Túlélés vagy versenyképesség?

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: SZB, 2020/06/03

– Főigazgató úr, az éppen egy évvel ezelőtti beszélgetésben a magyar mezőgazdaság legfontosabb sarokkövének a versenyképességet neveztük meg, és legfontosabb feladatokként az ennek javításához, eléréséhez szükséges kitörési pontokat, mérföldköveket tekintettük át. Az eltelt idő talán önmagában is elegendő indok lenne az elmúlt egy év értékelésére, azonban a koronavírus-járvánnyal nagyot fordult a világ. Milyen új helyzetet teremtett ez a hazai agráriumban, elsősorban persze a gazdasági oldalon?

– Kétségtelen, hogy a koronavírus-járvánnyal sokkhatás érte a társadalmat és a gazdaságot. Ám ezt a mezőgazdaság, azt gondolom, viszonylag jól kezeli. Már a korábbi, a 2007–2008-as válság is azt mutatta, hogy az élelmiszer-gazdaság, de különösen a mezőgazdaság jó „válságtűrő”. Ebben a korábbi időszakban a mezőgazdaságban sokkal kevesebb csődesemény történt, mint más nemzetgazdasági ágakban. A mezőgazdaság tulajdonképpen a leginkább válságálló ágazat volt. Ugyanerre a hatásra számítok a koronavírussal kapcsolatban is. Őszintén szólva nem hiszem, hogy önmagában a koronavírus annyira meg fogja rázni az ágazatot, mint mondjuk az aszály vagy a tavaszi fagyok, amik az idén voltak. Ha 100-nak vesszük az aszály és a fagy hatását, akkor a koronavírus hatása talán az 50-et sem fogja elérni! Ugyanakkor a koronavírus-járványnak, de elsősorban a világpiaci kihívásoknak, vagy még helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy a világban zajló folyamatoknak a következtében bizonyos szempontból mégiscsak átgondolandó az agrárstratégia, az agrárpolitika.

– Milyen változtatásokra-változásokra lenne szükség?

– Összegezve: bizonyos területeken bizony versenyképességi áldozatokat kell hoznunk a stabilitás érdekében. A globális világban most az volt a legfőbb probléma, hogy nem jöttek az importáruk, bizonytalanná vált a piac, szállítási és elhelyezési problémák léptek fel, bevételek estek ki vagy húzódtak el időben. Ez sokakban azt az érzést keltette, hogy vége a globális világnak. Véleményem szerint ez azért nem igaz. Mert a globális tendenciák továbbra is megmaradnak majd, sőt, a válságból való kilábalásnak globális segítői is lesznek. De az kétségtelen, hogy ágazatbiztonsági, gazdaságbiztonsági – nemzetgazdasági? – szempontból át kell gondolnunk néhány területet, ahol a hazai alapanyag-ellátást biztosítani lehet, ahol a kockázatot mérsékelni lehet és kell. Egyébként a kockázatot csökkenteni fogják a folyó tendenciák is. Most például azért akadozott Európa-szerte a szállítás és az ellátás, mert a kamionok az egészségvédelmi kockázatok miatt nem léphették át a határt. Lehet, hogy néhány év múlva, az önjáró kamionok korában ez már nem lesz probléma.

– Mely területeket kellene leginkább érintenie a változásnak?

– A hatékonyság mint fő cél, mint prioritás, ezentúl is megmarad. Ez elengedhetetlen, ha arra törekszünk, hogy kihasználjuk az ország agroökológiai potenciálját. Márpedig ezt ki kell használni, hiszen míg az agrárgazdaságunk 20 millió ember ellátására képes, addig jelenleg csupán 12-13 milliót látunk el. A belpiaci lehetőségeink korlátozottak. Jelenleg a boltok polcain ott van 30 százaléknyi külföldi termék. Ezt azonban nem lehet lejjebb szorítani, mint 20 százalék, mert banánt nyilván nem fogunk termelni, meg persze vannak társadalmi rétegek, amelyek megfizetik presztízs termékeket. A belpiacon tehát lehet 10 százalék tartalék, ami egymillió ember ellátása, így a 12-13 millió felmegy 13-14-re, de a többit a külpiacokon kell elhelyeznünk. Továbbra is nagyon fontos tehát számunkra, hogy versenyképesek legyünk, hogy a külső piacokon valóban el tudjuk helyezni a termékeinket. És nem is csak úgy kell versenyképesnek lenni, hogy olcsón termelünk jó minőségű terméket, hanem úgy is – ami a világ élelmiszerpiacain egyre inkább követelmény –, hogy transzparens termékeket helyezzünk el a világ piacain. Ez alatt azt értem, hogy tudni lehessen adott termékről, hogy miből készült, milyen technológiával, milyen tartási körülmények mellett, milyen kockázatokkal stb. A világpiacokon ezt egyre inkább meg fogja fizetni a fogyasztó, sőt, lehet, hogy csak ilyen termékeket fog vásárolni. Most nyilván elsősorban a fejlett országok „érett” piacairól, Nyugat-Európáról beszélek. Nekünk elsősorban ezekre kell fókuszálnunk. Van természetesen a világnak egy másik nagy része, a fejlődő piacok, ahol pedig tömegtermékekkel kell ott lenni.

– Maga a vírus okozta veszélyhelyzet milyen negatív hatásokat eredményezett a mezőgazdasági termelésben?

– Voltak, vannak negatív hatásai, amelyeket lehet kormányzati eszközökkel kezelni, és vannak, amelyeket nem. De vannak pozitív hozadékai is, ad tehát lehetőségeket is.

Melyek a negatív hatások? Nyilván elsősorban a logisztikai, ellátási problémák, amelyeket kell és lehet is kezelni. Vannak finanszírozási gondok. Kisebb az árbevétel, megemelkednek a költségek – már csak azért is, mert magára a vírus elleni védekezésre, tehát az egészségvédelemre is többet kell költenie a gazdaságoknak –, tehát likviditási gondok léphetnek fel. A kormányzat hozott erre intézkedéseket, megpróbálja a likviditás problémáját kezelni. Problémát okoz a munkerő-ellátottság kérdése is. A spárgát ukrán munkások szedték le, a kukoricát romániaiak címerezték, de vannak tehenészetek, ahol indiai fejők dolgoztak. Most, a járványhelyzetben itt, a humán oldalon is gondok jelentkeztek, amelyeket szintén kezelni kell, kormányzat kezelte is ezeket. 

Vannak viszont olyan problémák, amelyeket nem lehet kormányzati eszközökkel kezelni. Például a fejlett országokban, tehát Nyugat-Európában is, megjelent egy protekcionista piaci magatartás. Mint ahogy nálunk is megjelenik, hogy fogyasszunk magyar élelmiszert. Ez most teljesen természetes. Csakhogy Nyugat-Európában ez a protekcionizmus könnyebben működik, mint Magyarországon. Mert igaz, hogy közös piac van, ahol elvileg nem lehet megkülönböztetést tenni, de azért hogy a nagy nyugat-európai láncok, a kemény diszkontok honnan rendelnek, honnan hozzák a terméket, azzal azért jelentősen bele tudnak szólni a viszonyokba. Ez pedig olyasmi, amit kormányzati eszközökkel borzasztóan nehéz kezelni. 

Ám a leginkább pozitív hatásnak azt érzem, hogy ez a járványhelyzet pozícionálja az ágazatot. Vagyis mind a társadalom, mind a politika rádöbbent, hogy az élelmiszer-termelés bizony tényleg stratégiai ágazat. Most szó szerint el kell látni élelmiszerrel a lakosságot – és el is látjuk, tehát ebben nincs is semmi hiba. Viszont azt gondolom, hogy itt az alkalom, most kell átgondolni ennek megfelelően az ágazati stratégiákat, prioritásokat.

Pozitív hatás lehet az is, hogy elvisz a korszerű termelés felé. Elvisz például a digitalizáció, az automatizáció, a robotizáció felé. Most talán majd olyan korszerű eszközök tehetik stabilabbá az ágazatot, amelyek lassabban kerültek volna be az ágazatba, ha nincs ez a helyzet.

– A hazai agrárium rendkívül polarizált. Kiket hogyan érintenek majd ezek a hatások?

– Azt mondtuk, hogy a mezőgazdaság válságtűrő ágazat. Kik járhatnak mégis rosszabbul ezek miatt a negatív hatások miatt? Úgy gondolom, elsősorban a kicsik, a családi gazdaságok. És nem is csak azért, mert elvileg előfordulhat, hogy koronavírusos lesz a gazda vagy a család, és akkor ki műveli a gazdaságot – ami egy nagyüzemben nyilván könnyebben kezelhető helyzet –, hanem azért, mert ezeknek a gazdaságoknak a likviditása sokkal könnyebben felborul, hogyha csúszik a bevétel. Ráadásul ezeknek a gazdaságoknak egy része nem is bankképes, tehát nem is csak arról van szó, hogy nem jut hozzá hitelhez, mert nem tudja teljesíteni a hitelhez jutás feltételeit, hanem egyszerűen szóba sem áll velük a bank. Erre vigyázni kell, mert ha ezek a gazdaságok nagyobb arányban esnének ki – amit én azért nem hiszek! – az akár társadalmi feszültséget is okozhatna.

Már nehéz helyzetbe kerültek főleg az élelmiszeriparban, de a mezőgazdaságban is azok a gazdaságok, amelyek nem a kereskedelmi láncoknak vagy az agrárpiacon értékesítettek, hanem a HORECA szektorban, a vendéglátásban, mert az most teljesen leállt. Nekik máris a teljes piacukat újra kellett építeniük. 

Azt viszont pozitív folyamatnak tartom, hogy a családi gazdaságokban fel fog gyorsulni a generációváltás, vagy ahol ezt nem tudják megoldani, a gazdaságátadás. Ez pedig bizonyos fokú koncentrálódást eredményezhet.

– Mi most a bankszektor szerepe ebben a helyzetben?

– A banki eszközök, most épp úgy rendelkezésre állnak, mint korábban, és ezekkel a gazdaságok ugyanúgy élni tudnak. Nem adnék speciális szerepet a bankoknak, csinálják csak azt, amit korábban is, hitelezzenek úgy, ahogy eddig. Új pénzügyi lehetőségeket most a kormánynak vagy Magyar Nemzeti Banknak kell generálnia, és a kereskedelmi bankok, mint eddig is, ezekre felcsatlakozva tudják majd segíteni a folyamatot a saját tevékenységükön keresztül. A bankoknál természetesen már folynak is a termékfejlesztések az új kormányzati konstrukciókkal kapcsolatosan, és versenyeznek egymással, hogy minél hamarabb és jobban kihasználják ezeket.

– Vajon elegendő-e a kormányzati segítség a mezőgazdaság számára?

– Erre borzasztóan nehéz kiegyensúlyozott választ adni, mert sok összetevője van. Nyilvánvaló, hogy egy nagyobb GDP-vel, nagyobb tartalékokkal rendelkező ország egészen más lehetőségekkel bír, mint Magyarország. Függ attól a stratégiától is, hogy mennyire akarunk későbbi terheket a nyakunkba venni. Nem tudok határozott választ adni, hogy sok vagy kevés, mindenből lehetne több természetesen. Viszont határozottan úgy vélem, két dolgot kellene mindenféleképpen átgondolni. Egyik, hogy az intézkedések eddig elsősorban a pénzügyi helyzet kezelését szolgálták, a beruházásokat viszont kevésbé. Az agrárminiszter által a napokban bejelentett 80 milliárd forintos fejlesztési csomagnak azért lehet különösen örülni, mert olyan beruházásokat kedvezményez, mint az állattenyésztési és kertészeti ágazatok, tehát amelyek magasabb hozzáadott értéket állítanak elő. A négyszeresére emelt egyenkénti pályázható összegnek is az az üzenete, hogy ezek a pénzek ne csak a túlélésre menjenek el, hanem valóban olyan beruházásokra, amelyek következtében a jövőben még versenyképesebben tudunk megjelenni a piacokon. Szelektálni kell tehát az ágazatok között is, nem szabad nagyon szétteríteni a forrásokat, hanem koncentráltan kell azokat felhasználni.

A másik, hogy a helyzet függvényében át kell gondolni az agrárpolitikánkat, az agrárstratégiánkat. Nem hiszem, hogy az alapvető irányokon változtatni kell, de van jó pár olyan eszköz, amelyeket most használunk vagy akár elvként kezelünk – gondolok itt a 80–20 százalékra, a támogatáspolitikánkra, a degresszivitásra –, amelyeknek bizony szükséges a felülvizsgálata, ha intenzíven el akarunk indulni egy olyan irányba, ami a magyar mezőgazdaság fejlesztését szolgálja. Nem is arról gondolkodnék tehát, hogy ez most sok vagy kevés, hanem hogy merre és hogyan menjünk tovább.

– Vajon a gazdálkodók részéről van is erre fogadókészség?

– A felvetés jogos, a lépéseket tehát gyorsan kell megtenni, amíg a koronavírus-járvány pszichikai hatása tart! Nyilván nem kell kapkodni, pánikot kelteni, mert az is veszélyes, hogy pánikhelyzetben a gazdálkodó irracionális döntéseket hoz. Meg kell tehát találni a jó időpontot, amíg még nem múlik el a hatás, de amikor már elült a pánik. 

Azt gondolom, kormányzati szinten a legnehezebb ezt a kérdést megválaszolni, hiszen a kérdésnek vannak gazdaságpolitikai, társadalompolitikai és hatalomtechnikai összetevői. Mint agrárközgazdásznak hinnem kell abban, hogy a racionális gazdasági szempontok kerülnek fókuszba. De látni kell, hogy a társadalompolitikának – és ezt el is tudom fogadni – is vannak reális szempontjai. Akár az, hogy hogyan akarom átalakítani a vidéki társadalmat, hogy milyen réteget akarok a falu vezető, értelmiségi rétegévé tenni, ezek is méltányolandó szempontok. Amiket eddig mondtam, azok gazdasági szempontok. Igen, a termelők, elsősorban a nagyobb, erősebb gazdálkodók, el fognak menni a korszerűsítés, a korszerűsödés irányába a pénzügyi lehetőségeik határain belül. A kisebbeknél viszont elsősorban finanszírozási és képzettségbeli problémákat látok. A korszerű technológiához ugyanis nemcsak korszerű gép kell, hanem korszerű tudás is kell, ami azt működteti. Ennek érdekében nagyon komolyan fókuszba kell helyezni az agrároktatás kérdését. Nemcsak átszervezni, koncentrálni kell a felsőoktatást, hanem a minőségében is átalakítani. És nyilvánvalóan ugyanígy a szakoktatást is. Látható, hogy az élelmiszeripar és a mezőgazdaság is el fog menni a hi-tech irányába nemcsak a koronavírus bizonytalanságai miatt, hanem sokkal inkább a munkaerő-ellátottság problematikája miatt is.

– Tavaly elhangzott, hogy a hazai mezőgazdaság nincs rossz helyzetben, mintegy 700 milliárd forint megtakarítás van a bankokban. Játszhat ez a tartalék most valamilyen szerepet a kilábalásban?

– Az a 700 mostanra már 800 lett! Ezt a pénzt én ma is úgy értékelem, hogy ez egy nagyon komoly, potenciális tartalék, amit meg kellene tudni mozgatni. Nem tartalékként kellene kezelni. Mivel a kamatok borzasztóan alacsonyak, ennek a pénznek különösebb hozama nincs, sőt, a bankoknak sem igazán üzlet a betétek tartása, hiszen most van forrás. Ezeket a pénzeket tehát az ágazat érdekében meg kellene mozgatni. Ennek sokkal inkább abban látom a korlátját, hogy nincs egy stabilnak remélt jövőképük a termelőknek, ami részben összefügg az agrárpolitika különböző ciklusok közötti instabilitásával. Valahogy egy konszenzusos jövőképet kellene felvázolni a gazdálkodóknak, akkor könnyebben mernének beruházni, könnyebben mernék megmozgatni a pénzüket.

De nem mernek a gazdaságok most fejleszteni a munkaerő hiánya miatt sem. Vannak olyan körzetei az országnak – elsősorban a kertészetben –, ahol már most a munkaerő hiánya állít korlátot a fejlesztéseknek. Ez lehet, hogy az automatizációval, robotizációval kevésbé lesz korlátozó tényező a későbbiekben, és az ilyen irányú fejlesztés jobban megmozgatja majd ezeket a pénzeket. Előbb vagy utóbb átlépnek egy vízválasztón a termelők, amikor azt mondják, hogy rendben van, most rendszert váltok, elindulok egy automatizált rendszer felé, annak van beruházási igénye, de kevésbé fogok függni a munkaerőtől, az instabilitástól, ettől, attól, amattól…

– Köszönjük a beszélgetést!

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai