A kiváló adottságainkat nem szabad elherdálni!

Kategória: Agrártámogatások | Szerző: Bőle István, 2020/12/02

Treskó István,
K&H mezőgazdasági
portfóliójának igazgatója

– A bankok információi, összegyűjtött adatai, helyzetelemzése szerint, most milyen helyzetben van a magyar élelmiszergazdaság?

– Nincs igazán jó állapotban. Eltelt egy uniós költségvetési ciklus és az agráriumban a statisztikai kimutatások szerint a jövedelem 51 százalékát továbbra is a közvetlen támogatások adják. Ez egy nagyon durva és erős mutató. Durva megközelítéssel azt kell, hogy mondjam, hogy a támogatások visszafogása után az itteni vállalkozások 51 százaléka hasra esik. Ez egy kicsit talán erős ez a kifejezés, de valóság alapú. Ébredjünk már fel emberek! Ez most azért nagyon veszélyes, mert éppen a költségvetési ciklus váltásánál vagyunk. Biztosak lehetünk abban, hogy jelentős változások előtt állunk.

– Könnyű arra következtetni, hogy megnyirbálják majd Brüsszelben a normatív támogatások összegét.

– Várhatóan kevesebb pénz fog majd jutni az agráriumra, 40 százalék helyett 30 százalék. Ráadásul ennek a 30 százaléknak is a 40 százalékát környezeti fenntarthatósági célokra lehet csak  elkölteni. A magyar agrárium abban az állapotban van, amikor mennyiségi és minőségi növekedést kellene produkálni. Ezzel szemben a következő 7 évre rendelkezésre álló források már nem ezt támogatják. Mondhatjuk azt, hogy nincs nagy baj emberek, mert például a földalapú támogatásokhoz összegszerűen nem akarunk hozzányúlni, Csakhogy ezek a pénzek nem oda jutnak el, ahol a leghatékonyabban hasznosulnának. Igaz, hogy papíron ez a föld használójának jár, de a bankon keresztül azt látom, hogy a nagy része a mezőgazdaság számára kárba vész. Ugyanis bérleti díj formájában más szektorba vándorol el. Nagyon kevés az olyan kis szereplő, akinek nagyon sokat jelent, nagyon sokat számít, ezek a legkisebbek, akik a saját tulajdonban lévő földjüket, saját maguk művelik.

Alapvető probléma az is, hogy jellemzően az alapanyag termelést támogatjuk, és nem az élelmiszeriparral foglalkozunk. Az elmúlt ciklusban az 1500-1600 milliárd forintból közelítően 300 milliárd jutott a feldolgozásra. Közben a banki agyam szerint a piacból kell kiindulni. Alapkérdés: van-e kereslet arra, amit előállítok, el tudom-e adni? Ha ez nincs meg, hiába termelek akármit. Ha nem a feldolgozóipar képes magával húzni az alapanyag termelést, akkor valahol a minőség és a mennyiség halálát idézzük elő. A mostani képlet: termelek valamit, a támogatásból jól megélek, a végtermékkel pedig lesz, ami lesz. 

– A támogatási arányok eldöntése az unión belül nemzeti hatáskörben van.

– Igen. Azt le kell adni a költségvetés elfogadása előtt. Éppen most vagyunk ebben a periódusban, amikor az EU rábólint a közös agrárpolitikára, utána a tagállamok előterjesztik a saját elképzeléseiket, ha a terveiket jóváhagyták Brüsszelben, akkor már a módosításra nem nagyon van lehetőség. Ebbe a csapdába estünk bele a most befejeződő ciklusban. Olyan elveket hagyattunk jóvá, amiket az idő nem biztos, hogy igazolt. 

– Tehát Ön elégedetlen a hazai élelmiszeripar modernizálásának ütemével.

– Igen. Elégedetlen vagyok. Sokkal nagyobb lehetőségek vannak ebben az ágazatban, mint amit kihasználunk jelenleg. Mindig arról beszélünk, hogy Magyarország adottságai nagyon jók. Ez tényszerűen így is van. Viszont ha azt nézzük, hogy hazánk, akár területarányosan, mekkora részt hasít ki az élelmiszergazdaságban az európai össztermelésből. akkor sajnos csak kerekítési hibahatáron belül létezünk. 

Ha a diagnózis nem jó, nem lehet sikeres a terápia sem. A helyzetértékelésnél nagyon-nagyon alapoznunk kellene a tényszámokra. Ha a számokra nem figyelve, elvekről, elméletekről beszélünk, nem jutunk előbbre. 

Az élelmiszeripart is csak nagyban lehet világszinten versenyképesen csinálni. Ezzel nem azt állítom, hogy nincs létjogosultsága a kistermelőknek, a helyi piacoknak. Csak ez a szektor a nemzeti jövedelem megtermelésében gyakorlatilag nem vesz részt. Ha mi az ország adottságait tényleg ki akarnánk használni, akkor nagyon erőteljesen kellene koncentrálni az élelmiszeripar fejlesztésére. Nekünk a globális piaccal kell versenyeznünk. Amikor a boltba megy valaki, akkor mindig azt nézi, hogy mit tud megvenni olcsóbban, elfogadható minőségben.

Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy érzelmi alapon adhassunk ki pénzeket. A tömegtermelés adja a nemzeti jövedelem gerincét, Sajnos, a fejlődésnek mi még mindig a szerzés időszakában vagyunk, nem a megőrzés korában. Azt látjuk: a másik rovására tudunk fejlődni, nem pedig arra törekszünk, hogy, amit eddig elértünk, azt próbáljuk meg összetartással megóvni. Az előrelépéshez, úgy tűnik, generációváltásra lesz szükség.

– A generációváltás elegendő lesz?

– Hadd reménykedjek! Egyébként –úgy gondolom- az agráriumban a generációváltás jelentős része már lefutott. Ahol volt rá igény, a fiatalok már beültek a cégvezetésbe. Ahol pedig ez nem történt meg, belátható időn belül értékesíteni fogják ezeket a cégeket, be fog indulni a tőkekoncentráció. Nekünk bankként a következő időszak nagy lehetősége lesz ezeknek a felvásárlásoknak a pénzügyi bonyolítása. 

– A koncentráció egy másik, az agrárpolitika által remélt fajtája az integráció elterjedése, az önkéntes szövetkezések sokasodása nem jött össze az elmúlt időszakban.

– Sajnos, akár hogy erőltetik technikailag, jogszabályilag, nem működik. Az élet kikényszeríti hamarosan. Az a tulajdonosi kör, amely jókor volt, jó helyen, és komoly vagyonelemekre tudott szert tenni, és képes volt az elmúlt 10-20-30 évben eredményesen üzemeltetni, ők ma már 70-75 évesek. Azt szoktam nekik tanácsolni, hogy vagy alkalmazott menedzsmenttel dolgozzanak tovább, váljanak „csak” tulajdonossá, vagy értékesítsék addig a vállalkozásukat, amíg az el nem amortizálódik. Ha valaki a tulajdonosi pozíciót választja, akkor a cégének transzparens módon kell működnie, mert csakis így tudja ellenőrizni a menedzsment tevékenységét. 

– A pályázati pénzeknek az elmúlt másfél évtizedben kulcsszerepe lett az élelmiszer gazdaságunk modernizálásában. Tapasztalatai szerint ezeknek az összegeknek milyen hányada landolt nem versenyképes területeken?

– Előfordultak ilyen esetek. A Bankszövetség Mezőgazdasági Bizottságában több alkalommal hangsúlyoztuk, hogy a pályázati rendszerbe minimális pénzügyi mutatókat be kellene tenni. Azért, hogy olyanok jussanak hozzá ezekhez a támogatásokhoz, akik azt fel is tudják használni. Ezért ragadtak bent nagy-nagy összegek most is. Itt vagyunk a ciklus végén, és nem volna szabad elveszíteni ezeket az eu-s forrásokat. Egy durva példa: 100 milliós éves árbevételű cég, 500 milliós támogatást nyer beruházásra. Ez  50 százalékos intenzitásnál 1 milliárdos végösszeget jelent a fejlesztésnél. Bocsánat! De a közjegyzői okiratra nincs pénze neki! Nem, hogy a beruházás végrehajtására. Ez a félmilliárd a magyar gazdaság számára elveszhet, ha csak a lejárat végén derül ki, hogy a pályázat nyertese nem használta fel. Az ilyen eset nem egyedi, de szerencsére nem is tömeges.

– Az állattenyésztés neuralgikus területe a magyar mezőgazdaságnak. A létszám növelésére szervezett akciók nem hozták a remélt eredményt.

– Az állatlétszám visszahat a növénytermesztésre is. De azért akadnak jó példák is, olyanok, mint a baromfi ágazat. Szinte támogatás nélkül elérte, hogy felkerült az európai térképre. Nagyon-nagyon megfontolta, hogy mikor, mit csinál és milyen mértékben. Közben a legjobban integrált ágazatává vált az állattenyésztésünknek. Azért, mert a feldolgozók körül integrálódtak a tenyésztő telepek. 
Ha megnézzük például a sertéságazatot, itt hiányzik a hatékonyan dolgozó feldolgozóipar. Európában a legkisebb vágóhidak, amik még képesek rentábilisan működni, évente 4 millió sertést vágnak. Számításaink szerint idehaza 1 millió egyednél van a fedezeti pont. Ezen alul mindenegyes levágott sertés veszteséget okoz.

– Ilyen kettő van most az országban és az egyik mögött nincs feldolgozóipar…

– A szakosodásra igen nagy szükség volna. Mert, aki levág egymillió egyedet, nem fogja az egészet kolbásszá alakítani. Most, azt látjuk, hogy azok a vállalkozások, amelyek évente 10-20-60 ezer sertést vágnak és egyszersmind feldolgozzák azokat, a 20 termékük közül mindössze 3 nyereséges. Kellene csak vágó és csak feldolgozó vállalkozás. A feldolgozó csak azt az alkatrészét vegye meg az állatnak, amelyre az ő termékéhez szüksége van. 

– Két és fél évtized alatt sok-sok pénz és energia érkezett a sertés termékpályára és közben csökkent az állatlétszám.
– Itt is vannak minimális üzemméretek. 50 ezer darab hízósertést évente egy telepnek tudni kellene kibocsátani számításaink szerint. Ez pedig nem háztáji méret. 

– A tejágazatban minden rendben van?

– Menjünk be a boltba és nézzük meg a kínálatot! A folyó tej csaknem biztosan magyar. (Bár nincsen olyan rég, hogy főként a tartós tejekkel import probléma volt.) A magasabban feldolgozott termékek –az ízesített és a savanyított termékek, a sajtok- igen jelentős része sajnos nem hazai eredetű. Ráadásul ezek a magas hozzáadott értékű árucikkek. Továbbra is alapanyag termelő ország vagyunk. Megtermeljük, kivisszük, aztán magasan feldolgozva, másnál otthagyva a jövedelmet, visszahozzuk. Biztos, hogy nem megy egyszerre az átállítás, de gazdaságpolitikai célnak kellene lenni, hogy kijelöljük azt a 2-3 vonalat, amiben igenis jók akarunk lenni. 

– Időről időre felröppennek olyan információk, hogy túl magas az élelmiszergazdaságban tevékenykedő vállalkozások betétállománya. Pénzben tartják a megtakarításaikat, ahelyett, hogy működő tőkébe fektetnének.

– A betétállomány azonos, vagy nagyobb mértékű, mint a hitelállomány. Ez nem egészséges. A kérdés, hogy milyen motivációs vagy bizalmi kérdések vannak emögött. Az látszik, hogy az alapanyag termelők viszonylag kényelmesen élnek. 

– Melyek azok az ágazatok, amelyekben ebben az időszakban nagyobb a banki bizalom, vagy ha úgy tetszik, amelyek könnyebben hitelezhetőek?

– Igazából nem ágazatot vizsgálunk, hanem céget. Alapvetően cash flow alapon hitelezünk. Ahol ez rendben van, oda nagyon szívesen adunk, hiszen mi is ebből élünk. Minden ágazatban vannak kiváló szereplők. Ha a naturális mutatókat nézzük, akkor a sertéstenyésztésben is vannak jól jövedelmezők, az európai átlagot messze meghaladó jövedelmezőségűek. Nagyon keserű tanulság volt a bankszektor számára a 2008-2009-es válság időszak. Hatalmasakat buktunk mindannyian, mert a fedezeteink gyakorlatilag teljesen elértéktelenedtek. Az lett a tanulság, hogy nem hitelezünk fedezet alapon, csak cash flow alapon. Aki ezt képes felmutatni, annak nagyon örülünk, mert akkor élünk mi is. Aki ilyet nem tud produkálni, annál jönnek a lakossági módszerek. Portfólió alapú, tömegszerű termelést kell mutatni, ahol az árazás lefedi az esetleges bukásból származó veszteséget. Persze, más és más az egyes bankok stratégiája. 

– Érez-e a hazai élelmiszergazdaság működésében, stabilitásában pandémiás hatást?

– Vitatkozom azokkal a véleményekkel, amelyek szerint már nem válságálló ez az ágazat. Szerintem, minden terület között a legjobban válságálló. Itt nem a pandémia okozta a tényleges problémát. Az időjárási gondok sokkal nagyobb hatással voltak a teljesítményre. Minden ágazatban volt pillanatnyi zakkanás, mert például a szállítások egy-két hétre megakadtak. A fogyasztás nem csökkent, legfeljebb nem a korábbi helyszínen költöttük el a reggelinket, az ebédünket vagy éppen a vacsoránkat. Az agráriumnak 3 év átlagában kell jónak lenni. Magyarországnak nagyon jók az alapjai, nem szabadna hagyni ezeket elsikkadni. Nagyon szurkolok az ágazati hatósági irányításnak, hogy találja meg azt az utat, ahol ezek az előnyök kihasználhatók. 

A lengyel példa

A lengyel mezőgazdaság struktúrája teljesen más, mint a magyaré. Mi a rendszerváltáskor a nagy tsz-üzemekből indultunk, náluk pedig mindig a kis, parasztgazdaságok voltak a jellemzőek. Velük szemben van egy gondolkodásbeli defektünk. Helyes abban gondolkodni, hogy legyen a termelőké a feldolgozó. De ez egyáltalán nem működik, ha a termelő azt hiszi, hogy a résztulajdonában lévő feldolgozónak, magas –esetleg piacidegen- áron kell átvenni a terményét. Ha így gondolkodik, tönkreteszi a saját cégét. Az lehet, hogy az alapanyag termelőnek piacot teremt az, ha tulajdonosa egy feldolgozó vállalkozásnak, viszont tulajdonosként osztalék ágon kell tulajdonosnak lenni. Az osztalék vonalán kell megkapnia a többletjövedelmet. Ezt a lengyelek kiválóan alkalmazzák, viszont nekünk ez nem nagyon megy ám.
Például pár év alatt rendbe tették a baromfiágazatukat. Képesek voltak elképesztő mértékben nőni. Nemcsak európai tényezők lettek, hanem annál magasabb szintre emelkedtek. Lassan globális tényezők lesznek, miközben pár évvel ezelőtt ezen a területen sehol sem voltak. Természetesen a feldolgozóiparral kezdték a növekedést, mert, ha nem teremtek piacot az alapanyag termelésnek, akkor az el fog csökevényesedni. 

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai