2026. 07. 23., csütörtök
Lenke
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Részletekben a lényeg / Csávázószer-választás kisebb sebességgel

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Vados Csaba, termékfelelős, 2018/10/09

Kérdezném Kedves Olvasóinkat, ültek-e már igazán gyors sportkocsiban? A gyorsulás beleprésel az ülésbe, vérmérséklettől függően vigyor vagy rémület ül ki az arcunkra. Erősen markoljuk a kormányt, csak az alánk rohanó út közepére, az elválasztósávra tudunk koncentrálni, míg a környezet egy pici, egybefüggő csíkká olvad össze a parányi oldalüvegen. Ismerős az érzés? A tavaszi szezon is így rohant el mellettünk. Március végéig nem igazán tudtunk mit kezdeni, aztán berobbant a munkacsúcs a gazdaságokban és a növényekben is. Két hét alatt elvirágzott a repce, és minden növény iszonyú iramban próbált reagálni a környezet változásaira. A szokásosnál jóval előbb virágzott a napraforgó és a kukorica, és előbbre került az aratás kezdése is. Már a napraforgó-betakarítás idejében vagyunk. Nincs sok idő, hiszen az őszi inputajánlatok, akciók is a piacon vannak. És itt az ideje a vetőmagcsávázásnak is. Ezzel sem sokat bíbelődünk. Lehet már eleve kezelt vetőmagot rendelünk, vagy az kerül a magra, ami éppen kéznél van, vagy jó az ára.

Azért a nagy rohanásban érdemes kicsit lassítani – kinézni az ablakon és szemügyre venni a táj egy-egy fontosabb, szebb képződményét, hiszen tudjuk, a részletekben a lényeg. A csávázásban ilyen fontos, de a gyors döntésben nem nagy szerepet játszó részlet a formuláció. A készítmény kiválasztásánál nem szokták elsők között említeni a fontosságát, pedig a hatóanyagok működése és a csávázást végzők egészsége szempontjából is nagy jelentőségű. Érdemes tehát pár szót szólni arról a technológiáról, amit egyre többen ismernek és szeretnek meg a Rancona 15 ME és a Rancona i-Mix készítményeink használata során.

A mikroemulzió titka a parányi cseppméret és a folyadék halmazállapotú hatóanyagok és egyéb alkotók széles hőmérsékleti tartományban is rendkívül stabil rendszere. Az FS formulációhoz képest akár 1/500-ad (lásd. 1. ábra) részecskeméretű kolloid tartományba tartozó parányi cseppek a korábbiaknál jóval egyenletesebbek, és így bevonatot képesek a vetőmag felületén képezni.

A hézagmentes, többrétegű csávázószerpajzs révén a kontakt védelem tökéletesebbé válik. Az összefüggő, egyenletes felületről a folyadék halmazállapotú hatóanyagadagok gyorsabban, egyenletesebben és mélyebbre tudnak a vetőmag belsejébe hatolni. Ez különösen a maghéj alatt és az embrió közelében megbúvó kórokozók elleni védelemben létfontosságú.

A mikroemulziós készítmények adagja kicsi, dózisa egyértelmű, kezelése egyszerű. Kiemelendő fontosságú, hogy a stabil és folyékony alkotókból álló formulációnak köszönhetően nincs kiülepedés a rendszerben és a tárolás során a kannában sem.

A vetőmag védelme igen fontos, de emellett a környezet és a kezelőszemélyzet egészsége is méltán egyre jelentősebb. A MikroEmulziós technológia áldása révén a hatóanyagok teljes mennyisége a vetőmagon marad és bejut működési helyére, a talajba. Jóval kisebb a környezeti terhelés, nem jelenik meg leporlott csávázószer a csávázási folyamat során sem az üzemben, sem a vetéskor. Ezért a kezelőszemélyzet egészsége is jóval kevésbé van kitéve károsodási veszélynek.

A növényfajnak, fajtának megfelelő hatóanyag kiválasztását is érdemes kissé ízlelgetni, mert megvan a maga zamata. Az ipkonazol nem véletlenül az a bázismolekula, amelyre a későbbi fejlesztések is alapultak, alapulnak. Igen széles kórokozóspektruma révén a vetőmagok védelmét kimagaslóan tudja ellátni. Különösen fuzáriumok, üszögök és rizoktónia ellen igen hatékony. Mivel nincs reguláló hatása, a csírafejlődésre is igen biztonságos. Már igen kis adagban hatékony, Rancona 15 ME készítményünk erre igen szép példa. Legyen az búza, rozs, tritikálé, zab vagy árpa, kiválóan teszi a dolgát. Rendkívüli hatékonyságát porüszög ellen tudjuk legjobban letesztelni (2. ábra).


2. ábra. Rancona 15 ME tavaszi árpában, Győr-Moson-Sopron megye

Az őszi árpákra azért ajánljuk a kombinációs Rancona i-Mix-et, mert imazalilt is tartalmaz (3. ábra).


3. ábra. Rancona i-Mix őszi árpában, Fejér megye, 2016. 05. 13.

Ez a hatóanyag ugyan hatáskifejtését tekintve ugyanolyan ergoszterol biosztézisgátló hatású, mint az ipkonazol, de az árpa vetőmagban megbújó és csírát támadó pirenofórás betegségeket megbízhatóan blokkolja. A kombináció spektrumába a szeptóriával fertőzött vetőmag védelme is betartozik, ezért a Rancona i-Mix őszi és tavaszi búzára is kiváló ajánlat. A teljes kalászos kultúrakörben rendelkezik engedélyokirattal.

Fontos tudni, hogy mindkét mikroemulziós készítményünk korlátozás nélkül alkalmazható az AKG különböző programjaiban.

Mivel egyre korábban vetünk, kevesebb vetőmagot használunk hektáronként, a kártevők elleni védelem is fontossá vált. A talajlakó és lombon károsító rovarok elleni védelem kiváló eszköze a Matrero 600 FS készítményünk imidacloprid hatóanyaga. A vetőmagról leoldódva bejut a csíranövénybe és annak növekedésével lépést tartva hosszú ideig tartó erős védelmet ad a vírusvektor levéltetvek, kabócák ellen (4. ábra).


4. ábra. Zala megye, 2017. ősz

Signal 300 ES készítményünk formulációját, hatóanyagát tekintve is kilóg a sorból. Kis cseppmérete révén (1. ábra) egyenletes, tartós bevonattal képes a védendő vetőmagot ellátni. Hatóanyaga cipermetrin, kontakt védelmet biztosít, erős repellens hatással bír. Csócsárolólárva, drótféreg és egyéb talajlakó kártevők elleni hatása miatt különösen kalászos elővetemény esetén ajánlható.

A nagy rohanásban nehogy elfeledkezzünk a Vitavax 2000 készítményünkről, hiszen a csávázás gerincét jelenleg ez a készítmény jelenti. Hatóanyagai, a karboxin és a tirám, szerencsés párosításának és magas hatóanyagtartalmának köszönhetően, a Vitavax még mindig kiemelkedően teljesít. Különösen jól teljesít a stresszes helyzetekben, mint a megkésett vetés, a fuzáriumveszélyes környezet (tarlómaradványok, elővetemény) vagy a rossz minőségű magágy. Gyengébb csírájú, rosszabb vigorú vetőmagvak egyetlen segítője.

A Vitavax mellett a Royalflo a legszélesebb kultúrakörben engedélyezett, tirám-tartalmú csávázószer-készítmény. A tirám hatóanyaggal számos növényfaj vetőmagján találkozhatunk, hideg talajban egyedülálló hatásának és széles gombaspektrumának köszönhetően, leghamarabb a különböző repce vetőmagokon.

Az európai uniós hatóanyag-szabályozási folyamat során, mint értesülhettek, a neonikotinoid hatóanyagú készítmények kivonásra kerülnek, így a Matrero jövőre már nem segítheti a munkánkat. A tirám hatóanyag is a célkeresztbe került. Kár lenne érte, hiszen hosszú ideje a rezisztencia kialakulása nélkül dolgozik a vetőmagvak védelme és a gazdatársadalom boldogulása érdekében. Esetleges kivonásával számos kultúrában lesz védelem nélkül a vetőmag, mert egyelőre nincs helyettesítő készítmény.

Reméljük a sebesség csökkentésével és a részleteket is figyelembe vevő kitekintéssel a majdani döntés mindenki számára megnyugtató megoldást hoz.

Aki figyelmesen elolvasta cikkünket, az megtalálta benne a válaszokat a csávázással kapcsolatban felmerülő kérdéseire. Keressék szakértő kollégáinkat, termékeinket kereskedőpartnereinknél. Jó vetést és jó őszi szezont az Arysta csapata nevében: Vados Csaba, termékfelelős

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
A jövő számára is meg kell őrizni a térség kertészeti kultúráját
A Délalföldi Kertészek Szövetkezeténél (DélKerTÉSZ) mindig történik valami, pestiesen szólva az élet sosem áll meg. Aki ismeri Nagypéter Sándor elnököt, az jól tudja, hogy az elnök mindig azon gondolkodik, és dolgozik, hogy a 2002-ben alakult szövetkezet 450 szövetkezeti tagjának - szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelő tevékenységét fejlessze, s a kor kihívásainak megfelelően versenyképessé tegye. A hogyan kérdése mindig tart újdonságot, ezért is beszélgettünk Nagypéter Sándorral az aktuális feladatokról. 
Új kutatás vizsgálja a sókedvelő növények alkalmazkodását
Új, hároméves kutatási projekt indult a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban, amely a sókedvelő, úgynevezett halofita növények alkalmazkodási mechanizmusait vizsgálja. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy feltárja, miként képesek egyes növényfajok olyan sós élőhelyeken is fennmaradni és fejlődni, ahol más fajok elpusztulnának.
Magyarország csatlakozott az erdők védelmét célzó európai kezdeményezéshez
Az erdők védelme és fenntartható hasznosítása olyan közös ügy, amely országhatárokon átnyúló kezdeményezéseket és összehangolt szakpolitikai fellépést igényel, ezért Magyarország csatlakozott a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozathoz, amelyet a FOREST EUROPE 10. Miniszteri Konferenciáján írtak alá az európai államok képviselői júniusban.
Innováció: a gazda agya
Ha öreg parasztemberek föltámadhatnának örök álmukból, meglepetésükben kérdezgetnék, mi az a kék virágú ismeretlen növény a falu határában. Tanult gazdászok rávágnák, hogy facélia, magyarán mézontófű; a bakonyalji falukban fóciának emlegetik. A facélia a zord fekvésű tájakat kivéve az egész ország területén termeszthető.
Borászat: botladozó marketing
A lassan hanyatló szőlőtermesztést és borászatot az idei tavaszon az időjárás is tovább ingatta. Az Alföld több térségében a késő tavaszi fagy károsított, egyes helyeken a szokásos termés felére számíthatnak a gazdák. Másutt meg tele vannak a pincék, egy várhatóan átlagos termést sem tudnak elhelyezni, még időben a lepárlást fontolgatják. Évek óta tapasztalható folyamat, hogy a kisebb termelők kivágják a tőkéket, a közepes méretű borászatok a túlélésért küzdenek.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza