2024. 03. 29., péntek
Auguszta
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Ökogazdálkodásunk számokban

Kategória: Élelmiszeripar | Forrás: AM, 2019/04/20

A legfrissebb – a 2017-es évre vonatkozó statisztikai – adatok alapján hazánkban csaknem 200 ezer hektáron (3,73%) folyt ellenőrzött ökológiai gazdálkodás. Ennek a területnek a 48 százaléka még átállás alatti terület - tájékoztatta lapunkat az Agrárminisztérium.

Mint megtudtuk, a szaktárca a Vidékfejlesztési Program keretében két pályázati felhívást hirdetett meg, amely közvetlenül az ökológiai gazdálkodásra történő áttérést, illetve az ökológiai gazdálkodás fenntartását szolgálja. Az első, 2016-os felhívás keretében a rendelkezésre álló keretösszegből szinte az összes kérelmet benyújtó és a pályázati kritériumoknak megfelelő termelő részesült. A támogatás segítségével mintegy 2200 gazdálkodó 62 milliárd forint felhasználásával folytathat az ökológiai gazdálkodás minősítési előírásainak megfelelő termelést 5 éves kötelezettségvállalás mellett.

Az Agrárminisztérium 2018. október 29-én egy újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívást hirdetett az ágazati szereplők számára. A kérelmek benyújtására 2018. december 1-től december 21-ig volt lehetőség. Erre a felhívásra több mint 2100 kérelem érkezett, amelyek feldolgozása, jogosultsági ellenőrzése most zajlik.

A legfrissebb – a 2017-es évre vonatkozó statisztikai – adatok alapján hazánkban csaknem 200 ezer hektáron (3,73%) folyt ellenőrzött ökológiai gazdálkodás. Ennek a területnek a 48 százaléka még átállás alatti terület.

Fontos kiemelni, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében az ökológiai gazdálkodást folytatók számára további intézkedések is lehetőséget biztosítanak források elnyerésére. Az egyes beruházási jellegű pályázatok, mint például az állattenyésztés, a kertészet és az élelmiszeripar azok a területek, ahol a pályázatok esetében a kiválasztási szempontoknál előnyt jelent, ha a termelő ezen gazdálkodási formát részesíti előnyben.

A hazai ökológiai termelési szektor számokban

Magyarországon jelenleg két ellenőrző szervezet jogosult az ökológiai gazdálkodók ellenőrzésére és tanúsítására: a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. (kódszáma: HU-ÖKO-01) és a Hungária Öko Garancia Kft. (kódszáma: HU-ÖKO-02). E két szervezet évente szolgáltat adatokat a velük szerződésben álló partnerek (átállt és átállás alatti) ökológiai területeinek nagyságáról, az ellenőrzött üzemek számáról, az állatállományról, valamint a termelés szerkezetéről.

Az ellenőrzött gazdasági szereplők közül a legnagyobb számban (3642) a mezőgazdasági termelőket tartották nyilván a tanúsító szervezetek. Ezt követik a feldolgozók (492) és az importőrök (36).

Az ellenőrzött területek több mint fele (54,6%) rét és legelő. Ezt követik a szántóterületek 40,3 százalékkal, a gyümölcsösök és más többéves kultúrák 4,9 százalékkal. Utóbbiak részesedése igen alacsony, és gazdaságilag is a potenciálisnál jóval kisebb jelentőséggel bírnak.

Az ellenőrzött állatállomány jelentősebb része baromfi (106 292 db) és szarvasmarha (17 741 db) volt, ezt követte számában a sertés-, juh-, majd a kecskeállomány.
További részleteket az utóbbi öt évre vonatkozóan a mellékelt táblázat tartalmaz.

Ökotermelési statisztikai adatok 2012–2017

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Dr. Bai Attila (szerk.):
A biogáz
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiSzárnyra kelhet a hazai húsgalamb-tenyésztésDinamikusan bővül a piac, de ellenszélben az uniós baromfiágazatA paradicsom kórokozói - A paradicsomvész

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Magyar libamájkészítmény a legjobb innovatív termékek között a Gulfood-on
Huszonhárom kiállítóval, 168 négyzetméteren jelenik meg az Agrármarketing Centrum közösségi standja a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállításán, a dubaji Gulfood-on. A hazai kiállítók termékei között megtalálhatóak a mézek, a libamáj termékek, a gyógyteák, az olajos magvak, az energiaitalok, a tejtermékek, illetve a fagyasztott zöldség-gyümölcsök is. A legjobb innovatív termékeket díjazó „Innovation Awards” versenyre több magyar cég is benevezett, közülük a Royalpaté Kft. „Halal” szarvasgombás libamáj készítményét be is válogatták a legjobb hús- és baromfitermék kategória aspiránsai közé. A Gulfood fontos találkozóhely a közel-keleti piacokat célzó vállalkozások számára.
Elhúzták a mézesmadzagot
Ismerje meg a napraforgó ezer titkát egy csepp mézben – ezzel a szlogennel hirdetett kampányt a napraforgóméz népszerűsítéséért az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).
Tojásfogyasztást népszerűsítő kampány indult
A magyar Baromfi Termék Tanács (BTT) spanyol és francia testvérszervezeteivel (INPROVO és SNIPO) Európai Uniós támogatást nyert el a tojásfogyasztás promotálására 2023 és 2025 között. Ez a projekt lehetőséget nyújt arra, hogy megfelelően kommunikálják a tojásfogyasztás fontosságát a fenntartható és kiegyensúlyozott étrendben, valamint tovább javítsanak a tojás fogyasztói megítélésén.
A vadászat vitatott, de nélkülözhetetlen
Az ördög vinné el a vadászokat, csak kárt okoznak – mondják azok a gazdálkodók, akiknek a földjein garázdálkodnak a szarvasok és a vaddisznók. Ne sírjanak a parasztok, kifizetjük a káraikat – kontráznak a vadászok. Törvény szabályozza a magyar vadászatot, a vadkár protokoll szerint a vadászoknak és a gazdáknak kötelességük gondoskodni a károk megelőzéséről; de a realisták azt is megállapítják, hogy sosem lesz béke a vadászok és a gazdák között.
Fény az alagútban? Elkészült a Nemzeti Bormarketing Stratégia
Tavaly július 14-én nevezték ki Rókusfalvy Pált nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztossá. Az elmúlt másfél évben komoly munkát végzett a kormánybiztos és a tavaly év végére felálló csapata, amely a Magyar Bormarketing Ügynökség Zrt. keretében dolgozta ki az idei év első felében a Nemzeti Bormarketing Stratégiát. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság idei utolsó ülésén meghallgatták Rókusfalvy Pált az eddig végzett munka eredményeiről.
Borbetegségek, borhibák
A bor normális fejlődéséhez hozzátartoznak az íznek és illatnak bizonyos változásai, továbbá a zavarosodások és kicsapódások. Ezen folyamatok azonban nem hagynak olyan nyomot a bor érzékelhető tulajdonságain, amelyek rontanák annak élvezeti értékét. A bor természetes fejlődése során ezeknek az elváltozásoknak a hátrányos következményei általában eltűnnek.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2021 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza