Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: H. Gy., 2019/06/14
Az AgroVIR Kft. tevékenysége a megalakulása óta – ennek tíz éve – töretlenül fejlődik. Igazolja ezt az az elismerés, amelyet a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében vettek át. Okner Péter cégvezetőt és Gorotyák Igor marketingvezetőt kérdeztük.

A hódmezővásárhelyi kiállítás az ország legjelentősebb rendezvénye a hazai állattartók számára. Nagy elismerés, hogy a különböző kategóriákban kiosztott díjak hová kerülnek. „A növénytermesztésért termékdíj” első helyét az AgroVIR Kft. az AgroVIR Globál-rendszerével nyerte el. Tavaly a harmadik helyet érték el ezen a pályázaton, de akkor még arra helyezték a hangsúlyt, hogy bemutassák, milyen széles körű megoldásokat biztosít egy gazdálkodónak a cég által fejlesztett szoftver. A bírálóbizottság azonban arra volt kíváncsi, hogy mennyire fogékonyak a szoftver használatára a gazdálkodók, és mivel jár a szoftver bevezetése, használata. Az idei pályamunkában többek között ezekre a kérdésekre adták meg a választ, ami meghozta a teljes sikert.
Érdemes elmondani, hogy az AgroVIR-t a gyakorlat hívta életre. A szoftver egy összetett vállalat- és termelésirányítási, valamint döntéstámogató rendszer, amely a mezőgazdasági vállalkozások termelési folyamatainak ellenőrzésére, tervezésére készült. A szoftver segít abban, hogy a gazdálkodó az adatokat átlássa, elemezze, másrészt támogatást ad ahhoz, hogy ezekből az adatokból meghozza a helyes döntéseket. Konkrétan azokat a döntéseket, amelyekkel költséget lehet csökkenteni, s amelyekkel hatékonyabb lehet a gazdálkodótevékenysége. A sikerüket jelzi, hogy ma már idehaza 420 ezer hektáron alkalmazzák az AgroVIR-t, amely 275 gazdaságot, elégedett ügyfelet jelent. Tíz év tapasztalattal a hátuk mögött három országban – Magyarország, Románia, Argentína – vannak jelen, valamint Bulgáriában is megtették a kezdeti lépéseket.
Okner Péter azonban hangsúlyozta, hogy a szoftver fejlesztése nem állhat meg, hiszen az ügyfelek igényeihez kell igazítani a szoftver működését, ezért a gazdálkodók visszajelzései alapján történik a szoftver fejlesztése, mondhatni bővítése, s nem utolsósorban finomra hangolása. Legutóbb a benchmark, és a KPI területeken léptek jelentőset előre, amivel még pontosabb, részletesebb adatokhoz jut a felhasználó, mégpedig úgy, hogy a szükséges információkat feldolgozottabb formában kapja. Az utóbbi fél évben az ügyfeleknek hírleveleket küldenek, mégpedig az aktuális mezőgazdasági munkákhoz igazítva a témaköröket. A cégvezető érzékeltetésül elmondta, hogy a tavaszi munkák elvégzéséhez például összegyűjtötték a tavaszi vetőmagok fajtateljesítményeit, így a gazdálkodó megalapozottabban választhatott a fajták közül. Ezek mellett fejlesztették a térinformatikát is, amivel vizualizálták, látványossá, közérthetővé tették az adatokat.
Az előbbiekből is kiderült, hogy az AgroVIR egy komplex rendszer, s nem egy „dobozos” termék. Az AgroVIR továbbra is független piaci szereplő, amely saját fejlesztésű, felhőalapú megoldásaival segíti a gazdálkodókat. Az ügyfeleik között megtalálhatók őstermelők, családi gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozások és cégcsoportok is. Mindenhol hatékony segítséget jelent az AgroVIR mindennapos használata, mivel igen komoly tanácsadói hálózattal is rendelkezik a cég. A marketingvezető elmondta, hogy naponta háromezren használják a Globál-rendszerüket, és a használat során szinte „kézen fogják” a felhasználóikat.
A szoftver megalkotásakor más utat választottak, egyfajta új rendszerszemlélettel közelítik meg a gazdálkodási tevékenységet. Ha egy gazdálkodó eldönti az AgroVIR bevezetését, akkor a cég előbb feltérképezi az adott cég tevékenységét. A bevezetés az adott cég méretétől függően 3 hónap és 1 év alatt végezhető el, s ez idő alatt kezdik el a szoftver használatát, mivel az eredményes használatához pontos, megbízható adatokra van szükség, amit a gazdálkodónak kell biztosítania. Amikor már mindennapi gyakorlattá válik a szoftver használata, akkor a döntéshozatalban is nagy segítséget kap a felhasználó. S mint már említettük, a külpiacon is egyre nagyobb sikereket érnek el, hiszen tavaly vezették be sikerrel az Argentin piacra a szoftvert, Romániában pedig több mint százezer hektáron vezették be az AgroVIR-t. Idehaza 420 ezer hektáron alkalmazzák a szoftvert,. Bulgáriában még az implementáció kezdeti szakaszban járnak.
Gorotyák Igor beszámolt egy tavalyi kezdeményezésükről is, amely Agrovirtus néven vált ismertté. Az Agrovirtus Magyarország első digitális-agrártechnológiai versenye, melynek célja, hogy a fiatalokat gyakorlatorientáltan, valós problémákat szimulálva ismertesse meg az agrárvállalatok világával, melyekre az egyetemi csapatoknak a legkorszerűbb agrártechnológiák bevonásával kell reagálniuk. Az AgroVIR Kft. főszervezésével és számos meghatározó intézmény és vállalat együttműködésével megvalósult, több hónapot átölelő virtuális versenyben 80 csapat igyekezett elhódítani a fődíjat, amelyből a verseny döntőjére nyolc csapat kvalifikálta magát. Az Agrovirtus döntőseinek egy somogyi gazdaság modernizálására és profitnövelésére vonatkozó tervet kellett készíteniük, melyhez 4 óra és 200 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésükre. A vetélkedő fővédnöke dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt.

A zsűri nevében szóló Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kiemelte, hogy ilyen versenyt először rendeztek hazánkban. Javasolta a versengő hallgatóknak, hogy még több lehetőséget keressenek egyetemista éveik alatt előadások tartására, megalapozottabb gazdasági számításokat végezzenek, és az üzleti tervek készítésénél jobban számoljanak a lehetséges munkaerővel. Dicséretet érdemel a hallgatók versenybe fektetett, komoly munkája és az is, hogy jól megértették a feladatukat. A zsűri mindegyik csapattól hallott értékes ötleteket, bebizonyosodott, hogy a jelentkezők jó pályán vannak, s ha szakmájukban dolgoznak majd, akkor velük az agrárium lesz a legfőbb nyertes, hangsúlyozta a kamarai elnök.
A cég idei terveiről szólva a marketingvezető elmondta, hogy idén ősszel, év végén kiállítóként ismét részt vesznek a kétévenként megrendezett hannoveri Agritechnica kiállításon, amely a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, szakmai találkozója. A tavalyi Agrovirtus rendezvény győztes csapata is azt kérte, hogy ne a fesztiválon való részvételt, hanem a hannoveri kiállításon való megjelenést biztosítsa a cég. A kérésnek helyt adott a cégvezetés. Az Agrovirtus folytatódik, így a 2019-es év is számos lehetőséget, és feladatot rejt magában.
Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok termékdíjasai
A XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj Pályázatára 2019-ben 31 pályázat érkezett. Ebből 8 kapcsolódott a növénytermesztéshez és 23 az állattenyésztéshez. Öt pályázat érkezett külföldről. Az idei díjazottak:
Állattenyésztés
Nagydíjas: UBM Feed Kft: Pecsenye-és hízott kacsa tápsorok fejlesztése fajspecifikus táplálóanyag
szükségleti értékek-és emésztési együtthatók meghatározásával
I. Kategória – Takarmányozás, állategészségügy
I. díj: Adexgo Kft: Gluko Rep kombinált kiegészítő takarmány bőtejelő tehenek szaporodásbiológiai problémájának javítására
II. díj: Fanon doo: Rupiol Sunline, a kérődzők innovatív takarmányozása
III. díj: EP F Kft. LF SILOMAX – tejelő tehenek rostemésztését segítő fermentációs kivonat
II. Kategória – Agrárinformatika, tartástechnológia
I. díj: D eLaval Kft.: VMS V300 automatikus fejőrendszer
I. díj: D ilaco Lighting Kft: Az agrárvilágítás új generációja
II. díj: B os Plus Kft. Milkingo Dairy Pulsator Tester – okos eszközhöz kapcsolható fejőházi ellenőrző műszer
II. díj: S chauer Agrotechnik GmbH: Babyfeed szopós malac takarmányozása – Automatikus vályútisztító rendszer
III. díj: S talltechnik Gmbh: Comfort Biztonságos nyakfogó szarvasmarháknak
III. díj: S chauer Agrotechnik Gmbh: BeFree 2.0 – állatjóléti fiaztató rekesz
Növénytermesztés
I. kategória: Input anyagok, termesztéstechnológia
Nagydíj: Árpád-Agrár Zrt: “High-tech” palántanevelés és helyi adottságokra épített gazdaságfejlesztéssel
I. díj: Agrova Kft: A Phylazonit Technológia a fenntartható mezőgazdaság szolgálatában
II. díj: Apha-Vet Kft: a HumicQuattro növénykondícionáló készítményéért
II. Kategória: Technika-technológia :
I. díj: Agro VIR Kft: az AgroVIR Global – Információs Platform a hatékonyabb gazdálkodásért
II. díj: Agrovíz Kezelési Kft: az AsMet – új arzénmentesítő megoldás a melegházi zöldségtermesztésben pályázatért
Csongrád megyéből a szentesi Árpád-Agrár Zrt. nyerte el a nagydíjat a Növénytermesztés kategóriában. A cég az elmúlt években világszínvonalú palántanevelési technológiai rendszert épített fel, amely az egész hazai kertészeti ágazatra hatással van évi 23,5 millió előállított minőségi palánta révén. Hagyomány, innováció, modernizáció és gazdaságfejlesztés: ezek a kulcsszavak fémjelzik a csaknem 60 éve tevékenykedő Árpád-Agrár Zrt-t.
Az Abaúji Papp Charolais Kft. Hódmezővásárhelyen, a következő kategóriákban értek el helyezéseket:
Növendék üsző 1-2 éves 1. helyezés, 2. helyezés
Vemhes üsző 2. helyezés
Anyatehén borjával 1. helyezés, 3. helyezés
Növendék bika 1–2 éves 1. helyezés, 2. helyezés
Növendék bika 3 éves 1. helyezés, 2. helyezés
Legszebb női ivar 1. helyezés (30043 5120 6 Sport szelet)
Legszebb charolais 1. helyezés (30043 5120 6 Sport szelet)
A Kft. ezen felül megkapta a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda napok OMÉK társrendezvény Miniszteri különdíjat is.
Ajánlott kiadványok
Dr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.
Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomag
A lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai
A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza