Magyarországnak kiváló agrárszakemberek kellenek

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: H. Gy., 2019/08/02

Dr. Palkovics László
rektor

– Rektor úr, Ön a SZIE Budai Campusának rektor-helyettesi székéből tavaly novemberben pályázat útján nyerte el az egyetem rektori székét. Nehéz volt a váltás?

– Tulajdonképpen nem, mert például a Budai Campuson a rektori vezetés támogatásával már „kicsiben” meg tudtam valósítani az elképzeléseimet, amelyeket rektorként egyetemi szinten is szeretnék elérni. Öt évre kaptam a megbízásomat, de az idő röpül. Nem volt teljesen ismeretlen számomra a SZIE, hiszen a doktori fokozatomat itt szereztem, Gödöllőn élek, sok kollégát már korábban is ismertem. Ez a kicsit több, mint fél év arra volt elég, hogy szélesebb körben megismerjem a munkatársakat, az egész szervezési, működési gyakorlatot, ami az egyetem karaira jellemző. Jó kapcsolatokat tudtam kiépíteni, tájékozódtam a lehetőségekről, hogyan tudunk előremenni, tovább fejlődni.

– Mik az oktatásszervezésben legfontosabb megoldandó feladatok?

– A legfontosabb tennivalónak az oktatás átszervezését, fejlesztését tartom, mert az utóbbi évtizedben ez a tevékenység nem változott, nem követte a változó igényeket. Interaktívvá kell tenni az oktatói munkát és aktivizálni kell a hallgatókat. A Szent István Egyetem négy campuson, nyolc karral működik: a Budai Campuson a volt Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem és a Tájépítészeti és Településtervezési Kar; Szarvas az Agrár- és Gazdaságtudományi Kar telephelye; Gödöllőn a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, valamint a Gépészmérnöki Kar működik; továbbá Építéstudományi Karunk is van Budapesten, valamint gazdasági és társdalom-tudományi képzéseink is vannak a fővárosban. Ezek a karok szorosan kapcsolódnak egymáshoz és az agrártudományon kívül a műszaki, a művészeti, a gazdasági és a társadalom-tudományokat is felölelik. Nagyon sok szak van, ezek körét szűkíteni szükséges. Véleményem szerint meg kell találni az összhangot az elmélet és a gyakorlat között, hiszen sok vád éri az egyetemeket, hogy nem elég gyakorlatias a képzés. Ha a hallgatók megfelelő szintű készségekkel rendelkeznek, akkor bármilyen feladatot el tudnak látni.

– Június közepén hírül adták, hogy sikeres tanévet zártak az egyetemen. Ez volt az első ilyen ünnepség a rektori tevékenysége során. Milyen sikereket értek el?

– Sikerként éljük meg, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság a közelmúltban a Szent István Egyetem 11 egyetemi tanári pályázatát támogatta, amely rendkívüli eredmény, és nem csak az agrárképzést folytató intézmények viszonylatában. Csákiné Michéli Erika professzor elnyerte az MTA levelező tagságát, továbbá a brit Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb képzésterületi rangsorában az intézmény 50 hellyel lépett előbbre. A mezőgazdasági képzések listáján a Szent István Egyetemet világ-viszonylatban a 201–250. helyre sorolták, ez Magyarországon a legjobb eredmény. A Times Higher Education (THE) Europe Teaching Rankings 2019-es listáján a Szent István Egyetemet a 126–150. közötti helyre rangsorolták, amely a rangsorban szereplő négy magyar egyetem tekintetében a második legjobb eredmény. Meg kell említenem a hallgatók egyénileg és közösségben elért sikereit is. A Kertészettudományi Kar szőlész-borász mérnöki alapképzés szakos hallgatója lett a Jövő Borásza Ösztöndíj tulajdonosa. Az Országos Gazdászversenyen a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar csapata a 2. helyet szerezte meg. A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért SZIE-sikerek is irigylésre méltóak, mert több mint félszáz dobogós helyezést, köztük tíz aranyérmet szereztek diáktudósaink. A Szent István Egyetem tanulói „hozták haza” az OTDK megmérettetéshez kapcsolódó Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának különdíját, a Prezentációs Díjat, valamint az egyetem egyik dolgozója a Biológiai Szekcióban a Roska Tamás-előadás megtartásának lehetőségét is. Egy hallgatónk Pro Scientia díjat érdemelt ki, három oktató Mestertanár Aranyérem kitüntetést kapott.
A tanévzáró ünnepségen átadtuk az egyetemi kitüntetéseket, díszdoktorokat avattunk és heten vették át a habilitációs oklevelüket. Tiszteletbeli doktori címek átadására is sor került, vagyis van okunk büszkének lenni. Végül, hadd szóljak arról, hogy a Kertészettudományi Karunk július 8-án megtartott ünnepségén a Kar díszoklevelet adományozott dr. Bálint Györgynek, Budapest Díszpolgárának, aki július 28-án ünnepli 100. születésnapját, és egyetemünk jogelődjénél tanult.

– Elkezdődött a nyári szünet?

– Igazán még nem, mert tudni kell, hogy ilyenkor, a nyári időszakban még tart a BSc képzés. Ezeknek a hallgatóknak egy félévvel hosszabbodik meg a tanév, mert gyakorlati oktatásban is részt vesznek, így sikeres záróvizsga esetén februárban veszik át a diplomájukat. Amint azt az előzőekben is kifejtettem, nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati képzésre.

– Az agrárágazatban ma már zajlik a digitális forradalom, ami bizonyára új kihívások elé állítja az agrár-felsőoktatási intézményeket is…

– Ez így igaz. Nemcsak a témaköröket kell átalakítani a megfelelő informatikai, technológiai színvonalhoz, hanem az egész oktatási tematikát és a tananyagokat is. Az látszik, hogy a klasszikus egyetemi oktatási forma már nem vonzó. A hallgatók nem ülnek be egy több száz főt befogadó terembe és jegyzetelik a másfél órás előadásokat. Ma már a digitális világ a meghatározó, ezért is gondolom úgy, hogy a nagy előadások számát mindenképpen le kell csökkenteni, s a gyakorlati, kiscsoportos foglalkozások számát kell növelni. Ezeken a foglalkozásokon – de fogalmazhatom műhelymunkának is – feladatokat kell megoldani, vagyis a hallgatókat munkára kell fogni, hogy a gondolkodásukat erősítsük, a kreativitásukat előhívjuk. A kiscsoportos oktatásnak a további előnye, hogy a hallgatókat „rákényszerítjük” az együttműködésre is.

– Helyettesíti-e a digitális világ azt a tanári személyiséget, ami évtizedekkel ezelőtt nagyon is fontos volt? Mi még felnéztünk az oktatóinkra, professzorainkra, mert komoly szakmai tekintélyt vívtak ki, és mi az ő tudásukat akartuk „elszipkázni”, megszerezni.

– A válaszom röviden: nem. Nem szabad elfelejteni, hogy a digitális képzés nem veszi át a főszerepet, különösen nem egy agrárképzésben. Az oktató személyisége ma is meghatározó fontosságú, hiszen az oktató nemcsak száraz tananyagot ismertet, hanem a gyakorlati élet változásait, a világban gyorsan lezajló fejlődési trendeket is. A digitális tananyagra persze ma már szükség van, de az elméleti tananyag gyakorlatba történő alkalmazását már az oktató tudja bemutatni. A digitális tananyag tehát az alaptudást biztosítja, amire építhetjük az oktatói tevékenységet. Évek óta készülnek digitális tananyagok, de önmagukban ezek nem elegendőek. A jó e-tankönyv kritériuma az interaktivitás, azaz egy olyan felület, ami gondolkodásra kényszerít, és már a megszerzett tudásra alapoz, kereshető és választható alternatívákat kínál. Nem lineáris tananyagra van szükség, amit bebifláz a hallgató.

– Hol tarunk a digitalizációs folyamatban?

– Nem véletlen, hogy az egyetem is részt vesz a Digitális Agrárstratégia megvalósításában, az 5G Koalícióban. Ma már tudjuk, hogy a precíziós gazdálkodásban összegyűlt adatok megkönnyítik a termelésben a gazdálkodók döntéshozatalát. A fenntartható mezőgazdasági termelés, szerintem, ugyanolyan fontos kérdés, mint például az édesvízkészlet megtartása, hiszen nekünk az is felelősségünk, hogy az unokáink is folytatni tudják a termelést. Ebben pedig a precíziós gazdálkodás új technológiái nagy segítségére vannak az ágazat szereplőinek. A modern agráriumban eljön az az idő, amikor már gépkezelőre sem lesz szükség nagyon sok munkaműveletnél, a vetéstől a betakarításig, a metszéstől a gyümölcsszedésig. A hallgatókat tehát kellő informatikai háttérrel is fel kell vérteznünk ahhoz, hogy piacképes tudással hagyják el az egyetemet.

– Milyen kitörési pontokat lát az egyetemi oktatásban?

– A mi kitörési pontjaink – ha fogalmazhatok így – az agrárium kitörési pontjaihoz kapcsolódnak. Ha ezt veszem figyelembe, akkor a tájépítészet, az építészet, a kertészeti kultúrák (zöldség-, gomba-, gyümölcs-, dísz- és gyógynövénytermesztés), az élelmiszer-feldolgozás és a vízgazdálkodás fejlesztése hozhatja meg az egész ágazat fellendítését. Természetesen a növénytermesztés és az állattenyésztés is ide sorolandó, de itt kell a legnagyobb erőfeszítéseket tennünk ahhoz, hogy valóban versenyképesek legyünk a világpiacon is. Az állattenyésztést, a fehérjetermelést rentábilissá kell tenni, ami azért sem könnyű, mert mind a sertés-, mind a szarvasmarha-ágazatunk nincs a megfelelő szinten, különböző problémákkal küzd. A baromfiágazat egyes szereplői is komoly fejlődést mutatnak, teljesen zárt rendszerben megvalósítják a körforgásos gazdaságot, kizárva például a madárinfluenza kockázatát. Magyarán, minden területen szükség van a hatékonyság, a termelékenység növelésére, mégpedig a modernizáció egyidejű végrehajtásával.
Lassan az utolsó pillanaton is túl vagyunk, mert nemcsak az a kérdés, hogy a hazai élelmiszerellátást tudjuk-e biztosítani, hanem az, hogy a világpiacon hogyan tudunk megjelenni, ezekhez pedig, fejlesztések szükségesek. Az agráriumnak olyan profitábilis ágazattá kell válnia, amely export szinten is biztosítja a magas bevételt. A mi adottságaink mellett – miután az élelmiszer és az édesvíz stratégiai ágazattá vált a világban – kutya kötelességünk hozzájárulni a folyamatosan növekvő számú emberiség minél szélesebb körben élelmiszerrel történő ellátásához. S ha már a vizet is említettem, akkor a szarvasi karunkat is meg kell említenem, ahol a vízgazdálkodás, az öntözés áll az oktatás és a kutatás középpontjában. Nos, az egyetemen olyan szakembereket kell képeznünk, akik ezekre a kihívásokra jó válaszokat tudnak adni.

– A válaszadás nagyban függ attól, hogy milyen ütemben megy végbe a generációváltás, ami az egyetemnek is alapvető érdeke…

– A generációváltás lassan ugyan, de zajlik, és a fiatal diplomásaink többsége el tud helyezkedni a cégeknél, mert piacképes tudással bocsátjuk el őket. Hallgatóinkat fel tudjuk vértezni elméleti és gyakorlati tudással, de a tapasztalatot csak a gazdaságban lehet megszerezni. Az egyetemnek is több pénzre volna szüksége ahhoz, hogy a hallgatókat minél több tanulmányútra vigyük el, ahol tapasztalatokat tudnak szerezni. Ugyancsak pénzkérdés a tanüzemeink nagyarányú fejlesztése, mert sajnos ezek sincsenek jó állapotban. Különböző programok ugyan rendelkezésre állnak, például a Gépészmérnöki Karon a kooperatív képzés, amelynek keretében a cégek és a hallgatók együttműködnek. Ez a duális képzésnél sokkal korábbi gyakorlatorientált képzési forma. A duális képzés keretében most végeztek az első hallgatók. A cégekkel való együttműködés keretében a hallgató a tanulmányi idejének a felét a cégnél tölti, ahol gyakorlati szakemberektől kap segítséget. Ez nem is olyan egyszerű feladat, a cégeknek is nagy kihívást jelent, hiszen az egyetemista oktatása speciális feladat, amihez ugyanolyan tapasztalat szükséges, mint az elméleti tudás átadásához.
A duális képzés jelenleg az alapszintű képzéshez kapcsolódik, hamarosan indítjuk mesterképzésben is, ami azért fontos, mert ekkor már ismerjük a hallgatót, a képességeit. A duális képzésnél BSc szinten még nem tudjuk eldönteni, hogy jól választott-e a hallgató, és sikeres lesz-e az adott területen az oktatás végére. Szerencsére széles körű a vállalati kapcsolatrendszerünk, és évről évre bővül azoknak a köre, ahol szívesen fogadják a hallgatóinkat. Egyrészt azért, mert egyre csökken a szakképzett munkaerő száma, munkaerőhiánnyal küzd a szakma, másrészt a hallgatók szívesen mennek a vállalatokhoz, mert fizetést kapnak és a gyakorlati tudásukat is bővítik. Egy felmérés szerint a megkérdezett hallgatók döntő többsége arra a kérdésre, hogy mi lesz belőlük a diploma megszerzése után, azt válaszolta, hogy szeretne egy jól prosperáló multicégnél elhelyezkedni, hogy belelásson a működésébe, és jó fizetést kapjon. De aztán saját céget szeretne alapítani, amely akár multicéggé is fejlődhet.

– Hogyan „állhat elő” a sokat emlegetett piacképes tudás?

– Oktatóinknak is meg kell újulniuk, tulajdonképpen nálunk is szükség van generációváltásra. Fiatal oktatóinkat fel kell építenünk, és a tehetséges kollégákat meg kell tudnunk tartani. Olyan fizetéseket kell adni, hogy a fiatal oktató nálunk képzelje el a jövőjét. Sok tehetséges kollégánk és sok tehetséges hallgatónk van, akiknek itt kell doktori fokozatot szerezniük, egyetemi tanárnak lenniük, de ehhez élhető életpályamodellt kell felrajzolnunk számukra. Sokkal hatékonyabbá kell tenni az oktatást, az egyetem működését, és professzionális kollégákkal kell együtt dolgozni. A vállalati szféra béreihez képest az egyetemi bérszint igen nyomott, de ami segít rajtunk az az, hogy igen széles körű a pályázati tevékenységünk, amivel a fizetéseket ki tudjuk egészíteni. Az ideális helyzet az, ha az oktatói tevékenység mellett a kutatói munka jelenti a másik bevételi forrást, és nem egy másik helyen betöltött másodállás, hiszen így fejlődik az egyetem is. Számomra az az ideális oktató, aki kiváló oktatói képességekkel rendelkezik, a hallgatói értékes diplomamunkákat írnak, és a TDK-versenyeken kiváló eredményeket érnek el, mellette van pályázati tevékenysége akár hazai, akár külföldi szinten, és vannak doktorandusz hallgatói is, valamint kiemelkedő publikációs tevékenységgel rendelkezik. Arra törekszem, hogy ilyen kollégákból álljon össze az egyetem oktatói gárdája. A kutatás-fejlesztés, az innováció nagyon fontos számunkra, s ehhez kiváló külső kapcsolataink is vannak, mint például az agrár-kutatóhálózat. Beadtuk az innovációs ökoszisztéma pályázatunkat, amelynek keretében azt próbáljuk megalkotni, hogyan lehetséges az ötlettől a késztermékig megvalósítani az új elképzeléseket.

– Végezetül: lehet-e finanszírozni a változtatásokat, mindazt, amiről eddig beszéltünk?

– Azt látni kell, hogy az agrár-felsőoktatásnak sokkal hatékonyabbá kell válnia. Ezt meg lehet oldani, hiszen sok nyugati országban erős gazdasági lábakon álló egyetemek működnek, ez egyben egy üzleti vállalkozás is. Magyarországon azoknak az egyetemeknek nagyobb a gazdasági stabilitása, ahol fizetős külföldi hallgatók vannak. Az agrár-felsőoktatásban kicsit mások még a lehetőségek. Lehet és kell is olyan struktúrákat kialakítani, ahol az önfenntartás megvalósulhat. Az állami finanszírozásra mindig szükség lesz, de a bevételek zömét az egyetem maga teremti elő. Az agrár-felsőoktatásban szükség van profiltisztításra, mert sok az átfedés, ezért mindenkinek meg kell találnia a saját helyét, és azt a szakot kell oktatnia, amelyben felkészült oktatói vannak, és amiben a legjobb. A hallgatókért vívott harcban nem szabad olyan képzéseket szervezni, amelyekhez sem a személyi, sem a strukturális feltételek nem adottak. Magyarországnak kiváló agrárszakembereket kell képeznie. Ehhez azonban a legjobb infrastruktúrát kell kialakítanunk, amely területen, itt Gödöllőn, sok még a tennivalónk. A kollégiumok, a szálláslehetőségek fejlesztése elkerülhetetlen. Azt szeretném elérni, hogy minden hallgatónknak, akinek szüksége van rá, biztosítani tudjunk kollégiumi férőhelyet. Sok vidéki fiatal családja nem tudja sem a budapesti, sem a vidéki albérletet kifizetni, így dolgoznia kell azért, hogy egyetemre járhasson. Úgy gondolom, a hallgatónak elsősorban tanulnia kell, és nem szabad, hogy arra kényszerüljön, hogy a napi létfenntartása miatt dolgoznia kelljen, esetleg a szakterületén, az agrárterületen kívül. Szeretném növelni a külföldi hallgatói létszámot, és még inkább nemzetközivé tenni a Szent István Egyetemet.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai