2025. 07. 11., péntek
Nóra, Lili
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

A jót könnyű megszokni

Kategória: Gépesítés | Szerző: SZB, 2018/12/18

Moór Ferenc ügyvezető igazgatóval még Bábolnán beszélgettünk az Agrospic Kft. eddigi történetéről és hazai mezőgazdasági termelés gépesítéséről.


Moór Ferenc,
ügyvezető igazgató

Az Agrospic Kft. 2000 decemberében alakult. Tulajdonosai a vállalkozást a Kverneland termékek forgalmazására hozták létre. Az első évben kizárólag alkatrész-fogalmazás folyt, majd miután sikerült megteremteni a személyi és tárgyi feltételeket, 2002 óta foglalkoznak gépértékesítéssel. Ma csúcsminőségű technikai eszközöket, mint például a Kverneland csoport teljes palettáját, a Vicon zöldtakarmány gépsorát, a Dammann permetezőgépeket és a Jean de Bru, illetve Bednar munkagépeket, valamint a Schäffer és Weidemann rakodókat, továbbá a Zetor traktorokat kínálják partnereik részére.

– Meséljen, kérem, a kezdetekről! Hogyan indultak?

– Egészen pontosan 2000. december 28-án alapítottuk meg a kft.-t, és azóta folyamatosan működünk. Megfontolt, óvatos növekedést tűztünk ki célul, és valóban, már kezdettől fogva sikerült a forgalomban, a munkatársak létszámában és a lehetőségeinkben egy nem túl meredek, de látható növekedést produkálni. Aztán jöttek a 2008–2010-es nehéz évek, amit sikerült túlélnünk, mert szerencsére előtte már tudtunk tartalékolni, az eredményeinket nem a saját hasznunkra fordítottuk, hanem visszaforgattuk. Így sikerült talpon maradni, és ezt követően újra megcélozhattunk egy bizonyos emelkedési szintet.
Az egész vállalkozást azért kezdtem el, mert egy műszaki diplomával mezőgazdasági területre csöppentem, ahol leszolgáltam tíz évet, amely idő alatt bele tudtam kicsit ásni magam ebbe a szakmába. Sőt, idő közben elvégeztem a zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskolát is, majd egy mezőgazdasági gépkereskedelmi céghez kerültem, ott szintén tíz évet töltöttem. Így a tapasztalat és a tanulmányok révén a műszaki, mezőgazdasági és pénzügyi-gazdasági vonal olyan kedvezően állt össze, hogy megláttam benne a lehetőséget, hogy ebbe az irányba folytassam az életemet és próbáljak meg eredményt elérni. A modell pedig a mai napig működőképes.

– Hogy indult a szakmai vonal?

– Legelőször a Kvernelanddal mint gépgyártóval kezdtük, mert igazából a márkaképviselet modell szerint működünk. Szerintem ez egy jó minőségű európai termék, amely ebben a kisebb cégméretben elég is lenne az óvatos fejlődéshez. Csakhogy mi szerettünk volna az értékesítés mellé nagyon jó szervizellátást is biztosítani, ennek a létszámigénye viszont nyilván költségnövekedéssel járt, amit ki kellett termelni. Amikor tehát összeállt az apparátus, amely a-tól z-ig lefedte a kívánt feladatkört, és azt láttuk, hogy helyenként még lenne szabad kapacitás, próbáltunk további hasonló kiváló termékeket keresni, választani. Egy kis cégeknek a nagyon nagy márkák nyilván nem jönnek szóba, azt a nagy cégek tudják megszerezni, hiszen ők alkalmasabbak is azoknak a képviseletére. Ezért választottunk látszólag kisebb, de jó minőségű márkákat. Így kezdtük forgalmazni a Schäffer, később, a Weidemann rakodógépeket. A szervizszerelők tapasztalatai alapján elvállaltuk a Pöttinger gépek szervizelését, javítását, alkatrész-forgalmazását. Bárkinek bármit nem akarunk eladni, csak az általunk kiválasztott termékekkel foglalkozunk, ezért nagyon fontos szempont, hogy ezek jó minőségűek legyenek, ne okozzanak nehézségeket, hiszen azzal csak a saját image-ünket rongálnánk. Igaz, hogy ezekből a termékekből nem lehet olyan óriási mennyiséget értékesíteni, de az, hogy a jobb minőség mellé álltunk oda, talán kicsit a saját nevünket, a cégünket is minősítette egy idő után. Később természetesen tovább szélesedett a paletta. A Kvernelandról azt is tudni kell, hogy nem egyetlen termékkört jelent, hanem a Raut, Accordot, Vicont is magába foglalja, így általa gyakorlatilag a szántóföldi növénytermesztés teljes palettáját le tudjuk fedni.

– A Kvernelad mellett a cég mostanában talán a Dammann permetezőről a legismertebb…

– Amiben legjobban előreléptünk, az a permetezés­technika. Ugyan a Raunak is vannak jó minőségű permetezőgépei, de sikerült megtalálnunk a talán legjobb európai márkát. Amikor kapcsolatba kerültünk, a Hamburg mellett működő Dammann még szintén egy családi vállalkozás volt, amely azóta már komoly gyárrá fejlődött. Ez a sokak által ismert magas (hidas) permetező, amely a helikopteres permetezés kiszorulásával nagy jelentőséget kapott, különösen a repce, napraforgó és kukorica növényvédelmében. Ez is olyan típus, amelyből évente csak néhány darabot lehet értékesíteni, bár nagyon komoly technika, amit nagyon sokan szeretnének használni. És ez a jó minőség kiválasztásának a másik oka: igaz, hogy keveset lehet belőle eladni, viszont mindenki ebbe az irányba törekszik. Nem nekem kell tehát meggyőznöm a vevőt, hogy ez a legkimagaslóbb minőség, ezt mindenki tudja, tehát egy irányba megyünk. A kérdés csak az, hogy anyagilag mikor jutunk oda, hogy el is lehessen érni.

– Milyen az Agrospic piaci részesedé a hazai gépforgalmazásban?

– Mi csak egy mikrovállalkozás vagyunk, úgyhogy százalékokat nem is tudnék mondani. Ami megfogható, hogy egy átlagos vagy talán kicsivel jobb évben az árbevételünk eléri az 1 milliárd forintot. Ennek kb. a 10 százaléka az alkatrész-, 6–8 százalék pedig a szervizszolgáltatás árbevétele. Ennél az árbevételnél nagyon nem mindegy, hogy két darab 100 milliós permetezőt tudunk eladni egy évben, vagy négyet.
Azt érezzük, hogy az igények talán növekszenek a termékeink és a szolgáltatásaink iránt. Ugyanakkor egy ilyen kis cég, mint a miénk, már a munkaerőhiányt is megérzi. Nagyon képzett szervizszerelőkre van szükségünk, ami azért jelentős költséget is jelent, amikor 2-3 európai gyárba kell elküldenünk a munkatársakat 1-2 hetes oktatásokra. De hát ezt vállaltuk, ezt csináljuk.

– Ön szerint milyen ma a magyar mezőgazdasági termelés technikai színvonala, gépesítettsége?

– A termékeink beszállítói, a gyártók folyamatosan fejlesztenek, és manapság a mezőgazdaság jelentős része, vagy legalábbis a jobbak, akik tartósan és komolyan foglalkoznak a termeléssel, a precíziós gazdálkodás irányába fordul. Ehhez természetesen mi is tudunk biztosítani megfelelő eszközöket. Ezek az eszközök megfelelő kiegészítéssel önmagukban is tudják a GPS-alapú vezérlést, de az ISOBUS rendszerrel a legkorszerűbb traktorokkal is össze lehet őket kapcsolni. Ki szeretném emelni a Kverneland műtrágyaszóróját, ami mondhatjuk, élen járt a műtrágyaszórás fejlesztésében. Ők valósították meg először a műtrágyaszórás szakaszolását. De már létezik például a Kvernelandnak olyan ekéje is, amit okos eszközökkel lehet vezérelni. Kicsit hihetetlennek tűnhet, de már a kettővel ezelőtti hannoveri kiállításon bemutatták. Jövő tavasszal lehet majd rendelni a Kverneland SX jelű szemenkénti vetőgépét, amelynek a lényege, hogy nem szívott levegős rendszerű, mint az eddigiek, hanem nyomott levegős. Ezáltal képes elérni azt a nagyon áhított vetésisebesség-növelést, amit minden gazda szeretne, hogy feleannyi idő alatt vethessen el, aztán később majd megint feleannyi idő alatt… Ettől megy a világ előre!
A precíziós gazdálkodáshoz tartozik természetesen a Dammann nagy hasmagasságú önjáró permetezője, a Highlander is, amely nagy teljesítményű, nagy pontosságú, így a vegyszer-takarékosság is mellette szól, tehát „tudja” a környezetvédelmi elvárásokat is.

– Ma a szervizszolgáltatás legalább olyan fontos, mint az új gépek…

– Az Agrospic Kft. igyekszik a vevőknek nagyon sok igényét kielégíteni, nemcsak a gépértékesítésben, hanem utána az alkatrészellátás, a szervizszolgáltatás tekintetében is. Ami az előbbit illeti, évente legalább két alkatrész-előrendelési akciót hirdetünk, vagyis előre felkeressük a partnereinket, szervezetetten, nagyobb tételben ugyanis kedvezőbb árakat tudunk elérni, s ezt a kedvezményt aztán vissza is adjuk a vevőinknek. Kezdik a partnereink megszokni ezt együttműködést, hogy érdemes átgondolni a szezon előtti lehetőségeket vagy inkább szükségleteket, mert ebből ők is jól jönnek ki anyagilag. Nekünk meg persze kiszámítható és biztos forgalmat jelent.
Szervizszolgáltatás terén pedig már évek óta fő termékünk a Dammann permetező téli átvizsgálása és karbantartása. Ősszel, a szezon végén, amikor már nem használják tovább a permetezőt, be szoktuk hozni a telepünkre, és ott átesnek a szükséges javításokon. Egyre többen élnek is ezzel a lehetőséggel. Építettünk egy szerelőcsarnokot, amelyikben ezeket a munkákat el tudjuk végezni, oda egyszerre egy permetezőgépet tudunk beállítani, így öt-hat, esetleg hét gépet tudunk egy téli szezonban felkészíteni. Azt gondolom, a gazdáknak jó, hogy nyugodtan tudnak nekiállni a szezonnak, és nekünk is érdekünk, mert télen, amikor kevesebb a feladat, akkor is munkát tudunk adni az embereinknek. Mint mindenhol, itt is az ár-érték arányra kell ügyelni, hogy mindenkinek megérje.

– Milyen állapotú, színvonalú Ön szerint ma a hazai mezőgazdasági géppark? Hol tartunk a versenyképesség tekintetében? Milyen messze vagyunk Nyugat-Európától?

– Azt gondolom, hogy a fejlődés nem áll meg, és ha esetleg kisebb előrelépések miatt is, de néha meg kell lépni az eszközök cseréjét. Ez költséges dolog, amiben a versenyt csak a jobbak tudják felvenni. Még eléggé messze vagyunk a fejlett Nyugattól, bár nem is annyira tudásban, mint inkább az anyagiak terén. Más árakon tudnak ők értékesíteni, és mások a beszerzéseik is, ami jelentős különbség. Az utóbbi években a kormányzat mintha valóban a gazdák mellé igyekezne állni, én legalábbis ezt tapasztalom, úgy a felvásárlási árak tekintetében, mint az inputanyagok eladása terén. Jó szervezettséggel lehet csökkenteni az anyagi különbségeket és javítani a mezőgazdaság jövedelmezőségét. A jobb eszközökkel való hatékonyabb termelés mindenképpen szükséges, de Nyugat-Európában talán a plusz még egy fokú feldolgozottságot követő értékesítéssel vezetnek. Nem mindegy, hogy hány árrés marad ott a termelőnél. Lehet, hogy kiváló búzája van, de ha nem lisztként vagy kenyérként adja el, akkor azt a kis pluszt a következő lépcső kapja meg. Hogy a következő lépést is meg tudja tenni, ahhoz a termelő részéről bátorság, szakmai tudás, de leginkább pénz kellene.

– Milyen a jellemző magyar gépvásárló?

– A mezőgazdasági vállalkozók leginkább a család, a nagy család szintjén gazdálkodnak. Egy családban több generáció van, és ahogy egy VI. emeleti panelban is a gyerek jobban veri a számítógépet, mint az apa vagy a nagyapa, ugyanúgy a mezőgazdasági eszközök területén is nyilvánvaló, hogy modernebb dolgokat a fiatalabb generáció használja. A régi eszközzel dolgozik az apa vagy a nagyapa, az újjal meg az ifjúság, mert nekik ez a természetes. Aztán a gyerek majd lehet, hogy megmutatja az apjának, és azután már ő is szívesen használja. Mert a jót nagyon könnyű megszokni, aztán már csak azt szeretnénk! Ez a fejlődés mindenesetre jót tesz az egész generációváltásnak is.

– Félhetnek-e a magyar gazdák attól, hogy kevesebb lesz az uniós támogatás?

– Az eddig biztosított támogatások csökkentése mindenképpen negatív hatású lesz. Ha azonban az európai gazdákra egységes mértékben vonatkozik, akkor a magyarokat sem kell félteni. Azt gondolom, hogy aki ma tisztességgel, odafigyeléssel és kellő szakmaisággal gazdálkodik, az abból ki tud jönni, abból fejleszteni is képes. Az a kérdés, hogy az eredményt feléli, megtakarítja, visszaforgatja, vagy esetleg egy következő feldolgozási szintet próbál belőle finanszírozni.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Dr. Bai Attila (szerk.):
A biogáz
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

A káposztafélék gépi betakarítása
A szabadföldön termesztett zöldségfélék betakarítása a termesztés költségeinek 50-80 %-át is kiteszi, ezért a megfelelően megválasztott gépesítési szint igen jelentős megtakarítást eredményezhet. A betakarítógép alkalmazása azonban – amellett, hogy sokszorosan túlszárnyalja az ember szedési kapacitását – nagy költségigényű, jelentős veszteséggel és rosszabb munkaminőséggel járhat együtt.
MEYER – A válogatás értéket teremt
Az egyre szigorodó előírások és szabványok, valamint az éghajlatváltozás következményei újabb és újabb kihívások elé állítják a termelőket. Manapság megfelelő hozzáadott érték nélkül lehetetlen, vagy csak nyomott áron lehetséges a különböző termények értékesítése. A precíziós tisztítási technológiák fokozott szerepet játszanak a magas minőségű vetőmag előállítása során.
Termelje az áramot is a nappal! Vissza nem térítendő támogatás napelemre az agrár szektorban
Az agrárszektornak ma három dologra lenne leginkább szüksége az eredményes működéséhez: elegendő rendelkezésre álló tőkére a versenyképesség növeléséhez; kiszámíthatóságra és energiabiztonságra a jövőre nézve; illetve megbízható partnerkapcsolatokra a stressz- és kockázatmentes napi munkához.
Bábolnai Gazdanapok 2024 szeptember 5-7. - Együtt a jelen és a jövő – emberekben és gépekben is
A Bábolnai Gazdanapokkal indul a szeptember az agrárszakma számára, a nagy hagyományú rendezvényen egyebek mellett gépbemutatók segítik a gazdálkodókat, hogy jól döntsenek a pályázatok beadásánál. A kiállítás szervezői a fiatalok számára is vonzó programokkal készülnek.
Szentesen jó válaszokat adnak az újabb kihívásokra
Mozgalmas félévet tudhatnak maguk mögött a hazai kertészeti ágazat szereplői, közülük is a DélKerTÉSZ félezer főt számláló közössége. Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ régi-új elnöke a helyi értékek megőrzését tartja az egyik legfontosabb feladatának, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a tagsága a legjobb feltételekkel termelje meg a termékeit, mégpedig a környezet megvédésével. Mivel az élet sosem áll meg, az elnökkel bőségesen volt miről beszélgetnünk.
Fejlesztés előtt: Brojleristállók építése
Nem versenyképes a hazai baromfi ágazat. A termelők nagy része alacsony hatékonysággal dolgozik, ennek egyenes követkeménye a szerény jövedelem. Elavultak, korszerűtlenek a telepek, a berendezések. A brojler férőhelyek több mint harmadának alacsony színtű a műszaki állapota, nem felelnek meg a versenyképesség feltételeinek. Így hiába világszínvonalú a magyarországi brojler genetika, a termelésben ezt a potenciált nem képesek kihasználni.A várva várt állami támogatások sikerének egyik feltétele a telepek korszerűsítése, versenyképessé tétele. Ehhez ad gyakorlati szakmai tanácsokat a legnagyobb magyar integrátor, Bárány László által szerkesztett Versenyképes brojlerhízlalás című szakkönyv, amely csak a szaktudas.hu oldalon érhető el.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2025 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza