Van még két-három jó évünk…

Kategória: Agrártámogatások | Szerző: SZB, 2019/05/01

A 2018. év során több agrárszakértő, sőt agrárpolitikus is kimondta, hogy a hazai mezőgazdaságban az előállítható és a ténylegesen előállított értékek aránya 50 százalék körüli, amivel ugyancsak hátul kullogunk az Európai Unió tagországai rangsorában. Ezek után nem csoda, hogy az agrárgazdaságban mára központi kérdés lett a versenyképesség. Ám a 21. században a versenyképesség javítása aligha képzelhető el technikai és infrastrukturális beruházások nélkül, amihez mindenekelőtt pénz kell.

– Milyen megfeleléseket lehet találni a versenyképesség és az agrárfinanszírozás között? – kérdeztük Kapronczai Istvánt.

– A versenyképesség kulcskérdés. Sokan egymáshoz hasonlítják, hogy versenyképes vagy foglalkoztatásképes mezőgazdaságot akarunk-e. Pedig ez az összehasonlítás nem éppen szakszerű, hiszen foglalkoztatni is csak az fog tudni, aki maga is versenyképes, életképes. Annyiban tehát oldanám a versenyképesség fogalmát, hogy az a szakmában azt jelenti: növekszem, fejlődök.

Ezzel szemben az életképesség azt jelenti, hogy ugyan nem növekszem, de innovatív vagyok, életben maradok, és az adott méretben és termelési struktúrában hosszú távon is garantálni tudom a magam és munkatársaim megélhetését. Tulajdonképpen az életképes kategória is támogatandó kategória. A nagy gond az, hogy ha a pénzt, a támogatási forrásokat vagy akár a saját forrásokat olyan üzemekbe invesztálom, amelyek hosszabb vagy középtávon még csak nem is életképesek, az a pénz elvész az ágazat, a nemzetgazdaság számára. Erre nagyon oda kellene figyelni, mert sajnos van rá példa, hogy ilyeneket támogatunk.

A versenyképesség, életképesség alapvető kritérium. Mi kell ehhez? Mindenképpen innovatív beruházások. Vagyis olyan beruházás, amelynek a hozamai egyértelműek, amely a hozamából meghatározott időn belül – néhány éven, de mindenképpen 10 éven belül – megtérül. Ilyen beruházásokat kellene tehát megvalósítani, ami egyáltalán nem evidencia Magyarországon, mert a beruházási döntési mechanizmus olyan, hogy a támogatás ösztönző hatására sokszor olyan beruházásokat valósítanak meg egyes termelők, amelyek nem gazdaságosak akár még rövid távon sem, de közép- vagy hosszútávon semmiképp. Ebből adódik, hogy egyenlőtlen az eszközfelszereltsége az ágazatnak. Vannak gazdaságok, amelyek túlfejlesztettek, és vannak olyanok, ahol beruházási hiányok vannak. Mindenképpen a gazdaságos háttérre kell tehát fókuszálni.

1. ábra. A mezőgazdasági egyéni és társas vállalkozások betétállományának* alakulása

– Milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon az agrárberuházásoknak?

– Az első, hogy milyen gazdasági kondícióban van az ágazat. Ha a pénzügyi oldalt nézzük, azt lehet mondani, hogy a mezőgazdaság még mindig viszonylag jó gazdasági kondícióban van, rendelkezésre állnak azok a források, amelyek a fejlesztéseket segíthetik, támogathatják. Mik ezek a források? Miből lehet fejlesztés, beruházás? Ha a financiális oldalt nézzük, akkor ezek a saját forrás, a hitel és a támogatás. Vegyük sorra ezeket!…

A saját forrás oldaláról az ágazat, úgy tűnik, hosszabb idő óta megfelelő helyzetben van, mintegy 700 milliárd forint saját megtakarítás van a bankokban. Ez a pénz rendelkezésre áll ugyan, a baj csak az, hogy a bankokban van és nem mozdul meg, nem beruházásokat generál, hanem ott fekszik jobb időkre várva. Ez a rendelkezésre álló összeg körülbelül azonos a teljes évi – tehát nemcsak beruházási, hanem területalapú, piaci stb. – támogatási kerettel. Ez a forrás tehát a bankokban van, de mi lesz ennek a hozama? Bizonyosan nagyobb lenne a hozam ha megtakarításainkat hasznosan költenénk el a termelésben. Ugyanakkor ez attól függ, hogy mekkora jövedelem képződik az ágazatban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az ágazatban képződő jövedelem elért egy plafont, ez az adóbevallást készítőknél úgy 150 milliárd forint évente, tehát azt gondolom, hogy a feltöltődés oldala kicsit meg fog torpanni az elkövetkező években, nem lesz olyan dinamikus, mint volt az elmúlt időszakban.

Nézzük a támogatást. A támogatás még mindig komoly összeggel áll rendelkezésünkre. Nem kell vészharangot kongatni 2020 utánra sem, de ennél jobb biztos nem lesz. Ha változatlan áron nézzük, akkor talán egy 20%-os csökkenés valószínűsíthető, folyó áron nyilvánvalóan ennél mérsékeltebb lesz. Tehát a támogatási oldalon is csökkenő várakozás van.

Jelenleg a mezőgazdaság a hitelezés oldaláról is kedvező helyzetben van. A bankok szívesen hiteleznek az ágazatnak, mert a mezőgazdaság megbízható adós. A lejárt hitelek állománya a nemzetgazdaság egészében 5–6-szorosa a mezőgazdaságban lejárt hitelek állományának. Itt más a mentalitás, döntő részben visszafizetésre kerül a hitel. A bankokban pedig van pénz, amit szívesen kihelyeznek, természetesen megfelelő kockázati garanciák mellett. Nagy előny most a hitelezésben, hogy olcsók a hitelek: két százalék alatti kamatszinten hozzájuk lehet jutni. Azt azonban nem árt tudni, hogy ez hosszú távon nem tartható fönn.

2. ábra. A mezőgazdasági társas vállalkozások adózás előtti eredménye**

Tehát mindhárom oldalról – saját forrás, támogatás és hitel – várható egy nem drasztikus, de negatív irányba mutató elmozdulás. Ha nagyon durván akarok fogalmazni, ez azt jelenti, hogy van még 2–3 jó évünk. Ezt ki kellene használni! Olyan beruházásokat kellene eszközölni a mezőgazdaságban, amelyek növelik a hatékonyságot, a stabilitást, és amelyek csökkentik a kitettséget, a kockázatot. Ebben az irányban kellene a fejlesztéseket végrehajtani.

– Mik a fejlesztés gátjai?

– Az első a tudás. Bizony-bizony nagyon fontos feladat lenne a hazai agrárképzettség javítása, a közép- és felsőszintű oktatás erősítése. Ez pedig szervezeti, szervezési kérdéseket is fölvet. A mezőgazdasági gazdálkodók átlaga ma már nem rendelkezik a kor kihívásainak megfelelő, korszerű tudással. Nyilván vannak persze kivételek, és van egy jól képzett felső réteg. Ezen a téren nagyon-nagyon sokat kellene előrelépni, mert gyakorlati tapasztalat, hogy a megvásárolt gépnek a tudásszintjét sokan nem tudják kihasználni a saját tudásuk hiánya és a képzetlenségük miatt. Jánosi Ferenc növekedéselmélete szerint például egy gazdaság csak addig tud növekedni az invesztíciók révén, amíg bele nem ütközik a tudás korlátjába. Ha abba beleütközik, azt átlépni nem tudja, így minden, amit ezen a háton túl fejleszt, az már veszteség. Ez jelentkezik üzemi szinten és ágazati szinten is, és ez egy nagyon komoly fenyegetés.

A második a munkaerő és ismét a hozzá tartozó képzettség. Magyarországon kevés az olyan képzett munkaerő, amellyel komoly fejlesztéseket lehetne megalapozni. Van sok üzem, ahol megvan a vezetőben a tudás, megvan a forrás, ám egyszerűen azért nem fejleszt, mert nem látja biztosítottnak mennyiségben és minőségben – az utóbbi alatt a szakmai tudást és az erkölcsi megbízhatóságot értem – azt a munkaerő-ellátást, amely háttérként szükséges lenne a fejlesztés elkezdéséhez.
A harmadik fontos tényező az agrárpolitikai stabilitás. Amíg egy termelő bizonytalannak érzi, hogy az elkövetkező években kit és hogyan preferál az agrárpolitika, amíg nem sikerül olyan konszenzusos agrárstratégiát fölvázolni, amiről elhiszi, hogy az remélhetőleg hosszabb távon stabil lesz, addig nem biztos, hogy meg meri mozgatni a pénzét, mert bizonytalan a végkimenetelben.

– A három közül a finanszírozás melyiket tudja leginkább előrébb mozdítani?

– A bankoknál nagyon komoly szakmai tudás halmozódott föl. Ma hazánkban 4–5 bank van, amelyik az agráriumban komoly szerepet játszik. Ezekben olyan szakértők gyűltek össze, olyan fórumokat működtetnek – kollégium, vitafórumok stb. –, amelyek nyilvánosak, publikusak, amelyek képessé teszik ezeket a bankokat arra, hogy partnerek legyenek úgy az államigazgatással, mint a gazdálkodókkal és bármilyen más szereplőkkel szemben. Tehát a tudás megvan.
Sőt, maga a hitelezési mechanizmus is közvetít egy tudást. Komolyabb hiteleknél ugyanis olyan szakmai kapcsolat, együttműködés van az ügyfelek és a bankok között, amelyekben látható az, hogy a bankoknak milyen preferenciarendszereik, milyen követelményeik vannak, és ezt az agrárszakértők közvetítik a gazdák felé.

De van még egy bankon belüli mechanizmus, amely ugyancsak igényli a tudásbeli felkészültséget, ez pedig a kockázatkezelési rendszer. Minden banknak megvan a maga kockázatkezelési, ellenőrzési mechanizmusa. Az ügyféllel tehát nemcsak egy agrárbankár köt üzletet, hanem a hiteligénylése egy szűrőn, egy ellenőrzési mechanizmuson is keresztülmegy, aminek során meg kell válaszolni azokat a kérdéseket, amelyek a hitellel kapcsolatosak, és ezek bizony szakmai kérdések.
Végül ezek a banki szakértők komoly szerepet kapnak bizonyos felsőoktatási képzésekben is. Óraadókként, tantárgyfelelősökként ott vannak és az elkövetkező időben még nagyobb intenzitással ott lesznek az agrárképzésben.

– Kiknek könnyebb ma hitelhez jutni, a kis-, közepes vagy nagygazdaságoknak?

– Nyilván van egy mérethatár, ami alatt egy termelő mint üzem, nem bankképes. Magánemberként igen, de mint üzem nem. A bankképesek között pedig van a hitelképes és nem hitelképes. Ezt a bank, a hitel- és a kockázatkezelési mechanizmus választja el egymástól. Nyilván a nagyobb gazdaságok a fedezeti oldalt, a gazdálkodói stabilitást és a szemléleti oldalt tekintve is a jobban tudnak élni banki hitelekkel, mit a kisebb gazdaságok. A kisebb gazdaságok, még ha bank- és hitelképesek volnának is, sokszor hitelkerülők. Ugyanakkor a bankok mindkét kategóriát, tehát a bank- és hitelképes kisgazdasági és nagygazdasági kategóriát is megcélozzák. Fajlagosan persze több munka van egy kisebb gazdasággal, hiszen kisebb hitelösszegekről lehet szó, de ahogy a szerkezet az agrárgazdaságban is lassan ugyan, de bizonyos szempontból módosul a középüzemek felé, úgy a bankok is egyre jobban fókuszálnak a középüzemekre. Természetesen a nagygazdaságok hitelkapcsolatait megkülönböztetett figyelem kíséri.

3. ábra. A technikai előnyök kihasználásának lehetősége a képzettség függvényében

– Ágazati szinten vannak-e preferenciái a bankoknak?

– Ezt elsősorban a konkrét bankok tudnák megmondani. Mivel az állattenyésztés jövedelmezőségi viszonyai problémásabbak, mint a növénytermesztésé, ezért az állattenyésztő ágazatok hitelezése kockázatosabbnak ítélhető. Ugyanakkor az állattenyésztés bizonyos szempontokból – például kevésbé kitett az időjárásnak – nagyobb stabilitást mutat, mint a növénytermesztés. Azért az elmúlt időszakban a nagyobb invesztíciók, fejlesztések, korszerűsítések mégis általában a növénytermesztésben voltak, és nem az állattenyésztésben.

Itt azonban ne felejtsünk el még egy szempontot, ami nagyon fontos az állattenyésztésre nézve, ez az élelmiszeripar. Ma, amikor már a „szántóföldtől az asztalig” szemlélettel gondolkodunk, nem lehet csak mezőgazdaságról beszélni. A magyar élelmiszeriparnak volt egy nagyon negatív 10 éves időszaka. A 2002–2010 közötti időszakban 20 százalékkal esett vissza az élelmiszeripar kibocsátása, és a jövedelme is erősen megcsappant. Az elmúlt néhány évben azonban az élelmiszeripar felfutása tapasztalható mind a jövedelemtermelés oldaláról, mind a pénzügyi stabilitás oldaláról, így a beruházásintenzitás oldaláról is érezhető egy pozitív fordulat. Azt ugyan hozzá kell tenni, hogy ez nem minden szakágazatra igaz, különösen a nonfood termékeket jellemzi, tehát hobbiállateledel-gyártást, a bioetanolgyártást stb. Az élelmiszeripar pozíciójavulása összefüggésben lehet azzal, hogy a Vidékfejlesztési Program (VP) és a GINOP is kiemelten kezeli az élelmiszeripart. A nagy gond az, hogy ezek a fejlesztések inkább a kisebb élelmiszeripari üzemeket, tehát nem is annyira magát az élelmiszeripart, mint inkább csak az élelmiszer-feldolgozást segítik. Amelyek az élelmiszeriparban nagy jelentőségűek, azok a kiemelt kormányzati támogatások, amelyeket egyes nagy fejlesztések kaptak. Általában elmondható, hogy az élelmiszeriparban a leghatékonyabb fejlesztések a legkorszerűbb technológiát alkalmazó, zöldmezős beruházások.

4. ábra. Kifizetett agrártámogatások megoszlása

– Lehet-e arra számítani, hogy a támogatások esetleges csökkenésével a finanszírozás súlypontja áthelyeződhet a hitelezésre?

– Úgy vélem, a hitelezés összefüggésben mozoghat a támogatásokkal, míg a saját források felhasználását függetlenebbnek érzem. A saját forrást inkább a korábban említett három tényező mozdíthatja meg: a tudás, a mögötte lévő munkaerő és a stabilitás érzése.
Inkább az lenne fontos, hogy ne vigyünk ciklikusságot a finanszírozásba. Mióta az EU tagjai vagyunk, sajnos ez a ciklikusság benne van a támogatási rendszerben. Bizonyos években megugrik a támogatás az előző évekhez képest, választások előtti években általában. Ez azért nem jó, mert a kereslet-kínálat az árakra is hat, és ha van egy beruházási, keresleti bumm, akkor nyilvánvalóan megugranak az eszközárak is, akár építési beruházásról, akár gépberuházásról beszélünk. Ez pedig azt eredményezi, hogy a támogatások egy része elszivárog az ágazatból. Az agrárpolitikának arra kellene törekednie, hogy ezeket a ciklusokat minél inkább mérsékelje. Sajnos az EU is rájátszik erre például azzal, hogy késve indít költségvetési, támogatási ciklusokat. Mindezeket jobb lenne elkerülni.

– Mik az agrárium kitörési pontjai, és hogyan lehet azokba beruházni?

– A legelső helyre mindenképpen a szakképzést tenném, nem pedig a pénzt, vagy azt legfeljebb annyiban, hogy az oktatás is pénzbe kerül. A másik nagyon fontos tényező az intézménystruktúra stabilitása, ide értve a kifizető ügynökséget, a pályázati hitelbírálatok, a döntések gyorsaságát is. Csak ezek után jönnek a források. Viszont a források elköltésénél sokkal nagyobb racionalitásra volna szükség, mint ami a korábbi évtizedeket vagy az EU-csatlakozás óta eltelt időszakot jellemezte. Mert bizonyos mértékben még most is szétaprózzuk a pénzeket, gyakorlatilag szétosztjuk a különböző érdekkörök között, mindenki kap egy kicsit, hogy elégedett legyen, így azonban túl sok a célterület. Bár ez szűkült a VP-ben a korábbiakhoz képest, de még koncentráltabb felhasználás kellene, mégpedig olyan, amely a támogatásokon kívüli egyéb forrásokat is generál, hiteleket von be, a saját forrásokat jobban megmozgatja. Erre kellene elsősorban koncentrálni a jövőben ahhoz, hogy tényleg a hatékonyság irányába tudjunk elmozdulni.

– Zajlik a generációváltás az agráriumban. Milyen a fiatalok viszonya hitelezéshez?

– A hi-techet mind a termelésbe, mind a bankolásba a fiatal generáció fogja tudni behozni. Erre nagyon nagy hangsúlyt kellene fektetni, és a bankok segíthetik is ezt a generációváltást. Vannak jó példák egyes bankoknál, ahol az üzemek generációváltását különböző banki termékekkel, sőt háttérszervezetek létrehozásával segítik. Ugyanakkor látszik az, hogy a generációváltás nem működik olyan egyszerűen. A családi gazdaságoknál a fiatal korosztály már nem feltétlenül akar ebben a nagy lekötöttséget jelentő ágazatban dolgozni. Nyugaton adatok bizonyítják, hogy a családi gazdaságok körében az első generációváltást a gazdaságok 50%-a éli túl, a második generációváltást már csak 10%-a. Nálunk nem ismert ilyen statisztika. A generációváltásra tehát nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen ez egyrészt a gazdaságok megmaradása, másrészt a magasabb szintű szakmai tudás behozatala miatt is fontos. Ha egy családnál nincs meg a belső örökös, aki átveszi a gazdaságot, akkor eladják azt, és lehet, hogy volna olyan képzett, fiatal, agrármérnök gazdálkodó, aki át tudná venni, csak pénze nincs rá, ebben pedig a banki hiteleknek és az állami garanciáknak nagyon komoly szerepe lehetne.

– Köszönjük a beszélgetést!

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai