Zöldségfélék trágyázása és öntözése

Kategória: Növénytermesztés | 2020/04/24
Címkék: zöldségtermesztés, zöldségfélék, öntözés

A mezőgazdasági, ezen belül a kertészeti termesztés kapcsán egyre több szó esik a terméshozamok mellett a minőségről és a termésbiztonságról. Míg korábban megkülönböztettünk belföldi és exportminőséget, kelet-európai és nyugat-európai piaci igényt, addig napjainkra körvonalazódott, hogy a liberalizálódott kereskedelmi viszonyok mellett és a túlkínálat hatására csak jó és rossz termékről beszélhetünk. Kizárólag csak jó minőséggel van esélyünk nemzetközi viszonylatban kereskedni, de rossz áruval még a hazai piacokról is kiszorulunk.

A kötet első, általános része a víz és a tápanyagok fiziológiai szerepével, az öntözés és trágyázás kémiai és műszaki alapjaival foglalkozik. Kitér az árutermelő nagyüzemekben és a kisgazdaságokban használatos víz- és tápanyag-ellátási módszerekre. Foglalkozik azokkal a gyakori öntözési és tápanyag-utánpótlási hibákkal, amelyek sokszor okai a sikertelen gazdálkodásnak. Egyre népszerűbbé válik a mikrobiológiai készítmények és más növénykondicionáló szerek felhasználása a hazai zöldségtermesztésben.

A könyv második részében az egyes zöldségfélék víz- és tápanyag-igényének ismertetésére kerül sor. Részletesen foglalkozik a talajigénnyel, a talaj megválasztásával, szem előtt tartva a víztakarékosságot, az okszerű és mérlegszemléletű tápanyag-gazdálkodás szabályait, javaslatot tesz egy-egy növényfaj trágyázására és öntözésére.

A tápanyagellátás és a minőség kapcsolata

Az egyes elemek hatása nagyon eltérő, tekintettel arra, hogy különféle élettani folyamatokban vesznek részt, ennek megfelelően hiányuk is a legkülönfélébb módon jelentkezik, a termésminőséget számos vonatkozásban befolyásolják. Minden növényi tápelem hiánya egy határon túl rontja a minőséget, csökkenti a termést.
A zöldségfélékben előforduló nitrogénvegyületek 35–80%-a fehérje, mellette peptidek, aminosavak és más nitrogéntartalmú vegyületek is előfordulnak. Az ember számára testtömeg-kilogrammonként a napi bevitel felső határa 5 mg nitrát. Ezért a hatóságok a peszticidmaradványok és a nehézfémtartalom mellett a nitráttartalomra is szigorú határértékeket adnak meg.

A magas nitráttartalmat számos tényező, így például a fényhiány, a szedésidő rossz megválasztása stb. is kiválthatja, de a túlzott nitrogénellátás a fő oka. Erre a talajok nitrogénellátottságánál, a nitrogéntrágya-adagok meghatározásánál kell figyelemmel lenni.

A sok víz, az egyenetlen öntözés – különösen, ha bőséges nitrogéntrágyázással párosul – a termések repedését okozhatja. A túlöntözött növények termése rosszabbul tárolható és szállítható.

A foszfor, mint fontos makroelem, elsősorban a virágzást, a terméskötődést segíti, a borsónál és a babnál a magképzésre van kedvező hatással. Hiánya egyes fajoknál (például paprika) a fényhiányhoz hasonló lilás elszíneződést is okozhat.

Míg a nitrogén alapvetően a termés mennyiségére, a zöldtömeg képződésére hat, a jó káliumellátással a minőséget javíthatjuk. A káliumot a növények aktív ioncsere keretében veszik fel K-ion (K+) formájában a gyökér légzésekor felszabaduló H+ leadása ellenében. Minél nagyobb a talaj káliumkínálata és minél intenzívebb a gyökér működése, annál nagyobb lehet a felvétel. A talaj jó oxigénellátása és a gyökerek nagy szénhidráttartalma elősegíti a kálium felvételét, ami a talajoldat koncentrációjának emelkedésével egy telítődési görbe szerint halad. A kálium felvétele a hőmérséklet emelkedésével fokozódik.

A zöldségfajok káliumigénye nagyon eltérő. A levélzöldségfélék, a pillangósok (például fejes saláta, spenót, borsó, bab) keveset, 5–25 kg/ha mennyiséget igényelnek, a paradicsom, a dinnye vagy a káposztafélék ennek többszörösét. A káliumfelhasználás függ az adott növény fajlagos káliumigényétől, a termésmennyiségtől, a termesztési körülményektől és a termőtalajtól.

Termesztési szempontból a káliumnak mint növényi tápelemnek a szerepe hármas: növeli a termésmennyiséget; fokozza a termésbiztonságot és javítja a minőséget.
A magasabb szintű káliumellátás hatására növekszik a sejtoldat koncentrációja – ezzel együtt az oldat fagyáspontja csökken –, így javul a növény fagytűrő képessége. A különbség, amely legfeljebb 0,5–2 °C-ban fejezhető ki, azoknál a zöldségfajoknál bír nagyobb jelentőséggel, amelyek az ún. hidegtűrők csoportjába tartoznak, és termesztésük a kritikus fagyveszélyes időszakba nyúlik, például káposztafélék, gyökérzöldségek. Ugyanakkor a melegigényes paprika vagy például paradicsom esetében ennek a hatásnak, számottevő jelentősége nincs.

A káliummal jól ellátott növények ellenálló képessége növekszik a gombás és baktériumos eredetű betegségekkel szemben. A káliumtrágyázás hatására vastagabb, egyben ellenállóbb sejtfalak képződnek, amelyek megnehezítik a kórokozók megtelepedését, illetve fertőzését. Az ilyen növényben nem állnak a betegségek rendelkezésére a kórokozók táplálásához szükséges oldható amidok, aminosavak és kis molekulájú cukrok, mivel ezek egy kiegyensúlyozott N:K aránynál gyorsan átalakulnak nagyobb molekulájú anyagokká. Egyes újabb vizsgálatok arra utalnak, hogy a jó káliumellátás csökkenti a szúró-szívó szájszervű kártevők fellépését is.

A kálium hatására jobb a növények stressztűrő képessége. Kevésbé mutatnak érzékenységet a hideg mellett a szárazság és a vízhiány okozta, kedvezőtlen behatásokra is. Ilyen jellegű kedvező hatása a csemegekukoricánál, babnál és paradicsomnál figyelhető meg leggyakrabban, a káliummal jól ellátott talajokon a jellegzetes vízhiány tünet, a levélpödrődés később jelentkezik.

A kálium elősegíti a kemény, egyenletesen érett, nehezen repedő termés kialakulását. A paradicsomnál az ún. zöldtalpasság és zöldfoltosság betegségek az arra hajlamos fajták esetében leginkább a káliumhiányos töveken alakulnak ki. Szabadföldi körülmények között kimutathatóan több a zöldtalpas paradicsom azokon a talajokon, ahol a káliumszint alacsonyabb, mint 200 ppm.

A káposztafélékkel kapcsolatban ismert, hogy a káliumban szegény talajon a kelbimbó termései apróbbak, keserűbbek lesznek, rosszabb főzési tulajdonságokkal rendelkeznek. A káliummal jól ellátott káposzta a magasabb cukortartalom miatt jobban savanyítható, a kelkáposzta, karalábé és fejes káposzta tárolhatósága javul, a vörös káposzta színe kedvezőbb.

A sárgarépa esetében kimutatták, hogy az optimális káliumellátás hatására nemcsak a tárolhatósága jobb a termésnek, de a cukortartalma, íze és a színanyag-tartalma is kedvezőbben alakul.

Az uborkánál gyakran tapasztalható konzerválás utáni puhulás oka nemcsak a rossz fajtáknak, a betakarítás és a feldolgozás közötti helytelen tárolásnak tulajdonítható, az egyoldalú nitrogéntrágyázás, a rossz talaj N:K arány, azaz a kálium relatív hiánya is okozza. Más kísérletek és megfigyelések a puhulás okát – trágyázási oldalról – az alacsony foszfortartalomnak is tulajdonítják.

Görögdinnyénél a káliummal jól ellátott talajokon az összes cukor mennyisége eléri a 8–9%-ot, az édes ízt adó redukáló cukor pedig a 6–7%-ot. Ugyanakkor olyan talajok esetében, ahol alacsony volt a káliumszint, ezek az értékek alig haladták meg a 6, illetve a 4–5%-ot.

A mikroelemek (cink, mangán, bór, molibdén, réz), mint ahogy a vas is, az ízanyagok kialakulásában játszanak szerepet.

A paradicsom ízét alakító vegyületekre hatást gyakorol a talaj (tápközeg) tápanyag- és víztartalma. A paradicsom esetében a nagyobb tápanyag-koncentráció (magasabb EC) kismértékben gátolja a vízfelvételt, ezáltal kedvezőbb a minőség, magasabb a bogyók oldottanyag-tartalma. A vezetőképesség (EC) nátrium-kloriddal történő növelése egy határig (!) kedvezően befolyásolja a bogyók cukor- és savtartalmát.

A harmonikus tápanyagellátás nagyon általánosnak tűnő meghatározás, amihez a konkrét növényfaj, termőtalaj, termesztési cél és termesztési technológia ismerete nélkül nehéz számokat mondani, de figyelmeztet az összhangra, az egyes tápelemek túladagolásának veszélyére, amelynek figyelmen kívül hagyása nemcsak mennyiségi, de minőségi károkhoz is vezethet.

Általánosságban a zöldségféléket a sóérzékeny növények közé soroljuk, ami azt jelenti, hogy szikesedésre hajlamos talajon rosszul fejlődnek, szikesítő hatású öntözővízzel való öntözésük, mint ahogy túltrágyázásuk minőség szempontjából is hátrányos. Ilyen esetben megbarnul a gyökerük, rövid, vékony szárat képeznek, a paprika és a paradicsom termésén a sókártétel jellegzetes tünete, a bibepont körüli barnulás, az ún. csúcsrothadás betegség alakul ki.

Ajánlott kiadványokDr. Szabó István:
A hagymafélék termesztéseTakácsné dr. Hájos Mária :
A szántóföldi zöldségtermesztés gyakorlataDr. Terbe István:
LevélzöldségfélékDr. Géczi László:
Piacos zöldségtermesztésDr. Márkus Ferenc - Dr. Kapitány József:
A fűszerpaprika termesztése és feldolgozásaDr. Terbe István - Dr. Ombódi Attila (szerkesztők):
Zöldségfélék trágyázása és öntözése

Ez is érdekelhetiFejlesztés az állattenyésztésben: Kocatartás A káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomag