A kertészet stratégiai ágazat - Megjegyzések Dr. Gergely Sándor: „Lehetőségek a kertészeti ágazatok fejlesztésében” című hozzászólásához

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Lehota József, 2021/03/14

Az, hogy a pohár félig tele van vagy félig üres, mindig viszonyítás, bázisválasztás kérdése. A hozzászólásban közölt zöldség ágazati adatok is vegyes képet mutatnak: 1940-hez viszonyítva öt termék esetében növekedés, négy esetében csökkenés, 1990 (rendszerváltás) óta öt termék termelése csökkent, négy esetben nőtt. Tehát a kép vegyes az egész periódus során, e mögött regionális sikerek (pl. a hajdúsági torma, a békési és az ormánsági dinnye, a szentesi paprika) és kudarcok (a nógrádi bogyós, a hevesi dinnye/csányi szinte megszűnt, makói hagyma) húzódnak meg, viszont az megállapítható, hogy nem vizsgáltuk a siker és kudarctényezőket az egyes regionális zöldségtermelő klaszterek esetében. 

Egy dolog, amivel nem tudtunk megküzdeni az elmúlt évszázad során, az az instabilitás folyamatos fennmaradása. Mind a termőterület, az összes termelés, illetve az átlagtermés hatalmas ingadozása volt jellemző, amely alapvető kiindulópontja volt a piaci problémáknak, azon belül az ár-ingadozásoknak. Erre vonatkozóan csak a dinnyére kapott adatokat tudom közölni, ugyanis most írom a Fejér megyei, azon belül a cecei dinnyetermesztés történetét. 1920-2019 közötti időszakban (1921-1945, 1946-1967, 1968-1989, 1990-2019 szakaszokban) a görögdinnye termelés, növekvő trend mellett 37,6 százalékos relatív szórásértéket (abszolút éves eltérés /időszak termelésének átlaga), a sárgadinnye termelés zuhanó repülés mellett, 71,4 százalékos relatív szórásértéket mutatott, azaz mindkét ágazat akár növekvő, akár csökkenő trend mellett recsegett-ropogott.

Ha a háttértényezők mögé nézzünk egy kicsit, nem nagyon csodálkozhatunk, mert 1920-től kezdve négy rendszerváltást (beleértve Trianont is), négy nagy piaci modellt, illetve konkrét piacváltást, négy üzemszerkezet átalakítást (reformot?) értünk meg, azaz 25 évenkénti permanens radikális töréspontok következtek be. Mindegyik érintette a zöldség és gyümölcs főágazatot, de radikálisan közvetlenül a piaci, illetve üzemszerkezet (tulajdonos és használat) változása érintette. Elindultunk a Trianon előtti, kétpólusú, nagybirtok által dominált üzemstruktúrától, majd az 1945-46 évi földreform, az 1959-61 téesz szervezés, az 1990-1994 közötti kárpótláson át visszajutottunk a kiindulópontra a földhasználatban, a nagybirtok által uralt, kisgazdaságokkal kombinált üzemstruktúrához. Hosszú keserves küzdelem árán ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Ezek a folyamatok az átalakítás és a stabilizálás idejét figyelembe véve, a 25 évből kb. 10 év ezzel ment el, végül maradt 15 év a stabilabb fejlesztésre, de az se valósult meg teljes mértékben piaci, szabályozási, együttműködési, elmaradt közmegegyezés miatt. A kandidátusi értekezésem témája a gyümölcstermesztés ciklikus fejlődésének jellemzői volt.

A hozzászólásból kimaradt, sőt úgy szerepel, mint lehetséges alapkő, a falusi emberek tudása, tapasztalata a kertészeti termeléssel kapcsolatban. Ennek a tapasztalatok jórészt ellentmondanak, a falusi porták kertjeiben alig találni alapvető zöldséget (hagyma, burgonya, paprika, paradicsom, káposzta), hasonlóan az állattenyésztési ágazatokhoz. A falusi fogyasztók is egyoldalú függőségbe kerültek a főleg, hosszú, nagy élelmiszer kilométerrel működő ellátási láncokkal, alapvetően kényelmi okok miatt. Helyi kistermelésre épülő házi tejelosztás nyomokban és csökkenő mértékben létezik.  Ennyire biztos, hogy nem következik be a nemzetközi piacokon, annak hatásaként a hazai piacon, élelmiszer (kertészeti termék) ellátási válság (foodsecurity), annak nyomán árrobbanás a következő évtizedekben? Hogyan lehet majd védekezni egy ilyen esetben? Már az a közmondás is idejét múlt, hogy nem halat, hanem hálót kell adni az embereknek, de sajnos azt sem tudják, hogy azt hol, hogyan lehet használni, csak arra lesz alkalmas, hogy belegabalyodjanak.

Ha most adnánk vetőmagot, állatszaporulatot az embereknek, hányan tudnák. hogy mit kell vele csinálni? Egyrészt már nem nagyon vannak szerszámaik, illetve gyakorlati ismereteik sem. Ez pedig csak az elmúlt 25-30 évben tűnt el, reméljük nem véglegesen. Lehet, hogy ez jó, mert egy új rendszert (új ismeretekre, új info-kommunikációs eszközökre, lokális rövid ellátási rendszerekre épülő) szeretnénk kiépíteni, de akkor azt tudatosan, kialakított differenciált stratégia részeként kellene csinálni, nem laissez faire módon. 

A jövőt, a stratégiát illetően néhány alapdöntést kellene meghozni, mely ágazatokat tekintjük stratégia szempontból fejlesztendőnek, a hazai vagy export tekintetében, melyik régió, melyik szegmense, milyen technológiára építve, milyen eszközökkel és határidőkkel? A zöldség és gyümölcsfogyasztás és az egészség között egyre szorosabb kapcsolat derül ki az orvosi kutatásokból, amely két kimenettel rendelkezhet: az egyik azokban lévő hatóanyagok OTC gyógyszerként való felhasználása, a második a nyers és feldolgozott kertészeti termékek funkcionális (egészségvédő) élelmiszerként való felhasználása.

Az utóbbi időben végzett humán és állatkísérletek döntő része arra utal, hogy ezek a pozitív hatások (vitaminok, antioxidáns és sejteket káros sugárzástól védő bioaktív anyagok) léteznek. Ezzel párhuzamosan megatrendként jelentkezik a fogyasztók (fejlett országokban nagyobb arányban, mi követők vagyunk) egészségtudatosságának növekedése, és a hagyományos vegyi alapokra épülő gyógyítással ellentétes magatartása. A zöldség és gyümölcstermesztésben a funkcionális termékösszetevők, a hagyományos termékekben gyengébbek, mint az újonnan megjelenő ún. szuper zöldségek és gyümölcsök esetében. Ezek a fogyasztói csoportok (LOHAS szegmens) a fejlett országokban már kialakultak, nálunk még fáziskésésben vannak. 

Ha marketinget akarunk, akkor a hazai piacon erre épülő stratégiát, fogyasztói döntéseket támogató applikációkat kell kifejleszteni (lásd Food Rating rendszer applikációk, USDA, illetve UK). A lehetséges fejlesztési irányok közül ezen termékek esetén kevesebb, a piacon jól bevezetett termelő ország, piaci szereplő van jelen. Erre viszont, a jelenleg széles körben alkalmazott marketing (pl. dinnye kóstoltatás és rendezvények hagyományos témái) eszközök és technikák nem alkalmasak. A zöldség és gyümölcsfélék esetében a fiatal korosztály számára újra kell pozícionálni azokat, funkcionális termékenként, egészségvédő, döntően betegség megelőző megoldásként. Ezek új ágazatok és technológiák meghonosítását tennék lehetővé, amelyek a nemzetközi piacokon is kevésbé gyakoriak, illetve a versenytársak még nem erősödtek meg.

A jövőbeni stratégia egyik kulcskérdése az üzemszerkezet. Az eddigi történelmi tapasztalatok szerint a nagybirtokok sose „tűrték meg” hosszú ideig a kertészeti ágazatokat, csak a tervutasításos, kötelező vetéstervre épülő időszakban. Egy erős középüzemi gazdaságcsoport nélkül sem stabil gyümölcs, sem zöldség termelés nem építhető ki. De ezen kívül még számos egyéb feltétele is van annak a főágazat sikeres fejlesztésének.

Az ágazati stratégia (alapanyag termelés) mellett elengedhetetlen a szektorstratégiai megközelítés (input iparágak, alapanyag termelés, feldolgozás, kereskedelem /nagy illetve kiskereskedelem és vendéglátás) alkalmazása, amelyen belül a csatornakapitányi feladatok a kiskereskedelem (főleg a friss termékek esetében) kezébe összpontosultak, így a marketing mind a négy elemének (termék, ár, értékesítési csatorna és eladásösztönzés) fő döntési központjává vált. Egyre nagyobb súllyal bír mind a hazai piaci, mind az exportpiaci (közvetlen illetve a közvetett export szerkezetváltozása az utóbbi irányába) elosztási rendszerben. Sikeres kertészeti szektorstratégia nem valósulhat meg az ellátási lánc kulcsszereplőinek az aktív közreműködése nélkül, különösen annak hatékonyságát meghatározó biológiai erőforrás-biztosító iparágak, illetve az elosztásban kulcsszerepet (fogyasztói magatartás alakításában) játszó iparág, a kiskereskedelem nélkül. Sajnos mindegyig iparág döntően külföldi kézben van. Az elmúlt években a kiskereskedelem alapvető ár-centrummá vált a termelők, a nagykereskedők és a nagybani piacok számára egyaránt, így a szektoron belüli jövedelemelosztás alapja lett, jelentős információ hiányos (elosztási és termelési költségek egy részét tekintve) helyzetben. Ez a koordináció döntően nem együttműködési (kölcsönös függőség) formában, hanem a piaci erő érvényesítése keretében működik. Az elmúlt évek trendjei (pénzügyi, illetve ellátás válság), mellett a mostani vírusjárvány is egyértelművé tette a nagy és hosszú ellátási láncok sérülékenységét. A kertészeti szektor hatékony működtetése csak az ellátási láncok átszervezését követően valósítható meg, jelentősen növelve azokban az ellátás biztonságát (food security), hosszú távú együttműködési kapcsolatok keretében.

A szektorok általában, de a kertészeti szektorok különösen nem homogén alakulatok, hanem egymástól eltérő jellemzőkkel, erőforrásokkal, vállalati háttérrel rendelkező regionális vagy lokális klasztereket alkotnak, amelyek fejlesztése csak differenciált stratégiával valósíthatóak meg. A döntően export-orientált békési dinnyetermelő tájkörzet (regionális klaszter) jelentősen eltérő stratégiát igényel a döntően hazai piacra (rövid ellátási láncot, út menti árusítást, házhozszállítást alkalmazó) orientált Fejér - Tolna megyei tájkörzethez (regionális klaszter), vagy a kiskereskedelem ellátásában kulcsszerepet játszó másik tájkörzethez viszonyítva. Teljesen más növekedési potenciált jelentenek, más termékszerkezetet és technológiát igényelnek, más piaci intézményrendszert követelnek meg. A regionális és lokális klaszterek elkülönítése legalább export, illetve hazai piacorientáció (országos elosztás, illetve helyi piaci formák) és lokális piacok tekintetében elengedhetetlen.

A világ és a magyar gazdaságban is az egyre szűkülő erőforrások rendszere, egyre inkább megköveteli azok célszerű felhasználását, amely nélkül sem erőforrások nem lesznek elegendőek, sem azok versenyképessége (költség és ár) nem biztosítható. A fejlesztési stratégia megosztásra épülő új megoldások nélkül nem valósítható meg sikeresen, ezen keresztül biztosítható a fenntarthatóság követelménye is.
A fenti kifejtett vélemény csak saját kutatásaimra, hazai és nemzetközi tapasztalataimra épül, senki más véleményét és érdekét nem tükrözi, így azért teljes egészében magam vállalom a felelőséget.

Lehota József, professzor emeritus, volt SZIE.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai