Napraforgó: egyre több múlik a hibridválasztáson

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Horváth Tamás növényvédő szakmérnök, Baki Agrocentrum Kft., 2019/06/06

Magyarországon a 2016-os év a napraforgó-termesztés történetének új rekordját hozta: az 1,89 millió tonnás termésmennyiség mellett elért csaknem 3 tonnás (2,98 t/ha) hektáronkénti termésátlagot! 2018-ban a napraforgó-termesztők az esős tavasz és az aszályos, forró nyár ellenére kedvező, 2,96 t/ha termésátlagot tudtak elérni. 2018. év végén mintegy 20%-kal több napraforgót vásároltak fel a termelőktől a nagykereskedők, mint 2017 hasonló időszakában. Az átlagos felvásárlási ár 97 400 forint/tonna volt, ez mintegy 2,7%-kal alacsonyabb az előző évinél. Az ár emelkedésére pedig nem volt kilátás. Napraforgóból az EU28 termésmennyisége alig lett kisebb, mint a tavalyi 9,7 millió tonna volt, de ennél sokkal fontosabb az ukrán helyzet. Az ukrán napraforgóexport a 2017. évi 45 ezer tonnás kivitellel szemben megduplázódott!

A világ napraforgó-termesztését tekintve megállapítható, hogy Magyarország eredményei kiemelkedőek. Hazánknál jobb eredményt csak Franciaországban értek el, ahol a nagyobb hektáronkénti átlagtermés a korszerű hibridek használata mellett a precízen alkalmazott komplex napraforgó termesztéstechnológia eredménye. A magyarországi árutermesztés színvonalát is ez a két tényező határozza meg jelentős mértékben.

Genetika és hibridek

A napraforgót Magyarországon eltérő termőhelyi adottságú és különböző agrotechnikai színvonalú gazdaságokban termesztik. A növény sikeres termesztésének legfontosabb feltétele a termesztendő hibrid kiválasztása. A 2018. évi Nemzeti Fajtajegyzékben 62 napraforgó hibrid szerepelt, ami véleményem szerint bőséges választékot biztosít! Ebből a portfólióból kb. 10 hibrid foglalja el a hazai vetésterület mintegy 70–80%-át.

Természetesen minden napraforgó hibrid ökológiai és agrotechnikai igényei eltérőek, így igen fontos és egyáltalán nem könnyű feladat a növénytermesztők számára a fent említett bőséges magyarországi fajtaválasztékból az adott termőhelyi viszonyokra leginkább adaptálható hibridet kiválasztani. A megfelelő hibrid kiválasztása rendkívül felelősségteljes feladat, hiszen a termés mennyiségét, illetve a termesztés sikerességét az összes faktor közül 30–40%-ban befolyásolja.

A terméshozam mellett kiemelt figyelmet érdemel a termésstabilitás is, mivel napjaink egymást követő változó évjárataiban ez a hibridek elterjedésének és piacon maradásának lényeges feltétele.
Az elmúlt időszakban jelentős mértékben bővültek a biológiai alapok, felgyorsult a fajtaváltás is a magyarországi napraforgó-termesztésben, részben a hazai, zömében azonban a külföldi nemesítőházak tevékenységének eredményeként.

A hazai köztermesztésben lévő magyar- és külföldi napraforgó hibridek üzemi körülmények között is képesek a 3–4 t/ha közötti kaszattermés és a 48–50% körüli olajtartalom elérésére. A hibridekkel szembeni elvárások egyre nagyobbak és egyre inkább specializálódnak (pl. plasmopararezisztencia, szádorrezisztencia, zsírsavösszetétel, sűríthetőség, herbicidrezisztens hibridek stb.; olajtartalom, HO/LO).

1. ábra. Genetika és stresszhatás kapcsolata

Ahogy a napraforgó termesztéstechnológiája fejlődik, mára jelentősen előtérbe kerültek a tribenuron-metil (Express), illetve az imidazolinon (Clearfield) rezisztens napraforgó hibridek. E szegmens együttes aránya 70–80% az árutermesztésben. A posztemergens gyomirtási technológia terjedésével és fejlődésével ezen hibridek további vetésterületi növekedése prognosztizálható az elkövetkezendő években.

2. ábra. Napraforgószádor

Termesztéstechnológiai elemek

A hazai napraforgó-termesztésben az intenzív termesztéstechnológiát igénylő hibridek felhasználása az elmúlt 10 évben folyamatosan növekedett. A biológiai alapok terméspotenciáljának kihasználása pedig csak szakmailag igényes és intenzív technológiával valósítható meg. A magasabb termésátlagok elérésében tehát kulcsszerep jut az agrotechnikának.

1. Talajfertőtlenítés

A neonikotinoid hatóanyag-tartalmú csávázószerek használatának EU-s korlátozása a napraforgót is érintette. Sajnos megfigyelhető volt, hogy a rovarölő szeres csávázás nélkül 55–60 ezres hektáronkénti tőszámmal elvetett napraforgó sok helyen 10–25%-os tőszámhiányt is elszenvedett a talajlakó károsítók (főleg drótféreg) miatt, ez pedig érezhető gazdasági kárt is okozott!
A rovarölő szeres csávázás megszűnésével épp ezért újra előtérbe került a talajfertőtlenítők használata teljes felületen, vagy a vetéssel egy menetben, a sorba kijuttatva. Nagyobb korai lombkártevőnyomás ellen állományban való védekezéssel előzhető meg a későbbi komolyabb kártétel.

A talajból fertőző fehérpenészes szár- és tányérrothadás ellen lehetőség van hiperparazita gombák biológiai növényvédő szerként való alkalmazására. A készítményt vetés előtt, a vetőágy előkészítésével egy menetben kell a talajra permetezni és 4–5 cm mélyen a talajba dolgozni. A biopreparátum talajfertőtlenítő szerekkel, illetve műtrágyával együtt nem juttatható ki.
A növénytermesztési gyakorlat igazolta más mikroorganizmusok jótékony hatását is, például bebizonyosodott az is, hogy az okszerűen kijuttatott baktériumtrágyák azáltal, hogy lebontják az elővetemény tarlómaradványait és elveszik a fehérpenészes szárrothadást okozó gomba életterét, egyúttal gyérítik is azt!

2. Tápanyagellátás

A ma használt korszerű napraforgó hibridek tápanyagigénye jelentősen meghaladja a korábban köztermesztésben lévőkét, ezért esetükben az intenzív tápanyagellátás elengedhetetlen. Tápanyag-utánpótlásra műtrágyát (szilárd, folyékony), lombtrágyákat és egyéb talaj-, valamint növénykondicionáló készítményeket javasolt használni az adott tábla talajvizsgálati eredményeinek figyelembevételével. Egyre inkább terjedőben van, főleg a nagyüzemek esetében a precíziós gazdálkodás, amely révén talajvizsgálati eredmények és hozamtérképek alapján differenciáltan juttatják ki a műtrágyákat és a növényvédő szereket, valamint lehetőség kínálkozik eme technológia keretében arra is, hogy a tőszámot is változtassák vetés közben az arra alkalmas szemenkénti vetőgéppel (elektromos meghajtású vetőelemek).

A napraforgó termesztéstechnológiájában a tápanyagellátás háromféle módon történhet:

• alaptrágyázással;
• – a vetéssel egyidejű starterműtrágya kijuttatásával;
  – kiegészítő trágyázással (sorközművelő kultivátorral kijuttatva);
• lombtrágyázással (főleg mezo- és mikroelemek kijuttatása);
• baktériumtrágyázás (szárbontás, talajoltás és tápanyagfeltárás, illetve hiperparazita szervezetek kijuttatása).
  A napraforgó fejlődésére kedvező hatást gyakorolnak a mikroelem-tartalmú levéltrágyák, melyek az asszimilációs felületbe épülve fokozzák annak intenzitását, s emellett a talajba juttatott hatóanyagok felhasználása is hatékonyabbá válik. Hatásuk a növények általános egészségi állapotára szintén előnyös.

Makroelemek (N, P, K) vonatkozásában kísérleti eredmények és gyakorlati tapasztalatok alapján az 1:1,5:2,5 N:P:K hatóanyagarány javasolt, kerülve a nitrogén-túladagolást. Túlzott nitrogénadagolás hajlamosít a kórokozók általi megbetegítésre, illetve az aszály okozta fokozott stresszre.

A mezoelemek (Ca, Mg, S) szerepe kiemelten fontos, mert ezek a termés és az olajtartalom növelésének jelentős tényezői. A napraforgó termesztésére használt talajok általában nem igényelnek külön mezoelempótlást, de mészhiányos, savanyú kémhatású talajokon gondoskodni kell utánpótlásukról. Ez esetben főként a kalciumtrágyázás indokolt. A csökkenő ipari eredetű kénszennyezés miatt talajaink kénpótlásra szorulnak, amit célszerű lombtrágyák formájában a lombon keresztül kijuttatni a növényzet számára.

A mikroelemek (B, Cu, Mn, Fe) termésfokozók és növelik a betegségekkel szembeni ellenállóságot. Legfontosabb közülük a bór, amelynek fontos szerepe van a nektárképződésben, ezen keresztül a termésképződésben is. Bórhiány következtében a levelek kisebbek lesznek, a tányérok sárgulnak, deformálódnak, és léha kaszatok fejlődnek bennük. A bórhiány tüneteit az aszály fokozza.

3. Gyomirtás

A napraforgó korai fejlődési stádiumában (a kelést követő 6–8 hétben) nem rendelkezik komoly gyomelnyomó képességgel, ezért függetlenül attól, hogy hagyományos vagy herbicidrezisztens (IMI, SU) napraforgót termesztünk, az alapgyomirtás nélkülözhetetlen. A gyomosodás 30–70%-os terméskiesést képes okozni, és a gyomsűrűség által okozott mikroklíma elősegíti a gombabetegségek kialakulását is. Ráadásul az egyik jellemző gyom a parlagfű, aminek a meglétét a hatóság komolyan szankcionálja.

3. ábra. Gyomos kontroll és gyomirtott állomány

A klasszikus vetésváltásban a napraforgó kalászos gabona után következik, ilyen esetben az esetleges évelő gyomok kivételével komolyabb kihívást nem jelenthet a gyomirtási technológia megtervezése. Nagyon fontos viszont, hogy a napraforgó előveteményeként kerüljük a repcét, mustárt, olajretket, mézontó füvet és minden más olyan növényt, amelynek a kórokozói és kártevői megegyeznek a napraforgóéival. Nehezen irtható, mélyről csírázó, egész évben folyamatosan kelő gyomnövényekkel, évelő kétszikű gyomfajokkal erősen fertőzött táblába napraforgót lehetőleg ne vessünk addig, amíg a napraforgót megelőző kultúrákban (kukorica, búza) a gyomnövény egyedszámát a tarlókezeléssel le nem csökkentettük. A gyomirtó szereket a talaj típusa, humusztartalma, a talaj-előkészítés minősége, az elővetemény esetleges szármaradványa, a tábla gyomfertőzöttsége alapján kell kiválasztani.

4. ábra. Herbicid hatása napraforgón

Az utóbbi években a napraforgó gyomirtása eltolódott a pre­emer­gens gyomirtás irányába. A preemergens készítmények megfelelő csapadékmennyiség hatására tartós gyomirtófilmet képeznek, így csírázásgátló hatásuk révén a magról kelő gyomok életkörülményei korlátozódnak. A preemergens készítmények kiválasztásakor vegyük figyelembe a talajunk kötöttségét, humusztartalmát, illetve fizikai talajféleségét, mert néhány készítmény használata, főleg kedvezőtlen körülmények közepette (csapó eső, lehűlés) fitotoxicitást, szélsőséges esetben a napraforgó pusztulását okozhatja.

Ha valamilyen oknál fogva az alapkezelés nem lenne elegendő a kétszikűek ellen, akkor biztonságot nyújthat herbicidrezisztens hibridek használata esetén a posztemergens gyomirtás (Clearfield vagy Express technológia). Ha az imént említett technológiára alkalmas napraforgó hibridben tervezünk állománykezelést, úgy azt a gyomok 2–4 leveles állapotáig kell elvégezni, mert az ennél fejlettebb gyomnövényeknél a gyomirtó hatás már nem kielégítő. Amennyiben egyszikűek elleni védekezés is szükséges, úgy az egyszikűirtó vegyszereket csak az előző kezelés után egy hét múlva lehet kijuttatni, az esetlegesen fellépő fitotoxicitás elkerülése érdekében!

A herbicidrezisztens hibridek (IMI, SU) választása a termelők részére egyfajta biztonságot, illetve „második” esélyt biztosít a gyomok elleni küzdelemben. Hagyományos napraforgó hibrideket csak szelektív egyszikűirtó készítményekkel lehet kezelni a magról kelő és évelő egyszikű gyomok ellen.
A herbicidrezisztens hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia fejlesztése folyamatos, sőt elterjedőben van a Clearfield Plus gyomirtási rendszer a hozzá kapcsolódó hibridekkel. A technológia alapja a mesterséges mutációval létrehozott Clearfield Plus hibrid. Ezen hibridek magasabb imazamoxszintet képesek elviselni a Clearfield hibrideknél.

A gyomirtás ez esetben is két lépcsőből áll. A preemergensen alkalmazott készítmények biztosítják a magról kelő egy- és kétszikű gyomok elleni, talajon keresztüli tartamhatást, másrészt 80–90%-os parlagfűirtó mellékhatásának köszönhetően megakadályozza a parlagfüvek elhúzódó kelését, megkönnyítve ezzel a posztemergens kezelés időzítését. A gyomirtás második lépcsője a posztemergensen a gyomok, kiemelten a parlagfű 2–4 leveles állapotában alkalmazott 2,0 l/ha Pulsar Plus (25 g/l imazamox). A Pulsar Plus új adjuváns rendszere több hatóanyagot juttat a gyomokba, így fejlettebb gyomok elpusztítására képes elődjénél, a Pulsar 40 SL vagy Listegónál. Fontos, hogy a Clearfied hibrideket nem szabad Pulsar Plusszal kezelni, mert ezek nem bírják ki károsodás, illetve terméskiesés nélkül! A fenti technológiáknak a számtalan előnye mellett van egy árnyoldala is: a herbicidrezisztens napraforgó nehezen írtható gyomnövényként szerepelhet saját fajában is, illetve szójában és borsóban, a SU-rezisztens pedig akár búzában is (5–6. ábra).

5. ábra. Gyomnapraforgó a vetett napraforgóban

6. ábra. A herbicidrezisztens napraforgó mint gyom szójában

4. Rovarkártevők elleni védekezés

A napraforgóban két jelentős kártevő károsít, a levéltetvek és a mezei poloska. A levéltetvek a hajtásvégeken és a fiatal leveleken, később pedig a fészeklevelek között szívogatnak. Hatásukra a levelek hullámosodnak, fodrosodnak, a tányér jellegzetesen torzult. A mezei poloska a napraforgó szárába és levélnyelébe rakja tojásait. Ettől a növényen sebzések, forradások keletkeznek. A csillagbimbós állapot után a lárvák a virágzatot és a kaszatkezdeményeket szívogatják. Károsíthat a napraforgóban még a gyapottok bagolylepke és az atkák is.

Az állományban történő rovarkártevők elleni védekezést a napraforgó 6–8 pár leveles állapotától a virágzásig szükség szerint egyszeri vagy kétszeri alkalommal kell végrehajtani. A védekezések összekapcsolhatók a gombakórokozók elleni kezelésekkel. Minden kezelésnél feltétlenül használjunk tapadást fokozó nedvesítőszert is!

A rovarkártevők a termés mennyiségi és minőségi károsodását okozzák. Az általuk okozott mechanikai sebzések a kórokozók fertőzések kapui lesznek.
A védekezésre felhasználható rovarölő készítmények lehetnek méhveszélyes készítmények (virágzás előtt max. 2 héttel használhatók), méhkímélő technológiával kijuttatható rovarölő szerek, vagy méhekre nem veszélyes inszekticidek.

5. Gombakórokozók elleni védekezés

A napraforgó sikeres termesztését sokféle kórokozó veszélyezteti. A termesztés folyamán elkövetett hibák, például a sűrű vetés, a gyomos tábla, a vetésforgó be nem tartása, a rossz elővetemény-választás a betegségek fokozott mértékű jelentkezésével járnak együtt.

A napraforgó kórokozói közül először a napraforgórozsdát (Puc­ci­nia helianthi) említjük, ez a leveleken jelenik meg, de jelentős kárt manapság már nem okoz.

A napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii) a ’70-es évek jelentős betegsége volt. A peronoszpórával fertőzött napraforgónövény nem gyógyítható. A védekezés lehetőségét az ellenálló fajták termesztése, illetve a vetőmag csávázása jelenti.

Napjainkban a legnagyobb problémát a szárbetegséget okozó kórokozók kártétele jelenti. Közülük a napraforgó diaportés szárfoltossága és korhadása (Diaporthe helianthi) a legjelentősebb. A kórokozó azokon a fertőzött növényi maradványokon telel át, amelyek a talaj felszínén maradtak, a megbetegedett tányérokból pedig a kaszatok is fertőződnek. A fertőzések a napraforgó virágzását megelőzően kezdődnek, és először a levélen jelentkeznek, innen a levélnyélen át hatolnak be a szárba. A kár terjedését az időjárás nagymértékben befolyásolja. A kórokozó gomba kártétele során mérgező anyagot (toxint) termel, amely a nedvkeringéssel terjed és súlyos anyagcserezavart okoz a növényben. A megtámadott levelek féloldalasan sárgulnak, bronzosodnak és lankadnak. A száron jellegzetes világosbarna, egyre terjedő folt keletkezik, amely átöleli a szárat, majd sötétedni kezd. A szár üregessé, törékennyé válik, a növény könnyen törik, eldől, elpusztul. A tányér is megbetegedhet, szövetei elkorhadnak, eközben a fertőzés a kaszatot is eléri; így az olaj minősége is romlik.

A napraforgó fómás szárfoltosság (Phoma macdonaldi) először a levélen észlelhető, szabálytalan, erekkel határolt, szürkésfekete folt formájában jelentkezik. A levéllemez elszárad, a gomba a levélnyélen keresztül a szárba hatol. A száron megjelenő fekete foltok időnként a szárra is átterjednek. A kórokozó hazánkban egyre gyakrabban fordul elő és egyre nagyobb károkat okoz.

A hamuszürke hervadás (Macrophomina phaseolina) előfordulása, kártétele meleg időben, forró, száraz évjáratok esetében jelentős. Megjelenését követően a szár gyökérnyaki részén hamuszürke folt jelentkezik. A fertőzött növények kis méretű tányérokat növesztenek. A szár belsejében rengeteg mikroszklerócium képződik, amelyek segítségével a kórokozó sikeresen át is telel.

7. ábra. Szkleróciumok a tányérban

A napraforgó alternáriás betegsége (Alternaria helianthi) a leveleken, száron és a tányéron jelentkezik, sötétbarna foltok formájában.

A fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) betegség szinte minden kétszikű növényt képes megfertőzni. Kemény fekete szkle­ró­ciumokkal telel át, és innen terjed a gyökerekre, szárra, levelekre, virágokra és a fiatal tányérokra. A víz- és tápanyagforgalom zavarásával a növény lankad, hervad, miközben a gomba új szkleróciumai is kialakulnak. A spórák az eső és a szél segítségével terjednek. A tányéron esős, párás időben világosbarna lágy rothadás tünetei jelennek meg.

A napraforgón az itt felsoroltakon kívül más kórokozók, mint például a hervadást okozó Verticillium-fajok, a tányérkorhadást okozó Rizopus-fajok és az Erwinia nemzetségbe tartozó baktériumfajok szintén megjelennek; fertőzésük következtében a tányéron lágy rothadás jelentkezik. A növény termesztésénél a fő veszélyt korábban a tányérbetegségek jelentették, de napjainkban már a szárbetegségek fellépése és kártétele a súlyosabb.

A korai állományvédelemre szolgáló kezelést a napraforgó 6–8 párleveles fejlettségénél, szántóföldi permetezőgéppel kell végrehajtani addig, amíg be lehet menni az állományba. A permetezést nagyobb, 300–350 l/ha lémennyiség felhasználásával kell elvégezni, így a felszívódó szerek a növénybe jobban be tudnak hatolni. Ha a fertőzést a levélen sikerül megállítani, akkor a szárbetegségek megjelenése mérséklődik vagy el is marad.

A virágzáskori védelmet hidas traktorral, a virágzás kezdetén kell végrehajtani. Ekkor a diaporte, valamint a szürke- és fehérpenészes tányérbetegségek ellen védekezünk. A gombaölő szerekkel együtt ilyenkor levéltrágyát is kijuttathatunk, ez azért fontos, mert a virágzás kezdetén a növény tápanyagigénye ugrásszerűen megnövekszik.

6. Növénykondicionálás

A negatív környezeti tényezők, a kártevők és kórokozók által okozott stresszhatások, valamint a gyomírtó szerek okozta fitotoxikus tünetek mérséklésére és megszüntetésére jövedelmező megoldás lehet a biostimulátorok használata, amelyek javítják a napraforgó-állományok általános kondícióját és természetes védekezőképességét. A kezelések összeegyeztethetők a gombakórokozók és rovarkártevők elleni védekezésekkel.

7. Deszikkálás

Hazánk nyár végi időjárása jellemzően hűvös és csapadékos, így a napraforgó termesztése csak vegyszeres állományszárítással lehet biztonságos. Az érési folyamat során nagy valószínűséggel fellépő esős, hűvös időjárás ugyanis a napraforgó termésének mennyiségében és minőségében is súlyos romlást okozhat.

A deszikkálást a kaszatok biológiailag érett állapotában, 30%-os nedvességtartalomnál kell végrehajtani. A nedvesítőszerek és cseppnehezítők hozzáadása a deszikkáló hatást fokozza.
Minden napraforgót termelő gazda számára a megfelelő jövedelmet adó termelési színvonal elérése a cél. A termelőknek ezért ismerniük kell a napraforgó biológiai igényét, a termőhely adottságait, az általa termeszteni kívánt hibrid tulajdonságait, a napraforgó termesztéstechnológiájának valamennyi elemét, ezek termésátlagra gyakorolt hatását.

Minden hazai napraforgót termelő gazda részéről a hibridek terméspotenciáljának jobb kihasználása csak a jelenleginél intenzívebb és tudatosabb termesztéstechnológiával valósítható meg.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai