2026. 09. 04., péntek
Rozália
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

27. Farmer Expo: a szakma tükre

Kategória: Agrárgazdaság | 2018/10/20

A hazai mezőgazdasági kiállítások sorából kiemelkedik a debreceni agrár-seregszemle.

Ha egy vállalkozás az éves árbevétele tíz százalékát egyetlen szakkiállításon „söpri be” (miként ez az idei Farmer Expón megtörtént), az az elkövetkező években is vissza-visszatérő vendég lesz ott. A debreceni agrárseregszemlén egyébként 307 kiállító, összesen 17 ezer 126 négyzetméteren várta a látogatókat, akik a négy nap alatt összesen 32 ezer 560-an fordultak meg a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán berendezett vásárterületen.

Megbecsült ágazat

Az új helyszínen, a campus színháztermében tartott megnyitón Dr. Papp László, Debrecen polgármestere azzal kezdte köszöntőjét, hogy a város egyik legnívósabb szakmai rendezvényévé nőtte ki magát a Farmer Expo az elmúlt 27 év során.

Össze kell fogni

Dr. Nagy István agrárminiszter népes hallgatósága előtt elmondta, hogy az ország idei búzatermése 20 millió ember táplálására elég, köszönet ezért a gazdáknak.
A több mint 400 érdeklődő első kézből kaphatott választ az őt leginkább foglalkoztató kérdésekre. Az agrárminiszter szerint meg kell tudnia újulni az ágazatnak, ehhez pedig (egyebek mellett) a jelenlegi növénytermesztési technológiák újragondolására van szükség. Ez viszont összefogás és a fiatal gazdák egyre növekvő szerepvállalása nélkül nem fog menni.

Nívós tanácskozás

Ugyancsak a nyitónap egyik kiemelkedő rendezvénye volt a mintegy 200 résztvevőt vonzó Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Konferencia, ahol a kertészeti ágazat gondjai mellett a megoldások, és persze a sikerek is terítékre kerültek. Idén mintegy 200 négyzetméteres impozáns standon kapott lehetőséget a magyar zöldség-gyümölcs ágazat a bemutatkozásra.

Antibiotikum nélkül?

Miközben a hagyományoknak megfelelően szarvasmarha, ló, juh és kecske tenyészállat-bemutatók színesítették a programot, a Farmer Expo második napja két kiemelkedő szakmai programot is tartogatott. A sertés konferenciának már a címe is igencsak beszédesre sikeredett: „Korunk nagy kérdése: az antibiotikum-mentes sertéstartás”. A zsúfolásig megtelt előadóban hamar kiderült, hogy az antibiotikumok fontosságát a termelők, a hatóságok, a szolgáltatók és a lakosság is kiválóan érti. Elhangzott, hogy a sertéstartó telepek külső és belső járványvédelme területén napjainkban rengeteg kihívással kell szembenézni, ha nyereségesek akarunk lenni.

A siker a részletekben...

Még mindig a második napon adtak egymásnak randevút az expo keretében a szarvasmarha-ágazat reprezentánsai. „A siker a részletekben rejlik” című tanácskozáson idén is olyan előadók jutottak főszerephez, akiknek a neve és a szakismerete volt a garancia arra, hogy az érdeklődők hasznos, és persze korszerű ismeretekhez, információkhoz jutnak a szakma kapcsán. A mintegy 100 résztvevő egyébként nem pusztán passzív befogadóként volt jelen a konferencián, a téma iránt érdeklődők lehetőséget kaptak a szakmai konzultációra is.

Gyógyszer helyett

A székesfehérvári székhelyű Alpha-vet Kft., mint a legnagyobb hazai állatgyógyszer-forgalmazó cég évek óta visszatérő kiállítója a Farmer Expónak. Dr. Hella Barnabás, a társaság gyógyszerágazat-vezetője ezt a fajta ragaszkodást azzal indokolta, hogy ez a keleti régió egyik legjelentősebb szakmai rendezvénye, ahol évről évre találkozik a szakma színe-java. Bár a rövid távú üzleti megfontolásainknak (már ami az állatgyógyszerek forgalmazását illeti) ez ellentmond, de nekünk is be kellett látni azt, hogy a jövő állattenyésztése a kevesebb antibiotikum-felhasználás irányába mutat. Ez a törekvés a sertéstartásban és a baromfitenyésztésben is komolyan napirenden van.

A sikerre tekintettel...

Bárány László, a Magyar Brojlerszövetség elnöke a baromfis szakma nevében azzal kezdte az értékelését, hogy Debrecenben, illetve a város 100 kilométeres körzetében található az itthon előállított és levágott baromfiállomány több mint fele. Az elmúlt 26 évben a tenyésztők a nagyközönségnek mutatták be a hazai baromfiágazat sokszínűségét. Idén a kiállítás szervezőinek kitartó biztatására úgy döntöttünk, hogy a látvány mellett a tartalomra is nagyobb hangsúlyt helyezünk, és közel száz résztvevővel megrendeztük az első Farmer Expo Szakmai Napot.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Nem elég túlélni a tejválságot: három ponton kell új alapokra helyezni a magyar tejágazatot
Manapság ritkán találkozni olyan szakemberrel, aki a problémákra megoldásokat is javasol. Dr. Sziráki Bence, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató-helyettese ilyen ember, akinek koncepciója szerint a magyar tejágazat hosszú távú stabilizálásához három területen egyszerre van szükség változásra: kiszámíthatóbb termelői ár-képzésre és erősebb termelői alkupozícióra, versenyképesebb és magasabb hozzáadott értéket előállító hazai feldolgozóiparra, valamint a magyar tejtermékek iránti tudatos fogyasztói kereslet megerősítésére. A három pillér egymásra épül, ezért egyik sem képes önmagában tartós megoldást adni. Sziráki Bencével beszélgettünk.
Hőstressz és takarmányhiány
Egész Európában növekszik a hőhullámos napok száma - írja a Sustainable Agriculture című agrár szakmai folyóirat. Magyarországon az ezredforduló óta kilenccel nőtt a hőhullámos napok száma, és az emelkedés nem áll meg az előrejelzések szerint. Ennek hatása a gabonatermelésben az idén 2 milliárd euró veszteséget okozhat Európában, Magyarországon 450 – 500 milliárd forint lehet a kár; de elérte az állattenyésztési ágazatokat is.
Aszályos időszakok és vízhiány kezelése korszerű gépekkel
Hatékony megoldások a vízügyi  és környezetfenntartási feladatokra.
Növénytermesztési szolgáltatás - új megoldás a szezonális munkaerőhiányra
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása évek óta a megfelelő számú és megbízható szezonális munkaerő biztosítása. Számos gazdaságban ma már nem a termelési technológia vagy az időjárás jelenti a legnagyobb kockázatot, hanem az, hogy a kritikus időszakokban rendelkezésre áll-e elegendő munkaerő a betakarításhoz, a növényápolási munkákhoz vagy egyéb szezonális feladatok elvégzéséhez.
Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
Komplex üzleti és pénzügyi ökoszisztémát kívánnak fenntartani a régióban
Az Emerston Consulting Kft. a kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújt személyre szabott üzleti, stratégiai és pénzügyi tanácsadást. A cég főbb szolgáltatásai között megtaláljuk a komplex pénzügyi tanácsadást és átvilágítást, a cégértékelést, a hitel- és pályázati tanácsadást, az agrár tanácsadást, valamint a vagyonkezelést és befektetéseket is. A cégalapító és tulajdonos Kovács Viktor Zoltán, aki egyben a cég szakmai arca és stratégiai vezetője. Vele beszélgettünk.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza