Takarmányozás a tejelő szarvasmarha tartásban

Kategória: Állattenyésztés | Forrás: Vilhelm Gábor, L.A.C. Holding, 2014/09/10
Címkék: takarmányozás, szarvasmarha, tejelő szarvasmarha, tejtermelés, takarmány alapanyagok, DDGS, WDGS, CGS

A hazai tejtermelő tehenészetekben már nem jellemző a legeltetésre alapozott tartástechnológia. Rendszerváltást követően a mezőgazdasági területek hasznosítása folyamatosan változik. A földhasznosítás változtatásával a hazai szarvasmarha állomány is változott. Az állomány csökkenésével a tejtermelés is csökkent, azonban nem akkora mértékben, hiszen az egy tehénre jutó tejtermelés folyamatosan növekedett. A nagyobb tejtermelés érdekében a tartásmód és a takarmányozás is átalakult.

A bioüzemanyag - gyártás melléktermékei: DDGS, WDGS és CGF

A száraz-őrléses bioetanolgyártás mellékterméke a gabonamoslék, amelyből vízelvonással és szárítással 90 százalékos szárazanyag-tartalmú DDGS állítható elő. A DDGS fehérjében, energiában, ásványi anyagban és vitaminban gazdag, hús- és tejhasznú szarvasmarhák számára könnyen emészthető fehérje- és energiaforrás, amely elsősorban kukoricát (vagy kalászos gabonaféléket), de részben szóját is helyettesít a takarmányozásban.

Különböző nemzetközi szakirodalmi források viszonylag tág határok, 20–40 százalék közé teszik a DDGS maximális részarányát a tejelő tehenek takarmányozásában. A DDGS-t azonban csak korlátozott mennyiségben és ellenőrzött körülmények között lehet felhasználni, ugyanis összetétele, minősége egyrészt az alapanyag beltartalmától, másrészt a feldolgozásnál alkalmazott enzimektől és élesztőtől függően nemcsak üzemenként, de adott üzemen belül időszakonként is számottevően változhat. Fontos továbbá megjegyezni, hogy amennyiben az alapanyag mikotoxinokkal szennyezett, azok a feldolgozás során nem semlegesítődnek, így a DDGS mikotoxintartalma az alapanyag háromszorosa is lehet.

A térség országai közül Magyarországon a legnagyobb a DDGStermelési kapacitás, amit érdemes lenne kihasználni. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet számításai szerint a hazai állatállomány jelenlegi szerkezete mellett a DDGS felhasználásának elméleti maximuma 300–350 ezer tonna közé tehető. Ebből a tejtermelésben legkevesebb 80-90 ezer tonnát lehetne feletetni. Magyarországon a DDGS ára a kukorica és a szójadara árának függvénye, jóllehet, alakulására a kukorica ára valamivel nagyobb befolyást gyakorol.

A száraz őrléses bioetanol-gyártásban az energiaigényes szárítás elhagyásával, 65 százalékos szárazanyag-tartalmú WDGS is előállítható, amely a szarvasmarhákkal jól etethető, ráadásul olcsóbb, mint a DDGS. E termék kétségtelen hátránya azonban, hogy szállítási költsége a szárazanyag-tartalomra vetítve drágább, továbbá legfeljebb 2 hétig tárolható.

A Hungrana szabadegyházai keményítő- és izoglükózgyára a kukoricát nedves-őrléses technológiával dolgozza fel. Ennek egyik mellékterméke a CGF – kukoricaglutén-takarmány –, amely a tejelő tehenekkel nedvesen, illetve por vagy pellet formájában egyaránt jól etethető. A többek között etanolt is előállító gyár output kapacitása évi mintegy 300 ezer tonna CGF, ami egyedülálló a térségben. A Szabadegyházán keletkező CGF-ből évi 75-90 ezer tonna exportra kerül. Sörtörköly: Az elmúlt években kisebb mennyisében használták a telepek, részben a változó minőség miatt is. A felhasználást rontja a szezonalitás, így folyamatosan nehéz a takarmányozási rendszerbe beilleszteni.

