Növényt vagy állatot? – Avagy miért termesztenek inkább növényt, mint tartanak állatot a gazdák?

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: Kapronczai IstvánForrás: Agrárium, 2020/10/26
Címkék: Vitassuk meg!

A növénytermesztés teljesített jobban

A rendszerváltás előtt a keleti blokk országai közül a mezőgazdaság fejlesztésében, az eredmények európai szinttel való megmérettetésében Magyarország jutott legmesszebbre. Meg kell azonban jegyezni, hogy a magyar mezőgazdaság belső problémái már az 1980-as évek elején-közepén megjelentek. Az ágazat drasztikus erodálódása viszont csak a rendszerváltás után kezdődött. Míg a világ mezőgazdasági termelésének bővülése 1990 és 2018 között meghaladta a 80 százalékot, a magyarországi visszaesett. Ha a rendszerváltás óta eltelt három évtized biológiai technikai változásait, fejlődését is mérlegeljük, bátran állítható, hogy hazánk jelenleg messze nem használja ki az agrárgazdaságában rejlő adottságait.

1. ábra. Mezőgazdasági termékek bruttó termelésének alakulása (1990 = 100 %). Forrás: KSH, AKI

Az első ábráról leolvasható, hogy a hazai mezőgazdaság 1993 és 2012 között, tehát húsz éven keresztül 3-4 évente rendre visszaesett az 1990 év előtti időszak teljesítményének 70 százalékos szintjére és csak az elmúlt nyolc évben figyelhető meg a termelés növekedése. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy pozitív folyamat elsősorban a növénytermesztést jellemezte, amely ma már meghaladja a harminc évvel ezelőtti színvonalat. Az állattenyésztés még mindig a bázisév 60 százaléka körül alakul.

Mindez nem jelenti azt, hogy a hazai növénytermesztés színvonalával elégedettek lehetnénk. A szántóföldi növénytermesztés hozamaira hazánkban jellemző az indokoltnál nagyobb ingadozás, aminek következménye a jövedelem-instabilitás. A főbb növények hozamai általában alacsonyabbak a fejlett mezőgazdaságú európai országokénál. A hazai ökológiai és talajadottságok a jelenleginél sokkal fejlettebb és strukturáltabb növénytermesztést is lehetővé tennének. Tudomásul kell azonban venni, hogy ez a folyamat csak lépésről-lépésre, több tényező egymásra hatása mellett történhet meg. A növénytermesztés – beleértve a kertészetet –  szerkezete és fejlettsége összefügg a birtokmérettel, az öntözési lehetőségekkel, a gazdaságok pénzügyi kondícióival, a piaci igényekkel és a gazdálkodók szaktudásával is. A hazai növénytermesztésben a gabona ágazat a meghatározó és vélhetően hosszabb távon is az marad. Nem valószínűsíthető ugyanis, hogy a szántóterületért versenyző más ágazatok helyzete jelentősen erősödne az elkövetkező években. A kiépült eszközpark, valamint a meglévő szaktudás is a gabona ágazat stabilitását vetíti előre.

2. ábra. A mezőgazdasági termékek kibocsátásának aránya. Forrás: KSH, AKI

Magyarország állattenyésztése a rendszerváltástól kezdődően fokozatosan válságba került. A kedvezőtlen folyamatok az uniós csatlakozás után megerősödtek, és csak az elmúlt 6-8 évben volt tapasztalható nagyon enyhe fordulat. A mindenkori kormányok gyakran fogalmaztak meg az állattenyésztéssel kapcsolatban irreális célkitűzéseket – „fordítsuk meg a növénytermesztés-állattenyésztés arányát”, „középtávon duplázzuk meg a sertésállományt”, stb.. Ezek a hangzatos, de az okokkal reálisan nem kalkuláló célok természetesen nem teljesülhettek (teljesülhetnek), ráadásul félrevezető üzeneteket közvetítenek a gazdálkodók felé.

Mindezen folyamatok együttes hatásaként a növénytermesztés és az állattenyésztés aránya megbillent és a korábban jellemző mintegy 50-50 százalékos aránnyal szemben az elmúlt 15 évben az állattenyésztés részesedése a kibocsátásból egyetlen évben sem haladta meg a 40 százalékot. (2. ábra) Kétségtelen tény, hogy ha Európa országait vizsgáljuk, általános tendenciaként megállapíthatjuk, minél délebbre megyünk az állattenyésztés arány annál alacsonyabb, egyes országokban még a magyarországi szintet sem éri el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megelégedhetnénk a hazai állattenyésztés színvonalával, többet kell tenni a kibocsátás növelése érdekében.

Jövedelmezőségi gondok jellemzik az állattenyésztést

Ha az állattartási kedv csökkenésének okait vizsgáljuk, akkor elsősorban a szakmai felkészültség és a tőkeellátottság hiányát, a nagy és folyamatos élőmunka lekötést és az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának elsősorban a növénytermesztést preferáló szabályait kell megemlíteni. Mindezek következménye a hazai állattenyésztés jövedelemtermelésének alacsony színvonala.

3. ábra. A termelésiérték-arányos jövedelmezőség változása néhány kiemelt növénytermesztési üzemtípusnál. Forrás: AKI

A 3. és 4. ábrán az Agrárgazdasági Kutató Intézet tesztüzemi adatai alapján összehasonlíthatjuk néhány kiemelt növénytermesztési és állattenyésztési üzemtípus termelésiérték-arányos jövedelmezőségét. Fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy üzemtípusok és nem ágazatok indikátoráról van szó. Esetünkben az üzemtípust úgy definiálhatjuk, hogy az adott üzemben a jellemző ágazat standard termelési értéke (STÉ) eléri vagy meghaladja az üzem összes STÉ-jének kétharmadát.

A főbb növénytermesztési üzemtípusok esetében a termelésiérték-arányos jövedelmezőség a vizsgált időszak utolsó évében – a szőlőtermesztők kivételével – megközelíti vagy meghaladja a 30 százalékot (szántóföldi növénytermesztők 26, szabadföldi zöldségtermesztők 31, zöldséghajtatók 35, gyümölcstermesztők 26, szőlőtermesztők 17 százalék).

4. ábra. A termelésiérték-arányos jövedelmezőség változása néhány kiemelt állattenyésztési üzemtípusnál. Forrás: AKI

A növénytermesztést és a kertészetet jellemző pozitívumok mellet azonban kedvezőtlenebbül értékelhető az állattenyésztő gazdaságok helyzete, amit az üzemtípusonkénti jövedelemvizsgálat is alátámaszt. A legmagasabb a jövedelmezőség a húsmarhatartók és a juhtatók esetében, ahol 34 százalék a mutató értéke. Ennél azonban jóval kedvezőtlenebb a tejelő tehéntartóké (13 százalék), a baromfitartóké  és a sertéstartóké (9-9 százalék).

A fenti képet rontja, hogy ha azt is figyelembe vesszük, hogy az EU csatlakozás óta mintegy 4-5 ezer árutermelő állattenyésztő gazdaság megszűnt. A legnagyobb mértékben a sertéstartó üzemeket számolták fel, számuk harmadára csökkent. A tejtermelők száma is számottevően mérséklődött, a juh-, kecske- és baromfitartó gazdaságok száma ugyanakkor kevésbé változott. Ennek alapján megállapítható, hogy Magyarországon az állattenyésztésben a jövedelemnövekedés egyik fontos eleme, hogy a legrosszabb jövedelmezőséggel rendelkező állattartók évről évre a statisztikákból kihullanak.

Mi alapján döntenek a gazdálkodók?

Az a gazdálkodó, aki ma mezőgazdálkodásból akarja eltartani a családját – tehát nem csak kiegészítő jövedelem megszerzése érdekében folytat mezőgazdasági tevékenységet – gazdasága életképességére kell törekedjen. Az életképesség azt jelenti, hogy a gazdaságban termelt jövedelem hosszú távon is biztosítja a család (vagy a gazdaságban dolgozók) megélhetését, emellett lehetővé teszi az eszközök cseréjét, korszerűsítését. Az életképes gazdaság is innovatív, de nem feltétlen tud növekedni, bővíteni állatállományát, vagy újabb területeket vásárolni és azt megművelni (ez utóbbiakat hívjuk versenyképesnek).

Az életképesség számszaki meghatározása többféleképpen történhet. Jelen elemzésben azokat a gazdaságokat tekintettem életképesnek, amelyek egy négytagú család számára az átlagos hazai életszínvonalhoz szükséges jövedelmet biztosítani tudják. Ez megítélésem szerint családtagonként havi 200 ezer forint jövedelemigényt feltételez, ami 4 fő esetén 9 600 ezer forintot jelent egy évben. A kalkulációt az amortizáció figyelembe vételével és a nélkül is elvégeztem. Végeredményben tehát ezzel a módszerrel az elérendő jövedelemhez szükséges ágazati méret került meghatározásra a legfontosabb mezőgazdasági termékekre. Az évek közötti jövedelem hullámzásának mérséklésére három év (2016-2018) átlagos adatait vettem figyelembe. Értelemszerűen az életképes üzemméret ezen ágazatok kombinációjából állítható össze, ami a vetésváltás miatt nem is kerülhető meg.

1. táblázat. Az átlagos családi jövedelmet biztosító ágazati méret szántóföldi növényeknél (2016-2018 évek átlagadatai)

A számítások eredményeiből megállapítható, hogy a gabonafélék közül 58 hektár kukorica és 104 hektár búza tekinthető életképesnek. Az olajos-növényeknél a méretküszöb 64 és 75 hektár között található (1. táblázat). A takarmányt vásárló állattartó ágazatok közül átlagosan 41 tejelő tehén képes biztosítani egy négytagú család éves megélhetéséhez szükséges jövedelmet (2. táblázat). Étkezési tojástermelésnél ez a jövedelemszint 4 891 tojótyúk tartásával érhető el. A két meghatározó hústermelő ágazat közül a hízósertésből közel 5 ezer darab kibocsátása szükséges évente, míg vágócsirkéből valamivel több, mintegy 196 ezer darabot kell előállítani az indokolt 9 600 ezer forintos jövedelem eléréséhez.

2. táblázat. Az átlagos családi jövedelmet biztosító ágazati méret állati termékek esetén, ha vásárolja a takarmányt (2016-2018 évek átlagadatai)

Amennyiben a gazdaság saját maga termeli meg a takarmányt, az életképességet biztosító állatállomány takarmányozásához szükséges termőterület nagysága 17 és 59 hektár között mozog. Így az árunövénytermesztés adataival összevetve a gazdálkodók arra a megállapításra juthatnak, hogy a sertéshízlalás esetében, ha a rendelkezésükre álló szántóterületen árukukoricát termelnek, nagyobb jövedelemre tesznek szert, mintha takarmányt termesztenének állataiknak. Ráadásul a munkájuk is jóval kevesebb, mert nem kell az állatokkal vesződni. (A vizsgált évek némelyikében az olajos növényekre is igaz volt ez a megállapítás.)

3. táblázat. Az átlagos családi jövedelmet biztosító ágazati méret állati termékek esetén, amennyiben a takarmányt a gazdaság állítja elő (2016-2018 évek átlagadatai)

Mit tehetünk az állattenyésztés fejlesztése érdekében?

Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyították, hogy az állam eszközei önmagukban nem elegendőek az állattenyésztés problémáinak megoldásához, hiszen például közvetlen kormányzati eszköz nincs a piacgazdaságban a takarmányárak vagy a felvásárlási árak befolyásolására és a technikai és technológiai fejlesztések is csak közvetetten támogathatók. Ráadásul napjaink, de az elkövetkező évek fejlesztéstámogatási lehetőségei is messze elmaradnak a korábbi uniós költségvetési ciklusok lehetőségeitől. Noha nem lehetünk túlzottan optimisták az állattartás jövőbeli markáns fejlődését illetően, mind a gazdaságpolitikának, mind pedig a gazdáknak vannak lehetőségeik.

Az állattenyésztés egészét illetően várható és kívánatos, hogy növekedjen a koncentráció. A nemzetközi versenyben nagyobb az esélyünk a helytállásra, ha kihasználjuk a mérethatékonyságban levő előnyöket. A nagyobb termelők képesek megfelelő volumenű, homogén alapanyaggal ellátni a feldolgozóipari nagyvállalatokat.

Az állattenyésztő telepek nagy része felújításra szorul. Az elmaradott technológiát konzerválta, hogy beruházási támogatások nem a régi épületek felszámolását, hanem azok felújítását célozták. A csupán egyes technológiai elemeket tekintve felújított épületek nem felelnek meg napjaink követelményeinek, ezekben fokozott kihívást jelent az állategészségügyi státusz fenntartása.

Az ágazat talpra állítása jelentős támogatást igényel. Ahhoz azonban, hogy ez a pénz valóban hasznosuljon, változnia kellene a termelői gondolkodásmódnak is, és szaktudásban is vissza kellene zárkózni az európai élvonalhoz. A legfejlettebb állattenyésztéssel rendelkező országok praktikus tudását be kell kapcsolni a hazai szaktanácsadási gyakorlatba, amit csak állami segítséggel lehet megtenni.

Fontos, hogy a jövőben a beruházásoknál, illetve a beruházási támogatási jogcímek kialakításánál e célok megvalósulása ne egymástól függetlenül, hanem együttesen, rendszerszerű összefüggésükben legyen figyelembe véve, összekapcsolva a klímaváltozáshoz történő adaptáció, a digitális transzformáció és végső soron a genetikai potenciál kihasználásának előmozdításával. Mivel Magyarország a takarmányköltségek tekintetében a versenytársakhoz képest hátrányban van, a takarmány-termelés minőségi színvonalának emelése szintén stratégiai cél kell legyen.

Elengedhetetlen olyan integrált termelési rendszerek felépítése, amelyek a tenyésztéstől az értékesítésig átfogóan szervezik a termékpályát.

A tejtermelésben Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára a gazdaságok többségében elmarad a tej ágazati és főágazati általános költséggel növelt önköltségétől, az ágazat – támogatás nélkül – veszteséget termelne. Ezt ellensúlyozza az európai viszonylatban is kiemelkedő tejágazati támogatás. Közép és hosszú távon azonban ennek a magas támogatási szintnek a fenntartása bizonytalan. Az tejágazatnak az elkövetkező években kellene azokat a technikai, technológiai fejlesztéseket végrehajtani, ami a versenyképességet javítja. Ugyanakkor ennek a forrását még a magas támogatás mellett sem termeli meg az ágazat.

A tejágazat fejlődése és fejlesztése oda kell vezessen, hogy továbbra is extra minőségű tejet, egészséges tejtermékeket állítsunk elő, de kevesebb energiával, vízzel és takarmánnyal. A tejágazatban olyan újszerű termelési eljárások kifejlesztésére van szükség, amelyekkel a fajlagos jövedelemtartalom – és nem az egyoldalú fajlagos hozam –, számottevően növelhető a környezet károsodása nélkül. A hazai tejágazat versenyképessége szempontjából kulcskérdés a tejfeldolgozó szakágazat fejlesztése.

A sertés- és a baromfitenyésztés versenyképességének egyik legnagyobb akadálya, hogy a súlygyarapodási és takarmányhasznosulási mutatók elmaradnak a versenytársakétól és az elhullások aránya is magas. Alapvető technológiai fejlesztésekre van szükség. Az ágazatok működésére pozitívan hathat a piac tisztulása, a legális szereplők pozícióinak erősítése. Ez lökést adhat a fejlesztéseknek is. Ezekhez a folyamatokhoz kapcsolódva erősíteni és javítani kell a termékeink nemzetközi piaci megjelenését a közösségi marketing eszközeivel.

Mind a sertés, mind a baromfi ágazatban gond, hogy a gazdák zöme nem rendelkezik elegendő földterülettel, így a piacról szerzik be a szükséges takarmányok döntő hányadát. Ennek nehezen kigazdálkodható költségvonzata van, ráadásul kiszolgáltatottá teszi a termelőket a terménypiaci árak gyakori váratlan, szélsőséges emelkedéseinek, amelyeket a felvásárlási árakban nem, vagy csak alig tudnak érvényesíteni. A két ágazat hazai és nemzetközi versenyképessége hosszú távon csak akkor javítható, ha a gazdaságok maguk termelik meg a takarmány alapanyagokat, és megtakarítják azok piaci ára és önköltsége közti különbözetet, vagyis a növénytermesztéssel realizálható jövedelmet a gazdaságon belül ”megosztják” a baromfi- illetve a sertéságazattal.

A magyar sertéságazatban a fajta és a technológia kardinális kérdés, ezért ösztönözni kell a fajtaváltás és a világfajták termelésbe vonását. A korszerű tartási, és takarmányozási módok jelentősen csökkentik a fajlagos takarmány-felhasználást, és az elhullási veszteséget, növelik viszont a súlygyarapodást, javítják a takarmányértékesítést, összességében a jövedelmezőséget. A valódi változásokhoz a zöldmezős beruházásokat kell előtérbe helyezni. Egy sikeres sertéságazati stratégia alapja az európai gyakorlatnak megfelelően a tenyésztést, a szaporítást és a hízlalást elválasztó szakosodás, az együttműködéseken alapuló termelés lehet.

Hosszabb távon a baromfi-termékpályák kilátásai tűnnek a leginkább ígéretesnek, a hazai baromfiágazat fajtakínálata diverzifikált, a biológiai alapok jók. A termelő épületek és az alkalmazott technológiák egy részének műszaki színvonala azonban itt is alacsony.

 Kapronczai István

Ez is érdekelhetiA zöldség-gyümölcs ágazat helyzete, versenyképessége és szükséges fejlesztési irányaiLehetőségek a kertészeti ágazatok fejlesztésébenAz állattenyésztés gondjai és fejlesztésének lehetőségei, eszközei - Hozzászólás a "Növényt vagy állatot?" vitasorozathoz