A fenntartható gazdálkodás - Ha nem vesszük figyelembe a méretgazdaságosság összefüggéseit?

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Dr. Takácsné Prof. Dr. György Katalin, 2021/03/01
Címkék: Vitassuk meg!, fenntartható gazdálkodás, méretgazdaságosság

Dr. Takácsné Prof.
Dr. György Katalin,
egyetemi tanár

A környezeti fenntarthatóság az átlagfogyasztó számára gyakran a vegyszermentesen előállított élelmiszert, a biodiverzitás kérdésének előtérbe kerülését, a természet rekreációs szerepének hangsúlyozását jelenti. A társadalmi fenntarthatóság magába foglalja az élelmezésbiztonság és a biztonságos élelmiszer előállítást, a természet, mint élettér és a gazdaság környezetének olyan állapotban történő használatát, amely a jövő generációi számára is élhető környezetet eredményez. A termőföld, a felszíni és a talajvíz (édesvíz) korlátozottságából adódik, hogy egyre nagyobb figyelmet kell a mezőgazdasági termelésben is szentelni azon technológiákra, amelyek az előbb említett erőforrások felélése helyett azok hatékonyabb felhasználását segítik elő, vagy innovatív megoldásokkal a helyettesítésük irányába mutatnak. Termelői szinten vizsgálva a gazdasági oldalt, alaptétel, hogy az üzemeknek egyedi szinten is biztosítaniuk kell legalább az egyszerű újratermeléshez szükséges jövedelmet. Nem túlzás azt állítani, hogy a közgazdaságtan üzleti ága a mezőgazdasági üzemtanból fejlődött ki, a feudális uradalmak gazdatisztjei, számtartói is már olyan terveket készítettek, nyilvántartásokat vezettek, amelyek megteremtették annak alapját, hogy az előállítani kívánt termékek vonatkozásában előzetes mennyiségeket (méreteket) kalkuláltak. 

Kényszer?

Napjainkban sok szó esik a versenyképességről, a termelési költségek alakulására ható tényezőkről, a piaci értékesítési lehetőségekről. Valójában ezek a kérdések is visszavezethetők az önköltséget befolyásoló kérdésekre – mit hogyan csinál a termelő és ez milyen pozícióba helyezi őt a hasonló terméket előállítók termelési költségeihez képest – és mindez hogyan viszonyul az értékesítési lehetőségekhez. A piac működése nagyon egyszerű, ugyanakkor a válasz arra a kérdésre, hogy akkor hogyan tovább? – nem könnyű. 

A termelés intenzitásának növekedése, a mezőgazdaság elmúlt évtizedekben bekövetkezett műszaki fejlődése, a ráfordítások hatékonyságnövekedése a termékpálya szereplői számára megválaszolandó kérdésként teszi fel, hogy adott körülmények között milyen „méretben”, milyen együttműködések mentén lehet versenyképes termelést folytatni minden szempontból fenntartható módon. A sokszereplős mezőgazdaságban minden termelő egy szereplő, egyedi helyzettel, egyedi gazdaságmérettel, erőforrás-struktúrával, piaci kapcsolatokkal stb. jellemezhető. Ebből a szempontból az egész gazdaság „mérete” adott, de az egyes tevékenységek, maga a termelési szerkezet, a verseny a vállalati korlátozott erőforrásokért döntéseket tesz szükségessé. 

Általánosságban ki lehet jelenteni, hogy a versenyképes árutermelés megteremtéséhez meg kell találni termelői szinten az adottságokkal leghatékonyabban folytatható termelést. Ami magában fogalja az innovatív technológiák mellett a termékpálya mentén a magasabb feldolgozottságot képviselő termékek előállítását (állattenyésztés vs. növénytermelés; ömlesztett áru helyett feldolgozott élelmiszeripari termékek; értékesítési láncokba történő bekapcsolódás). De ugyanígy jelentheti a rövid élelmiszerláncon belüli értékesítést is (már ha van rá fizetőképes kereslet) vagy a különböző termelői együttműködési formák segítségével történő előnyök realizálását a szinergia mentén.

A továbbiakban röviden tekintsük át az életképes méretre ható tényezőket, meghatározásának az elméleti folyamatát. Hangsúlyozni szükséges, hogy elméleti folyamatról van szó, hiszen a gyakorlatban mindig abból kell kiindulni, ami adottság. A kérdés vizsgálatakor további problémát jelent a gazdaság méretének mértékegysége, meghatározhatósága. A termelésre – és ezzel kapcsolatosan a méretre – számos tényező hat. Meghatározó a tulajdonviszonyoktól, szervezeti formától függetlenül mind a nagyüzemek, mind a kis-, és középüzemek termelési szerkezete, az alkalmazott technológia lehet. Ez utóbbi esetben fontos feltárni mindazokat a horizontális és vertikális kapcsolatokat, amelyekkel gazdaságszinten át lehet hidalni a fennálló méretgazdaságossági korlátokat. 

Az üzemtan fejlődése

A mezőgazdasági üzem fogalmának kialakulása, méret-meghatározásának nehézségei, az értelmezés változásának folyamata jól követhető az elmúlt néhány évszázad nemzetközi, és hazai szakirodalmában. Terjedelmi korlátok okán csak megemlítjük, hogy már a 19. század elején megfogalmazták a „racionális mezőgazdálkodás” elméletét (Thaer és tanítványa, Thünen, in Dusek, 2013), amelyben nem a termelés volumenének növelése volt a cél, hanem az eredmény elérése, azaz, hogy a gazdálkodók a költségek fedezése után minél nagyobb tiszta nyereségre tegyenek szert. Az életképesség, mint a gazdálkodás kibocsátásával, méretével kapcsolatos gondolat nem új. Az 1970-es években az agrárközgazdászok a fedezeti összefüggésekre helyezték a hangsúlyt. Az üzem méretére ható tényezők között hangsúlyos a termelési színvonal, a ráfordítás-hozam kapcsolatok, a ráfordítások helyettesíthetősége, kombinációja, a termelés szerkezete, összetétele, és ezzel összefüggésben hatásuk a jövedelemre. A termelés szerkezete mellett annak biztonsága, illetve kockázata is vizsgálandó szempont (Bishop és Toussaint, 1969). A mezőgazdasági termelés kockázatcsökkentésének lehetséges útja a biztosítás, az ágazattársítás, és a szerződéses termelés. A fölbérlettel kapcsolatos kérdések (bérleti díj és járadék összefüggések, a bérleti időszak hossza, annak kiszámíthatósága) is felvetnek ökonómiai kérdéseket. 

A méretgazdaságosság elméleti összefüggései

A méretgazdaságosság a termelés intenzitásának növekedésével, a mezőgazdaság elmúlt évszázadban bekövetkezett, és napjainkban is tartó műszaki fejlődése, a felhasznált ráfordítások hatékonyságnövekedése, a nemzetközi versenyképesség elérése okán felveti az alábbi kérdések megválaszolásának szükségességét:

• lehetséges-e a polarizált üzemekre vonatkoztatva jellemző méreteket, kategóriákat azonosítani, felvetve azt a kérdést is, hogy mi lehet a méret-meghatározás alapja, mértékegyesége: hektár, számosállat, élőmunka-felhasználás, tőkelekötés, értékesítés árbevétele, fedezeti hozzájárulás, termelési érték stb.;
• mennyire lehet figyelembe venni az eltérő környezeti adottságokat, (köz)gazdasági feltételeket;
• milyen tényezők hatnak az üzemi és az ágazati méretre;
• meg lehet-e határozni a kritikus és optimális méreteket, és ezáltal a kockázatviselő képességet;
• az egyedi gazdaságméret és a termékpálya szereplői a tranzakciós költségeket is figyelembe véve milyen termékpálya mentén működnek (vagy lenne célszerű működniük);
• milyen a sokszereplős ágazat/piac szereplői közötti együttműködési hajlandóság a méret-optimum nyújtotta előny realizálása érdekében a játékelméletek mentén vizsgálva stb. 

Részletesen a fentiek közül az életképes méretre ható tényezőket ismertetjük, amellyel célunk egy olyan szakmai beszélgetés indikálása, amely során termelői példákkal lehetséges a kérdésre, valós problémákra reflektálni.
Itt szükséges megjegyezni, hogy az üzemi méret mellett sokszor különös jelentőséggel bír az ágazati méret vizsgálata is, de előfordulhatnak olyan esetek, amikor az ágazati méretezés túlmutat egy-egy konkrét üzem határain, magával vonva a társulás, együttműködés kérdéseit is, mintegy megteremtve a virtuális (nagy) üzemet. (Takács, 2000; Takács – Baranyai, 2013).

Az üzemnagyság, a gazdálkodás lehetséges méretének meghatározásakor nem lehet a nagyság fogalmának egy általánosan használható tartalmat adni, mert nem lehet az összes üzemnagyságot jellemző, teljesítményt meghatározó termelési tényező összességét egységes, kvantitatív mérőszámmal jellemezni. Ebből következően a klasszikus közgazdasági alapelv, a fedezeti méret meghatározása, és a költségfüggvényen alapuló vizsgálatok eredményei csak holisztikus megközelítéssel, minél több peremfeltétel lefektetése mellett értelmezhetők (Busse von Colbe 1964; Steinhauseretal., 1984; Samuelson – Nordhaus, 1985; Takácsné; 1994a és 1994b). Az életképes méret a klasszikus költségfüggvény mentén határozható meg, fontos eleme az üzemi fajlagos állandó költségalakulás (termelési méret, színvonal, szerkezet, és a fent felsorolt tényezők együttesének, változásának függvényében). Mint ismert, minél nagyobb az üzem lekötött tőkéjének nagysága, annál nagyobb hányadot képvisel a fajlagos összköltségen belül az állandó költség, ami a nagyobb méretű gazdálkodás irányába hat.

A gazdálkodás méretére és a gazdaság méretére ható tényezők

Rendszerszemléletű megközelítésben az üzemi méretre ható tényezők vizsgálatakor feltételezzük, hogy a jövedelmező árutermelés a mezőgazdasági üzemektől, mint vállalkozásoktól meghatározott minimális üzemi méret elérését feltételezi (Székely, 1992; Szakál, 1993; Takácsné, 1994a és 1994b; Széles, 1995).

A gazdálkodás lehetséges méretének kialakulására ható főbb tényezőket a Szerző egy 2020-ban született összegző tanulmányában ismertette korábbi munkákra alapozva (Takácsné, 2020):

• agro-ökológiai, termőhelyi tényezők, amelyek behatárolják a folytatható tevékenységi köröket, bizonyos korlátok között megszabják a termelési színvonalat; a termőhelynek nem megfelelően megválasztott termelési szerkezet magas költséggel tartható fenn, ami a gazdasági rendszer jövedelmezőségét ronthatja, esetleg azt eredményezve, hogy adott feltételek mellett a gazdaság nem képes biztosítani sem a rövid, sem a hosszabb távú fennmaradását;
• társadalmi, gazdasági tényezők, amelyek közül az előbbi az 1990-es évek első felében lezajlott társadalmi változások következtében Magyarországon a kis méret irányába hatott (lásd megváltozott birtokstruktúra, mialatt Nyugat‑Európában, és az USA‑ban már ezzel ellentétes irányú tendencia volt tapasztalható), az eltelt 30 év alatt a „kis gazdaságok” száma jelentősen csökkent, (ismételten) megindult a birtokkoncentráció folyamata;
• a tudományos-technikai környezet, a mezőgazdaság műszaki fejlesztése folyamatos innovációt igényel a technológia minden elemének területén, amely egyrészt változtatási kényszert jelent, másrészt – hosszabb távon – alkalmazkodási kényszer is a termelők számára;
• a megművelhető földterület korlátozott nagysága, ami a kialakulatlan földvásárlási lehetőségek, valamint a földbérlet hiánya (termőföld immobilitása) miatt a gazdálkodási méretek rugalmassága ellen hat;
• piaci tényezők (a piacra jutási feltételek, a vevői igények közül a tömegtermékek piacán a megfelelő tételnagyság elérése stb.);
• a specializáció igénye (nagyobb tömegű, egyöntetű minőség), mint a méret korlátlan növelése ellen ható tényező;
• a termelés kockázatának csökkentése miatti többtermékes gazdálkodás igénye;
• a termelői szaktudás, az irányítás, a menedzsment színvonala egyre nagyobb jelentőséget kap a méretnövekedéssel, a fejlett termelési színvonallal rendelkező nyugat‑európai családi gazdaságokban a családtagok közül legalább egy fő közép‑ vagy felsőszintű mezőgazdasági végzettséggel rendelkezik, illetve kell rendelkeznie (a méretnövekedés egy határon túl annyi idegen élő munka alkalmazását követeli meg, ami megfelelő képzettségű, a vállalkozó személyétől elkülönülő szakmai irányítást igényel, ezzel megnövelve a gazdálkodás költségét [tranzakciós költség], ám ez a problémakör már nem a meghatározásunk szerinti családi gazdasághoz, hanem az ennél nagyobb mérethez kapcsolódik);
• a tulajdonviszonyok megváltozása, ami napjainkban a gazdálkodási méret csökkenésének irányába hat, ami igaz a volt nagyüzemek átlagos méretének csökkenésére is az átalakulások, kiválások következtében; megjegyezve azt, hogy a földtulajdon és a földhasználat jelentős mértékben eltér egymástól;
• a munkaerő-ellátottság, és a munkanélküliség, amely egyrészről az átlagos gazdálkodási méret csökkenése irányában hat; ha párosul hozzá földtulajdon, akkor a munkanélküli kényszervállalkozóvá válhat, annak ellenére, hogy nem rendelkezik sem a megfelelő szaktudással, szakismerettel, sem eszközökkel a gazdálkodói tevékenység folytatásához; de másik irány is létezik, miszerint az önfoglalkoztatás igénye teremtheti meg a vállalkozói méretű családi gazdasággá válást, egy idő után a család munkaerejét meghaladó méretnél bérmunkát alkalmazva vagy ritkán intenzív gépesítést kiváltva;
• rendelkezésre álló gépek, eszközök mennyisége, munkavégző képessége egyrészt megszabja a termelési szerkezetbe illeszthető tevékenységek egyedi és együttes méretét (az igény és a kapacitás együttes összhangjának megteremtésével); másrészt az eszközökben megtestesülő lekötött tőke megszabja a gazdaság azon legkisebb méretét (a gazdálkodás folyó költségei mellett), amelytől kezdve jövedelmet képes előállítani, és így megteremti a hosszabb távú fennmaradást, stabilitást;
• a termelési szerkezet, amely egyrészt kialakul a fenti tényezők hatására, megszabják a rendelkezésre álló erőforrások, a termőhely, a vetésváltási követelmények és a közgazdasági, piaci hatások; ez determinálja a rendszer által elérhető jövedelmet, ami a rendszer méretéből adódik, és egyben visszahat rá;
• az együttműködési, szerveződési formák elfogadottsága, a termelői hajlandóság; ennek hiányában a piacon való megjelenéshez nagyméretű vállalkozások keretében nyílik lehetőség vagy korlátozott keretek között új formákat kell találni (termelői piacok, közösségek) (Szabó G., 2013; Takács – Baranyi, 2013; Kiss, 2018; Kacz, 2019).

Életképesség gazdálkodás az, amikor egy gazdaság az érintettjei számára képes biztosítani a társadalmilag elfogadott életminőséget, átlagosnak tekinthető jövedelemszintet, valamint a befektetett tőke megtérülését is, biztosítva az élő és holt munka legalább egyszerű újratermelésének feltételeit. 
Fontos kérdésként jelenik meg a finanszírozás, és az életképesség közötti kapcsolat vizsgálata fentebb említett, mértet befolyásoló tényezők mellett. A fedezeti vizsgálatok során a tőkeköltséget is figyelembe vevő, hosszabb időtávú vizsgálatok segítségével meghatározható, hogy az üzem mekkora mérettől képes a felhasznált idegen forrás visszafizetésére, a tőketerhek kigazdálkodására. A tőketeher visszafizetésére a gazdálkodás éves adózott eredménye, és a képzett amortizáció együttes összege kell, hogy fedezetet nyújtson. A termőterület egységére vetített kötelezettséget és a kiegyenlítésére rendelkezésre álló cash flow-t vizsgálva meghatározható az a gazdálkodási mérettartomány, amely a fent említett követelményeket kielégíti (1. ábra). 

1. ábra.
A fejlesztések finanszírozása és a gazdaságméret összefüggése;
belépő éves tőketeher módosító hatása a gazdasági méretre 120 kW-os erőgép kategóriánál, magas termelési színvonalon
Forrás: Takácsné, 1994b, 58. o.

Az elméleti méretgazdaságosság – fenti tényezők mellett – valójában attól függ, hogy a vezetés mennyire képes jó döntéseket hozni, meg tudja-e ismeri az üzemi adottságokat és magát a környezetet, az input-output kapcsolatokat, a termékpálya összefüggéseit. 

A precíziós technológiára való áttérés sajátságos kérdései a méretgazdaság szempontjából

A jelen és a versenyképes jövő meghatározó technológiája a precíziós gazdálkodás, ami már bizonyítja a gyakorlatban létjogosultságát, mint meghatározott feltételek mellett a versenyképesség egyik technológiai megoldása. 

A „sitespecificcrop management” (termőhely-specifikus növénykezelési rendszer) olyan információ- és technológiai alapú mezőgazdasági termelési rendszer, amelynek célja meghatározni, analizálni és „kezelni” a mezőgazdasági táblán belül előforduló talaj-, tér-, és időbeli variabilitást az optimális jövedelmezőségért, a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságáért, valamint a környezet megóvásáért. Alkalmazása elkötelezettséget, szaktudást igényel a technológiához szükséges feltételek mellett. 

A környezeti adottságoknak megfeleltetett, optimalizált termelés magasabb átlaghozamot eredményez(het) a kockázat csökkenése mellett, de ez nem törvényszerűen jár együtt a termelői eredményesség növekedésével. A gazdálkodás folyamatát hosszabb időtáv átlagában szükséges értékelni. A méretgazdaságosság vizsgálatakor az elmúlt időszakban a magasabb, többletberuházás költségekre gyakorolt hatása (állandó költségnövelés és tőkemegtérülési követelmények) került a vizsgálatok fókuszába. Napjainkra – az ágazatban lezajlott műszaki fejlesztések okán a gépesítési oldalról sok esetben adott az alkalmazás lehetősége – így a tőkebefektetés méretgazdaságossági összefüggései kevésbé bírnak hatással a méretezésre.

A gazdaság mérete (a nagyobb méretű gazdaságok fajlagos jövedelemértékei általában kedvezőbbek) már eleve hatással bír az alkalmazás/áttérés tényére, és arra is, hogy mely elemek kerülnek bele a technológiába. Ezt még az is befolyásolja, hogy mennyire könnyen illeszthetők be és alkalmazhatók a gyakorlatban az elemek. Gyakorlati tapasztalat, hogy a precíziós technológia alkalmazásának mértéke (és az alkalmazott elemek száma) a gazdaságméret növekedésével együtt nő. Ez a növekedés a gazdaságok méretében, a technológia alkalmazásának gyakoriságában megköveteli a gazdaságok szorosabb együttműködését és integrációját, jobban, mint valaha. Mind az embereknek, mind a gépeknek képesnek kell lenniük a hatékony kommunikációra egymással, az információ – és a technológia egyes műveleteinek, a gépkapacitásoknak – lehető legszélesebb körben történő megosztásához. Ehhez partnerek a megfelelő kapacitással bíró, megbízható szolgáltatók, és kiemelt szerepe lehet a bizalomra épülő együttműködésnek is. 

Az Európai Bizottság támogatásával 2014 novemberében kialakított Precíziós gazdálkodás Európán belüli helyzetét elemző fókuszcsoport (EIP-AGRI Focus Group onPrecision Farming, PF) – a teljesség igénye nélkül – a következő összegző megállapításokat és feladatokat fogalmazta meg:

• Szükség van a precíziós gazdálkodás hozzáadott értékének, az értékláncban betöltött szerepének hangsúlyosabb közvetítésére mind a termelők, mind az ágazat szereplői felé.
• „Hogyan érjük el a gazdákat, és hogyan támogassuk a (szak)tanácsadókat?” – kérdés megválaszolása során négy kulcsterületet emeltek ki:
  – „gazdák úttörői”, akik a korai alkalmazók, látnokok csoportjába tartoznak, akik meggyőzőek a többiek számára;
  – tanácsadók, akik összegyűjtik és megválaszolják a gazdák kérdéseit, illetve összekötők és az információcsere biztosítói a gyártók, fejlesztők, szolgáltatók felé;
  – a termékek gyártói, a kutatók/fejlesztők és szolgáltatók, akik elkötelezettek, hogy a gazdák szükségleteinek megfelelő megoldásokat szolgáltassanak;
  – a gazdák – a „pragmatikus, korai alkalmazók többsége”, a „késői, konzervatív alkalmazók többsége” és a „késői szkeptikusok” – tehát a késői követők sokasága, melynek meggyőzése a cél a szükségletteremtő stratégia mentén;
• A kis- és közepes, döntően családi tulajdonban lévő gazdaságokkal kapcsolatban kiemelik a regionális oktatás és a tudatosság, a precíziós gazdálkodás iránti elkötelezettség erősítésének szükségességét, a precíziós gazdálkodás eszközrendszerének közös használatát (sharing PF machinery), a közös gondolkodást és cselekvést a méretgazdaságosság elérésére. Nagyobb megbízható tanácsadói támogatás szükséges, könnyen használható, (beruházás szempontjából) elérhető eszközök, melyeket használat közben meg lehet ismerni, tanulni.
• Nyílt, megosztott adatok: a gazdák alapvetően vonakodnak megosztani adataikat: ahhoz, hogy ez a gát feloldható legyen, új üzleti modellre van szükség. Meg kell győzni a gazdákat arról, hogyha jobban menedzselik adataikat, akkor többet tudnak teljesíteni eszközeikkel, növelve az eszközhatékonyságot, a bevételeiket (részben élni tudnak a méretgazdaságossági előnyökkel a költségeik csökkentése révén), továbbá csökkenthetik a környezetterhelésüket (EIP-AGRI Focus Group, 2014).

Záró gondolatok

Amennyiben elfogadjuk, hogy az életképesség a gazdálkodó számára azt jelenti, hogy adott (köz)gazdasági rendszerben legalább képes biztosítani az egyszerű újratermelést (a költségek között természetesen meg kell jeleníteni a munkaerő költségét) és az elvárt jövedelemszintet, akkor a méretgazdaságosság alapján meghatározhatók azok a helyzetek, azon gazdálkodói kör, együttműködési forma, amely számára a precíziós gazdálkodásra való áttérés a környezeti és társadalmi fenntarthatóság irányába mutathat. 

A fenntartható fejlődésben a precíziós gazdálkodás szerepe nem vitatható. A mezőgazdaság „intelligens gazdaság” (Smart Farm) irányába történő elmozdulása, olyan környezet támogatása, amely ebbe az irányba hat, elengedhetetlen feladata az ágazat minden szereplőjének. A klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás (Climate-SmartAgriculture, CSA) hangsúlyozza a rugalmas, rendszerszemléletű megoldások/technológiák alkalmazásának szükségességét, innovatív szakpolitikai és finanszírozási intézkedésekkel támogatva. A CSA négy fő cselekvési területen keresztül mozdítja elő a gazdálkodók, a kutatók, a vállalati szektor, a civil társadalom és a politikai döntéshozók összehangolt fellépését az éghajlatváltozás kihívására adandó helyes válasz megtalálásához: 

1. az adatok, bizonyítékok összegyűjtése, nyomon követése; 
2. a helyi intézményi hatékonyság növelése (lokalizáció); 
3. az éghajlat változási kihívások és az agrárpolitikák közötti koherencia előmozdítása; és 
4. az éghajlatváltozás és a mezőgazdasági finanszírozás összekapcsolása. 

A CSA abban különbözik a „szokásos üzleti” megközelítésektől, hogy rendszerszemlélettel közelíti meg a kérdést, hangsúlyozza a rugalmas, kontextus-specifikus megoldások végrehajtásának szükségességét, innovatív szakpolitikai és finanszírozási intézkedések által támogatva.
A kérdés ezek után nem az, hogy mi legyen a kizárólagos mód, hanem csak az, hogy mikor, milyen feltételek mellett mi adja meg egy gazdálkodó számára a legjobb megoldást. 

Az elkövetkező évtizedben a termelők világpiacra jutásakor azon szereplők, akik nem alkalmazzák az új, innovatív megoldásokat, nem támaszkodnak egymásra az értéklánc mentén, veszítenek versenyképességükből, kiszorulhatnak a piacról. Hangsúlyozni szükséges, hogy a technológia számos eleme igénybe vehető szolgáltatásként, lehet építeni az eszközrendszer közös használatán alapuló megoldásokra, amelyek értelemszerűen kitágítják a kis(ebb) méret irányába az alkalmazhatóság tartományát. (Méretgazdaságossági kérdésként kezelve ez azt jelenti, hogy a fajlagos állandóköltségek csökkentésével kisebb méret mellett is elérhető az életképességet jelentő fedezeti méret.)

Ajánlott kiadványokTakácsné György Katalin:
A precíziós növénytermelés közgazdasági összefüggéseiOláh Judit és Popp József:
A fenntartható fejlődés záloga a körforgásos bioökonómia

Ez is érdekelhetiLehetőségek a kertészeti ágazatok fejlesztésébenAz állattenyésztés gondjai és fejlesztésének lehetőségei, eszközei - Hozzászólás a "Növényt vagy állatot?" vitasorozathozGondolatok dr. Kapronczay István „Növényt vagy állatot” című írásához