Ehető nemzeti kincsünk a mangalica

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: VB, 2019/05/22

Tóth Péter elnök

Az „Egyél jót! – A mangalicahús különleges” szlogen alatt futó kampány célja, hogy felhívják a figyelmet védett őshonos sertésfajtánk különleges ízvilágára, beltartalmi értékeire és az egészséges táplálkozásban betöltött szerepére.

Egykor szinte minden falusi háznál tartottak mangalicát, ám az 1990-es évekre a göndör szőrű sertés egyedszáma drámaian lecsökkent, az állomány a kihalás szélére került. A szakemberek gondos munkájának köszönhetően sikerült a megmaradt létszámot összegyűjteni és újra tenyésztésbe vonni, amellyel a mangalica elindult világhódító útjára és ma már nemcsak hazánkban, de világszerte az ínyencek egyik kedvence lett.

„A mangalicahús nagyon gazdag Omega-3 és 6 zsírsavakban, antioxidánsokban és B-vitamin-tartalma is jelentős” – hívta fel a figyelmet a sertésféle egészséges mivoltára Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese. A szakember hozzátette: a kampány során összesen 27 napon keresztül, 9 üzletben kóstoltatnak mangalica termékeket Budapesten, és hét vidéki városban. Sőt a kampány influencere mangalicás receptvideókat is készít majd a promóciós időszakban.

„A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete 2019-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az egyesület tagjainak száma 200–220 között mozog, akik eredetigazolt és hitelesített mangalica állománnyal rendelkeznek. Az Egyesület elnöke, Tóth Péter hangsúlyozta: a mangalica sertés egy különleges, ehető nemzeti kincs. Fennmaradásához létfontosságú, hogy minél több mangalicahúst és terméket értékesítsenek, hiszen ezzel azokat a tenyésztőiket támogatják, akik nemcsak magát a fajtát, hanem a családi gazdálkodási életformát is fenntartják.

A szakember szerint a jelenlegi kampány nagyban segíti a belföldi mangalica piaci jelenlétet, ezzel több évtizedes hiányt pótol, és eléri, hogy a korábban csak export piacokon kapható mangalica húsfélék és prémium termékek a tudatos magyar fogyasztókhoz is egyre könnyebben jussanak el.

Ha minőséget akar, mangalicát választ

Tóth Péterrel, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete elnökével még a tél végi 12. Budapesti Mangalicafesztiválon beszélgettünk. Az elnök az elmúlt huszonöt évet a mangalica újjászületése történetének nevezte, s az egyesület azon dolgozik, hogy ez a tendencia folytatódjon. Fesztiválok megrendezésével szeretnék elősegíteni, hogy minél több gazda kerüljön helyzetbe, közelebb a piachoz. A fővároson kívül minden évben Debrecenben, Székesfehérváron és Szegeden rendeznek mangalicafesztiválokat.

A 12. Budapesti Mangalicafesztivál résztvevői; középen Nagy István agrárminiszter és Tóth Péter

– Hogyan zárult a budapesti fesztivál?

– A rendezvényen a három nap alatt közel ötvenezren vettek részt, ami nagy szám a vidéki fesztiválok látogatottságához képest. Utóbbiakra mintegy 10 ezer ember sétál ki félórányi-órányi nézelődésre, vásárlásra netán fogyaszt valamilyen mangalica ételt. A korábbi évekhez viszonyítva a forgalom mérsékeltebb, viszont a fesztivált követően többet értékesítenek azok számára, akikkel a vásáron összeismerkedtek.

– Mi igaz a szovjetek mangalicalikvidálási legendájából?

– Tény, hogy 1945 és 1948 között voltak olyan háborús jóvátételi szállítások, amelyek keretében mangalica sertéseket vittek ki a közép-ázsiai köztársaságokba. Nagyon keveset, mindössze pár százat egy olyan időszakban, amikor Magyarországon még több millióra volt tehető az állomány. A Szovjetunió széthullása után ezek a tenyészetek megszűntek, részben azért, mert azok egyszerre muszlim országokban találták magukat.
Ausztriába, az Egyesült Államokba már a kilencvenes években kerültek ki egyedek magán- vagy baráti import révén, csere-bere alapon. Szervezett körülmények között ilyen soha nem történt, mert a mangalicát hivatalból védjük.

– A mangalica faj a huszadik század utolsó évtizedeire lényegében kihalt Magyarországon. Milyen okai voltak ennek?

– Sokféle. Mindenekelőtt az erőltetett iparosítás, a mezőgazdaság erőszakos átszervezése, a nagyüzemek létrejötte, a hirtelen városiasodás, az elektromos áram elterjedése. Az állami kampányok a fehér bőrű hússertések mellett kampányoltak, a központi programok mind a fajtaváltás gyorsítását szolgálták. S még valami: a mangalica mindig is félszabad körülmények között, nagyobb karámokban tartott állomány volt. A szocialista nagyüzemekben erre nem volt mód. A fejlődés eredményeképpen a húst jobban, könnyebben lehetett tárolni. A zsír ára leesett. Az ötvenes években így elpártoltak az emberek a szalonnától az étolajokhoz. Amikor a hetvenes években a háztáji mozgalom megindult, addigra a mangalica lényegében kihalt. Legfeljebb a Hortobágyon s még néhány helyen maradt belőlük mutatóban, génbank jelleggel egy pár száz darabos állomány.

– Annak ellenére vagy éppen azért, hogy a mangalica a leginkább „patrióta” a haszonállataink sorában!

– Valóban. A mangalica ugyanis nem szeret költözködni, csak a magyar földet és azon belül is az Alföldet kedveli. Próbálták tenyészteni a spanyolok is, hogy ne tőlünk kelljen hurcolni a sonkának valót, de a Spanyolországban nevelt mangalicák néhány generáció alatt genetikailag leromlottak, elkorcsosultak. A honosítási kísérletek Japánban és az USA-ban is sikertelennek bizonyultak. A magyar rögöt, a magyar klímát, vizet, magyar takarmányokat, a magyar rendszert nem tudták pótolni.
Az elmúlt évtizedben bemutató céllal jelentéktelen számban exportáltunk Spanyolországba hízó malacot a MOE által ellenőrzött rendszer keretében, kifejezetten azért, hogy a sonkavevők élő állatot is lássanak! Az Ibériai-félszigeten így nem tenyésztenek mangalicát, ott az Ibérico fajta a domináns.

– Mi a helyzet a keleti piacokon?

– Alapvetően Magyarország, ahol a háztáji mangalica sertések szépen fogynak. Tény, hogy az európai és a kelet-európai országok később fedezték fel a mangalicát, mint Japán vagy az USA, amely országok már tíz évvel ezelőtt mangalicalázban égtek. Az utóbbi néhány évben tapasztalható némi elmozdulás: ma már Szlovákiában, Romániában és Lengyelországban is el lehet adni húst az éttermeknek. A vásárlóerő növekedésével együtt tehát ők is kezdik felfedezni a magyar mangalicát. Ebben nagyon nagy a tartalék van. Reményeink szerint az elkövetkező néhány évben látványos megjelenése lesz a mangalicának Kelet-Európában.

– Németország, Franciaország?

– Részben ismerik, szalámit, kolbászt exportálunk. Ma Németországban egy jó étteremben már egy német csülköt, egy Schweinshaxent vagy más ilyesmit nemhogy nem trendi rendelni, de meg is szólják, aki ilyet kér. A Lufthansánál kivezették a sertést az átlagos menüből. Ez az önfeladó, értékmegsemmisítő magatartás jellemzi Németországot és Franciaországot is. Dániában vagy Spanyolországban más a helyzet. Koppenhága belvárosában nem lehet olyan éttermet nyitni, amelyik nem tart legalább egy sertésételt.

– Mi a helyzet ma ezzel az igencsak hálás fajtával?

– Magyarországon mintegy 9500 mangalicakoca van, és 60 ezer hízó. A hízókból mintegy 40 ezret háznál vágnak le, 20 ezret pedig a vágóhidakon. Évente mintegy 30 ezer sonka, 15 ezer lapocka és 10 ezer karaj kerül Spanyolországba. A mangalicának Spanyolország mellett jelentős piaca még Japán, Szingapúr, Hongkong, valamint az Egyesült Államok, miközben a mangalica termékek kaphatók több nyugat-európai országban is. Ezekre a piacokra azonban összesen jut annyi termék, mint egyedül Spanyolországba.

A mangalicaágazat éves árbevétele mintegy 12 milliárd forint. Az elmúlt években a magyar mangalicatermékek olyan prémium árukká váltak, amelyeket a világ egyre több országában keresnek. A mangalica az a szektor, ahol sok munkával, egész napos elfoglaltsággal, évtizedekig ezzel foglalkozva lehet tisztességes jövedelemhez jutni.

– De valóban meg is éri?

– Ez nagyon relatív. Ma olyan időszakot élünk az afrikai sertéspestis, az ASP-járvány miatt, hogy a családi gazdálkodóknak ugyan megéri, de nagyüzemeknek nem. A pestis olyan piacokat vesz el, ami a 4–500 kocás nagyüzemeket nagyon negatívan érinti. Ilyen üzem a mangalicaszektorban 4–5 van, a többi mind 30–40-es létszámú. A családi gazdaságokat nem viseli meg olyan mértékben a piacok elvesztése, mint a néhány nagyot. A piac ma úgy néz ki, hogy eddig volt néhány nagy, amelyik kényelmesen élt, ezek most bajban vannak, keresik a kiutat.

– A tavalyi támogatás erre is irányult. Mit lehet tudni a támogatásokról?

– Zajlanak. A kocatámogatások természetesen ugyanúgy kifizetésre kerülnek nemzeti és uniós forrásból.

– Vannak-e hiányosságok a tenyésztői körökben?

– Az adtaszolgáltatásban mindenképpen. De ennél fontosabb a termékek minősége. Azt lehet mondani, hogy a minőségi szempontot alapul véve ma még nagyon sokféle termék van a mangalica piacon. Vannak jobb és rosszabb termékek. Utóbbiak el-el tűnnek, fennakadnak a fogyasztói rostán. A mangalicafesztiválok éppen arról szólnak, hogy ott csak igazán jót lehet venni, akik az itt megjelenő tenyésztőkkel kapcsolatba kerülnek, nem csalatkoznak. Tehát itt is szükség van a tudatos vásárlói magatartásra: ismerni kell a tenyésztőt, vagy keresni a MOE-emblémát a terméken. A mangalica valaha a szegények eledele volt, zsírt, szalonnát adott az embereknek, ez volt az alapélelmiszer. Ma az ünnepi asztalra kerül, nem napi élelmezési cikk.

A fődíjas

A budapesti mangalicafesztiválon több kategóriában díjazták a tenyésztőket, és az összesített pontszámok alapján a Termék Nagydíjat a Kövér Tanya nyerte el.
– Kövér Zoltán vagyok, Hajdú Biharból jöttünk. Tetétlenen van egy tanyánk. Ott családi vállalkozásban foglalkozunk a mangalicatenyésztéssel. A családunk öt főből áll: feleségem, lányom, fiam, unokám – mondja a kitüntetett tenyésztő, aki nagyon örült a díjnak. – Most értünk el oda, hogy 15 év után a 7 hektárra van száz kocánk. A saját magunk által kialakított technológiával megközelítőleg 21. századi minőségben folyik a tenyésztés. Jelenleg 6-700 állatot előállítunk elő évente. Ennek a felét tudjuk feldolgozva értékesíteni. A következő lépés, hogy az összes állatot feldolgozva vigyük piacra. Nincsenek értékesítési gondjaink, de persze nem egyszerű a dolog a termelés, mert a mangalica tartása négyszerese a fehér disznó tartási idejének. A termékeinkkel, amelyek elég drágák, nem mindenkihez tudunk eljutni, de egyre többekhez. Aki nem annyira tehetős, az is vásárol, csak kevesebbet. Tehát ha minőséget akar, akkor feltehetően minket választ.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiSzárnyra kelhet a hazai húsgalamb-tenyésztésDinamikusan bővül a piac, de ellenszélben az uniós baromfiágazatA paradicsom kórokozói - A paradicsomvész