Egyéb takarmányanyagok

Elterjedőben vannak az alternatív lehetőségek, például különösen a déli területen a telepek mintegy 20%-ánál az éves szilázsigény negyedétfelét besilózott konzervgyári csemegekukorica csuhélevélből elégítették ki. Többször kerültek a telepekre szintén a konzervipari feldolgozási melléktermékeként sárgarépa, mosott burgonya, paszternák, brokkoli stb. Ezekkel az anyagokkal a szilázshiányt próbálták a gazdaságok ellensúlyozni.

Az 1. táblázat szemlélteti mintegy 150 magyarországi tejelő tehenészeti telep átlagának, valamint a TM ZRt. jelenlegi takarmányozási receptúrájának százalékos megoszlását. A táblázatból látható, hogy a takarmányozásban legmeghatározóbb a kukorica.

A kukorica alapú takarmányok előnye és hátránya

Előny, hogy Magyarországon a kukorica kiváló minőségben és termésátlaggal termeszthető takarmányforrás. Hátránya, az éghajlatváltozás miatt bekövetkező mikotoxin-, Aflatoxin-szennyezés.

A korábban csak szuptrópusi területen problémát okozó Aspergillus gombatörzsek Magyarországon is megjelentek, és bár megjelenésükkor (kb. 2000-ben) jelentőségük még nem volt nagy, 2012-ben elsősorban az aszály sújtotta területeken hatalmas károkat okoztak a kukoricatermésben. Az Aspergillus törzsek fertőzésének legjelentősebb célnövénye sajnos éppen a kukorica. A gombatörzsek által termelt Aflatoxin vegyületek (Aflatoxin B1, B2, G1, G2) nemcsak a kukoricaszemeken, hanem magán a növényen is megjelennek, így jelen vannak nemcsak a szemes kukoricában, hanem a kukoricaszilázsokban is.

Megoldási lehetőségek:

• a kukoricák Aspergillus gomba rezisztens
• fajtáinak kinemesítése;
• a növényvédelmi technológia erősítése az Aspergillus törzsekkel szemben;
• különböző toxinkötők alkalmazása;
• gabonaszilázsok alkalmazása;
• fűszilázs és egyéb zöldszilázsok alkalmazása.

A takarmányok megfelelő energiaszintjének biztosítása a kukoricaszilázs kiváltása esetén kiemelt fontosságú feladat. A szűkös magyarországi források ellenére a hazai takarmányozási gyakorlatban vannak hazai gyártású cukor, illetve melasz alapú készítmények, amelyek ezt a célt jól szolgálják.

A melaszhoz hasonló, sőt talán még rosszabb a helyzet a biodieselből származó glicerinnel is. Sajnos a biodiesel-gyártásból származó értékes glicerint tisztítás nélkül hasznosítják és nyelik el a biogázüzemek. Régóta alkalmazott dolog az energiaproblémák megoldására a propilénglikol használata. Sajnos a készítmény ára drága és az egyébként is kétséges gazdaságosságú tejtermelésben ezért a használata erősen limitált.

Az optimális energiatartalom kialakításához a takarmányipari cégek nagyon komoly mennyiségű bypass zsírkészítményt használnak. Alkalmazásuknak szintén korlátot szab az áruk, a kalciumszappan esetén a takarmány ízletességére gyakorolt negatív hatás, a hidrogénezett, illetve magas olvadáspontú termékek esetében pedig az a kedvezőtlen változás, amely tej zsírjainál (pl. a vaj esetében) is magasabb olvadáspontot eredményez.

Fehérje

fehérjeforrások biztosítása a tejelő tehenek számára. A nagy genetikai képességű állományok takarmányozására a növényi eredetű szilázsok és szálas takarmányok nem elegendőek, azaz szükség van jelentős növényi eredetű fehérjetakarmányok alkalmazására is.

A napraforgó (elsősorban extrahált napraforgódara formájában) kiváló és a tejelő tehenek takarmányozásában széles körűen alkalmazott fehérjeforrás. Alkalmazásának szinte legfontosabb korlátja az ár, amely az éppen esedékes világpiaci fehérjeforrások ártendenciáitól döntően függ. Hasonló a helyzet a szójával is. Ezeket az ármozgásokat a tejtermelő gazdaságok képtelenek követni, hiszen a tej felvásárlási ára ezektől a tényezőktől gyakorlatilag független.

Szót kell ejteni a repcéről is, amely szintén fontos fehérjetakarmány a tejelő ágazatban, ráadásul a biodieseligény miatt is a repce vetésterületek nagysága növekvő tendenciát mutat. A repcepogácsa vagy extrahált repce alkalmazási lehetősége szintén nem korlátlan. A repce esetében is számolni kell a repcedarák glukozinolát tartalmával, amely kellemetlen ízhatást eredményezhet a termelt tejben. Ugyanakkor a repce termesztése is erősen időjárásfüggő.

Egyéb növényi eredetű fehérje forrásokként számításba jöhetnek a korábban Magyarországon széles körben termesztett növényi magvak, például borsó, lóbab stb. Annak ellenére, hogy ezek mind a mai napig értékes takarmány-alapanyagnak minősíthetők a tejelő tehenek számára, termesztésük sajnálatosan visszaszorult az utóbbi években.

A hazai tejtermelők egyre szélesebb rétege ismeri fel a fenti tényeket és mozdul el a hagyományos silókukorica-lucerna alapú takarmányozásról a nagymennyiségű cellulózt tartalmazó, úgynevezett „cellulóz alapú takarmányozás” felé, amely feltételezi a magas fehérjetartalmú lucernaszenázs termesztése mellett egyéb kultúrák, mint például az olaszperje, hibridperje, rozs, őszi-, illetve tavaszi gabona- pillangós keverékek termesztését. Az olaszperje, hibridperje, rozs, illetve őszi keverék kultúrák előnyei a magas, könnyen emészthető cellulóztartalmon, illetve a kiegyenlített fehérje/energia arányon túl, hogy a téli csapadékot (már amennyiben van) optimálisan hasznosítják, korai betakarításuk miatt (május 20. előtt) pedig – a szélsőséges talajok, illetve szélsőségesen száraz időjárás kivételével – másodvetésként silókukoricát vagy silócukorcirkot lehet utánuk vetni, mely által növekszik a tömegtakarmány termesztésre szánt területek optimális kihasználása.

A silókukorica szilázs egyoldalúan sok energiát tartalmaz, a fehérjetartalma pedig kiegészítésre szorul, amely jelentős mértékű fehérjeforrás vásárlását teszi szükségessé. Az olaszperje szenázs mind energia, mind pedig fehérje oldalról kiegyenlített, az őszi keverék szenázs pedig energia oldalról kíván némi kiegészítést. Fontos szempont az emészthetőség. Vizsgálatok igazolják, hogy a korica növény cső nélküli részének a betakarítás időpontjában (viaszéréskor) beltartalma a szalmáéval megegyező, emészthetősége pedig alig jobb nála. A szenázsok emészthetősége pedig – amennyiben a betakarítás optimális időpontban történik – nagyságrendekkel jobb a silókukorica emészthetőségénél.

A gazdaságos tejtermelés alapja, a nagymennyiségű, magas beltartalmú és könnyen emészthető szenázsok termesztése, amely lehetővé teszi a felhasznált abrak mennyiségének csökkentését, a tehenek selejtezésének csökkentését, valamint a felszabaduló vemhes üsző többlet árualapot képez, illetve a meglévő állomány fejlesztésére szolgálhat. Az ősztől tavaszig terjedő időszakban termesztett szenázsok csökkentik a nyári időszakban megtermelt silókukorica termésbiztonsági kockázatát és viszont, ezért a silókukorica mennyiségének csökkentése annak hiányos beltartalmi és emészthetőségi paraméterei miatt indokolt, de csak az észszerűség határai mellett.

Ajánlott kiadványokDr. Böő István:
A szarvasmarhatartás gyakorlata I.Dr. Márton István szerk.:
Versenyképes húsmarhatartásDr. Györkös István - Dr. Báder Ernő:
Csülökápolás és a sántaság megelőzése szarvasmarhaállományokbanFári Miklós Gábor, Popp József szerkeszetők:
Biotechnológia - Anno 1920-1938 és ma Ereky Károly programja a fehérjeprobléma megoldásáról és napjaink feladatai

Ez is érdekelhetiA kettőshasznú magyartarkák hozama folyamatosan nőFontos tudnivalók a tejfelvásárlók számáraKedvezőek a nemzetközi marhahúspiac kilátásai