Vízgazdálkodási felmérés kezdődik

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Vági Tibor, 2014/03/10
Címkék: öntözés, öntözővíz, vízigény, vízgazdálkodás, aszály, klímaváltozás, vízjog, Nemzeti Aszály Stratégia

Növelni kívánjuk az öntözött területek nagyságát a magyar mezőgazdaságban, jelenleg ugyanis csak 100 ezer hektárt öntöznek ténylegesen a gazdálkodók, holott több mint 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel – mondta Feldman Zsolt az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF) tartott sajtótájékoztatón. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a szakemberek felmérik a mezőgazdasági célú vízigényeket. Feldman Zsolt hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaság elemi érdeke, hogy a gazdák minél több és elérhető árú öntözővízhez jussanak, ez ugyanis feltétele annak, hogy a következő években növelhető legyen a növénytermesztés hozama.

– A stabil termelési háttér megteremtése érdekében fel kell mérni, hol igénylik az öntözővizet, az mekkora költségráfordítással biztosítható, mekkora az eszközigénye – mondta, majd hozzátette: – Ezeket az információkat a hatékonyság érdekében kell összegyűjteni és elemezni, hogy egy-egy fejlesztési projekt valós igényeket szolgáljon ki.

– Az öntözővíz-igényekkel összefüggő vízügyi felmérést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei végzik el márciusban – tájékoztatott ifjabb Hubai Imre, a NAK alelnöke. A pontos igényeket egy e célra összeállított nyomtatványon jelezhetik a gazdálkodók. Molnár Béla, az OVF főigazgatója emlékeztetett: ez év elejétől a Belügyminisztérium felelősségi körébe tartoznak az öntözést és a belvízelvezetést szolgáló, állami tulajdonú vízügyi művek, berendezések, létesítmények. Ez 28 ezer kilométer csatorna kezelését, üzemeltetését, fejlesztését jelenti. Az OVF mostani feladata az volt, hogy a VM-mel és a NAK-kal közösen kidolgozza, hogyan lehet megduplázni az öntözött mezőgazdasági terület nagyságát. Molnár Béla szerint a vízjogi engedéllyel rendelkező, de jelenleg nem öntözött 100 ezer hektáros területen az öntözés feltételei 1–2 éven belül megteremthetők. Felhívta a figyelmet, hogy az Unió tagországaiban a mezőgazdasági terület 13,5 százalékát öntözik. Magyarországon a most – elméletileg – öntözhető 200 ezer hektár a megművelt terület 5 százaléka. A NAK alelnöke hangsúlyozta, hogy az öntözéssel a hozamok 20–30, de esetenként 50–100 százalékkal is növelhetők.

víztöbblet

Magyarország víz rajzát alapvetően meghatározza az a tény, hogy a Kárpát-medence közepén fekszik, a Kárpátok félkörétől körülvéve. az országban nincs lefolyástalan terület, minden felszíni víz a déli középpont felé gravitál, és onnan a Dunán, a Vaskapuszoroson keresztül a Fekete-tengerbe jut. Az egész terület a duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Az évi vízmérleg többletet mutat, évente körülbelül 100 milliárd m³ víz hagyja el az országot dél felé. ennek csak 10 százalékát adja a csapadék, a többit a környező területekről érkező folyók hozzák.

BME Hidrológiai Tájékoztató

prózAI okok

Az aszály elleni legkézenfekvőbb közvetlen védekezés az öntözés (helyesebben a vízpótlás, de erről majd később) – lenne, ám a számok mást mutatnak. Ezért lehet nagy szerepe a most meginduló igényfelmérésnek. A KSH adatai szerint hazánkban a vízjogilag engedélyezett öntözhető terület nagysága a helyettes államtitkár által közölt értéknek megfelelően, 220–230 ezer hektár között változott az utóbbi években. Ráadásul még a műszakilag megfelelően berendezett és kellő vízkészlettel is rendelkező területeken sem öntöznek rendszeresen – az utóbbi két évtized legaszályosabb esztendejének tartott 2003-ban is csak az öntözhető terület 56,2 százalékán működtek a szivattyúk és a szórófejek. Az ok prózai: hiába nincs már két éve állami vízkészlet-használati díj, a rendszer magas beszerzési-üzemeltetési költségeit csak a valóban nagy árbevételű növényi kultúrák (csemegekukorica, burgonya, szántóföldi zöldségfélék, csemegeborsó stb.) képesek kitermelni.

A szaktudomány azt, amit a köznyelv általánosságban öntözésként emleget, két markáns irányvonalra bontja. Az elsőbe tartoznak a természetes víz pótlása céljából kiépített és működtetett rendszerek – száraz földből nem nő mag, a nedvességre a vegetáció puszta beindításához és életben tartásához van szükség. A másik – és az eddigi magyar megoldásokra ez volt jellemző – esetben a fő cél a hozam és ezzel a haszon növelése. Ilyenkor lép be a korábban említett mérlegelés, vajon megéri-e a drága üzemű öntözőrendszert működtetni, vagy sem. Egyre több hidrológus, környezetvédő és agrárszakember véli úgy, hogy – mivel a klímaváltozás elől elfutni nem lehet, az élelemtermelés viszont kikerülhetetlen szükséglet – a tényleges helyzet az előbbi változat felé tereli nemcsak magát a magyar agrárgazdaságot, de a hazai „vízfogalmat” is erőteljesen átértékelteti. Nagy kár, hogy erre azonban mifelénk még alighanem sokat kell várni.

A mostani csapadékhiányos években sok szó esik az izraeli példáról: adott egy ország, ahol nem egyszerűen ritka vendég az eső, hanem szó szerint évekig nincs csapadék, ám egyes agrártermékekből (főként gyümölcsből és zöldségből) mégis hatékony exportőrként van jelen a nemzetközi piacokon. Nos, az elmúlt évtizedekben – gyakorlatilag Izrael állam megalakulása óta – az ország hihetetlenül komoly technikai és technológiai fejlesztést hajtott végre a „szuperintenzíven takarékos” öntözési rendszerek területén. Magyar szemmel elképesztő az a takarékosság, amivel a vizet kezelik, szinte növényre bontva, csak a legszükségesebb milliliterekre bontott mennyiségekben adagolják, dréncső tekereg a datolyacserje körül, precíziós, számítógép-vezérelte klímában növekszik az üvegházi paprika. Gyorsan tegyük hozzá: mindezekben sok-sok milliárd fejlesztésre költött dollár köszön vissza. Izrael ezt a világelső technológiát legalább ötven országba adta el, és jelen van Magyarországon is. A fejlesztés kényszerűségből fakadt: az ország teljes éves vízkészlete annyi, mint amennyi a Duna tavaszi áradásakor egy óra alatt lefolyik – hogy dr. Ozer Krammer, az Izraeli Nagykövetség mezőgazdasági tanácsosának tavaly nyári szemléletes hasonlatával éljünk.

Kárelhárítás

Ha mezőgazdasági vízhasznosításról van szó, hajlamosak vagyunk az öntözésre gondolni, pedig természetesen, mind a vízhiánnyal, mid a víztöbblet elleni küzdelemmel egyaránt foglalkozni kell. Ezt a kettős, de egymással szoros kölcsönhatásban lévő tevékenységet nevezzük a vízgazdálkodási törvény szerint, vízkárelhárításnak. Annak ellenére, hogy ez a paradigmaváltással is felérő fogalom már 17 éves, nem állíthatjuk, hogy a mérnöki tervezés és gondolkodás elválaszthatatlan részévé, cselekvést irányító, zsigerileg alkalmazott módszerré vált volna. A vízkészletekkel való gazdálkodás természetesen, vagy végeredményben, csapadékgazdálkodást jelent, de ez talán sehol nem annyira kézenfekvő, mint éppen a mezőgazdaságnál. Mégsem mondhatjuk, hogy a mezőgazdasági termelési gyakorlat, vagy a mezőgazdaságot segítő vízgazdálkodási infrastruktúra ezt a csapadékgazdálkodást egyértelműen szolgálná.

Dr. Váradi József,
a Magyar Hidrológiai Társaság Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztályának elnöke, 201

Költségvetési gondolkodás

Az 1900 óta rendelkezésre álló hivatalos meteorológai-hidrológiai adatok szerint az elmúlt húsz esztendőben egyértelműen nőtt a „rendkívül aszályosnak” minősített évek aránya. Ilyen volt 1990, 1992, 1993, 2000, 2003 és lesz immár biztosan az idei, miközben az előző több mint fél évszázadban összesen hat ilyen volt. Ráadásul az elmúlt tízéves időszakon belül 2009 külön is megmutatta térségünk időjárásának és vízforgalmának egyre szeszélyesebb voltát: január közepétől március elejéig a belvíz okozott súlyos gondokat, aztán pedig beköszöntött a súlyos szárazság. Ezt a változóban lévő helyzetet pedig a szakzsargon szerint „passzív vízgazdálkodással” kezeli az ország. Gátakat építünk belvíz ellen, és tudomásul vesszük, hogy gazdasági értelemben csak a nagy (pénz-)hozamú kultúrákban érdemes foglalkozni az öntözéssel. A fő baj sok szakember szerint az, hogy az általános költségvetési gondolkodás is csak erre a két területre szűkül.

Pedig elvileg lenne hosszú távú hivatalos elképzelés is az egyre szorítóbb helyzet kezelésérére, úgy hívják, hogy Nemzeti Aszály Stratégia. A kormány erről szóló elfogadó határozata 2005-ben született meg, több évi tudományos igényű előkészítő munka után, de igazából a 2003-as aszály nagy kiesést okozó közvetlen következményeként. Az abban foglalt elvekkel nehéz vitatkozni, a mellé rendelt hivatalos kommentár szerint fő célja a megelőzés. Alkotói szerint a korábbi követő jellegű intézkedések helyett a felkészülés a kedvezőtlen helyzetekre és a kár kivédésének kidolgozása került a középpontba, de megvalósításához szemléletmódbeli változásra van szükség, a kríziskezelésről a kockázatkezelésre kell áttérni, és így tovább. A programhoz elvileg úgynevezett gördülő, vagyis a „tényleges helyzethez folyamatosan alkalmazkodó” cselekvési terv is készült, de ennek gyakorlati végrehajtásához sosem állt rendelkezésre elegendő forrás. A gazdasági válság pedig végképp kiélezte a helyzetet. Nincs pénz a vízmegkötésben és a klímajavításban, CO2-megkötésben nagy szerepet játszó alföldi erdősítési programra, gyakorlatilag áll az öntésterületeken alkalmi víztározókat is kialakító Vásárhelyi-terv végrehajtása. Mindez egy olyan országban történik, ahol – Kelet-Közép- Európában úttörő kezdeményezésként – az első hivatalosan is elfogadott (bár meg nem valósított) terv már az XVII. század végén elkészült az Alföld csatornázásáról és a Tisza öntözési célú hasznosításáról.

Ajánlott kiadványokDr. Imre József :
TermőföldünkDr. Magda Sándor (szerk.):
Mezőgazdasági vállalkozások szervezése és ökonómiájaLáng István - Csete László - Jolánkai Márton:
A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok - A VAHAHA jelentésDr. Terbe István - Dr. Ombódi Attila (szerkesztők):
Zöldségfélék trágyázása és öntözése

Ez is érdekelhetiFontos kárenyhítési határidőkMájustól díjmentesen érhető el az aszálymonitoring-hálózat online felülete Döntöttek a biztosítási díjakhoz adott támogatás nagyságáról