A miniszer is ember! Interjú Dr. Nagy István agrárminiszterrel

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Márkus Roland Forrás: piarista.hu, 2021/01/29

NAPI RUTIN, TANÚSÁGTÉTEL, KORMÁNYÜLÉS, HIVATÁS. INTERJÚ DR. NAGY ISTVÁN AGRÁRMINISZTERREL.

„Ha az ember tetteiről nem nyilvánul meg hite, akkor miért akar a hitéről beszélni?” Az országos ökumenikus imahét keretén belül Dr. Nagy István agrárminiszterrel beszélgetett Márkus Roland Mosonmagyaróváron. Megszólal a miniszter és az ember.

A piarista iskola falain belül beszélgetünk. Iskolásan kezdjük egy memóriajátékkal: 12 forint, 50 fillér.

Igen?

Tudja miről beszélek?

Megvan! A munkakönyvem első sorából van. Ez így szólt: fejőtehenész, órabér 12 forint 50 fillér.

Fejőtehenészből miniszter. Most hogy indul egy napja?

A napom mindig úgy kezdődik, hogy elolvasom a mindennapi Igét, imádkozom. Kérem a Jóistent, hogy legyen velem és tegyen alkalmas eszközzé, hogy jól tudjam elvégezni mindazt, amit aznap kell tennem.

Utána már ide is vezetett az útja.

Ott van még a reggeli rutin, kávé, előkészület a napra. Innen meg már megyek is a következő rendezvényre, Lipótra. De az élet ilyen. Sokféle és sokrétű kihívás ér. Gyakran félóránként, negyedóránként kell átkapcsolnom az agyam, és kell döntéseket hoznom: gyakorlatilag az ország mezőgazdaságát, agráriumát kell szerveznem és irányítanom, hogy a friss élelmiszer minden nap az asztalunkra kerülhessen. A legnemesebb feladatként élem meg.

Ma a magyar kultúra napja is van. Ön szerint miben áll a magyar kultúra?

Nagy áldás számunkra, hogy a Himnusz Isten nevével kezdődik: Isten áldd meg a magyart. Ennél szebbet nem is kívánhatnánk egymásnak! Ez egy olyan alap, amelyre bizton tudunk építeni bármikor, bármilyen körülmények között. Egyszer azt mondta nekem valaki – és nagyon igazat adok neki – hogy ha valaki anélkül nő fel, hogy nem ismeri a kereszténység történetét és a Bibliát, az nagyon szegény ember lesz. Mert sem a kultúránkat, sem a művészeti ágainkat, semmit nem fog érteni; nem tudja értelmezni egy festménynek, egy zenének, egy irodalmi műnek az értelmét, hiszen fogalma sem lesz, hogy az miről szól. Ez már önmagában is választ ad a kérdésére: micsoda alapjaink vannak, amelyre építeni lehet. Hiszen a kereszténység a mindennapi életünket – ha akarjuk, ha nem – a kultúrán keresztül is átjárja.

Agrárminiszter, országgyűlési képviselő, a helyi református egyházközség presbitere, méhész. Kihagytam valamit?

Egyszerűbb, ha azt mondja: Nagypista.

Nagypista?

Ez mind együtt az ember. Minden elmúlik, majd jön egy másik, harmadik, tizedik lehetőség. Akkor, amikor az emberek Nagypistáról beszélnek, vagy rá gondolnak, akkor szeretném, hogy az embert lássák benne a funkciói, a miniszteri vagy egyéb tisztségek nélkül. Hiszen ezek mind múlandó dolgok. Az ember ember kell maradjon, ez örök.

A munka mellett még ott a felesége és a gyerekei is.

Ez így van. Család vagyunk, és a családért az ember felelősséggel tartozik. Mostanra már kibővült a család, mert egy unokám is van. Ő a legkisebb Nagy a családban. Valami földöntúli boldogság mindaz, amit ő hozott magával. Számomra elhagyhatatlan az a gyermeki őszinte szeretet, amit nagyszülőként tapasztalok.

Úgy tűnik, jut ideje rájuk.

Sose annyi, mint amennyi kellene! Amikor jut, azt nagyon intenzíven megéljük mind. Hálás vagyok, amikor együtt lehetek velük.  Most érzékeli az ember azokat a pillanatokat, hogy milyen jó egy családi vacsora vagy ebéd. Már az maga ünnep, hogy hiánytalanul mind ott vagyunk az asztalnál.

Most a reggeli ökumenikus imán mondott tanúságtételét egy kérdéssel nyitotta: „Ha az ember tetteiről nem nyilvánul meg hite, akkor miért akar a hitéről beszélni?”. Mire gondolt?

Az elég disszonáns dolog lenne, ha az ember csak beszél, de a tetteiről nem derül ki, hogy hívő. Viszont ez csapdahelyzet is. Ha azt gondoljuk, hogy a hitünk magánügy, és nem közügy, az vezet ahhoz, hogy a mi hitünk az ciki, az nem trendi, az már nem érvényes, hanem csak egy maradi, múlandó dolog. Ez az, amit nem lehet hagyni. Ezért nem szabad csak a négyfal között élni és ezt a meggyőződésünket magunknak megtartani. És igen, miniszterként is ki kell állni, el kell tudnom mondani, hogy hiszek Istenben. Ha ezt nem tesszük, ha nem merjük elmondani vagy nem látszik a tetteinkről, akkor teret engedünk a hamisságnak és egy olyan világnak, amelyet magunk körül látunk: az emberek tehetetlenségükben valami mást keresnek, de más nincs. Ez oda vezet, hogy teljesen szétzüllő, önmagát kereső társadalmi rendszer fog minket körbevenni.

Megfogott a hangneme a diákok előtt tett tanúságtételének. Hitről és kereszténységről tudnak a kormányzati munkában is őszintén és kritikusan beszélni?

Gyakran kormányülésen is. Sőt, egészen komoly teológiai viták is zajlanak olykor. Hiszen a döntéseknél sokszor előkerülnek a mögöttes, elvi kérdések. Kifejezetten élveztem, amikor a kormányülésen társaim vitába szálltak egymással, jókat lehetett tanulni ezekből az eszmefuttatásokból.

Nem sok ez egy kormányülésre?

Azt kell mondjam, ott kell legyen az erről való beszéd a kormányban is. A szőlőtő és szőlővessző példája szerint: jó gyümölcsöt teremni, jó döntéseket hozni a szőlőtővel való kapcsolat nélkül nem lehet.

Úgy tűnik, hivatásának tartja az agráriumot.

Szoktam azon gondolkodni, hogy a gazdászi lét és a lelkészi, tanári lét mennyire azonos gyökerű: mindegyik magot vet. Az egyik a földbe, a másik a szívbe. Mindegyik azon van, hogy ezek a magok termőre forduljanak és termést hozzanak.

Olyan iskola falai között vagyunk, amely saját hivatásának tartja, hogy segítse a fiatalokat személyes hivatásuk felfedezésében, az elvetett mag megtalálásában. Nagypistaként hogyan segítené a fiatalok elköteleződését a hivatásuk vagy éppen az agrárium felé?

Azt gondolom, hogy az ősi szakmák, melyek a mindennapi életünket meghatározzák, az emberiséget végig kísérik. Most pont a járvány tanított meg minket arra, hogy az agrár- és élelmiszeripar mennyire stratégiai jelentőségű kérdés. Leállhat mindenféle szakma, home officeba vonulhat mindenki, kivéve a gazdák, az agrárium: amikor vetni kell, el kell vetni, hogy majd aratni lehessen. Nem lehet másra várni, ezt a feladatot nekünk el kell végezni. Ettől ez egy nagyon szép dolog. Lehet még motiváció a gazdai lét iránt, hogy míg ember van a Földön, addig enni és inni mindig kell.

Kevés olyan szakma van, mely úgy képes megtapasztalni a természet erejét, az Isten áldását a munkáján, mint a gazda. Hiszen kint a termőföldön dolgozva, erejét megfeszítve kell végezze mindennapi dolgait, küzdve a természet erőivel. Kevés ilyen íve, teljessége van egy-egy szakmának, ami szerintem a fiatalok számára is nagy vonzerő lehet.

Az ön miniszteri munkájában mi az aratás gyümölcse, és mi az, amivel meg kell küzdeni?

A rendszerváltás óta eltelt harminc év. Az akkor megindított folyamatok mostanra új dimenzióba kerültek. Generációváltás van az agráriumban, hiszen a rendszerváltáskor harmincas fiatalok most deresedő fejjel tekintenek jobbra-balra, hogy hol van a következő generáció, kinek adhatják át a gazdaságot. Számos olyan problémát sikerült megoldani, amely előre mutatva is óriási jelentőséggel bír. Ilyen az osztatlan közös tulajdon felszámolása, az öntözés széleskörűvé tétele a magyar gazdaságban és ilyen lett a legutóbb elfogadott adókörnyezet megteremtése a gazdák számára. Ez mind olyan fokú változást idéz elő az ő életkörülményeikben és a magyar gazdaságban, ami hosszú évtizedekre meg fogja határozni a magyar agráriumot.

A nehézségeket kihagyta.

Eleve úgy kezdtük a tavaszt, hogy 153 napig nem esett az eső. Amikor esett, akkor rendkívül intenzíven esett. Aztán jöttek a fagyok, amelyek megritkították a gyümölcsösöket, emiatt a gyümölcsárak aztán az égbe is szöktek. Ezek mind-mind nagyon nehéz kérdéskörök, azért is mert a természet erőivel küzdve érzi az ember, hogy mennyire porszem. Aztán még a tavasszal jött a koronavírus-járvány is, mely az egész munkánkat fenekestül felforgatta. Az egyik legnagyobb kihívás pedig – és ezért sokat dolgozom –, hogy úgy szabályozzunk kérdésköröket, hogy az minél több embernek jó legyen. Ez nem egyszerű feladat.

Mi jöhet majd a miniszterség után?

Az biztos, hogy a méhészet megmarad, azzal szeretnék foglalkozni. Ha valahol egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik. Az embernek azt kell elfogadni, hogy ahová és amilyen helyzetbe kerül, ott akarjon jót tenni, próbáljon mások szolgálatára lenni. Ezért is szoktam úgy befejezni a reggeli imádságot, hogy arra kérem a Jóistent, tegyen engem alkalmassá arra, hogy hasznos tudjak lenni abban a feladatban, ami rám bízatik, jó döntéseket tudjak hozni, jól tudjak cselekedni.

Márkus Roland (Piarista Rend Magyar Tartománya)
2021. január 26.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai