2026. 04. 26., vasárnap
Ervin
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Ledó Ferenc, az Év Agrárembere

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: hgy, 2019/04/15

Az Év Agrárembere kitüntető díj győztese 2018-ban Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke lett. A cím mellé még „begyűjtötte” a kertészeti kategória győztesének járó emlékplakettet is.

Ledó Ferenc,
elnök

A verseny 10 kategóriában zajlik annak érdekében, hogy bemutassa az agrárpálya sokszínűsége mellett azokat a szakembereket, akik az egyes részterületen kiemelkedően teljesítenek. Tavaly 130 jelölés érkezett, ebből 90-en fogadták el a jelölést, köztük Ledó Ferenc is eleget tett a felkérésnek, hogy vállalja el a megmérettetést. Több mint 80 fős, jeles szakemberekből álló szakmai zsűri választja ki a kategóriánkénti három döntőbe jutott szakembert, majd az egyes kategóriák győzteseit. Végül a kategória győztesei közül választja ki a zsűri az „Év Agrárembere” cím nyertesét.

Értékesítési biztonság

Ha valaki ezeken a szűrőkön fennmarad, azt nem alaptalanul jelölték. Ledó Ferenc tudta, hogy nem könnyű a verseny, így nem is gondolt arra, hogy ilyen sikereket ér el. A díj átvételekor meghatottan köszönte meg az elismerést, különösen azt, hogy őt választották az Év Agrárembere címre. Ha jól belegondolunk, jobb helyre nem is adhatta volna a zsűri ezt a díjat. Ledó Ferenc 65 évesen, idén januárban adta át a helyét Nagypéter Sándornak azzal, hogy bár nyugdíjba vonult, de továbbra is segíti a DélKerTÉSZ munkáját. Ledó Ferenc 16 évig irányította a Délalföldi Kertészek Szövetkezetét (DélKerTÉSZ), amely 2002. november 7-én alakult meg 236 taggal, a taglétszám jelenleg 450-500 fő körül stabilizálódott. Az elmúlt hat évben felértékelődött az értékesítési biztonság, ekkor vezették be a kötelező fajtaválasztást a paprikaféléknél és a paradicsomnál, tovább erősítették a biológiai növényvédelmet, a nyomon-követés 100 százalékos lett. Az országban a legnagyobb csomagolókapacitással rendelkeznek, napi 80-85 tonna árut tudnak csomagolni, a telepen két műszakban közel 300 ember dolgozik. A DélKerTÉSZ nonprofit jelleggel működik, elsődleges szempont az élelmiszer-biztonság és a minőség. A termelői csoport úttörő munkát végzett annak érdekében, hogy a szentesi paprika oltalom alatt álló földrajzi árujelző lett.
Ledó Ferenc a Szentesi Árpád TSZ-ben termelésirányítóként kezdte pályáját, majd egy év után telepvezetőnek nevezték ki, 1985-től pedig főkertész-helyettesként tevékenykedett 2007-ig. 1992-től a szövetkezet igazgatósági, majd 2000-től az Árpád Agrár Rt. felügyelő bizottsági tagja volt. A Délalföldi Kertészek Szövetkezete alakulásától, 2002-től 2019. januári nyugdíjba vonulásáig választott elnöke, majd 2008-tól ügyvezetője volt. Szakmai tevékenysége során négy évtizedes tapasztalatra tett szert a zöldségfélék hajtatásában, először alkalmazta a talajnélküli üvegházi paprikahajtatás technológiáját hazánkban. Folyamatosan szem előtt tartja, és ösztönzi a termesztéstechnológiák korszerűsítését a zöldségfélék növényházi és szántóföldi termesztésében.

Duális képzés

Szakmai pályája során mindig gondot fordított a fiatal nemzedékek képzésére; diplomamunkák, dolgozatok készültek a vezetése alatt. A DélKerTÉSZ 2015-ben elsőként vállalta fel a duális képzés elindítását a kertészmérnökképzésben. Sok éven keresztül segítette a helyi szakközépiskola munkáját a vizsgabizottságban is. Kiemelkedő kapcsolatot ápol az agrár felsőfokú intézetekkel, munkája elismeréseként 2007-ben a Szent István Egyetem címzetes egyetemi docens, 2009-ben a Károly Róbert Főiskola címzetes főiskolai docens címet adományozta. Publikációs tevékenységét főként szakmai rendezvényeken, konferenciákon megtartott előadásai jelentik, valamint két szakkönyv társszerzője.

Integrációs tevékenység

A FruitVeB Szakmaközi Szervezetben két évtizede végez aktív munkát. Több cikluson keresztül töltötte be a FruitVeB TÉSZ Főbizottságának vezetői tisztét, majd 2014-ben és 2018-ban a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének választották. Nem kell megválnunk a díjazottól, mert TÉSZ-vezetőként, és a FruitVeB elnökeként ma is aktívan segíti a zöldség-gyümölcs termelők integrációs tevékenységét.

Gratulálunk a kitüntetéshez, jó egészséget kívánunk.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Szójatermelés: az import csökkentése a cél
A szakemberek tapasztalata az, hogy a szójatermelési kedv alapvetően két dologtól függ: a felvásárlási áraktól és a támogatásoktól. Azt azért hozzáteszik, hogy egyetlen év termelési eredményéből nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni. Ha versenytársával, a napraforgóval hasonlítjuk össze, kiderül, hogy ötéves átlagban szinte azonos a két növény hozama, de a szója mérsékeltebben reagál a szélsőséges időjárásra.
A marokkói import károsultjai lehetnek a magyar gazdák
Az Európai Unió által megkötött/megkötendő - és sokszor az átláthatóság követelményének sem megfelelő - kereskedelmi megállapodásoknak/politikai alkuknak ismét az európai – és így a magyar – agrárium fizetheti meg árát, fogalmazott Papp Zsolt György, a NAK elnöke. Az európai gazdák már most is rendkívüli nyomás alatt állnak: emelkedő termelési költségek, csökkenő jövedelmezőség és fokozódó piaci bizonytalanság jellemzi az ágazatot. Az Európai Bizottság ugyanakkor ilyen körülmények ellenére is újabb, az európai mezőgazdaságot hátrányosan érintő kereskedelmi alkuk sorát tervezi megkötni. A nemrég tető alá hozott és az uniós döntéshozatali folyamatokon áterőszakolt Mercosur-egyezmény mellett formálódik az EU és Ausztrália, valamint az EU és Marokkó közötti megállapodás is. Mindkét egyezmény végrehajtása jelentős hatással lenne az európai mezőgazdasági termelés jövőjére, húzta alá a NAK elnöke.
Vetési Nap Mezőfalván
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által március 27-én szervezett Vetési Napon, Orbán Viktor miniszterelnök és Papp Zsolt, a NAK elnöke, illetve Jakab István, a MAGOSZ elnöke megújították a Magyar Kormány és a két szervezet között 2013-ban létrejött együttműködési megállapodást.
Báránytartás: csökkenő állomány, emelkedő árak
Közeleg a húsvét, ismét lendületet kaphat a bárány export. A magyar báránynak hagyományos piaca az olasz, a magyar export 51 százaléka ott talál gazdára, de várhatóan nagyobb lesz a kereslet a francia, a német, a belga és a holland vásárlók körében is. Az olaszok a 12-16 kilogramm súlyú bárányokat keresik a leginkább, de az európai muszlim közösségekben az ennél kissé nagyobb súlyú bárányokat is vásárolják.
A víz a fenntartható agrárium alapja
Az éghajlatváltozás következtében gyakoribbá váló aszályok, villámárvizek és vízhiányos időszakok különösen érzékenyen érintik a mezőgazdaságot. A víz nemcsak a termelés alapja, hanem a vidéki közösségek megtartó erejének záloga is. „Az esélyt teremtő víz” üzenete az agráriumban azt fejezi ki, hogy a jövő mezőgazdasága csak akkor lehet versenyképes és fenntartható, ha a vízgazdálkodás tudatos, előrelátó és igazságos alapokra épül. Ez magában foglalja a fenntartható öntözési rendszerek fejlesztését és a víztakarékos technológiák széles körű alkalmazását, valamint a természetközeli vízmegtartó megoldások előtérbe helyezését, hiszen az élhető, egészséges környezet csak a víz tájban tartásával biztosítható, amely hozzájárul a helyi mikroklíma stabilizálásához, a talajélet és a biodiverzitás fenntartásához, valamint a szélsőséges időjárási hatások mérsékléséhez.
Zöld jövő: védekezés a klímakárok ellen
A meteorológiai mérések azt mutatják, hogy Európa gyorsabban melegszik, mint a világ nagyobb része. Az elmúlt évben a világon az átlagos hőmérséklet 1.4 Celsius fokkal volt magasabb az iparosodás előttinél, Európában pedig 2.4 Celsius fokkal. A tudósok világosan, közérthetően fogalmazzák meg a valós helyzetet: Európa kétszer gyorsabban melegszik, mint a világ; eközben a világ is kétszer gyorsabban melegszik, mint két évtizede.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza