Korszerű és eredményes kukoricatermesztés

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Horváth Tamás szaktanácsadó, Baki Agrocentrum Kft., 2018/12/10

Az utóbbi években a két szántóföldi „vezérnövény”, a búza és a kukorica vetésterülete éppen csak súrolta vagy jócskán alulról közelítette az egymillió hektárt. Az olajnövények közül a napraforgó és a repce népszerűsége egyre erősödik, aminek oka a kedvezőbb jövedelmezőség és növényolajok élénkebb világpiaci kereslete.

Megvizsgálva a Magyar Államkincstár (MÁK) növénykultúránként és évenként összesített egységes területalapú támogatási igénylési adatait a 2013–2017 közötti időszakból arra a következtetésre juthatunk, hogy a területért folyó versengés – némi egyszerűsítéssel – leszűkíthető a kukoricára, a búzára (tavaszi és durumbúzával együtt), az árpára, a napraforgóra, a repcére, a szójára és a lucernára. E növények részaránya az összes mezőgazdasági területből, amelyre a gazdálkodók egységes területalapú támogatási kérelmet nyújtottak be, együttesen 67,8 százalék volt 2013-ban és 2017-ben is (1. ábra). A vizsgált időszak során a kukorica egységes területalapú támogatási kérelmekkel „lefedett” területe 15,9 százalékkal, míg a búzáé 9,0 százalékkal csökkent, miközben az árpa területe 8,3 százalékkal, a napraforgóé 17,1 százalékkal, a repcéé 38,3 százalékkal, a szójáé 84,5 százalékkal, a lucernáé pedig 32,8 százalékkal nőtt. Noha rövid statisztikai időszakról van szó, a változás trendszerűnek mondható.

1. ábra. Szántóföldi növények termesztésére benyújtott támogatás szerinti hektárok 2013-2017
(Forrás MÁK, 2017)

A gazdaságos kukoricatermesztés lehetőségét gyakran már a termőhely adottságai eldöntik. A kukorica igényesebb több növénynél, így például az őszi búzánál is a talaj típusával, szerkezetével, tápanyag- és vízszolgáltató képességével szemben. Átlagon felüli termést a középkötött mezőségi és erdőtalajokon, vízrendezett réti és öntéstalajokon ad. Szakszerű agrotechnika mellett ezeken a talajokon a kukorica az országos átlagot meghaladó jövedelmet tud biztosítani átlagos időjárási feltételek között is.

Átlag körüli termést biztosítanak a kötött réti talajok, a humuszos homoktalajok, az erodált, enyhén lejtős talajok. Itt a termesztés gazdaságosságát az időjárás, elsősorban a csapadék mennyisége és eloszlása határozza meg. Átlag alatti termésszintet biztosítanak a gyengén humuszos homoktalajok, a sziktalajok, a sekély termőrétegű erdőtalajok. Az ezeken a termőhelyeken elérhető termésátlagok már nem fedezik a legegyszerűbb termesztéstechnológia ráfordításait sem, és ezen a bőségesebb csapadékellátás sem tud változtatni.

Összefoglalásul, hacsak egyéb szempontok nem követelik meg, azokban a térségekben, ahol az átlagos hozam nem éri el az országos átlag legalább 80–85%-át, ott csak feltételesen lehet kukoricát termeszteni. A kukorica vetésszerkezetben elfoglalt arányát ez esetben jelentősen csökkenteni kell, vagy adott esetben termesztésével fel is kellene hagyni, és más lehetőségeket találni a terület hasznosítására (pl. alternatív termesztés).

A hibridválasztás szempontjai

Magyarországon jelenleg több mint 400 a NÉBIH által elismert hibrid van köztermesztésben. Emellett az uniós fajtalistából bármelyik kukorica vetőmagját be lehet hozni köztermesztés céljából.
A kukorica hibridek általános értékmérő tulajdonságai a következők:

• jó termőképesség és termésbiztonság;
• jó alkalmazkodóképesség;
• megfelelő szárszilárdság;
• jó tőszám-sűríthetőség;
• gyors vízleadó képesség;
• megfelelő rezisztencia;
• jó minőség;
• megfelelő hektolitertömeg;
• jó tápanyag- és öntözési reakció;
• koraiság, megfelelő érésidő;
• megfelelő harvestindex.

Az utóbbi években a termőképesség mellett elsősorban az érésidő, a vízleadás, a szemnedvesség-tartalom, a termésbiztonság, az alkalmazkodóképesség, a szárazságtűrés, illetve a szárszilárdság vált a hibridek megválasztásának legfontosabb szempontjává. Ezek határozzák meg a kukoricatermesztés jövedelmezőségét.

Az elmúlt esztendőkben (főleg a csapadékos években) magas szárítási költségek terhelték a termesztőket. Ennek tükrében ismét előtérbe került a termőhelynek megfelelő érésidejű, jó vízleadású hibridek termesztése. A termesztő számára a kukorica tenyészidejének hossza az egyik legfontosabb szempont. A termesztési költséget legnagyobb mértékben a betakarítás utáni szemszárítás határozza meg. Nagyon fontos tehát, hogy a kukorica minél szárazabb állapotban kerüljön betakarításra, hogy mesterséges úton a legkevesebb vizet kelljen belőle eltávolítani. A tenyészidő hosszúsága és a betakarításkor elérhető nedvességtartalom szoros kapcsolatban van egymással. A rövidebb tenyészidő korábbi érést és korábbi vízleadást, míg általában a hosszabb tenyészidő későbbi érést és mérsékelt vízleadást eredményez.

A tenyészidő hosszúsága és a termőképesség között szintén van összefüggés. Minél hosszabb a tenyészidő, annál hosszabb az asszimilációs időszak. Általánosságban kijelenthetjük, hogy a hosszabb tenyészidő a nagyobb termőképesség lehetőségét hordozza magában. A nemesítés újabb eredményei lehetővé tették, hogy más tényezők, például a harvestindex (a hasznos termés és a föld felett lévő összes biomassza aránya) és a szem-csutka arány változása után egyre kisebb az összefüggés a tenyészidő hosszúsága és a termőképesség között. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyre több olyan rövid tenyészidejű kukorica is megjelent, amelyek termőképessége nagymértékben megközelíti a hosszabb tenyészidejűek termőképességét. A tenyészidő-hosszúság kifejezésére 1954 óta a FAO-számot használják.

1. táblázat. Kukorica hibridek csoportosítása érésidő szerint

Az országszerte beállított szántóföldi kisparcellás kísérleti körülmények között a legnagyobb termést ugyan a középérésű (FAO 400–499) hibridek esetén mértük, azonban a termésingadozás is ebben a csoportban volt a legnagyobb, és itt változik leginkább az évenkénti árbevétel és a jövedelmezőség. A legkisebb termésingadozást az igen korai érésidejű (FAO 200–299) hibridek mutatták, azonban e csoport termése több mint 1 tonnával marad alatta a korai, illetve középérésű hibridek hozamának. A termésnagyságot és a termésingadozást együttesen figyelembe véve reális lehet a korai (FAO 300–399) érésidejű hibridek termesztése. Minél hosszabb a tenyészidő, annál nagyobb a betakarításkor mért szemnedvesség és a termelés kockázata, ami az érés bizonytalanságában jelentkezik.

A közép- és késői érésidejű hibridek vízleadása sok esetben már a kedvezőtlen őszi, hűvösebb és csapadékosabb klimatikus körülmények között megy végbe, amely így nagyon lassú folyamat, ezért a szárítási költség adott esetben igen nagy lehet, illetve egy csapadékos őszön a fuzáriumfélék fertőzésének is nagyobb az esélye. Ilyen esetben a nettó jövedelmet a termésmennyiség 35–40%-ban a szárítási költség 45–55%-ban befolyásolja, illetve a növény-egészségügyi kockázat is ronthatja a profitot. A kísérleti eredmények azt mutatják, hogy hazai körülmények között a FAO 300-as éréscsoport hibridjei garantálják a termelők számára a nagyobb hozamokat és közepes termésingadozás, mérsékelt szárítási költségek mellett az egyenletesen kedvező jövedelmezőséget.

A szárazságtűrés a hibridek másik fontos tulajdonsága, hiszen a kukorica közismerten vízigényes növény, és a virágzás-pollenszórás időszakában a levegő páratartalmára is érzékeny. Néhány hibrid esetében a száraz években már láttunk példát a légköriaszály-kárra!
Ha már az egyes kukorica hibridek klimatikus viszonyokhoz való adaptációjáról beszélünk, akkor meg kell említenünk a hidegtűrés fogalmát is, hiszen a korábbi vetés tavasszal, amikor a talaj vízkészletének hasznosításával a növény biztosabban fejlődik, korábbi virágzást (ami kisebb valószínűséggel ér bele az július–augusztusi aszályba), illetve gyorsabb vízleadást eredményezhet a vegetáció végén!

Növényvédelem

A kártevőkkel és a kórokozókkal szembeni rezisztencia és tolerancia szintén meghatározó jelentőséggel bír. A rezisztencia léte, illetve mértéke alapvetően fontos a termesztő szempontjából. A rezisztencia fontosságára a 2014-es fuzáriumos év világított rá. A kukorica fuzáriumos betegségei sokáig nem voltak a közismertek, minthogy ritkán okoztak komoly termésveszteséget. Az állami és más fajtakísérletben, az árutermelő táblákon a járványos évben megfigyelt természetes fertőzöttség a termesztett hibridek érzékenységbeli különbségeire, nem ritkán fokozott érzékenységére utalt. Mindez kedvező klímafeltételek között alapjává vált a járványok kialakulásának és a toxinszennyezés felhalmozódásának, epidémiaszerű fellépésének.

Fontosak a szárszilárdsági mutatók, a szárdőlés és szártörés mértéke, a csőkocsány szilárdsága, illetve a gyökérzet regerációs képessége. Az amerikai kukoricabogár növekvő kártétele miatt egyre fontosabbá vált a csövek elhelyezkedése is. A lárvakártétel miatt bekövetkező szárdőlés a betakarítási veszteségeket jelentősen növeli.
A kukoricabogár kártétele mellett napjainkban a kukoricamoly által okozott szártörés is komoly terméscsökkenéshez vezethet.

A kukorica gyomszabályozása során problémát jelent, hogy az utóbbi évtizedek többéves vetésváltást nélkülöző, monokultúrás kukoricatermesztése következtében rendkívüli mértékben felszaporodtak a veszélyes, nehezen irtható gyomnövények, mint például a selyemmályva, a csattanó maszlag, a parlagfű, a kölesfajok, a szerbtövisfajok, mandulapalka, valamint egyes gyomirtószer-rezisztens biotípusok (disznóparéj, libatop, parlagfű), a napraforgó árvakelés, valamint az évelő gyomnövények, így a mezei acat és a fenyércirok.

A kukoricaterületek gyomösszetétele változó. Más-más fajösszetételek figyelhetők meg az ország egyik vagy másik részén, de biztos, hogy magról kelő egyszikű gyomnövény fertőzésével mindenhol számolni kell, sőt megjelentek az olyan „invazív” gyomfajok is, amelyek az adott területre addig nem voltak jellemzőek! A nehezen írtható egyszikű gyomnövények elleni védekezést segíti a DUO SYSTEM gyomirtási technológia. E technológiának – ahogy erre a neve is utal – két alapeleme van: a cikloxidim-toleráns kukoricahibrid és a cikloxidim hatóanyagú gyomirtószer.

A DUO SYSTEM alkalmazásával gyakorlatilag bármilyen már kikelt egyszikű, fűféle gyomnövényt ki tudunk irtani a cikloxidimtoleráns kukoricából. A módszer további előnye, hogy a gyomirtás hatékonysága és biztonsága függetleníthető az egyszikű gyomnövény és a cikloxidimtoleráns kukorica fejlettségétől. A köztermesztésben már több nemesítőháznál rendelkezésre állnak a …DUO elnevezésű kukorica hibridek, amelyek cikloxidimtoleranciájára kiváló, ugyanakkor e kukorica hibrideket minden más, NEM cikloxidim hatóanyagú, posztemergens szelektív egyszikűirtó kipusztítja!

2. ábra. Kukoricabogár lárvája által megrágott gyökér

A cikloxidim hatóanyagú FOCUS ULTRA régóta ismert a hazai termelők körében, kétszikű kultúrákban használtuk az egyszikű gyomnövények irtására. Új engedélye (engedélyszám 02.5/1032/4/2007) lehetővé teszi felhasználását a cikloxidimtoleráns kukoricahibridek gyomirtására.

A magról kelő egyszikű gyomok fertőzöttségi mértéke változó, de fajonként igen jelentős is lehet, így a kakaslábfű, a muharfélék, illetve a pirók-ujjasmuhar is komoly problémákat tud helyileg okozni.

Többéves tapasztalat, hogy a muharfélék elleni védekezésnél a preemergens készítmények alkalmazása elengedhetetlen. A hazánkban forgalmazott, vetés után és kelés előtt kijuttatható, magról kelő egyszikűeket irtó készítmények muharfélék elleni hatékonysága mérhetően jobb, mint posztemergens társaiké.

3. ábra. Mandulapalka Zalában

A preemergens kezeléseknek azonban vannak hátrányai is:

• A vetés után – kelés előtt használható szerek gyomirtóhatás-kifejtéséhez feltétlenül szükséges a kezelést követő 2–3 héten belül lehulló 10–30 mm csapadék.
• A preemergensen használatos herbicidek dózisát a talajkötöttséghez és szervesanyag-tartalomhoz kell igazítani. A laza szerkezetű talajon az alacsonyabb, a kötöttebb talajon az engedélyezett magasabb dózist kell kijuttatni.
• A nem megfelelően előkészített magágy esetén a preemergens készítmények gyomirtó hatása kisebb lesz a már korábban megszokottnál.

Nem megfelelő preemergens kezelés után még mindig van lehetőségünk a posztemergens kezeléssel javítani!

A korábbi évek szomorú tapasztalatai közé kell sorolni, hogy óvatosan kell bánnunk a csak posztemergens technológiákkal. Amikor csak erre alapozunk, kényszerítve vagyunk a különféle kombinációk alkalmazására, amelyekben néhány esetben hormonhatású készítmény az egyik kombinációs partner. Ezeknek a gyomirtó szereknek a kijuttatatási ideje erősen korlátozott, illetve gyakran találkozunk a kultúrnövényre gyakorolt fitotoxikus hatásukkal. Az elmúlt néhány év aszályos időjárása egyre inkább a posztemergens technológia felé irányította a kukorica vegyszeres gyomirtását. Kétségtelen tény, hogy a posztemergens technológia alkalmazása célirányosan táblára adaptált, környezetbarátabb, vegyszertakarékosabb és még hatékonyabb is egyes gyomnövények ellen. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a kukoricát gyomosító növények egyre jelentősebb része ellen a csak posztemergens technológia nem ad megfelelő védelmet.

Az utóbbi években egyre terjednek a pre/poszt kezelések is (vetés utáni permetezés ülepedett magágyba vetett kukoricában). A kukorica vegyszeres gyomirtásának ez a módja elsősorban termesztett köles (Panicum miliaceum) elleni védekezésnél, mint első és nagyon fontos láncszem alkalmazható! Természetesen a kölessel együtt csírázhat még a parlagfű, a maszlag, a fehér libatop, a lapulevelű keserűfű és még sok más gyomnövény, amelyek ellen szintén hatékonyan alkalmazható ez a technológia. A kukorica vetése előtt 2–3 héttel végzik el a magágy-előkészítést, majd a kigyomosodott területbe vetik el a kultúrnövényt, és vetés után közvetlenül permetezik ki a gyomirtó szert, illetve a kombinációkat. Így a kezelés a kukoricára nézve preemergens, a gyomnövényekre pedig posztemergens kijuttatás.

Szintén a vetésváltás hiányával függ össze, hogy az utóbbi években a talajlakó kártevők egyedszáma is növekszik. Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) ellen komplex módszerekkel (vetésváltás, vegyszeres védelem, vetésidő, műtrágyázás) védekezhetünk, szem előtt tartva az integrált növényvédelem elveit. A neonikotinoid-tartalmú rovarölő csávázószerek betiltása óta gyakrabban észlelhető kukoricában például a drótféreg kártétele is!

Talajművelés, magágykészítés

Talajművelés terén a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a talajok tömörödése és a talajok elsavanyosodása a termelés biztonságát csökkentő két legfontosabb tényezővé vált. Az ország területének nagy részén az eketalp és a tárcsatalp is kialakult a helytelen művelési gyakorlat, a művelési kényszerhelyzetek, a talajok kedvezőtlen nedvességállapotban történt túlművelése következtében. A több, egymást követő, súlyosan aszályos esztendő és az azokat követő, súlyos belvízkárokat is előidéző, extrém csapadékos évjáratok ismételten felhívják a gazdálkodók figyelmét az idő- és energiatakarékos, a környezet kímélését célzó eljárások jelentőségére.

Közismert, hogy a szántóföldi növénytermesztés egyik legjelentősebb költségtényezője a talajművelés, így a termelési költségek csökkentését a direkt, illetve mulcsba vetéses termesztéstechnológiák üzemi méretű alkalmazása, fejlesztése jelentős mértékben elősegítené. Vizsgálatok egyértelműen igazolták a forgatás nélküli, csökkentett menetszámú talajművelés nedvességmegőrző hatását a hagyományos, ekére alapozott műveléssel szemben. A talajban tárolt többletnedvesség előnye száraz évjáratokban jelenik meg igazán, mivel a termesztett kultúrnövény növekedése és fejlődése számára jóval több felvehető víz áll rendelkezésre a kritikus időszakban. A nedvesebb talajállapot következtében a talaj biológiai állapota is kedvezőbb, ami segíti a vízálló, jobb szerkezetű (mechanikai terhelésekkel szemben ellenállóbb) talajszerkezet kialakulását, a tápanyagok nagyobb mértékű feltáródását. Sajnos az előbb említett tények és érvek ellenére sem történt előrelépés az energiatakarékos, szántást helyettesítő, talaj- és környezetkímélő művelési rendszerek hazai elterjesztésében. A széles körű elterjedést gátolja a speciális géprendszer meglehetősen nagy bekerülési értéke, illetve a gépek rövid kihasználtsága és nagy vonóerőigénye.

A tavaszi magágykészítés és vetés döntően befolyásolja a kukorica növény fejlődését, elsősorban a vegetáció kezdeti szakaszában. A vetést megelőző talaj-előkészítő műveleteknek arra kell irányulniuk, hogy az elvetendő mag számára a vetésre alkalmas időszakon belül minél előbb minél jobb feltételeket teremtsünk a csírázáshoz és az egyöntetű keléshez, valamint a kezdeti gyors fejlődéshez. Nagy jelentőségűek ebből a szempontból azok a kombinált művelő eszközök, amelyekkel a vetést megalapozó alapműveletek (simítózás, műtrágya-bedolgozás) és a vetés előtti magágykészítés egy műveletben elvégezhető.

4. ábra. Vetőágy előkészítés kompaktorral

Kedvező fizikai és biológiai állapotú magágy azonban csak akkor érhető el, ha az előző beavatkozások (tarlóművelés, alapművelés és elmunkálás) minősége jó, és nincs szükség energiapazarló és talajszerkezetet romboló kényszerművelésre. Kiemelten fontos ezért a talajszerkezetet kímélő és a csapadék befogadását biztosító őszi alapművelés elvégzése. A korai felmelegedés következtében a felső 5 cm-es réteg talajhőmérséklete az utóbbi években esetenként már április 5. előtt elérte a 10 °C-ot. A korábbi vetésidővel 10–40 ezer forinttal is lehet csökkenteni a hektáronkénti szárítási költséget.

Az aszálykár mérséklésének egyik lehetősége a hektáronkénti kisebb növényszám, ezzel kihasználva a növények egyedi termőképességében rejlő lehetőségeket. Másik lehetőség a rövidebb tenyészidejű hibridek termesztése, hogy a kritikus generatív szakasz elkerülje, illetve megelőzze a gyakori aszályos periódust. Az optimális növényszám meghatározása csak a többi termést befolyásoló tényező figyelembevételével tervezhető. Általánosan kijelenthetjük, hogy abban az esetben, ha tavasszal az induló vízellátottság kedvezőtlen, akkor elegendő a kisebb, hektáronkénti 60–70 ezres növényszám. Különösen aszályos években kritikus a megfelelő növényszám kialakítása. Ilyen években öntözés nélkül a hektáronkénti 60–70 ezernél magasabb növényszámok 7–14% terméskiesést okoztak. A jó termés eléréséhez kedvező vízellátottság esetén, öntözött állományban hektáronként maximum 70–80 ezer közötti növényszám javasolt. Ettől nagyobb növényszám a kisparcellás kísérletek szerint nem indokolt, mert a termés 7–8%-kal kevesebb volt. A vetéskori tőszám tekintetében ajánlott kikérni a fajtafenntartó ajánlásait, ugyanis termőhelyre és időjárásra specifikusan egyes hibridek sűríthetőségeinek tűréstartománya széles intervallumban mozog!

Tápanyagpótlás

Műtrágyázás tekintetében az elmúlt években jelentős változások következtek be. 1960 és 1980 között az 1 ha mezőgazdasági területre jutó műtrágya mennyisége a kezdeti mennyiség többszörösére nőtt. A műtrágya-felhasználás dinamikus növekedése 1985-ig tartott, ezzel együtt ugrásszerűen nőttek a termésszintek is. Az 1990-es évek elejétől alapvető változások következtek be a hazai kukoricatermesztésben. A rendszerváltást követően a finanszírozási nehézségek miatt az inputok mennyisége, a ráfordítások színvonala csökkent. Pénzhiány miatt gyakran elmaradt az alapműtrágyázás, illetve az csak a nitrogénre korlátozódott. Mindezek következtében a tápanyagmérleg negatív lett, a terméssel kivont tápanyagnak csak a 60–70%-át juttatták vissza, ezért a talajok termékenysége folyamatosan csökkent. Az állatállomány nincs olyan szinten, hogy a keletkezett szerves trágya jelentős tápanyagforrást biztosítana a talajok számára, a zöldtrágyázás pedig csupán az utóbbi években, a „zöldítési” kötelezettség, illetve egyéb jogszabályok miatt nyert teret. Viszont a termelők a kényszer hatása alatt nem szakszerűen zöldítenek, tehát a tápanyagforrás oldaláról ez sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul bebizonyosodott, hogy a kukorica elé vetett keresztesvirágú zöldtrágyanövény (olajretek és fehérmustár keveréke) a rovarkártevőket annyira felszaporítja, hogy az ősszel vetett repce megvédése kontakt szerekkel már teljesen lehetetlen a folyamatos betelepedés miatt!

Manapság egyre terjed a gazdálkodók körében a talajoltó és tarlóbontó baktériumok használata. A fenntartható gazdálkodás és a talajélet helyreállítása szempontjából véleményem szerint ez elsőrendű lehetőség, a tarlómaradványok elbontásán kívül számos olyan makroelemet mobilizálnak a talaj egyébként „holt” tápanyagkészletéből, ami a használatuk nélkül felvehetetlen lenne, valamint az is közismert, hogy néhány növénypatogén gombát, mint például a fuzáriumfajokat erősen gyérítik a talajban!

Okszerű, gazdaságos és környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás rendszeres és periodikus talajtápanyag-vizsgálat nélkül nem valósítható meg. Ennek hiányában szakszerűségről nem beszélhetünk. Az EU vidékfejlesztési célú agrártámogatásainál előírt kötelező talajvizsgálati rendszer ellenére hazánkban a termőterület jelentős részén nem végeznek rendszeres és okszerű talajtápanyag-vizsgálatot és erre épülő tápanyagutánpótlás-tervezést. Mindezek figyelembevételével kijelenthető, hogy jelenleg a gazdasági növények – köztük a kukorica – termesztése során a tápanyag-gazdálkodás szakmailag nem megalapozott, de természetesen vannak ez alól kivételek is.

Precíziós kukoricatermesztés

A fentiekben tárgyalt termesztéstechnológiai, illetve termést befolyásoló elemek taglalása után meg kell említenünk a jövő innovatív kukoricatermesztési törekvéseit is, amelyek alapja a helyspecifikus, GPS-alapú adatfelvételezés, illetve az erre alapozott precíziós kijuttatás, ami mind a műtrágya, mind a kukorica vetőmag, mind a növényvédő szerek kijuttatásának a területére folyamatos újításokat hoz!

Hogy is nézne ez ki a gyakorlatban?

Az erre berendezkedett termelőüzem folyamatos talajvizsgálatokat végez, így táblán belül is pontos képet látnak az egyes tápanyag-ellátottsági szintekről. A betakarítógépeink hozammérőkkel is fel vannak szerelve, amelyek segítségével hozamtérképeket is készítenek. A tábla tápanyag-ellátottsági adatai és a hozamtérkép-adatok alapján egy elvárt termésszintet meghatározva állítják össze a következő évi helyspecifikus tápanyag-visszapótlási tervet, amely a következő évi terméscél alapját képezi!

A kukorica szemenkénti vetőgépeit gyártók olyan irányban fejlesztenek, hogy gépeik a talajtípus és tápanyag-szolgáltató képesség függvényében változó tőszámmal valósítsák meg a kukorica precíziós vetését. A mai modern kukorica-vetőgépek vetőtárcsáinak meghajtása villanymotorok által történik, így az adott soron belül a tőtávolság (tehát a hektáronkénti tőszám), a traktor ISOBUS-rendszerével összeköttetésben rugalmasan változtatható. Mindez emberi beavatkozás nélkül!

Az innováció a növényvédelem terén is beteljesedni látszik, a jövő szántóföldi permetezőgépe a tartályában csak tiszta vizet hordoz, a gép tartozéka 3 vagy 4 darab növényvédő szeres tartály, ahol vagy tömény vagy törzsoldatban található az adott gyomirtó szer. A traktor elején található érzékeny kamera felismeri és megkülönbözteti a gyomokat, parancsot továbbít a permetező gép felé, ahol is az a növényvédő szer injektálódik a kijuttatandó permetlébe, amire lokálisan abban a pillanatban szükség van. Ezzel a kijuttatási módszerrel a környezetterhelés mérsékelhető, illetve megvalósítható az integrált növényvédelem!

Talán a jövőben egy drón beszerzésén lehetne még távlati célként elgondolkodnunk, amellyel a vadkár-előfordulást és -elhárítást, valamint a kártevők betelepedését lehetne a levegőből figyelni, illetve előrejelezni!

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai