Kompetenciafejlesztés az agrárfelsőoktatásban - Változásban a klasszikus értelemben vett egyetemi hallgatói státusz

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Juhász Csaba, oktatási dékánhelyettes Kovács Elza, docens , 2019/06/03

Ma már a friss diplomás mérnökökkel szemben alapvető elvárás, hogy közvetlenül a munkába állást követően gyorsan beilleszkedjenek a munkakörnyezetbe.
Az agrárfelsőoktatásban nemkívánatos változások eredményeként a tangazdaságok vagy leépültek, vagy nem tudtak lépést tartani a munkaerőpiaci igények fejlődésével. Emellett a képzési szerkezet átalakítása sem hozta meg a várt eredményeket. Az osztatlan képzésről a kétszintű képzésre történő váltás jelentősen diverzifikálta a szakmai tartalmakat, miközben a gyakorlati feladatok, különösen a szemesztereken átívelő, komplex projektfeladatok visszaszorultak. Részben erre is vezethető vissza az egyetemi diploma értékének romló megítélése. A lexikai tudáson alapú oktatásnak még nem vált alternatívájává a kompetenciaalapú oktatás.

Mi tartozik a kompetenciahoz?

A kompetenciaalapú képzés koncepciója oktatásmódszertani oldalról megfelelő szemléletváltással gyorsan átültethető a gyakorlatba. A hatékonyság mérése és a képzés minőségbiztosítása azonban új kihívást jelent az egyetemi oktatók számára. Az új megközelítés lényege, hogy a hallgatók már a képzés ideje alatt képessé váljanak a folyamatosan, egymásra épülve átadott ismereteket készségszinten és szakmaterületeken átívelően szintetizálni és ágazati szemlélettel, szakmai problémák megoldására használni. Ennek azonban ki kell egészülnie az olyan puha (szociális) készségek megszerzésével, amelyekkel a friss diplomás a valós munkakörnyezetben a munkába állást követően hamar sikeres tud lenni.

Azt, hogy milyen kompetenciákkal kell rendelkeznie a jó eredménnyel végzett mérnöknek, jogszabály, a 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet rögzíti. Kompetenciának minősül a tudás, azaz ismeri a szakterületének minden vonatkozását, az annak magas színvonalú műveléséhez szükséges módszereket és eszközöket mérnöki, jogi és gazdasági szempontból egyaránt. A kompetencia a képesség, amely a tudás alkalmazását, szintetizálását, fejlesztését jelenti, de beleértendő a tervezés, szervezés, irányítás és kommunikáció is. A felsőoktatási intézmény ezek mellett bizonyos attitűdök és autonómiák kialakításában is részt vállal, ilyen például az elkötelezettség, az objektíven kritikus látásmód, a nyitottság és kezdeményezőkészség, illetve az önállóság és a felelősségtudat.

Az egyetemi előadásokon megszerzett tudás önmagában könnyen értékelhető, a klasszikus vizsgáztatás és záróvizsga során az ismeretek mélysége, valamint a rendszerszintű gondolkodás megléte mérhető, minősíthető. Jelenleg a kompetenciafejlesztés hangsúlyosan a szakdolgozat, illetve diplomamunka tárgyát képező projekt megvalósítása során történik. A hallgató ott találkozik a szakmájához rendelhető komplex feladattal, ami ideális esetben a lehető legnagyobb mértékben épít a megszerzett tudásra, és lehetőséget ad a kompetenciák fejlesztésére, amiről azonban csak a diplomavédésen és csak korlátozottan tud számot adni. A puha készségek, amelyek a kompetenciaelemek jelentős részét képezik, illetve a munkakörnyezetben való helytállás mérésére ebben a formában nincs lehetőség.

Fejleszteni a problémamegoldó képességet

A hallgatók a kompetenciaalapú oktatásban aktív szerepet vállalnak a képzésükben. Tudásuk alkalmazásának és erre épülve képességeik készségszintű gyakorlásának meghatározó szerepe van abban, hogy valóban meg tudjanak felelni a szakmai végzettségük szerint velük szemben támasztott elvárásoknak. Ennek feltétele, hogy a képzés ideje alatt folyamatosan megfelelő erőforrások álljanak mind az oktatók, mind pedig a hallgatók rendelkezésére a gyakoroltatáshoz, gyakorláshoz. Erőforrásnak minősül a gazdasági és szakigazgatási szférával való kapcsolatok oktatási célú kiterjesztése. Ennek keretében például az oktatók és a szakemberek közösen valós szakmai feladatokat határoznak meg. Az összefüggő szakmai gyakorlatok, ideálisan önálló, minél komplexebb projektek tartalmát szorosabb együttműködésben, minden reálisan fejleszthető kompetenciára hangsúlyosan odafigyelve, azokat mérhetővé téve tervezik meg. Ilyen jellegű együttműködés a gazdasági és szakigazgatási környezetben végezhető tudományos diákköri munka és a 2015-ben bevezetett, teljes képzési időben történő duális képzés.

A komplex problémamegoldó képesség fejlesztését szolgálja, hogy a mérnöki megoldások tanórai keretek között történő ismertetését, majd gyakorlati órákon mintajellegű feladatok megoldását önálló egyéni vagy csoportos tevékenység egészíti ki. A több szakterületet magába foglaló feladat megoldásához egyszerre kell a hallgatónak alkalmaznia például a jogszabályi megfelelést, a műszaki lehetőségeket és azok kombinációit, a költséghatékonyság-számítási módszereket, és meg kell tudnia határozni a megoldások kiválasztási feltételrendszerének ismeretében a releváns alternatívákat, amelyeket végül valós helyzetet szimuláló feltételek mellett értékel is.

A statikus problémamegoldó feladatokkal a gondolkodás menete gyakorolható be bizonyos szakmai típusfeladatok vonatkozásában. A hallgató(k) feladata egy előre meghatározott cél eléréshez a probléma értelmezése, a megoldási stratégia tervezése és az alternatíva kiválasztása, végül a terv végrehajtása és az eredmények értékelése.

Problémaalapú oktatás

A dinamikus probléma-megoldó feladattípusokkal is támogathatjuk a komplex gondolkodásmód rutinszerű követését. Ilyen feladat például, amikor az elméleti tananyag leadásának struktúráját követő, egymásra épülő részfeladatokat kapnak a hallgatók. A hallgató a tanórai eszközrendszerrel, irányított menetrend szerint, de saját projekten dolgozik. A projekttervezés és a gazdálkodási tervek tárgyköreiben ez a feladattípus jól alkalmazható. A hallgató saját maga definiál valamely fiktív tevékenységet, és az oktató által meghatározott cél és ajánlott módszertani eszköztár alkalmazásával tervez, optimalizál, javít.

A következtetéses problémák esetében adott problémák sokaságából kell felismerni egy szabályt. Maga a problémamegfogalmazás a komplex látásmód érvényesülését célozza, ugyanazon összefüggésrendszerre kell a hallgató(k)nak reális célkitűzéseket megfogalmaznia.

A problémaalapú oktatás a tananyag hagyományostól eltérő, problémaközpontú tervezését igényli. A téma feldolgozása mindig egy ahhoz kötődő probléma felvetésével kezdődik, amelynek megoldásához a hallgatók elsődlegesen az adott téma ismeretanyagát használják információforrásként. A probléma megoldása a tanítási órán túli feladat is lehet a hallgatók számára.

A problémától elvárt, hogy megoldása ne már jól ismert algoritmusokra épüljön, és a probléma megfogalmazása ne tartalmazza a megoldáshoz szükséges lényeges információkat. A problémaalapú oktatás egyik szervezési módja a csoportmunka, így az abban résztvevő diákok közös munkához kötődő kompetenciáira gyakorol pozitív hatást. Kifejezetten fejlesztett puha készség a kommunikációs képesség, az együttműködés, a döntési képesség, a kreativitás, a divergens gondolkodás és kritikai gondolkodás, a problémamegoldó gondolkodás, a vitakészség, az érvelés és értékelés képessége, a releváns információk kiválasztása, az önszabályozó tanulás kialakítása és fejlődése, az önértékelési képesség, végül a mások munkája iránt érzett felelősség.

Kooperációban

A kooperatív problémamegoldás során valamennyi csoporttagnak saját, jól elhatárolódó feladata van. A csoportmunkában az egyén felelőssége az, hogy a rábízott feladatot hiánytalanul elvégezze, a csoportmegbeszéléseken aktívan közreműködjön, segítse csoporttársait a kiegyensúlyozott előrehaladásban. Ennek megfelelően az egyén nemcsak önmagáért felelős, hanem a csoport valamennyi tagjáért is a közös cél elérése érdekében.

A kompetenciák jelentős hányada, különösen a puha készségeknek számító attitűd és autonómia elemei, nem mérhető vizsgáztatás formájában, valamint a gyakorlaton való aktivitás értékelésével. Ezek fejlesztése és mérése újszerű, jellemzően a kollektív munkavégzés irányába mutató feladatok meghatározásával, illetve azok objektív minősítésével lehetséges. Az önálló egyéni projektmunkánál sem állhat meg az oktatásmódszertan, ami alapvetően a problémafeltáró és problémamegoldó képesség fejlesztésére irányul; erősíteni kell a kollektív feladatmegoldás és kommunikáció arányát minél többféle olyan modellkörnyezetben, amely a mérnökök által betöltendő munkahelyeken jellemző.

Juhász Csaba, oktatási dékánhelyettes
Kovács Elza, docens
Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

* EFOP-3.4.3-16-2016-00021 számú „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című projekt.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai