A minőségi termékeket előállító állattenyésztés

Kategória: Vidékfejlesztés | Szerző: Dr. Gergely Sándor, CsC, c. egyetemi tanár, 2014/08/20
Címkék: vidékfejlesztés, foglalkoztatás, vidéki foglalkoztatás, állattenyésztés, állattartás, méhészet

A hazai állatállomány jellemzői 1851–2013 között

Azért mutatunk be ilyen sok évre visszanyúló adatsort, hogy érzékeltessük, milyen tendenciák jellemezték a magyar állattenyésztés létszámadatait az elmúlt 164 évben (1. táblázat).

1. táblázat. Állat­állo­mány számos­állatban kifejezve, 1851–2013 (ezer darab)
Forrás: KSH

Az adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a szarvasmarha állomány 1950-ben 1777,60 ezerrel érte el a vizsgált időszakban a maximumát. Ez összefüggött azzal, hogy a második világháború utáni helyreállítási időszakaszban a jelentős földosztást követően megnövekedett a szarvasmarhatartás iránti érdeklődés, amelyben fontos motivációt jelentett a tágabb család tejjel és tejtermékkel való ellátása, de a krónikus állati/gépi vonóerőhiány is szerepet játszott, hiszen sokan alkalmazták a szarvasmarhákat igavonásra is. Az utóbbi 110 évben 2010-ben volt a legkisebb a hazai szarvasmarha-állomány, amely mindössze 30,71%-a volt a csúcsévnek. Nyilván a tejtermelés terén ez nem jelent ekkora visszaesést, hiszen az utóbbi hatvan évben az egy tehénre jutó tejtermelés közel kétszeresére nőtt, de ez a csökkenés akkor is azt jelenti, hogy messze nem használjuk ki az adottságainkat. Hiszen Lengyelország a mienknél 11-szer nagyobb tejelőtehén-állományt tart, de az ötmillió lakosú Szlovákia is képes arra, hogy a miénkkel azonos számú tejelő tehenet tartson. A hazánkhoz területben és lakosságszámban is hasonló Csehországban is kétszeres a tejelő tehenek száma. Hazánkban jó jel viszont az, hogy 2011-től a tudatos szakmai alapon nyugvó stratégiának is köszönhetően – ha lassan is, de – elkezdődött a növekedés.

Annak bizonyítására, hogy milyen nagy fejlődési pálya áll előttünk, ide írjuk a KSH adatai alapján néhány EU ország 2011. évi tehéntej-termelési adatát ezer tonnában. Hazánk adata 1712,5 ezer tonna, a miénknek fele területű és háromszoros népsűrűségű Hollandiáé hatszor ennyi: 11 627,3 ezer tonna, de a hazánk népességének négyszeresét kitevő Lengyelország is 7,3-szeres mennyiségű tehéntejet termelt 2011-ben. A szomszédos Ausztria csaknem a miénk kétszeresét termelte, vagyis 3307 ezer tonnát, a csehek 2735,6 ezer tonnát, az 5 millió lakosú Dánia a mienkének 2,9-szeresét állította elő, vagyis 4880,5 ezer tonna tehéntejet.

A vizsgált 164 év alatt a számosállatban kifejezett sertésállomány csúcséve 1980 volt, amikor 976,98 ezer sertésünk volt. Ezt sikerült 2013-ra az 1938-as szint alá levinni. A csökkenés a csúcshoz képest 65,7%. Nyilvánvaló, hogy ezen a helyzeten változtatni kell, mégpedig hosszú távra kidolgozott stratégia alapján, figyelembe véve azt az életmódváltozást is, ami a magyar vidéken az utóbbi három évtizedben bekövetkezett. Ez azt jelenti, hogy nem valószínű az, hogy vissza lehet vinni a falusi-városi portákra az évi 30–50 hízósertés előállítását, hiszen ennek környezeti hatásait ma már nem viselnék el a szomszédok. Sokkal célszerűbb az új sertéságazati fellendülést a tanyákra és a külterületeken lévő/létesítendő farmokra alapozni.

A kiváló hazai lehetőségeink vizsgálatához a KSH alapján bemutatjuk néhány EU-tagország aktuális sertéshús termelési adatait. Miközben hazánk 2007-től 2011-ig 499,4 ezer tonnáról 434,7 ezer tonnára csökkentette amúgy is alacsony szintű összes sertéshústermelését, azon közben a mi adottságainkhoz aligha mérhető Ausztria 530,9 ezer tonnáról 5 év alatt 544,2 ezer tonnára növelte azt. A magyarországi terület harmadán élő és gazdálkodó Belgium már 2007-ben is kétszeresét termelte a mienkének, de ezt is növelte 2011-re 1108,3 ezer tonnára. Hollandia ugyanezen 5 év alatt 1289,9 ezer tonnáról 1347,2 ezer tonnára növelte sertéshústermelését, Dánia pedig 2011-ben 1720,2 ezer tonna sertéshúst termelt, ami a miénknek 3,95 szerese.

A juhállomány csúcséve 1870 volt, amikor 513,94 ezer számosállatban kifejezett juh volt a mai ország területen. A 20. századi csúcsot 1980-ban értük el 220,63 ezer számos állattal. Ezt sikerült 2013-ra az 1938-as szint alá levinni. A csökkenés a 20. századi csúcshoz képest 65,7%, az 1870-eshez képest pedig 82,9%-os. Itt is megjegyezzük, hogy jelenleg csaknem 1 millió hektár mezőgazdasági területnek megoldatlan a hasznosítása. Ezek szarvasmarha-, juh-, kecsketenyésztésből származó termék-előállítás helyett jelenleg allergén gyomokkal benőtt, elhanyagolt területekként az ország lakosai és a turisták egészségét veszélyeztetik, teszik tönkre. Nem beszélve arról a kárról, amit elhanyagolt, rendetlen voltukkal hazánk jó hírének okoznak, mert az a külföldi, aki eljön hozzánk, az kultúrtájat szeretne itt is látni.

Az utóbbi 75 évben a számosállatban kifejezett baromfiállomány csúcséve 1980 volt, amikor 160,16 ezer baromfi számos állat volt hazánkban. Sajnos ez az ágazat is sokat veszített az utóbbi 34 évben, hiszen 2013-ra az állomány 59,61 ezerre csökkent. A csökkenés 1980-hoz képest 62,5%.

Vágóállat-termelés, 1938–2012

A 2. táblázaton mutatjuk be azt, hogy miképpen alakult a második világháborút megelőző utolsó békeév és 2012 között az 100 hektár mezőgazdasági területre jutó vágóállat-termelés.

2. táblázat. 100 hektár mezőgazdasági területre jutó vágóállat-termelés, 1938–2012 (tonna)

A 100 hektár mezőgazdasági területre jutó vágóállat-termelés vizsgálatának jelentőségét az adja, hogy komoly következtetéseket lehet belőle levonni a mezőgazdaságunk belterjességére nézve. Minél nagyobb az elért mutató, annál nagyobb az adott ország mezőgazdaságának belterjessége. Márpedig az senki előtt sem lehet kétséges, hogy egy ilyen kis területű, viszonylag sűrűn lakott, kiváló agráradottságú országnak az az érdeke, hogy minél nagyobb hasznot húzzon ebből, vagyis minél belterjesebb gazdálkodással szolgálja a nemzet gazdagodását.

A vizsgált 75 évben a 100 hektár mezőgazdasági területre jutó vágóállat-termelés 1990-ben volt a legnagyobb: 33,50 tonna, amely 2012-re 24,85 tonnára csökkent. A baromfi kivételével minden bemutatott állatfaj teljesítménye 35–60%-kal romlott az elmúlt negyed század során. A baromfi a 100 hektár mezőgazdasági területre jutó vágóállat-termelést 9,14 tonnáról 13,15 tonnára javította, ami szorosan összefügg az ágazat alkalmazkodási rugalmasságával, viszonylag kisebb beruházási igényével és gyorsabb tőketérülési mutatóival, de szerepet játszott ebben a hazai táplálkozási szokások átalakulása is.

Nyilvánvaló nemzeti érdek, hogy az állattenyésztésben meglévő kitűnő adottságainkat és Európa-szerte ismert/elismert hagyományainkat sokkal jobban használjuk ki. Hiszen jelentős a falusi munkanélküliség, csaknem egy millió hektár gyenge termőképességű területnek nincs semmilyen funkciója, holott húsmarha és/vagy juh-kecske legelő lehetne, egyre növekszik a világpiacon a jó minőségű állati termékek iránti fizetőképes kereslet, és úgy tűnik, hazánkban a vége felé közeledik a rendszerváltás okozta átmeneti elbizonytalanodás.

A következő 10 évben legalább 30%-kal meg kell haladni az 1990-ben elért 33,50 tonnás 100 hektár mezőgazdasági területre jutó vágóállat-termelési szintet. Ennek elérésében mind a szarvasmarha, mind a sertés, mind a juh-kecske, mind a baromfi ágazatnak fontos szerep jut, de a mainál sokkal jelentősebb szerepet tölthet be a hazai kisállattenyésztés is.

A lehetőségeink vizsgálatához a KSH alapján bemutatjuk néhány EU-tagország aktuális összes hústermelési adatait. Miközben hazánk 2007-től 2011-ig 926,2 ezer tonnáról 877,6 ezer tonnára csökkentette amúgy is alacsony szintű összes hústermelését, aközben a mi adottságainkhoz aligha mérhető Ausztria 885,8 ezer tonnáról 5 év alatt 917,4 ezer tonnára növelte azt. A magyarországi terület harmadán élő és gazdálkodó Belgium már 2007-ben is kétszeresét termelte a mienkének, de ezt is növelte 2011-re 1895,6 ezer tonnára. Hollandia ugyanezen 5 év alatt 2448,4 ezer tonnáról 2660,7 ezer tonnára növelte összes hústermelését, Dánia pedig 2011-ben 2050,9 ezer tonna húst termelt, ami a miénknek 2,34 szerese.

A 3. táblázatban szemléltetjük azt, hogy 2011-ben mennyi volt a négy visegrádi ország, és néhány belterjes mezőgazdaságú nyugat-európai ország 100 hektár mezőgazdasági területre jutó összes hústermelése.

3. táblázat. Nyolc EU-tagország 100 hektár mezőgazdasági területre jutó összes hústermelése, 2011
Forrás: KSH és a szerző számításai

Ha a következő 10 évben a hazai összes hústermelést 60%-kal 26,30 tonnára növeljük, akkor is csak 1,36 tonnával leszünk felette a 2011-es lengyel teljesítménynek, és még mindig 2,67 tonnával lesz előttünk Ausztria 2011-es eredménye. Azt gondoljuk, hogy sokkal jobban szolgálná nemzeti érdekeinket, ha a sok tekintetben hasonló adottságú Dániához mérnénk magunkat. Ahhoz, hogy Dánia 2011-es összes hústermelését utolérjük 4,75 szeresére kellene növelni az összes hústermelésünket. De sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez nem reális cél, az viszont igen, hogy az elkövetkező 10 évben legalább Ausztriát lehagyjuk ezen a téren, az állatitermék-kibocsátásunk értékének megduplázásával. Ehhez a szarvasmarha-, sertés-, juh-, kecske- és baromfitenyésztés mellett egyre nagyobb szerepet kell kapnia a kisállattenyésztésnek. Hogy miért, azt a következőkben indokoljuk.

A kisállattenyésztés mint stratégiai ágazat

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a kisállatfajokat, amelyeknek hazánkban egyre nagyobb szerepe lehet a hazai állattenyésztés felvirágoztatásában, a hústermelés növelésében, az export növelésében, a munkahely-teremtésben és a lakossági jövedelemszerzésben. Minden okunk megvan arra, hogy hazánk legyen Európa egyik legfontosabb kisállattenyésztője, -feldolgozója és piaci szereplője. A kisállattenyésztés is azt a célt szolgálja, hogy mielőbb eljussunk ahhoz a célhoz, amely szerint hazánk ne búzát, kukoricát exportáljon, hanem csak és kizárólag feldolgozott növényi és állati termékeket. Ha ezt nem oldjuk meg sürgősen, akkor szembe kell néznünk azzal, hogy búza- és kukoricaexportunknak a tengeren túli konkurencián túl az erőre kapó és hamarosan EU-vámmentességet élvező, nagy és termékeny területekkel bíró Ukrajnával is meg kell küzdenie. Nincs tehát más utunk, mint a hazai élelmiszer-gazdaság belterjességének jelentős növelése. Ezt hatékonyan segíti a kisállattenyésztés és feldolgozás felfuttatása.

Kisállat fajok hazánkban:

• házi méh,
• hal,
• díszhal,
• díszmadár,
• kutya, macska,
• egyéb hobby/társállat (divattól is függ),
• prémes állatok (csincsilla, róka, nyestkutya, nyúl, nutria),
• házinyúl,
• galamb (hús, posta, dísz),
• oktatási célú kisállattenyésztés,
• kísérleti célú kisállattenyésztés,
• selyemhernyó,
• fácán, fogoly, vadnyúl.

A szakszerűen folytatott kisállattenyésztés előnyei:

• ez a mezőgazdasági „bedolgozás” nagy jövőjű ágazata;
• kisebb a beruházási igénye, mint a többi állattenyésztési ágazatnak;
• kisebb a forgóeszközigénye, mint a többi állattenyésztési ágazatnak;
• gyorsabb a tőketérülése, mint a többi állattenyésztési ágazatnak;
• jellemzően nagyobb értékű a végtermék, mint a többi állattenyésztési ágazatban;
• hasznosíthatóak a családi házas porták melléképületei;
• kiemelkedően kedvező mutatókkal bír a környezeti terhelés csekély volta miatt;
• kiaknázhatóak a helyi takarmánytermelési adottságok;
• pozitív szerepet játszik a gyermekek munkára nevelésében;
• nem főállásban is végezhető;
• nagy az élőmunkaigénye;
• jövedelemkiegészítésre háztartásbeliek és nyugdíjasok is eredményesen végezhetik;
• nagy munkaprecizitást és rendszerességet követel a tenyésztőtől;
• nem okoz erős fizikai igénybevételt;
• a kisállattenyésztés eszközeinek előállítása is új munkaalkalmakat teremt;
• megköveteli a komoly szakértelmet és annak naprakészen tartását;
• nagy élőmunkaigényével, nagy feldolgozási szükségletével, nagy hozzáadottérték-előállítási lehetőségével minden szempontból megfelel a magyar agrárium hatékony belterjesítési törekvéseinek;
• a nemzeti szinten hatékonyan integrált kisállattenyésztés, -feldolgozás és -kereskedelem egyik legfontosabb foglalkoztatója lehet a hátrányos településeknek és a hátrányos helyzetű, képzetlen lakossági csoportoknak, de csak komoly, kitartó munkamotiváció, képzés és állandó továbbképzés mellett.

Az eredményes hazai kisállattenyésztés feltételei:

Az egész kisállattenyésztést átfogó, az állam hathatós szerepvállalásával, a kisállattenyésztő ágazat és terméklánc vertikum minden szereplőjének részvételével létrejövő és eredményesen működő országos integráció nélkül nincs esélye a hazai kisállattenyésztésnek.

Alapvető feltétel a tenyésztéshez, feldolgozáshoz és kereskedelemhez szükséges inputok közös beszerzése és az előállított termékek, tenyészállatok közös értékesítése, amelyet az országos integráció végez.

Az integráció egyik fontos láncszeme a kisállattenyésztői–feldolgozói–kereskedői érdekű szaktanácsadó hálózat létrehozása és működése, amely a képzéseket és továbbképzéseket is szervezi.

Hazai tulajdonú feldolgozás, belkereskedelem és külkereskedelem nélkül nincs esély a hosszútávon sikeres kisállattenyésztésre.

Az állam aktív szerepvállalása mellett kialakított kár­biztosítási és árgarancia alapok létrehozása és működtetése révén lehet a hosszú távú versenyképességet elérni a termelői biztonság tartós sérelme nélkül.

Minta a méhészet

A hazai kisállattenyésztés sikerágazata a méhészet, hiszen 2011-ben 17,5 ezer tonnát termeltünk, ami az EU-n belül is komoly pozíciót jelent, hiszen ezen a téren a lengyelek is mögöttünk vannak 13,4 ezer tonnás termelésükkel, de Ausztria is csak 6,0 ezer tonnát, a csehek pedig mindössze 11,3 ezer tonnát termeltek. A nálunk csaknem ötször nagyobb területű és szintén kiváló agráradottságú Franciaországnak is be kellett érnie 13,8 ezer tonnás termeléssel. A következő lépés az, hogy az eddiginél sokkal több magyar méz kerüljön exportra egyedi, fogyasztói csomagolásban, a ma jellemző hordós kiszerelés helyett. Ehhez a méhészeknek az eddigieknél sokkal erősebben össze kell fogniuk.

Terjedelmi korlát miatt a méhészet mellett csak a nyúltenyésztési adatokból van módunk ide idéznünk azt, hogy amíg az 1980-as évtizedben évente 45 ezer tonna nyúlhúst termelt hazánk, addig ez jelenleg nem éri el annak az egyharmadát sem.

Mint ahogyan minden gazdasági tevékenységben, úgy a kisállattenyésztésben is a piac a legdöntőbb tényező, az szabja meg, hogy mit érdemes termelni. Az egészséges élelmiszerek iránti egyre növekvő fizetőképes hazai és külföldi kereslet tényét és tendenciáját jól ismerjük, de egy piaci szegmens igényének rendkívül precíz felmérése, valamint az azt követő átütő erejű reklámtevékenység alapvető feltétele annak, hogy esély legyen egy hosszú távon is eredményes hazai kisállat-tenyésztési stratégia megvalósítására. Ennek a stratégiának a megvalósítása alapvető módon járulhat hozzá a hátrányos helyzetű lakossági csoportok felemelkedéséhez is.

Hazai tulajdonú, korszerű feldolgozás és kereskedelem

Köztudott, hogy hazánknak a legnagyobb privatizációs veszteséget a stratégiai célokat semmibe vevő élelmiszer-ipari kiárusítás okozta. A viszonylag fejlett magyar élelmiszeripart a nyugati konkurenciának áron alul elkótyavetyélte az ország vezetése főként az 1990-es évtized második felében. Mivel az élelmiszer-ipari cégek túlnyomó részét a konkurencia vette meg, ezért jellemző módon nem fejlesztette, nem korszerűsítette, hanem többnyire visszavágta a kapacitásokat, vagy egyszerűen bezárta azokat. Ez a történelmi léptékű bajokat okozó hiba egyik előidézője volt az elszenvedett agrártermelési visszaesésnek és egyes vidéki térségek elszegényedésének is. Ebből egyenesen következik, hogy agráradottságainknak a nemzet és a vidék javára való kiaknázása csakis abban az esetben lehetséges, ha visszaszerezzük nemzeti tulajdonba és alapvető mértékben megújítjuk, felfejlesztjük élelmiszeriparunkat és az ahhoz kapcsolódó marketinget és logisztikát. Ám ennek csak akkor van hosszú távon haszna, ha a mainál sokkal nagyobb és sokkal egészségesebb élelmiszer-ipari termékválasztékkal szolgáljuk ki a hazai és exportpiacainkat. Szerintünk ez azt is jelenti, hogy semmi sem indokolja azt, hogy ne jelenjünk meg nagy értékű, kiváló beltartalmú, nagy mennyiségű magyar kemény sajtokkal a hazai és külpiacokon.

Hisszük azt, hogy hazánk innovációs-kreatív kapacitása, mezőgazdasága és élelmiszeripara képes a Pármai vagy éppen a Serrano sonkához hasonló minőségű és árfekvésű, kiemelten magas minőségű csúcstermék nagy tömegű előállítására. A hazai alapanyag megtermelhető ehhez, és rendelkezünk annyi kiváló mikroklímával bíró pincerendszerrel, ami ehhez szükséges. Azt gondoljuk, hogy a hazai csúcsminőségű, tartósítószer-mentes sonka termék kifejlesztése, előállítása semmivel sem bonyolultabb feladat, mint a Pick szalámi kiváló minőségben való gyártása, amit immár csaknem másfélszáz éve sikerrel gyakorolunk.

Új és egyre bővülő piacot jelent a bio-állatitermékek előállítása és értékesítése is. De ezekre a termékekre minden másnál jellemzőbb, hogy csak csúcsminőségűek, állandóan azonos beltartlamúak és mesterséges adalékoktól mentesek lehetnek.

Mivel egyetlen ország sem érheti el gazdagsága lehetséges szintjét addig, amíg fenntartható módon ki nem aknázza természeti és társadalmi erőforrásait, ezért hazánk sem gazdagodhat meg, csak ha a mainak legalább kétszeresére növeli az évente előállított minőségi állattenyésztési eredetű termékeinek értékét.

Az újraiparosítás, a kertészeti termelés megduplázása és a megújuló energiaforrások kiaknázása mellett az állattenyésztési termékkibocsátás megkétszerezése a magyar felemelkedés és a vidéki jólét hosszú távú garanciája, amiért tenni nemcsak érdemes, de felemelő kötelesség is.

Ajánlott kiadványokDr. Juhász Csaba - Dr. Zsembeli József:
Az Európai Unió mezőgazdasága - Hasznos információk fiataloknakHusti István:
Műszaki és beruházási ismeretekSzékelyhidi Tamás:
Alternatív vidéki vállalkozások szervezésePfan Ernő - Széles Gyula (szerk.):
Mezőgazdasági üzemtan II.

Ez is érdekelhetiMalacok betegségei - Az újszülött malacok coli-hasmenéseA szarvasmarha hústermelő képességének értékelése ultrahangos képalkotó eljárássalÚj kártalanítási rendszer lép életbe