Tenyészsüldők tartása, nevelése

Kategória: Állattenyésztés | Forrás: Balogh Péter – Novotniné Dankó Gabriella (szerk.): Versenyképes kocatartás és malacnevelés (Szaktudá, 2014/05/10
Címkék: sertéstartás, sertésistálló, takarmányozás, állategészségügy

A fiatal süldő a sertéstermelő vállalkozás jövőjének záloga, ezért a nevelésekor fontos szempont, hogy olyan környezeti feltételeket biztosítsunk, amelyek megalapozzák a biztonságos tenyésztésbe vételt, biztosítják a hosszú élettartamot és a kiegyensúlyozott termelési eredményeket. Ez magában foglalja a megfelelő tartást, a környezetet, a szállítást, a megelőző vakcinázást, a szelekciót és a takarmányozást.

Tenyészkocasüldők

A kiválasztott tenyészkocasüldő-jelöltek irányított nevelését 30 kg-os élősúlytól kezdjük, ekkor vigyük őket a süldőnevelőbe max. 15 egyedes csoportokat kialakítva. A neveléshez a 1,5–2,0 m2-es egyedenkénti férőhely az ideális. A kutricában az egy állatra jutó férőhelyből 0,6–0,8 m2 tömör rész legyen, a többi rácspadozat. A rácspadozat minősége nagyon jó legyen, résszélessége a trágya leengedéséhez elegendő, de a süldő körmeinél szűkebb. A betonból készült rácspadozattal szemben támasztott követelmények termékenyített kocasüldőnél és kocánál, hogy a nyílás maximális szélessége 20 mm, a rács minimális szélessége 80 mm legyen.

Az optimális teremhőmérséklet kezdetben 25 °C, majd a nevelés végére 20 °C.

Tiszta és friss ivóvizet kell biztosítani, lehetőség szerint szopókás önitatóból. A takarmány adagolására legjobb módszer a vályús önetetés 35 cm vályúhosszat biztosítva.

Négy-öt hónaposan már ivarérett a süldő, termékenyíteni azonban 7–8 hónapos korban, 120–140 kg közötti testtömegben, a tenyészérettség elérése után lehet. A korai tenyésztésbevétel negatívan befolyásolja a hasznos élettartamot és a későbbi reprodukciós teljesítményeket. A tenyészkocasüldők irányított nevelésében a legfontosabb szempont a takarmányozás és az elegendő mozgáslehetőség biztosítása. E két feltétel befolyásolja a genotípus mellett a várható reprodukciós teljesítményeket.

A takarmányozását két szakaszra osztjuk, az első szakasz 30–70 kg-os, míg a második 70–130 kg-os testtömeg elérése között van. Az első szakaszban a kocasüldők nagy növekedési erélyét csak kis mértékben korlátozzuk, a második szakaszban azonban a túlzott zsírdepozíció (elhízás) elkerülése érdekében nagyobb mértékű fogyasztáskorlátozást alkalmazzunk. A kocasüldőket nem szabad hajtatva nevelni, mert az a reprodukciós szervek elzsírosodásához vezet, renyhe lesz a nemi aktivitás. Napjainkban azonban a tenyészérettség kritériuma a 13–15 mm hátszalonna vastagság is, amire régebben nem kellett különösebben figyelni, hiszen az akkor alkalmazott fajták megfelelő zsírtartalékokkal rendelkeztek.

A modern hibridek hús-zsír aránya megváltozott a hús javára, amit a kocasüldő tenyésztésbevételekor figyelembe kell venni. Ha ugyanis nem rendelkezik elegendő energiatartalékkal (zsírdepóval), akkor már az első szoptatáskor felborul az energia-egyensúlya, nem ivarzik a későbbiekben és nem vemhesül.

A tenyészérettség kritériuma még, hogy a termékenyítés előtt már legalább egyszer, de inkább kétszer ciklusban ivarzott az állat.
A modern hibridek süldői ezeket a paramétereket 210–240 napos életkorra kell, hogy elérjék.

A 30 kg-os kocasüldők napi abrakadagja – kizárólagos abraketetés esetén – mintegy 1,3–1,5 kg, a 70 kg-os testtömeg eléréséig ad libitum takarmányozást alkalmazhatunk. A 70–130 kg-os kocasüldőket (kb. 18-tól 30 hetes korig) adagoltan célszerű etetni, 2,0 kg-os napi adagról 2,7 kg-ra emelni az abrakot ez idő alatt. A kocasüldők vemhesítés előtti takarmányozása tehát visszafogott. Ha a várható termékenyítés előtt 10–14 nappal 3,0–3,2 kg-ra emeljük a takarmányadagot, az egy „energialöketet” ad az állatoknak (ún. „flushing”hatás) és bekövetkezik (minden valószínűség szerint) a süldők tömeges ivarzása.

Fontos még néhány vitamin és nyomelem megfelelő takarmánybeli mennyisége, úgymint: biotin (0,3 mg/takarmány kg), folsav (3–4 mg/tak.kg), E-vitamin (0,3 ppm + szerves szelén), króm (200 ppb szerves forrásból).

A megfelelő mozgástér és lehetőség szerint a szabad levegőn való mozgás biztosítása a stabil csontozat fejlődését segíti, ami által jó konstitúciójú lesz az állat a vemhesség fizikai kihordásához. Előnyös tehát, ha a kutricákhoz külső kifutók is kapcsolódnak, amivel több mozgáslehetőség adódik az állatoknak, jobb a levegő minősége, mint az istállóban, és a napfény is kedvező élettani hatású, mert a bőrben lévő inaktív D-vitamint aktiválja, ami segíti a takarmánnyal felvett kalcium felszívódását és beépülését a csontokba. A nevelés zárt istállóban is kivitelezhető, de itt is legyen meg a mozgástér, a komfort hőmérséklet, a jó szellőzés, hogy a káros gázok és a por ne irritálják a légzőkészüléket és a jobb híján a megfelelő mesterséges megvilágítás is serkentőleg hat a petefészek-tevékenységre.

1. táblázat. Sertéstenyésztési technológiai irányszámok

A tenyészérettség „siettetésére” alkalmazható az ún. „kanstimulus”. Ekkor a kocasüldő-csoportba 5 hónapos kortól 6,5 hónapos korig naponta 20–25 percre egy élénk kant kell behajtani ember felügyelete mellett. A kan feromonjai (ivari szaganyagai) serkentik a koca nemi hormonjainak termelődését, a tüszőérést és kifejezettebbé teszik az ivarzási tüneteket. A csoportban tartott kocasüldők egymás nemi működésére is serkentőleg hatnak szaguk és testi érintkezésük által (egymást ugrálják). Ezenfelül a süldőket időközönként átcsoportosíthatjuk, boxonként összekeverhetjük. Ez a „rangsortörés” enyhe stresszt okoz, ami előnyös hatású az intenzív ivarzás kiváltása érdekében. Kocasüldők ivarzáskiváltására mindig csak természetes módszereket használjunk, hormonális beavatkozást (mivel ismeretlen a ciklusuk) ne alkalmazzunk.

A beállítandó süldők száma mintegy kétszerese a tenyészutánpótlásra szánt létszámnak. Tenyésztésbe vétel előtt a süldőket egészségi állapotuk, mozgáskészségük, a lábak állapota alapján ismételten szelektáljuk, ellenőrizzük a csecsbimbók számát is, és csak a minden tekintetben megfelelő állatot termékenyítjük.

A végleges szelekció megtörténte után a tenyész­koca­süldőket kis csoportokban tartjuk, melyben ideális a 4–6 db kocasüldő/kutrica. Minden második-harmadik te­nyész­kocasüldő-kutrica után 1 kutricában tenyészkant tartunk, ami serkentőleg hat az ivarzásra.

Tenyészkansüldők

A kiválasztott tenyészkansüldők nevelése hasonló a kocasüldőkéhez, csak az ivarból adódó különbségeket kell figyelembe venni. A hajtatott nevelés, a túl korai tenyésztésbevétel itt is káros. A gyors növekedés csontfejlődési zavarokhoz, lábgyengeséghez vezet.
A nevelésük általában 30 kg súlytól kezdődik egyedi vagy csoportos tartásban. A kannevelés általában a törzstelepeken összpontosul, ahol nagy számban nevelik őket egyedi vagy csoportos elhelyezésben, saját teljesítményük megállapítása végett. Csoportos tartásban 5–8 növendék kan van együtt. Egy kansüldőre 1,5–2,0 m2 alapterületet számolunk. A rekeszek padozata általában bitumen vagy könnyűbeton. Minden egyes kansüldőre külön etetőférőhelyet kell biztosítani. Előnyös, ha kifutó is rendelkezésre áll, aminek mérete a belső tér kétszerese. A rekeszek padozata könnyűbeton, az oldalfal 110 cm magas. Minden egyedre etetőférőhelyet kell számolni, önetetőn is. A kansüldők 160–170 naposan lesznek ivarérettek, tenyésztésbe 8 hónapos korban, 130 kg testtömeg elérése után vehetők. A kansüldők napi testtömeg-gyarapodása nagyobb, mint a kocasüldőké. Takarmányozási alapelvük megegyezik a kocasüldőkével, ugyanazzal az abrakkeverékkel lehet őket etetni.

A tenyészkansüldő végső kiválasztásakor, a tenyésztésbe állításkor a fiatal kant egyedi kutricába telepítjük. Ideálisak számára a körülmények, ha a box falai zártak, csak az ajtó van fémrácsból, amely lehetőséget biztosít a környezettel való kapcsolattartásra. Kedvező az is, ha vastagon szalmázzuk a boxot. Másik kedvező box­kialakítás, ahol a padozat részben taposóráccsal fedett, másik része pedig szilárd burkolatú.

A kanok legfontosabb „munkaeszközei” a hátsó lábak, vagyis az ún. „ugrólábak”, mivel fedeztetésnél, illetve a fantomra ugrásnál ezek vannak a legnagyobb igénybevételnek kitéve.

A kan kiválasztásánál az ivarszervek állapotára is különös figyelemmel kell lenni. A spermatogenezis szempontjából fontos, hogy a here a mellékherével együtt megfelelő fejlettséget érjen el. A normálisan fejlett, ivarérett fiatal kanoknál a herék átlagos súlya 300 g, az idősebb kanoknál 600 g. A hereméretet a fajta jelentősen befolyásolja.

A fiatal kan tenyészérettségét követően mesterséges termékenyítésre 4–6 naponta, természetes fedeztetésre hetente két alkalommal használható. Az éves vagy öregebb kanok mesterséges termékenyítésre heti két alkalommal használhatók. Természetes fedeztetést egymás után maximum öt napon végezhet, de naponta sohasem ugorhat kettőnél többször, öt egymást követő fedeztetés után a kannak három napig pihennie kell, hogy a sper­mi­oge­ne­zishez elég idő legyen. A fiatal kan első ugratásakor a stressz csökkentése érdekében a körülményeknek különösen kedvezőnek kell lenniük, a padozat száraz, csúszásmentes legyen. A kan boxába csak igazán jól ivarzó süldőt vigyünk.

Ajánlott kiadványokDr. Böő István:
Gazdasági állataink betegségmegelőzéseDr. Böő István:
A szarvasmarhatartás gyakorlata II.Herdovics Mihály – Komka Gyula – Tóth László:
A sertéstartás és -takarmányozás gépesítéseBárány lászló - Pupos Tibor - Szöllősi László (szerkesztők):
Versenyképes brojlerhizlalás

Ez is érdekelhetiHatékony sertéshízlalásTakarmányozás a tejelő szarvasmarha tartásbanKiváló minőségű rozsszenázs készítése