. Napjainkban ez a tartásmód számos nyugat-európai országban ismét a reneszánszát éli. Az itt előállított termék a „free range eggs”, ami mintegy 20–50%-kal magasabb áron értékesíthető a nyugat-európai piacon, de látni fogjuk, hogy az előállítás költségei is lényegesen nagyobbak. Az állatok fészekládákkal felszerelt kis házakba húzódhatnak be az időjárás viszontagságai elől, továbbá a tojásrakás idejére és éjszaka is. Hordozható és stabil változata ismert. Az etetés és itatás többnyire a szabadtéren vagy az épületen belül van megoldva.

A megengedett állatsűrűség 400 tyúk/ha, ami azonban az EU-szabályozás alapján semmiképp nem haladhatja meg az 1000 tyúk/ha-t. Az Egyesült Királyságban működő Farm Animal Welfare Council (FAWC) ajánlása a maximális állatsűrűségre nézve 375 db/ha (26,7 m2/tyúk). E tartási mód hátránya – számos előnye mellett –, hogy nagy a térigénye, és fokozott figyelem szükséges a téli hónapokban. Jelentős lehet a különböző ragadozók által okozott kiesés.

Félintenzív tartás (Semi-intensive)

A félintenzív tartásban az állatok takarmányozása és itatása hagyományos módon az istállóban történik, továbbá itt vannak a tojófészkek is. Kedvezőtlen időjárás esetén itt tartózkodnak, de jó időben legelőre járnak a tyúkok. A talajtípustól és az éghajlattól függően az állatsűrűség 1000 db/ha körüli. Egyes országokban viszonylag gyorsan terjed e tartásmód.

A szabad és a félintenzív tartás alkalmazóitól azonban számos egyéb feltétel teljesítését is elvárják, például kizárólag természetes világításalkalmazható, az itatórendszer nem lehet szopókás, továbbá szigorúan tilos a szárnyvágás. A tartás környezetfüggő jellegének egyértelmű következménye, hogy télen jelentősen visszaesik a termelés.

A kifutós tartás előnyei: a mozgási lehetőség szinte korlátlan, minden a tyúk fajra jellemző magatartásforma gyakorlásának lehetősége adott, egyes fogyasztók az így termelt tojást a magasabb ár ellenére is előnyben részesítik. Hátrányai: nagyobb az állategészségügyi kockázat, mert nagyobb a fertőződés veszélye, gyakori a tollcsipkedés és kannibalizmus, nő a félretojt tojások száma, mert számottevő a rejtett tojásrakás, a szennyeződés miatt kevesebb a kifogástalan minőségű árutojás, helyenként és időszakonként nem megfelelő színeződésű a tojássárgája, nő a hús- és vérfoltos tojások aránya, továbbá romlik a takarmányértékesítés, és itt a legjelentősebb az előmunka-igény. Jelentős lehet a különböző ragadozók általi kártétel (1. kép).

1. kép. Tojóhibridek félintenzív (kifutós) tartásban

Fedett szérűskert (Strawyard)

Ez a rendszer már a belső téri megoldások közé tartozik, ami lényegében egy nyitott oldalú, nyugodt helyen lévő, mélyalmos istállóülőrudakkal, fészekládákkal, etető- és itatóberendezésekkel ellátva. A természetes környezetet élő sövénnyel biztosítják. A telepítési sűrűség 3–5 tyúk/m2, s ezzel igen nagy mozgástér biztosítható az állatok számára, aminek következtében a tyúkok viselkedésformái igen sokszínűek. E rendszerben viszonylag nagy tojáshozam érhető el, hátránya azonban a jelentős takarmányfogyasztás és a földre történő tojásrakás következtében a szennyezett tojások magas aránya.

Mélyalmos és rácspadlós tartás (Deep litter, floor system)

Ezt a módszert széles körben alkalmazták és alkalmazzák tenyész­állományoknál, valamint a ketreces tartás elterjedése előtt tojótyúkoknál is. Megfelelő klímaszabályozó megoldásokkal (télen fűtési lehetőségről és folyamatos mesterséges szellőztetésről kell gondoskodni) és világítási program alkalmazásával valósítható meg. Az istállóban az etető- és itatóberendezéseken kívül tojófészkek és ülőrudak vannak elhelyezve. Az alkalmazható telepítési sűrűség 7 állat/m2.

A rendszerben gyakran található rácspadlóval fedett trágyaakna.

A hagyományos ketreces tartással szemben alacsonyabb az elhullás, és nemzetközi tapasztalatok alapján hasonló a tojástermelés, továbbá lényegesen kisebb a javítás és karbantartás költsége. Hátránya azonban, hogy kedvezőtlenebb a térkihasználás, jelentős a takarmányveszteség, így nagyobb a takarmányigény.

Az almos tartásban az istálló alapterületét 8–10 cm vastagon bealmozzák. Az etetők és az itatók az alom fölött vannak, míg az istálló hosszanti irányában leggyakrabban a falak mentén helyezik el a tojófészkeket. Ha lehet, előnyösebb a tojófészkeket blokkokban, az oldalfalakra merőlegesen elhelyezni. A részben mélyalmos, részben rácspadlós istállóban az etetők és az itatók a rácspadló fölött, míg a tojófészkek középen egymásnak háttal helyezhetők el, de lehetnek a harántfalak mentén is.

A teljes felületű rácspadlós (műanyag, fa- vagy drótrács) rendszerben a tojófészkeket a falak mentén és az istálló középső részén keresztben célszerű elhelyezni úgy, hogy azok a legkevésbé akadályozzák a keresztirányú szellőzést. E helyen ismételten hangsúlyozni kell, hogy mélyalmos nevelőistállóból rácspadlós tojóházba lehet áttelepíteni jércéket, fordítva azonban a kokcidiózis veszélye miatt nem. A különböző padlós tartásrendszerekben a telepítési sűrűség eltér egymástól. Mélyalmos tartásban 7 tyúk/m2, rácspadlóval épített istállóban
8 tyúk/m2 az ajánlott sűrűség (2. kép).

2. kép. Középnehéz testű tojóhibridek intenzív padlós tartásban
(rácspadló – mélyalom kombináció, a háttérben tojófészkekkel)

A többszintes rendszerek (Multi tiered systems)

Számos ilyen jellegű tartástechnológiai módszert fejlesztettek ki, döntően a skandináv és a Benelux államokban, Németországban, valamint az Egyesült Királyságban. A többszintes rendszerek főbb típusai: a madárház (aviary) vagy volier, az ülőrudas (perchery), a Pennsylvania-rendszer, a Hans-Kier-féle rendszer, az Elson-féle teraszrendszer és a többszintes drótrács (TWF). A számos tartásmód közül itt csupán két legfontosabb módszert, a madárházat és ennek a holland változatát ismertetjük, mert úgy tűnik, ezek elégítik ki leginkább a gyakorlati igényeket.

A madárházas (aviary) vagy más néven volier rendszert nagyobb hagyományos épületekben, olcsóbb változatait esetleg fóliasátor alatt alakítják ki. A padozat egy részét mélyalom borítja, miközben az épület középvonalában egy hosszanti trágyaakna húzódik. E fölé két szintben lécrácsot helyeznek. Az etető- és itatóberendezések nagy része itt található. A fészekládák az épület szélén kapnak helyet. Az állatsűrűség a szintek számától függően 10–15 tyúk/m2. A tapasztalatok szerint, ha az állományt nem csőrkurtítják, több-kevesebb tollcsipkedés előfordul.

A többszintes (etage system, voletage) rendszerrel szerelt tojóházakban 3 szinten polcokat helyeznek el, melyek között a tojótyúkok szabadon mozoghatnak. A szintek egymáshoz képest el vannak tolva, így a tojók az egyikről átrepülhetnek a másikra. A polcrendszer szélessége általában 1,5 m, a szintek közötti távolság 0,7 m, az aljzata drótrács. Az etető- és itatóberendezések csak az első két emeleten találhatók, a legfelső szinten vannak az ülőrudak. A tojófészkek az oldalfalak mentén vannak elhelyezve, ferde aljzatuk miatt a tojás automatikusan kigurul a gyűjtőszalagra. A padozatot almozzák (3. kép).

3. kép. Háromszintes, volier típusú, zárttéri alternatív tojótyúktartási rendszer

A többszintes rendszerrel a holland tapasztalatok jók. A tyúkok tojástermelése azonos, a tojások tömege 2,5%-kal kisebb, a takarmányértékesítés csupán 3%-kal volt gyengébb ebben a rendszerben, mint hagyományos ketreces tartásnál. A többszintes tartási rendszerek berendezéseit már több nagy eszközgyártó cég is forgalmazza, ami azért érdemel figyelmet, mert Svájcban a ketreces rendszer törvényi tilalmát követően – 1992 után – ez a tartásmód vált általánossá.

Az alternatív tartásrendszerek hátrányai

Érdemes röviden összefoglalni az alternatív tartásrendszerekkel, valamint a feljavított ketreces rendszerekkel eddig nyert európai tapasztalatokat. Ezek alapján az alternatív tartási rendszerek a tojótyúkoknak kétségtelenül több mozgási és nagyobb viselkedési szabadságot biztosítanak, de a kedvezőtlen hatások is kiütköznek. Például: rosszabb az általános higiéniai állapot; a különböző élősködők és paraziták elterjedésével és kártételével széles körben számolni kell; nehezebb az állatok egyedi megfigyelése; nagyobb a levegő por- és káros gáztartalma, a kannibalizmus és agresszió, továbbá szennyezettebb a tojás, mint ketreces tartás esetén. Sajnos a tojástermelés költségei ezekben a rendszerekben nőnek, részben a nagyobb takarmány-felhasználás és munkabér költségek, valamit más tényezők miatt. Sőt, számolni kell azzal is, hogy az új alternatív tartásrendszerek környezeti lábnyoma, egységnyi mennyiségű tojásra vetítve nagyobb lesz, mint a hagyományos ketreces rendszerekben.

Ajánlott kiadványokNovotniné Dr. Dankó Gabriella szerk.:
SertéstenyésztésFári Miklós Gábor, Popp József szerkeszetők:
Biotechnológia - Anno 1920-1938 és ma Ereky Károly programja a fehérjeprobléma megoldásáról és napjaink feladataiDr. Böő István:
A szarvasmarhatartás gyakorlata I.Herdovics Mihály – Komka Gyula – Tóth László:
A sertéstartás és -takarmányozás gépesítése

Ez is érdekelhetiKiváló minőségű rozsszenázs készítéseA tritikále szerepe a takarmányozásbanAz étkezési tojások árjelölése