Szövetkezet, szövetkezés, integráció

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Hajtun György, 2018/08/01

Idehaza két szervezet, az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) évek óta külön-külön tartja a megemlékezését a Nemzetközi Szövetkezeti Napon. A két érdekképviseleti szervezet más-más szemszögből ítéli meg a mai szövetkezeti helyzetet, ezen belül a mezőgazdasági szövetkezetekét.

Inkább a jövő, mint a múlt

Patay Vilmos,
az OSZT alelnöke

Patay Vilmos, az OSZT alelnöke, a Hangya Szövetkezetek Együttműködése elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett, hogy a MOSZ szervezetei számára jelentős évforduló volt 2017, hiszen ötven éve, 1967-ben alakult meg a jogelőd szervezet, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, illetve a megyékben működő úgynevezett területi szövetségek.

Kósa Lajos,
az OSZT elnöke

Kósa Lajos, az OSZT elnöke szerint együtt kell gondolkodnunk azon, miként erősíthetjük, hogyan fejleszthetjük tovább a szövetkezeti mozgalmat, amelyben ő nem a múltat látja, sokkal inkább a jövőt. Olyan vállalkozási forma, amely nem egyszerűen csak gazdasági közösséget hoz létre, hanem valódi, emberi kapcsolatokra épül. Megtanít a szolidaritásra, az együttműködésre, és abban a biztonságban részesít, hogy az egy tag egy szavazat elve alapján nem tesz ki olyan tőkenyomásoknak, amelyek más típusú gazdasági társaságokban jelen vannak. Ez a fajta szervezőelv ugyanakkor szolidáris alapon olyan rugalmasságot kölcsönöz a szövetkezeteknek, amely más gazdasági társasági forma esetében lehetetlen. Tudomásul veszi és képes arra, hogy ha valaki nem tud úgy teljesíteni, mint ahogy azt elvárta, nem zárják ki, nem büntetik. Mások dolgoznak helyette, természetesen az eredmények elosztásakor ezt igazságosan kompenzálva. Mivel a modern gazdaság számos területe maga is igényli ezt a rugalmasságot, új területek felé is lehet nyitni. Kitűnő lehetőséget találnak a szövetkezeti formában a start-upok, fogalmazott Kósa Lajos.

A vidék fejlesztője

Máhr András,
a MOSZ főtitkár-helyettese

Máhr András, a MOSZ főtitkárhelyettese megerősítette Patay Vilmos szavait, miszerint a rendszerváltás óta a mezőgazdasági szövetkezetek helyzete drasztikusan megváltozott. Magyarországon a szövetkezést, ezen belül a különböző agrárszövetkezeteket mostohagyerekként kezelik, mivel a rendszerváltás után a szövetkezés szitokszóvá vált, holott ez méltatlan a szektor múlt és jelenbéli tevékenységéhez. Nem csak azért méltatlan, mert a világban régen felismerték, hogy a kisemberek boldogulása, együttműködése csak egy szövetkezeti védőhálóval lehet sikeres, eredményes. Nem csak azért, mert azt is felismerték, hogy nemcsak a tőkeérdekeltség a fontos, hanem ennél fontosabb az ember. Erről sajnos Magyarországon egyre inkább elfelejtkezünk, mivel idehaza az a sikeres ember, akinek vagyona van.

A főtitkárhelyettes a múltat felidézve elismerte, hogy Magyarországon a múlt század negyvenes éveinek végén, az ötvenes évek elején lezajlott egy szovjet kolhoz típusú szövetkezetszervezés, és bárki részéről jogos, ha ennek a hibáit, politikai túlkapásait feleleveníti. Ugyanakkor megfeledkezünk arról, hogy Magyarországon a mezőgazdasági szövetkezetek egészen más útra tértek a múlt század hatvanas éveiben. A magyar mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek végéig megvalósította azt, amit ma oly sokszor emlegetünk, hogy a faluban, vidéken szükség van a vidékfejlesztésre, hogy a vidék is megérdemli az azonos életminőséget, mint a város.

A szövetkezetek jövedelmet, munkát, tisztességes megélhetést biztosítottak a falvakban, és a vidék felemelkedése – utat épített, iskolákat támogatott, a kulturális és sportéletet szervezte – is erre az időszakra tehető. Eljuttatta az embereket a szomszéd falun túlra, megismertette a világot, mindeközben nem azt az életmódot adta a mezőgazdaságból élőknek, hogy a hét minden napján, napi 24 órán keresztül mezőgazdasági tevékenységet kell folytatnia.

A világ élvonalában

Akkoriban a magyar mezőgazdaság nemcsak az úgynevezett szocialista táborban, kelet-európai blokkban, hanem világszínvonalon volt elismert. A mezőgazdasági mutatóink igenis elérték, sőt bizonyos területeken meg is haladták nemcsak az európai, hanem a világ élvonalának színvonalát is. Nagy István agrárminiszter joggal mondja azt, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képességével komoly gondok vannak. Magyarországon a nyolcvanas évek végén búzából 5 tonnás hektáronkénti átlagtermés volt, ami ma sem több, miközben a nyugat-európai 5 tonnából mára 8–10 tonna lett.

Máhr András szerint a visszaesés oka a rendszerváltás utáni politikai akarat volt, amely szétverte a magyar mezőgazdaság szervezeti egységét. Ha ma valaki elmegy vidékre, falura, a mezőgazdasági tevékenység központjaiba, akkor komoly nosztalgiát tapasztal. Nyilván azért, mert az ott élők akkoriban meg tudták építeni a házukat, venni tudtak egy – igaz –kelet-európai autót, a gyerekeiknek ki tudták fizetni a tandíját. Nagyon sok falusi gyerek emelkedett fel, vált értelmiségivé. A szövetkezeti rendszer fénykorában több mint százezer diplomás dolgozott az ágazatban. Az 1993. évi szövetkezetek átalakulásáról szóló törvény arra ösztönözte a szövetkezeti tagokat, hogy hagyják ott a szövetkezetet, csináljanak egyéni gazdaságokat, igaz, se pénz, se eszköz nem volt hozzá. Láss csodát, az akkor működő szövetkezetek tagságának 98 százaléka úgy döntött, hogy nem lép ki a szövetkezetből. A mai politikusoknak, azoknak, akik vidékfejlesztésről, mezőgazdaságról beszélnek, ezen is el kellene gondolkodniuk.

Sikertelen próbálkozások

Az agrárágazatban a szövetkezetekkel nemcsak a régi típusú, úgynevezett termelőszövetkezetek kapcsán van nagyon komoly gond. A ’90-es évek végétől, az ezredforduló után felerősödött az a szándék, hogy legyenek új típusú szövetkezetek, mert ezek az „igazi” szövetkezetek. Nem okozott gondot, hogy 10–20–50 hektáros gazdaságot nem lehet „felszerszámozni”, mert egy traktor ára soha meg nem térülő beruházásnak számított, mert azt mondták, hogy létre fognak jönni a gépszövetkezetek. Nem jöttek létre, és nem is volt erre esély, mivel az érintetteknek soha nem volt annyi tőkéje, jövedelme, hogy közösen meg tudjanak vásárolni egy gépet, eszközt, technikát, technológiát. Helyette az üldözött, régi típusú szövetkezetek, illetve a belőlük alakult, a szövetkezeti hagyományokat nagyon sok módon megőrző, kényszerből átalakult gazdasági társaságok gyakran önköltségi áron vagy az alatt szolgáltattak ezen a területen. Miközben a politika ma is szembe kívánja állítani ezt a két réteget, aközben ezek a gazdasági szervezetek millió szálon kötődnek egymáshoz, s alapjaiban nagyon korrekt, a falu közösségének az érdekeit szolgáló együttműködési rendszer alakult ki.

Egy másik politikai ötlet szerint a beszerző, értékesítő, szolgáltató szövetkezetek azok, amelyekre szükség van. Tény, hogy amikor uniós tagok lettünk, és a zöldség-gyümölcs szektorban a tészek eleinte komoly támogatást kaptak, akkor Magyarországon mintegy másfélszáz tész alakult. Ezeknek az lett volna a feladatuk, hogy szervezzék meg a közös értékesítést, adjanak vetőmagot, technológiai szaktanácsot, és nem utolsósorban növeljék a zöldség-gyümölcs termékek feldolgozottsági szintjét. Ez a rendszer azonban gyakorlatilag megbukott, mivel ezek a szervezetek nem szerves fejlődés részeként, nem a termelők együttműködésének alapján alakultak, hanem felülről, parancsszóra jöttek létre.

Létezett egy másik vonulat is, amely sokkal inkább spontán módon alakult idehaza. Ez a beszerző, értékesítő szövetkezet története, amelyben a termelők összeálltak és közösen szerezték be az inputtermékeket, és azt értékesítették. Ezt a rendszert is támogatta az Unió, de tény, hogy ezek többségét is felszámolták, többek között az értelmetlen szabályozás miatt.

A szövetkezet a kisembereknek ad megélhetést, egzisztenciát, biztonságot, fejlődési lehetőséget. A magyarországi szövetkezetellenes politikai hangulat ezt megszüntette. Az EU ma már alapvetően azért támogatja a mezőgazdaságot, a vidéket, hogy a falusi, vidéki emberek életminősége érje el, közelítse meg a nagyvárosit. Nem véletlen, hogy az Unió az agrártámogatási rendszerét két pillérre bontotta, és bevezette a vidékfejlesztési támogatást.

Ilyenkor elgondolkodik az ember azon, hogy a nyolcvanas években a magyar falu az akkori városi körülményekhez fel tudott zárkózni. Ezzel szemben ma azt látjuk, hogy a magyar falu folyamatosan leszakad, s a modern élet velejárói elkerülik a vidéki térségek nagy részét. Az internet, a számítógép használata ma már általánosnak mondható, kivéve a magyar falvakat, ahol az emberek csak kis része használja ezeket. A gazdálkodóknak elektronikus úton kell beadniuk a támogatási kérelmüket, ami idehaza csak úgy oldható meg, hogy egy kiterjedt falugazdász hálózatot kell működtetni, akik a gazdák helyett elkészítik a beadandó kérelmeket. De visszalépés történt az infrastruktúrát illetően is, pedig súlyos milliárdokat kaptunk az Uniótól az infrastruktúra fejlesztésére. Ezek a milliárdok azonban „elkerülték” a kedvezményezettnek mondott régiókat, településeket.

Az elmúlt időszakban komoly felismerésként fogalmazódott meg: ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége, hatékonysága növekedni tudjon, rendkívül fontos lenne, hogy újra kialakuljanak az integrációk. Az integráció azért jön létre, hogy egy-egy vertikum együttműködjön, a feldolgozó megmondja, hogy mire van szüksége, a gazda megmondja, hogy ezt milyen feltételek mellett tudja létrehozni, vagyis együttműködnek a termék létrehozásában. Erre több pozitív példát is felhozhatunk, lásd a dán mezőgazdasági modellt, ahol az integrációk teremtették meg például a húsipari szektorban, hogy a termelők tulajdonolják a feldolgozót. A Reiffeisen idehaza is jól ismert név, ami egy német parasztszövetkezetből alakult világcég. És sorolhatnánk német, francia, osztrák, sőt amerikai cégeket is, amelyek a hagyományos szövetkezetekből nőtték ki magukat. Mindegyiknek közös jellemzője, hogy lassan, alulról építkezve alakultak ki. Ezzel szemben a magyar integrációs fejlődést nem így képzelik el, hangsúlyozta a főtitkár-helyettes. Felülről kívánják az együttműködési formákat létrehozni, pedig ez a világon még sehol nem vált be.

Egyedül nem megy

A szövetkezés ma is járható út, hiszen a világ szövetkezeti mozgalma erősödik, fejlődik, mégpedig önkéntes alapon. A szövetkezet alapvetően a tagok érdekében tevékenykedik, és nem profitérdekelten. A szövetkezeti mozgalom eszméi kiállták az idő próbáját, s a világon sokmillió embernek biztosít megélhetést, ad biztonságot, emberi életet. Ideje volna idehaza a rombolás, a megbélyegzés helyett az építkezést segíteni, mert a szövetkezés – a gazdaság minden szegletében kívánatos lenne – az emberek döntése alapján jön létre. Ideje volna elismerni a szövetkezeti mozgalmat, segíteni a mozgalom erősödését, s nem utolsósorban biztosítani a szövetkezés szabadságát, mondta végezetül Máhr András.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai