Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Hajtun György, 2019/08/01
Dr. Gyuricza Csabával, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatójával a versenyképesség és az innováció kapcsolatáról beszélgettünk.
Dr. Gyuricza Csaba,
a NAIK főigazgatója
Kutatás, fejlesztés, innováció, ma már közismerten elfogadott fogalmak, amelyek egyrészt szorosan összetartoznak, másrészt nélkülük nem lehet a kihívásokra jó válaszokat adni. Dr. Gyuricza Csaba főigazgató gyakran jelenik meg az agrárium különböző gazdálkodói fórumain, ahol nemcsak tájékoztat az innováció fontosságáról, de a K+F tevékenység legújabb, az adott terület gazdálkodóit érintő eredményeiről is beszámol.
– Főigazgató úr, a klímaváltozás témaköre ma már napi beszédtéma, hiszen a bőrünkön érezzük az éghajlati változások hatásait. A mezőgazdaság – nem mondunk újat vele – rendkívül kitett ezeknek a változásoknak, ezért tenni kell érte, ellene. A kutatás-fejlesztésnek, az innovációnak rendkívül nagy szerepe van ebben a tevékenységben.
– Valóban, ma már nem kérdés, hogy a klímaváltozás a mindennapok problémája nemcsak a mezőgazdaság, hanem az élet minden területén. Ugyanakkor kicsit elcsépeltté vált a klímaváltozás problémakörének a megjelenítése azzal, hogy politikai síkra emelték a kérdést. De mi maradjunk a szakmai oldalnál, hiszen a klímaváltozás nem politikai kérdés. Klímaváltozás ugyanis a Föld évmilliárdos történelmében mindig is volt, amit régészeti adatok is igazolnak. A klíma folyamatosan változott, és változik ma is, hol felmelegedés, hol lehűlés tapasztalható, ami a földtörténet folyamatába jól illeszthető. Ami változás, hogy az antropogén hatások (az antropogén hatás az a mindenhol jelenlevő készség, ami az ember teremtő erejét is jelenti, egyben tökéletlensége okán a nem várt káros reakciók láncolatát is beindítja) felerősödtek, s hogy ez milyen mértékben növeli a klímaváltozás hatásait, az ma még vita tárgya. A klímaváltozás nem a bolygót, hanem az emberi létet fenyegeti igazán, mert a bolygó túléli ezeket a hatásokat is.
– Az a tapasztalatom, hogy mindig akkor kezdünk el foglalkozni egy problémával, amikor már nyakig benne vagyunk.
– Kétségtelen tény, hogy nem készülünk fel időben egy-egy új, de várható jelenség megválaszolására, vagyis a prevenció nem működik. Éppen az elmúlt időszak az, ami Magyarországon is ráirányította a figyelmet arra, hogy minden szinten foglalkozni kell a klímaváltozás témakörével, készülni kell rá. A mezőgazdaságban olyan változásokat indukált, amelyek nem maradhatnak érintetlenül, és a gazdaságos működést, a versenyképességünket veszélyezteti, ha nem találunk megfelelő válaszokat a klímaváltozásra. Ebben a válaszkeresésben pedig a tudománynak, az innovációnak óriási szerepe van. A tudósok – ezt megalapozottan mondhatom – évtizedek óta készülnek a klímaváltozás hatásainak a technológiai oldalról történő kivédésre, mérséklésére akár a növénytermesztésben, az állattenyésztésben vagy a kertészetben. A növénynemesítők munkáját több évtizede meghatározza az, hogyan lehet az időjárási szélsőségekre felkészülni új növényfajokkal, fajtákkal, állatfajtákkal. Ezen a területen vannak már eredményeink, ezek a fajták már szerepelnek a köztermesztésben, de egy-egy ilyen nemesítéshez, új fajtának az előállításához 8–10 év is szükséges. A gyakorlati élet szakemberei azonban még mindig nem veszik elég komolyan ezeket a problémákat, és az erre való felkészülést. Nem véletlen, hogy a NAIK kutatóhálózatának is központi feladata a klímaváltozás hatásait enyhítő, kivédő technológiák kidolgozása. Annyira komoly a helyzet – s ezt az előadások során mindig el is mondom – , hogy a 20–30 évvel ezelőtti tankönyvekben leírt technológiákat már el is lehet felejteni, mivel olyan nagy a változás, hogy teljesen új szemléletre, gondolkodásmódra, tudásanyagra van szükség az eredményes gazdálkodáshoz.
– Van-e olyan stratégiája a NAIK-nak, amely alapján 20–30 éves távlatban felkészülhetünk a klímaváltozásra? Hogy jobban kifejtsem, mire is gondolok: számolni kell-e azzal, hogy bizonyos mezőgazdasági termékek eltűnnek a palettáról, és újakat kell behozni helyette, esetleg leszűkül az egész termelési kör?
– Természetesen van, hiszen amire rákérdez, az nem a jövő, hanem a jelenben is zajló folyamat. Bizonyos növényfajok termelésének, állatfajta fenntartásának a visszaszorulásában nagyon nagy szerepet játszik a klímaváltozás. Ha például a bogyós gyümölcsöket nézzük, akkor azt a tapasztaljuk, hogy olyan megyékből tűnt el a szamóca, az eper, az egres stb., ahol rendkívül nagy hagyományokkal rendelkeztek a termesztésben. Mondhatjuk ezt a nógrádi málnatermesztésre is, ahol a sok ezer hektáros termőterület néhány tíz hektárra zsugorodott, mert a málnát árnyékoló nélkül ma már nem lehet biztonsággal termeszteni Magyarországon. S itt is adott a nemesítés nagyon fontos feladata: olyan fajtákat kell nemesíteni, amelyek ezeket a klímakörülményeket eltűrik. Bár hozzáteszem, hogy a nemesítés csak bizonyos határok között tud eredményeket felmutatni, ezért az lehet a következmény, hogy egyes növényfajok – ha ebben az ütemben folytatódik a klímaváltozás – eltűnnek a hazai növénytermesztési palettáról. De jönnek be új növényfajok, mint például a kivi, a füge, amelyek nagy biztonsággal termeszthetők az országban, és ma már összefüggő ültetvényekkel találkozhatunk a támogatható növények körében. Az állattenyésztésben is olyan szarvasmarhafajták jelentek meg a tartásban, amelyek korábban teljesen ismeretlenek voltak, mivel a mediterrán, illetve a trópusi területeken közismertek.
– Folyik tehát egyfajta átalakulás, de azt gondolom, hogy ezt nem problémaként, hanem lehetőségként kell megélnünk, hiszen az a feladat, hogyan tegyük a magyar mezőgazdaságot versenyképesebbé.
– A hangsúly az alkalmazkodáson van, de a helyzet nem annyira súlyos, hogy kétségbe kellene esnünk. Ha délebbre megyünk, egészen Észak-Afrikáig, ahol a mi körülményeinkhez képest sokkal rosszabb feltételekkel kell mezőgazdasági tevékenységet végezni, azt lehet látni, hogy az ottani viszonyokhoz alkalmazkodva is lehet eredményesen gazdálkodni. Ha a jövőre akarunk felkészülni, az országhatáron túlra is el tudunk menni, ahol mi, magyar kutatók is komoly munkát végzünk. A klímaváltozásra való felkészülésünket, gyakorlati kutatásainkat nem csak itt, Magyarországon végezzük, hanem olyan országokban is, amely irányokból a változások érkezhetnek.
– Hogyan tudunk felkészülni a változásokra? Van-e olyan bázisunk, amire a jövőt építhetjük?
– A magyar mezőgazdaságnak mindig nagy volt a termelési bázisa. Az innovációban, a kutatás eredményeiben – bátran mondhatom – mindig a világ élvonalához tartoztunk és tartozunk ma is. Az eredményeink a világ bármely pontján eladhatók. Nemrég jöttem haza Ghánából, ahol azt tapasztaltam, hogy minden olyan tudásra, amit itthon természetesnek veszünk, a nyugat-afrikai régióban óriási igény van. Hat mintafarmot hozunk most létre, mégpedig a magyar tudásra alapozva, a növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet és a halgazdálkodás területén. És ez csak egy példa, mert Délkelet-Ázsiában és Afrika más területein is a magyar tudásra, innovációra alapozva építették, építik újjá a mezőgazdaságukat. Nekünk itthon fontos feladatunk és felelősségünk, hogy a rendelkezésre álló szűkös forrásainkból jól célzottan meghatározzuk azokat az irányokat, amelyekkel a leghatékonyabban, specializáltan, az itteni ökológiai viszonyokra alkalmazható eredményeket lehet létrehozni, és ne olyan területet kezdjünk el kutatni, amelyeket máshol már elvégeztek, és nekünk csak adaptálni kell. Nekünk azt a tudást kell létrehozni, amit mások nem tudnak helyettünk megtenni. Ez azért fontos, mert a klímaváltozás ugyan az egész világot érinti, de mindenütt másként mutatkozik meg a hatása. Van, ahol súlyosabb a helyzet, van, ahol teljes szerkezetváltozást igényel a mezőgazdaságban, és van, ahol kifejezetten előnyként élik meg a klímaváltozást, mivel olyan növényfajokat tudnak termeszteni, amelyeket korábban csak nehezen, vagy nem tudtak termesztésbe vonni, lásd Európa északi részét, Svédországot, Norvégiát.
– Mi a helyzet a komparatív előnyeinkkel? Maradnak-e, meg tudjuk-e védeni őket?
– Magyarország számára a komparatív előny elsősorban a kiváló ökológiai adottság, a termőföld, a víz, ami nem változik. Az, hogy ezekkel hogyan gazdálkodunk, az már technológia és tudás kérdése. Lássuk be, hogy az utóbbi évtizedekben ezen a területen nem a legjobban teljesítettünk. Nem kell más példát mondani, mint Nyugat-Európát, ahol sokkal kedvezőtlenebb adottságok mellett is nagyobb egységre vetített gazdasági eredményt érnek el. A feladat tehát az, hogy a komparatív előnyt kihasználva felhozzuk magunkat arra a szintre – ez a folyamat egyébként már elindult –, ami a kibocsátás területén is megmutatkozik. A verseny azért nagy, mert nemcsak nálunk fejlődik az agrárium, hanem a világ is megy előre, és a mezőgazdaság az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazattá vált. Ide is betört az informatika, a digitalizáció, ami csúcságazattá tette az ágazatot. Nekünk nemcsak a lemaradásunkat kell behozni, hanem erre ráépítve egy világszintű fejlődést is el kell érnünk.
– Szóljunk a tudomány felelősségéről is. Elsősorban azért, mert Ön is említette, hogy a gazdálkodói kör még nem eléggé érzékeny a tudomány eredményei iránt.
– Csak nagy általánosságban igaz a megállapítás, de kétségtelen tény, hogy nehéz a gazdálkodókat bevonni az új eredmények alkalmazásába. Ennek egyik okát abban látom, hogy van egy elöregedő gazdatársadalom, amelyik valóban kevésbé fogékony az új iránt, a „járt utat a járatlanért” el nem hagyná. Amíg a generációváltás le nem zajlik – ami még jó néhány évig eltarthat –, addig különösen nehéz ez a feladat. Az új, fiatal generáció megjelenésével ez a probléma meg fog oldódni, mert számukra természetes lesz a digitális eszközök, az informatika alkalmazása. A mi felelősségünk, hogy nálunk van az információ, ami alapján az új irányvonalakat meghatározhatjuk a döntéshozókkal közösen. Mi ezzel a felelősséggel végezzük a munkánkat, és olyan témákat, irányvonalakat határozunk meg, amelyek a mindennapi gyakorlatban is megjeleníthetők, még akkor is, ha pillanatnyilag ezekre még nincs meg a fogadókészség.
Eljön az az idő, amikor a vevő oldaláról jön meg az igény, amit nekünk ki kell elégítenünk. Egy dolog a kutatás, másik dolog a vevői igény, a kettő között van még egy nagyon fontos szereplő, ez pedig a szaktanácsadó. Rajta keresztül juthat el a gyakorlatba a kutatási eredmény, és a mi felelősségünk csak annyiban „csorbul”, hogy közvetlen szaktanácsadást mi nem végzünk. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával igen szoros az együttműködésünk, így a szaktanácsadóknak elérhetővé tesszük az új információkat. S akár közvetlen szaktanácsadási tevékenységnek is nevezhetem azt, hogy nagyon sok kiadványt adunk közre, rengeteg rendezvényen vagyunk jelen. Azt tapasztalom, hogy egyre nő az igény az újdonságok iránt. A gazdálkodók is tudják, hogy a klímaváltozás ma már zsebbevágó kérdés is.
– Elvarratlanul maradt a beszélgetésünk azon szála, amely a magyar innováció nemzetközi eredményeit illeti. Számos halas példát is tudnék sorolni, amellyel a Távol-Keleten, Afrikában, Dél-Amerikában is igen szép eredményeket értünk el. De mit profitálunk mi a pénzen kívül, ezekből az üzletekből?
– A know how-értékesítés soha sem jelent egyirányú utcát, mert annak a legtöbb esetben továbbgyűrűző hatásai vannak. Ha eladunk egy tudást, akkor abból már létrejöhet egy közös vállalat, hiszen az új tudást – úgymond – karban kell tartani, vagyis az újabb és újabb kutatási eredményeket be kell építeni. Ugyanakkor a know how más technológiákat is „behoz” az országba, amit eddig idehaza nem alkalmaztunk, vagyis egyfajta katalizátor szerepet is betölt. Nem beszélve arról, hogy új és komoly piacot is jelent a tudástranszfer. Afrikában jelenleg még know how-val vagyunk jelen, de a piacokon már érzékelhetően megjelenünk például a gabona területén.
– Az élelmiszer és az édesvíz stratégiai termékként jelenik meg a világon. Van-e felelősségünk abban, hogy több élelmiszerrel lássuk el a piacainkat, mint jelenleg? S van-e ezen a téren a NAIK-nak szerepe?
– Az élelmiszer stratégiai termék, amit idehaza azért érzékelnek még kevesen, mert a magyarok számára mindig természetes volt, hogy nemcsak annyi élelmiszert termeltünk, amennyire szükségünk volt, hanem sokkal többet. Kevés ország mondhatja el ezt magáról a világban. Nekünk ez óriási értékünk, kincsünk, s bármilyen lesz a klíma, mi arra mindig képesek leszünk, hogy legalább a lakosság dupláját ellássuk élelmiszerrel, alapanyaggal. Ez nagy feladat, egyben lehetőség is, de ennek ára van. Erősítenünk kell az élelmiszer- és feldolgozóiparunkat, ugyanis alapanyag-előállításban jók vagyunk, de le kell zárnunk a határokat az alapanyag kijuttatása előtt. Nekünk a feldolgozott termékekkel kell a piacokon megjelennünk, ez a stratégiai feladat.
– Miután nem teljesítünk az elvárt szinten a mezőgazdasági kibocsátás területén, mit mondhatunk az ágazat versenyképességéről?
– Részben tőlünk független körülmények miatt Magyarországon el kell fogadni, hogy mi nem vagyunk a piacokon meghatározó szereplők. Nagy tömeget nem tudunk előállítani, nagy volument nem viszünk piacra, ezért ennek tudatában kell a feldolgozóipart fejleszteni. A kiváló minőségű, prémium termékek előállítását kell megcéloznunk, mert a nagyokkal mi nem vagyunk versenyképesek. Olyan piaci réseket kell találnunk, ahová a prémium termékekkel be tudunk törni. De meg kell találni a jó arányokat, mert a kicsinek és a nagynak egyaránt van létjogosultsága. A magyar mezőgazdaság akkor teljesített jól, amikor a kis- és a nagy termelő szimbiózisban volt egymással, integrációban állította elő a termékeket.
– Végezetül: olvastam egy előrejelzést, amelyben 2050-re Magyarországot is veszélyeztetett területnek nyilvánítják, mert elfogy az édesvíz készletünk, és a talaj minősége is leromlik. Ön szerint bekövetkezhet ez a „jóslat”?
– Nem szeretem ezeket az előrejelzéseket, mert nincs mögötte felelősség, 20–30 év történéseit ugyanis nem tudjuk megbízhatóan előre jelezni. A Kárpát-medence egyébként jelenleg is veszélyeztetettnek tekinthető, mert miközben a csapadék mennyisége csökken, az eloszlása rendkívül rossz, kedvezőtlen a mezőgazdasági termelés számára. A hőmérséklet átlagos adatai viszont emelkednek, ebből adódóan sokkal intenzívebb a párolgás, vagyis a rendelkezésre álló vízmennyiség most is kevesebb a kelleténél. Ez a tendencia tovább nő, ezért nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy a vízzel nekünk is problémáink lesznek. Készülnünk kell e veszély elhárítására, technológiákat, új tudományos eredményeket kell kidolgoznunk ahhoz, hogy ki tudjuk használni a komparatív előnyeinket a versenyképesség fokozására, a fenntarthatóság megerősítésére.
Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Ez is érdekelhetiSzárnyra kelhet a hazai húsgalamb-tenyésztésDinamikusan bővül a piac, de ellenszélben az uniós baromfiágazatA paradicsom kórokozói - A paradicsomvész
Hírlevél feliratkozásA kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza