Merre tovább magyar halászat?

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: Hajtun György, 2020/04/30

Elöljáróban pár szót szólnék az ágazat termelési, gazdálkodási alapjairól, kezdte mondandóját az elnökhelyettes. Magyarországon az akvakultúra és halászati ágazat éves bruttó termelési értéke 16–17 milliárd forint, ami összességében nem túl magas, de fontos hozzátenni, hogy az agrobiznisz szemléletmódja alapján az input és output oldalon kapcsolódó ágazatok (pl. gabonatermelés, takarmányipar, gépesítés, horgászszervezetek stb.) gazdasági teljesítményével együtt kell értékelni ezt az adatot. Szűcs István hangsúlyozta, hogy a hazai horgászvizek haltelepítésének a gazdasági értéke, az ezzel kapcsolatos rekreációs igények kielégítése is felértékeli az ágazat gazdasági súlyát. Magyarországon mintegy 26,5 ezer hektár az üzemelő tóterület nagysága, ami nem egyezik meg a halastó művelési ágként nyilvántartott területtel, mivel az csaknem 30 ezer hektár. Hosszabb távon valószínűleg nem fognak jelentős mértékben növekedni az extenzív termelőkapacitások, de a jelenlegi helyzetet ismerve nincs is erre szükség.

Dr. Szűcs István,
a MA-HAL
elnökhelyettese

Alacsony feldolgozottság

A klasszikus tógazdasági haltermelés során előállított halfajok, kiemeleten a ponty piaci elhelyezése, amennyiben 15–20 százalékkal több volna a termelés, komoly nehézségekbe ütközne, mondta az elnökhelyettes. Más a helyzet az intenzív haltermelési rendszerekkel, mert azok elterjedését mindenképpen ösztönözni kellene. Kívánatos lenne, ha minél több korszerű, azaz víz-, energia- és élőmunkatakarékos technológiával működő intenzív, azon belül is recirkulációs rendszerű (RAS) haltermelési rendszer épülne országszerte. Ezen beruházások esetében rendkívül magasak a fajlagos beruházási költségek, és le kell szögezni, hogy a jelenlegi gazdasági/társadalmi környezetben legalább 50 százalékos támogatási intenzitás szükséges ezen rendszerek szélesebb körű elterjedéséhez. A hazai halászati ágazat nagy kihívása a feldolgozottsági szint, illetve a hozzáadott érték növelése, hangsúlyozta Szűcs István. A halfeldolgozók építése, modernizációja szintén szükségszerű, ezért ugyancsak támogatandó terület kell, hogy legyen a jövőben is. Az elnökhelyettes véleménye szerint kulcskérdés a halfeldolgozók üzemeltetése esetén a kapacitáskihasználás magas szinten tartása, ezért a jelenlegi gazdasági környezetben kizárólag extenzív tógazdasági haltermelésre alapozva nem lehet nyereségesen működtetni egy feldolgozót. Példának okáért egy intenzív haltermelőüzem vagy egy hal- és halászatitermék-import tevékenység képes folyamatosan alapanyaggal ellátni a halfeldolgozót, amivel a kapacitások kihasználtsága nő, ezáltal a fajlagos állandó költségek csökkennek, így a feldolgozó szerény nyereséggel ugyan, de működtethető. Ezzel összefüggésben soha ne feledjük, hogy „a legdrágább gépsor az álló gépsor”.

Rossz export-import arány

Magyarországon – nemzetközi összehasonlításban – nagyon alacsony az éves szinten egy főre jutó halászati termékek fogyasztása, ami jelenleg élősúlyra korrigálva 6,7–6,8 kg/fő/év értéken áll. Itt érdemes szólni még az export-import adatokról is. A hazai exportra jellemző az élőhal kivitele, ami közel 6,0–6,5 ezer tonnát jelent évente, míg az importban a magasabb hozzáadott értékkel rendelkező, magasabb feldolgozottságú termékek (pl. halkonzerv, fagyasztott halfilé stb.) dominálnak. Ez egy relatíve elmaradott, fejlődő ország export-import struktúrájára jellemző. Ami a nagyságrendet illeti, Magyarország éves szinten 8 ezer tonna halat, halterméket exportál, amivel szemben mintegy 32 ezer tonna import áll. Az import növekedése folyamatosnak mondható, míg az export mennyisége ugyan kismértékben, de évről évre hektikusan ingadozó. Az export értéke 8 milliárd forint körül alakul, míg az import 36 milliárd forint nagyságrendet képvisel. Az élő halak közül a ponty exportja a legfontosabb, amelynek nagyságrendje az elmúlt években 2,5–3,0 ezer tonna között mozgott, ezzel szemben a ponty importja jóval kevesebb, az elmúlt években csak mintegy 200–300 tonna körüli import élő ponty jött be az országba. Fontos megemlíteni, hogy az importból származó pontyot a hazai természetes vizek halasítására a törvényi előírásoknak megfelelően nem szabad „felhasználni”. Ezzel a tiltással a legmesszebb menőkig egyetért az ágazat, fontos, hogy mindenki tartsa magát a jogszabályi előíráshoz, jelentette ki az elnökhelyettes.

Korszerű termelés, korszerű tudás

Szűcs István kitért arra, hogy az intenzív üzemek elterjedésének egyik fontos akadályozó tényezője az itt szükséges speciális tudással rendelkező szakemberek hiánya. Igen kevés olyan szakember van az ágazatban, aki egy intenzív telepet eredményesen, azaz költséghatékonyan, a jogszabályi előírásoknak megfelelően tud működtetni. Véleménye szerint egy jó akvarista hamarabb boldogulna egy intenzív rendszerrel, mint például egy tógazdasági haltermelő. Az intenzív haltermelésben kicsit más jellegű tudásra van szükség, mint egy tógazdaságban, ez sok vonatkozásában, rendszerében talán közelebb áll az intenzív baromfitermelésben elvárthoz. Ezt tudják/érzik a tógazdasági haltermelésben érintett halászok, haltermelők is, többségük talán ezért is idegenkedik ettől a termelési módtól.

Pedig van lehetőség az új tudás megszerzésére, szögezte le az elnökhelyettes. Az agrár-felsőoktatásban érintett egyetemek többségében folyamatosan működnek olyan intenzív recirkulációs rendszerű, kísérleti haltermelő rendszerek, amelyek alkalmasak arra, hogy a hallgatók megkedveljék/megszeressék a haltermelésnek ezt a technológiáját, és az alapokat itt el tudják sajátítani. Ha az intenzív haltermelést értő és szerető szakembereknek a száma nő, akkor az intenzív rendszerek száma is várhatóan szaporodni fog. Ugyanakkor arra is ügyelni kell, hogy az új intenzív rendszereket költséghatékony módon, a legkorszerűbb – azaz nem előző generációs „levetett” nyugati technológiák – mentén hozzák létre. Az új rendszereknél a fajlagos energia-, víz- és élőmunka-felhasználást minimalizálni kell, ami gyakorlatilag precíziós technológiára épül.

Négyes integráció

Akkor alakulna ki fejlődőképes és fenntartható termelési struktúra, ha olyan integrációk jönnének létre, amelyben az extenzív tógazdasági haltermelés mellett az intenzív haltermelés, a feldolgozás és a halhoz, illetve halastavi környezethez kapcsolódó rekreációs igények kielégítése is egyaránt jelen van, mondta Szűcs István. A multifunkcionalitás megvalósításában néhány hazai gazdaság igazán jó példával jár elől, jó gyakorlatot mutat be, de kívánatos lenne ennek szélesebb körű elterjedése is. Ez segítene abban is, hogy a túlsúlyban lévő import halat és halászati termékeket nagyobb mértékben tudná az ágazat itthon termelt hallal kiváltani. Ugyanis nem a halfogyasztás jelenlegi szintjével van elsődlegesen problémája a hazai halászati ágazatnak, hanem annak belső struktúrájával, vagyis azzal, hogy azon belül rendkívül alacsony, bizonyos időszakokban csökkenő tendenciájú a hazai termelésű halfajok mennyisége.

Az oktatásra visszatérve, az egyetemeken adottak a tudásalapok megszerzési lehetőségei, ami kritikus, az a középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező halászati szakemberek/szakmunkások hiánya, hangsúlyozta az elnökhelyettes. Halász szakmunkások szinte már alig dolgoznak az ágazatban, mivel a feladatkörüket főleg betanított munkások látják el. Mindenképpen szükség lenne a hazai halászati szakmunkásképzés jelenkor igényeihez igazodó megújítására. Az elnökhelyettes jó megoldásnak tartaná, ha a vadász/vadgazda és a halász/haltenyésztő képzés összekapcsolódna. Mindez azért is lehetséges, mert itt a természet iránt elhivatottságot érző diákokat képezik, és a két rokonszakma hasonló beállítottságú diákokra épít. A halászati szakma csakúgy, mint a vadgazdálkodás, olyan természetközeli tevékenység, amely időjárásnak kitett, biológiai műveltséget és elhivatottságot feltételez, ami a kemény fizikai munkát sem tudja nélkülözni, mondta az elnökhelyettes.

Kutatás–fejlesztés–innováció

A hamarosan záruló uniós támogatási ciklusban a kutatás–fejlesztés–innováció hármas egységre komoly források álltak, és még állnak rendelkezésre. Az elnökhelyettes szerint a kormány részéről jó döntés volt engedni, hogy a K+F+I projekteket konzorciális formában, vagyis termelők és kutatók közösen valósítsák meg. Ugyanakkor a halászati kutatások nem korlátozódhatnak kizárólag a közvetlen termelői igények kielégítésére. A halgazdálkodáshoz kapcsolódó alapkutatásokat 100 százalékos finanszírozásban állami feladatként kell kezelni, míg az alkalmazott kutatási feladatokhoz nem feltétlenül kapcsolódik 100 százalékos támogatási intenzitás. Az elnökhelyettes azt szorgalmazza, hogy jöjjön létre a halászati ágazatban egy olyan K+F+I stratégiai anyag, amely öt évre tartalmazza a termelők és a kutatók által meghatározott fejlesztendő területeket és kutatási témaköröket. A stratégiát ötévente mindenképpen felül kellene vizsgálni. Általános probléma, hogy a hazai haltermelők jó része nem eléggé fogékony az új innovatív termelési megoldások iránt. Szűcs István úgy látja, hogy „nagy ágazati világégésnek” kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az innovatív fejlesztések irányába forduljon az ágazati szereplők többsége. Amikor a termelőegységek jelentős hányada éveken keresztül veszteséget termel, akkor fordul elő leginkább az, hogy előre menekülnek, és költséghatékonyabb rendszert hoznak létre, új, innovatív fejlesztést hajtanak végre. Az ágazati szereplők egy részénél hiányzik a nyitottság, a befogadókészség az innovációval szemben, ezért ezen mindenképpen változtatni szükséges. De ne gondolja senki, hogy ne volnának innovatív halas vállalkozások Magyarországon. Legalább egy tucat olyan halászati vállalkozást lehetne felsorolni, ahol az innováció csaknem napi szinten megjelenik a vállalkozás életében.

Ami a 2020 utáni uniós támogatási ciklust illeti, sokféle hír jelent meg arról, hogy Magyarország halászati támogatása hogyan alakul. Leginkább azt erősítik, hogy 16,5 milliárd forint lesz az a keretösszeg, amit a magyar halásztársadalom a következő támogatási ciklusban felhasználhat, vagyis közel annyi, amennyi a mostani ciklusban. Szűcs Istvánnak azonban az az álláspontja, hogy 13,0–13,5 milliárd forintnál valószínűleg többet nem fogunk kapni. Felhívta a figyelmet arra, hogy Brüsszelben néhány évvel ezelőtt megjelent néhány írás arról, hogy Magyarország relatíve túl sok ágazatfejlesztési forráshoz jutott. Az is befolyásolja az összeg alakulását, hogy a mostani ciklust forrásvesztés nélkül zárjuk-e, és hogyan teljesítjük a vállalt indikátormutatókat. A jövőre nézve fontos, hogy a rendelkezésre álló forrásokat szabályszerűen, a versenyképesség fenntartása, növelése mentén használja fel az ágazat.

Várhatóan növekszik a tagállamok mozgástere a programozás során, így lehetőség lesz a halastavi ökoszisztéma szolgáltatások normatív jellegű elismertetésére, illetve támogatására. Az elnökhelyettes szerint nagy körültekintéssel kell ezt a kérdést kezelni, mert a normatív támogatás éppen az innovatív fejlesztések ellen hat, gyakran elkényelmesíti a gazdálkodót. Valós veszély, hogy a halárakban eliminálódhat ez a támogatás, ami az ágazat fő kenyérhalának, a pontynak a piaci helyzetét fogja megnehezíteni mindamellett, hogy szükség van az extenzív haltermelő rendszerek ökológiai szolgáltatásait is elismerni. Nem volna szerencsés a támogatási keret több, mint egyharmadát erre fordítani, hiszen a fejlesztésekre, a beruházásokra (pl. intenzív rendszerek építése, kapacitásnövelő beruházás, extenzív tógazdaság intenzifikálása stb.) is komoly összegeket kell fordítani. Az extenzív halastavak területét talán már nem kellene jelentős mértékben bővíteni, de mindenképpen szükség van korszerűsítő, állagmegóvó beruházásokra (pl. műtárgyak rekonstrukciója, halágyak kotrása stb.) és új gépek egyszerűsített beszerzésére is. A kutatás–fejlesztés–innováció támogatását sem szabad elhanyagolni. A halgazdálkodással érintett természetes vizek/vízterek rehabilitációjának az elvégzésére is gondolni kell a támogatási keret felosztásakor. Az elnökhelyettes arra is figyelmeztet, hogy a 2020 utáni pályázati rendszert sokkal egyszerűbbé, ügyfélbaráttá kell tenni, és talán jó lenne a mezőgazdasági támogatások ügyviteli rendszerétől elkülönítetten kezelni a halászati támogatási rendszert.

Nem kaptunk rá eléggé

A halászati ágazat közösségimarketing-tevékenységét az Agrármarketing Centrum Kht. végzi. A „Kapj rá!” néven futó program ért el ugyan eredményeket, de Szűcs István véleménye szerint nem kellő hatásfokkal. Ugyan kismértékben növekedett az egy főre jutó halfogyasztás, de ez leginkább nem a hazai termelésű halfajokat érintette. Nem szerencsés, hogy úgy valósul meg az ágazati kommunikációs program, hogy abból szinte teljes mértékben kizárják az ágazat szereplőit. Az volna a szerencsés, ha a jövőben ez a program az ágazati szereplők képviselőivel közösen valósulna meg, nevezetesen az Agrárminisztérium, illetve az Agrármarketing Centrum Kht., a MA-HAL és a MOHOSZ együttműködve dolgozná ki és valósítaná meg az ágazati marketingkommunikációs programot. A halfogyasztás növelése ugyan népegészségügyi kérdés is, ám a marketingprogramban a hazai előállítású halfajok, elsősorban a ponty népszerűsítésére kell törekedni. Fontos kitörési pont lenne a vidéki mobil értékesítési hálózatok akár franchise módon történő kiépítése/fejlesztése. A vidéki térségekben működő halastavak gazdáinak kellene a helyi értékesítést, a rövid ellátási láncot (REL) minimális logisztikai költséggel megvalósítani. A hazai előállítású pontyot elsődlegesen nem a nagyvárosi ember kedveli, annak az elfogadottsága/presztízse faluhelyen sokkal nagyobb. A helyi, ún. „falusi értékesítés” komoly tartalékokat jelent, amit néhány halas gazdaság már nagy sikerrel művel. Ezzel az ágazat ökológiai lábnyomát is lehet csökkenteni, és lépést tenni a karbonsemleges ágazati termelés megvalósítása irányába. Az elnökhelyettes megítélése szerint a megújuló energiaforrások használatát is kiemelt prioritásként kell kezelni a következő támogatási ciklusban.

A MA-HAL az elmúlt néhány évben nagyon sokat tett az ágazatért és jelentős eredményeket ért el. Az elnökhelyettes úgy véli, hogy a tagság ugyanakkor nem kellő mértékben értesült az elért eredményekről, így nem szembesülnek azzal, hogy milyen megfeszített munkával sikerült elérni bizonyos eredményeket, mint például a vízdíj vagy az áfa mérséklése. Fontos, hogy a jövőben a vezetőség és a tagság közötti kommunikáció javuljon, mert így erősödik a szervezethez való kötődés is. Jelentős eredmény, hogy a MOHOSZ-szal és az Agrárminisztériummal stratégiai együttműködési megállapodást kötött a MA-HAL, és igen szoros az együttműködése a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával is, de ne feledjük, annak tartalommal való feltöltése már közös felelősségünk. Nagy diplomáciai sikernek tudható be, hogy az idei évben a FEAP (Federation of European Aqua culture Producers) Magyarországon tartja az éves közgyűlését, mondta végezetül Szűcs István.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai