Csepegtető és mikroöntözés

Kategória: Agrárgazdaság | Forrás: Dr. Patay István: Öntözéstechnika és öntözésminőség, Agrárium 2015/06–07. Dr. Terbe István: Fólia alatti zöldségtermesztés, Szaktudás Kiadó Ház, 2018/07/24

A zöldségnövények 90%-a víz, ugyanakkor a termésbe és a lombozatba beépített vízmennyiség a felhasznált víznek mindössze 3–4%-a, vagyis a csapadék és a talajvíz nagyobb részét (96– 98%) a növények elpárologtatják.

Mikroöntözés. A mikroöntözési mód gyűjtőfogalom, a fogalomkörbe tartozó módszerek közös jellemzője, hogy az öntözővíz kis nyomáson (maximum 2–3 bar), a kiadagoló elemek kis térfogatárama (maximum 500 liter/óra) mellett jut a célfelületre, a növények légterébe és/vagy a talajba. A mikroöntöző berendezések egyszeri öntözésre kis vízadaggal dolgoznak, ezért általában gyakori, akár naponta többszöri öntözés is szükséges lehet. Ez az elvárás akkor teljesíthető, ha a mikroöntöző rendszer stabil kialakítású, áttelepítése a vegetációs időn belül nem lehetséges, illetve nem célszerű.

A mikroöntözést megvalósító eljárások két nagy csoportba sorolhatók: a csepegtető és a mikroszórófejes öntözési eljárások csoportjába. Mindkét kategórián belül számos változat alakult ki az eltérő öntözési igényeknek megfelelően. A csepegtető öntözés azt jelenti, hogy az öntözővíz kis adagban, cseppenként jut a talajra, majd onnan beszivárogva a növényzónába (1. ábra).

1. ábra. Csővezetékbe épített csepegtetőelemek és szárnyvezetékek

A csepegtető öntözési mód fontosabb előnyei az alábbiakban foglalhatók össze:

• pontos vízadagolás, egyenletes kijuttatás, mivel a kiadagoló elemek száma nagy, a növények térállásához igazodóan;
• az öntözést és a vízhasznosulást nem befolyásolják a környezeti feltételek;
• minimális vízveszteség (95% körüli vízhasznosulás érhető el);
• energiatakarékosság a kis nyomásigény miatt;
• tápanyagok, kemikáliák kijuttatási lehetősége az öntözővízzel együtt;
• a levélzet nedvesítése hiányában kedvező növény-egészségügyi feltételek;
• az automatizálás lehetősége.

A csepegtető öntözési eljárás sikeres alkalmazásának egyik alapvető feltétele a megfelelő öntözővíz minőségének biztosítása. A csepegtetőtestek szűk járatai könnyen eltömődnek, ezért az öntözővizet gondosan meg kell szűrni a lebegő szerves anyagoktól. Másrészt a magas sótartalom kedvezőtlen, a sókiválások szintén eltömíthetik a járatokat és dugulást okozhatnak.

A csepegtető öntözési móddal kapcsolatban meg kell még jegyezni, hogy az öntözés során mikroklimatikus hatás (hűtés, páratartalom-növekedés) nem érvényesül. Ezért, ha a növény adott esetben igényli, a csepegtetéssel együtt párásító öntözés is szükséges lehet.

A mikro- vagy miniszórófejes öntözési mód (2. ábra) az esőszerű öntözés mintegy miniatürizált változata, a mikroszórófejes öntözésnél lényegében esőszerű öntözés valósul meg. A különbség a lényegesen finomabb esőfüggönyben, a cseppméretekben van. A csepegtető öntözéshez hasonlóan egy öntözési idényhez stabil telepítés szükséges, a szükséges öntözővizet sokszori öntözéssel, a növény vízigénye szerint lehet kijuttatni. Előnye a csepegtető rendszerekkel szemben, hogy kevesebb kiadagoló elem szükséges, és a vízpótlás mellett jelentős a klimatikus hatás is.

2. ábra. Mikroszórófejes öntözés szántóföldön

Altalajöntözés. Az altalajöntözés olyan öntözési mód, amikor a vízpótlás a talajfelszín alatt, közvetlenül a gyökérzónában történik. Ebben az esetben a víz veszteségmentesen, teljes mértékben hasznosul, a kiadagolás energiaigénye is minimális.

Az altalajöntözés megoldásához a talajba fektetett csőhálózat szükséges megfelelő kialakítású adagolóelemekkel. A csőhálózatot értelemszerűen a művelt réteg alatt kell kialakítani. Az altalajöntözés ma két módon valósítható meg: felszín alatti csepegtető öntözéssel és a táblán belüli vízrendezéshez kialakított dréncsőhálózat segítségével. A káros sómozgások a talajban és a létesítés magas költségei miatt az altalajöntözés csak kivételes esetekben javasolható.

Növényházak, fóliák öntözése

A hajtatásban a növények vízigényét teljes egészében mesterséges úton kell biztosítani, ami a fóliasátor hasznosítási módjától és idejétől függően (fűtött, fűtés nélküli, előhasznosítással és utóhasznosítással vagy anélkül, növénytől függően) 1000–2000 mm, ezt a fóliák építésekor és a kutak méretezésénél alapvetően figyelembe kell venni.

Korszerű gazdaságokban a csepegtető vagy cseppenkénti öntözést alkalmazzák, kiegészítve a párásítást szolgáló mikroszórófejekkel. Előnyei az alábbiakban foglalhatók össze:

• rendkívül takarékos, 95% feletti vízhasznosulás;
• nagy pontossággal képes a vizet adagolni;
• nem kell számolni a szél, légmozgás kedvezőtlen hatásával;
• alkalmas tápoldat kijuttatására, a tápanyagokat a gyökerekhez adja;
• pontos beállítása esetén nincs tápanyag-kilúgozódás a talajból;
• öntözés alkalmával a levélzet szárazon marad, így alkalmazásakor kisebb a gombás és baktériumos fertőzés veszélye;
• nem rontja a talaj szerkezetét;
• a sorok köze szárazon marad, nem zavarja az ápolási és betakarítási munkákat; és
• könnyen automatizálható.

A gyakran megfogalmazott vízigény (növény mm/év) csak részben tükrözi a növény vízfelhasználását, arra vonatkozóan nem ad információt, hogy a növény az egyes fejlődési szakaszaiban mennyi vizet kíván. Vannak ugyanis olyan időszakok, amikor a növény különösen érzékeny a vízhiányra, azt is mondhatnánk, hogy a termesztés sikere szempontjából léteznek kritikus fejlődési szakaszok. Ilyennek számítanak:

• karfiolnál a rózsaképzési idő;
• fejes káposztánál a fejesedés;
• paprikánál és paradicsomnál a virágzás és a terméskötődés, ugyanakkor a virágzás és kötődés előtt adott nagy mennyiségű víz (túlöntözés) virág- és terméselrúgást eredményezhet;
• karalábénál és hónapos reteknél a gumóképzés időszaka, ugyanakkor ebben a fejlődési szakaszban szokott az egyenetlen öntözés következtében a termésrepedésből a legtöbb kár keletkezni.

A vízigény jellemzésére leggyakrabban használt érték az evapotranszspirációs együttható (ET), amely a talaj felületéről elpárolgott és a növény által elpárologtatott vízmennyiséget együtt mutatja (mmben).

Más mérőszámokat is szoktak használni, például a transzspirációs együtthatót (egységnyi szárazanyag előállítására felhasznált vízmennyiség, g/g) vagy a vízfogyasztási együtthatót (egységnyi termés előállítására használt vízmennyiség). A transzspirációs együttható jól mutatja a növény pillanatnyi, adott időben mért vízfogyasztását – fiatalabb növényeknek jó a vízhasznosítása (150–200), idősebb korban rosszabb, nagy a „vízpazarlás” (500–600).

Bizonyos határon belül öntözéssel befolyásolható a gyökeresedés mélysége. A gyakori és kis adagú öntözéssel „fent tartjuk” a gyökereket a felső talajrétegben, aminek az a veszélye, hogy egy valamilyen okból kimaradt öntözés (pl. technikai meghibásodás) jelentős kárt okozhat. Ugyanakkor azzal, hogy a felső, melegebb rétegben vannak a gyökerek, javul a koraiság. Nagy adagú öntözéssel (25–35 mm-es öntözési norma) mélyen tarthatjuk a gyökereket, így egy-egy kései vagy kimaradt öntözés kisebb kárt okoz. Hasonlóan növelhető a termesztés biztonsága a kiültetést követő „szomjaztatással”, amikor kevés vizet adunk, ennek következtében a gyökerek a vizet keresve mélyebb rétegekbe húzódnak. A növény általában jelzi a vízhiányt, aminek felismeréséhez nem kell nagy gyakorlattal rendelkező szem. Ha a hajtásvégek sötétebbek, mint a középtáji levelek, akkor szomjazik a növény, ha sokkal világosabbak, akkor túlöntöztük. A hervadás (alsó levelek lankadása) már súlyos hiányra utal, amit nem szabad megvárni.

Az öntözés céljától függően az egyszerre kijuttatott vízmennyiség nagyon változó. Kelesztős és palántákat beiszapoló öntözés 5 mm körül van. (1 mm vízmennyiség = 1 liter víz/m2). Hasonlóan kis adag az úgynevezett párásító és frissítő öntözés 1–3 mm. A vízpótló öntözés normája nagyon változó, függ a termesztett növénytől, a közeg víztartalmától, az öntözés módjától és gyakoriságától. Szórófejes és gumitömlős öntözés esetén 15–35 mm, csepegtető öntözésnél 1–10 mm. Nagy adagnak számít az átmosató öntözés 60–70 mm mennyiséggel.

A vízkijuttatás történhet kis teljesítményű szórófejekkel (3. ábra), azaz esőszerű öntözéssel, kisüzemben gumitömlővel; illetve mikroöntözés formájában csepegtetőtesteken keresztül, valamint szivárogtató rendszerrel. Az esőszerű öntözés alkalmas vízutánpótlásra és párásításra egyaránt, további előnye, hogy gyengébb minőségű víz esetén is működik. A csepegtető és szivárogtató öntözőrendszerek nagyon pontos vízadagolást tesznek lehetővé, de csak jó vízminőséggel üzemeltethetők, továbbá alkalmatlanok klímaszabályozásra, azaz párásításra.

3. ábra. A kis teljesítményű, ütközőlapos szórófej a fóliák alatt jól bevált

A gumitömlős öntözés csak kis felületen működtethető eredményesen nagy munkaerő igénye miatt.

Fontos a vízminőség

A vízhozam mellett a vízminőségre, azaz a víz fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira is figyelemmel kell lenni. Rossz vízminőséggel, alkalmatlan öntözővíz használatával a hajtatóház talaját és magát az öntözőrendszert is tönkretehetjük.

Az öntözővíz fontosabb fizikai tulajdonságai közül ki kell emelni az élettelen lebegő anyagok mennyiségét, amelyek a vízben található baktériumokkal együtt a csepegtetőtestek eltömődését okozhatják. (Értelemszerűen szórófejes vagy gumislagos öntözésnél ezeket az értékeket nem vesszük figyelembe.)

Élettelen lebegő részek:

• 50 mg/liter alatt a vízminőség jó;
• 50–100 mg/liter között közepes;
• 100 mg/liter felett rossz (alkalmatlan).

Baktériumszám:

• 10 000 db/ml alatt jó a vízminőség;
• 10 és 50 000 db/ml között közepes;
• 50 000 db/ml felett rossz (alkalmatlan).

Kémiai tulajdonságok esetében szükséges mérni a sóértéket (EC), a nátriumtartalmat (Na+), a klórértéket (Cl–) és a hidrokarbonát-tartalmat (HCO3 –).

Kiváló minőségű (I. osztályú víz) mutatói, vízkultúrás és talajos termesztéshez egyaránt alkalmasak:

• EC-érték:             0,5 mS/cm
• Na+-tartalom:    1,5 mgeé/liter alatt;
• Cl–:                      1,5 mgeé/; alatt;
• HCO3–:                5,0 mgeé/liter alatt.

Közepes vízminőség (II. osztályú víz) mutatói, amely a CO3- tartalom javítása (savazás) után alkalmas mind a vízkultúrás, mind a talajos termesztéshez:

• EC-érték:             0,5–1,5 mS/cm között;
• Na+-tartalom:    1,5–3,0 mgeé/liter között;
• Cl–:                      1,5–3,0 mgeé/liter között;
• HCO3–:               5,0–6,0 mgeé/liter között.

Gyenge vízminőség (III. osztályú víz) mutatói, amely csak talajos termesztéshez javasolható:

• EC-érték:            1,5 mS/cm felett;
• Na+-tartalom:    3,0 mgeé/liter felett;
• Cl–:                      3,0 mgeé/liter felett;
• HCO3–:               6,0 mgeé/liter felett.

Az öntözővizek hőmérséklete nagyban függ a kinyerés helyétől. A fúrt és ásott kutakból vett vizek 12–14 °C-úak, a nyílt vizek hőmérséklete évszaktól függően változó. Ideálisnak azok a vizek mondhatók, amelyeknek a hőmérséklete megközelítően azonos a termesztőberendezés léghőmérsékletével. Nagy eltérés esetén a levélre jutó víz perzselést okozhat (4. ábra). Csepegtető és szivárogtató öntözőrendszereknél nincs nagy jelentősége a víz hőmérsékletének.

4. ábra. A felmelegedett növényre jutó hideg öntözővíz perzselést okozhat

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai