Új távlatok előtt a mező- és élelmiszergazdaság

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Hajtun György, 2021/05/01

Jakab István, a MAGOSZ elnöke

A gazdálkodók mindennapjairól saját tapasztalatok alapján is bőséges információkkal rendelkezik, míg országgyűlési képviselőként, alelnökként az agrárágazatot érintő jogalkotási folyamatokban is aktívan vesz részt. Ezúttal a MAGOSZ elnökeként országos ügyekről kérdeztük.

– Elnök úr, vágjunk a dolgok közepébe: még nem teljesen zárult le a 2013-2020 közötti uniós támogatási ciklus – mert 2 évvel meghosszabbították – Ön szerint milyen eredményt hozott? Sikerült-e a kezdeti célkitűzéseket elérni? Milyen források állnak rendelkezésre a kétéves átmeneti időszakra?

– Több kérdésre több választ kell adni, de mielőtt reagálnék, hadd mondjam el, hogy megint nem csalódtunk az Európai Unió bürokratáiban, ugyanis olyan még nem fordult elő az EU létezése során, hogy valamit határidőre elkészítsenek. Tudni kell, hogy amíg az EU-s döntések meg nem születnek – amíg az Európai Bizottság, az Európai  Tanács, illetve az Európai Parlament, azaz a trilógus együttes döntése meg nem születik – addig nincs uniós jogszabály. Enélkül pedig a nemzeti jogalkotás sem tud érdemben haladni. Ahogyan az első kérdésben is szerepel, két évvel hosszabbították meg a ciklust, így az n+2 éves szabály szerint kell eljárnunk. Ez azt jelenti, hogy az átmeneti uniós támogatási forrásokkal 2022. december 31-ig kell elszámolnunk. Ugyanakkor az új, 2021-2027-es támogatási ciklus úgy kezdődött meg, hogy két évet csúszik a jogalkotás, miközben a költségvetés főösszegéről az államfők és a parlament megállapodott, ennek következtében a források már rendelkezésre állnak. Az új ciklus időarányos forrásait egyelőre a régi szabályok mentén használhatjuk fel, azaz nincs változás a programok menetében. A Közös Agrárpolitika tehát működik, így az AKG program, a fejlesztések tovább folytatódnak. Ez utóbbiaknál azonban figyelembe kell venni, hogy az előző uniós időszakban 1300 milliárd forint állt rendelkezésre a vidékfejlesztési célok megvalósítására, most pedig erre a két évre 1570 milliárd forintot tudunk felhasználni. Ez nagyon komoly különbség, ezért hatalmas munkára, nagyon jól szervezett, erős felkészülésre van szükség, hogy időben eljusson a pénz a gazdákhoz.

Termelékenység és hatékonyság különböző nézőpontból

– Közbe azt kérdezem: ezek szerint nem csak uniós forrásokkal számolhatunk?

– Nem bizony, mert a magyar kormány a legmagasabban adható nemzeti támogatással, vidékfejlesztés esetén 80 százalékkal egészítette ki a támogatási összeget. Már bejárta a sajtót a hír, hogy 4265 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a gazdákat az új, 2021-2027-es uniós ciklusban, ami hatalmas összeg. Hogy milyen eredménnyel zártuk a ciklust? Meggyőződésem, hogy a magyar élelmiszergazdaság komoly fejlődésen ment át. Ha megnézzük az agrárkibocsátásunk alakulását, akkor láthatjuk, hogy 2010-2020 között folyóáron számolva 73 százalékkal nőtt. Ez igen jelentős fejlődés, mert ha csak a V4 országokhoz hasonlítjuk az eredményeket, akkor ez az adat Lengyelország esetében 53 százalék, Csehországban 41,7 százalék, Szlovákia esetében pedig 23,5 százalék. Amennyiben a termelékenység, a hatékonyság kérdését vesszük górcső alá, akkor az egy hektárra jutó, változatlan áron számolt bruttó hozzáadott érték 52,9 százalékkal javult az elmúlt évtizedben. A versenytársainkhoz képest jelentős a javulás, ám uniós összehasonlításban (a régi tagállamok adataihoz viszonyítva) már nem ilyen jó a kép. A magyar egy hektárra jutó hozzáadott érték 564 euró volt, míg a fejlett országokban megközelíti az 1300 eurót, ami jelzi, hogy még nagy a különbség. Magyarország 2010-ben a 14 tagállam teljesítményének a 33 százalékát érte el, ez 2020-ra 43,7 százalékra javult, vagyis még nem értük el az 50 százalékot. Itt kell a hatékonyságunkat javítani, amit úgy érhetünk el, hogy a rendelkezésre álló többletforrásokat szakmailag meghatározott módon, okszerűen, célirányosan, az adottságokhoz igazodóan használjuk fel. Nem lehet megkerülni a komoly műszaki fejlesztést, az élelmiszeripar korszerűsítését, mert egy elavult élelmiszeriparral nem tudjuk a hozzáadott értéket növelni. Még akkor sem, ha más területen javulnak a mutatóink, de az élelmiszeriparban elmarad a fejlesztés. Az elmúlt tíz évben 6,7 milliárd euróról csaknem 10 milliárd euróra voltunk képesek (pontosan 9,8 milliárd euróra) növelni az agrárexportunkat úgy, hogy nem a mennyiség, hanem a termékek hozzáadott értéke nőtt. De nem kellő mértékben, itt még hatalmas tartalékaink vannak.

– Hogyan befolyásolta a pandémia az ágazat teljesítményét?

– A magyar emberek érzékelhették azt, hogy mit jelent, ha egy ország képes az élelmiszer területén az önellátásra. Kimondhattuk, hogy az élelmiszer önrendelkezés számunkra fontos volt, és az is marad. Ma Magyarország 20 millió ember számára képes élelmiszer-alapanyagot előállítani, de meggyőződésem, hogy belátható időn belül 50 százalékkal növelhető ez a mutató. A pandémia idején képesek voltunk, vagyunk a teljes ellátásra, az élelmiszergazdaságunk „nem vonult” karanténba. Hozzáteszem, hogy a kormány intézkedéseiben a MAGOSZ, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pandémia idejére tett javaslatai jelentős mértékben megjelentek. Ennek következtében a gazdák a kellő óvintézkedések bevezetésével, betartásával (testhőmérséklet mérése, teljes körű maszkhasználat, kézfertőtlenítés, üzemzárlat stb.) fegyelmezetten végezték a munkájukat, miként az élelmiszeripar dolgozói is. Így garantálták a jó minőségű, biztonságos élelmiszert a hazai lakosságnak.

– Már szóba hoztunk, hogy a kormány óriási mértékű támogatást nyújt a magyar vidék fejlesztésére. Mi jut a mezőgazdaságnak, az élelmiszeriparnak, és mi jut vidékfejlesztésre?

– Csak fejlesztési támogatásként 4700 milliárd forint jut az ágazatnak, ami 50 százalékos támogatási intenzitással számolva, több mint 9000 milliárd forintot mozdít meg az ágazatban. Arról nem beszélve, hogy a már említett két évre jutó 1570 milliárd forintból fel nem használt forrásokat is ide csoportosítják át. Sok ez a pénz, de erre az összegre óriási szükség van, mert csak így tudunk az európai, a nemzetközi versenyben részt venni, és helyt állni.

Nemcsak a pandémiával kell megküzdenünk…

– Milyen prioritásokat fogalmaztak meg a források felhasználásához?

– Magyarország jelentős összegeket fordít a kutatásra, mert megváltozott a klíma, amihez alkalmazkodni kell. Új fajtákra, új technológiákra, de az új fajták és technológiák alkalmazásával előállított alapanyagok újszerű feldolgozására van szükség. De ez csak az egyik szempont. A másik: a 21. század első harmadának lassan a végéhez közeledünk. Megváltozott az életünk, az életminőségünk, mozgásszegény életmódot folytatunk, teljesen más jellegű, típusú élelmiszerekre, az életünket segítő megoldásokra van szükség. Tudomásul kell venni, hogy a családokban az édesanyák, feleségek egyre kevesebb időt töltenek a konyhában (egy német felmérés szerint a mai fiatal házasok napi átlagban 17 percet töltenek főzéssel), így a félkész, kész élelmiszereket kell a kereskedelembe eljuttatni. Ez hatalmas kihívás, és óriási fejlesztést igényel. A magyar gazdák képesek magas minőségű élelmiszereket előállítani. De nem rejtjük véka alá, hogy nem csak a pandémiával kell megküzdenünk, hanem azzal a szemlélettel is, amelyik azt hangoztatja, hogy a legnagyobb környezetszennyező, és a klímaváltozást leginkább előidéző tevékenység az állattenyésztés, főként a szarvasmarha-ágazat. Létszámában jelentős mértékben csökkent a hazai összes állatállomány, de teljesítményben jelentős mértékben nőtt az általuk biztosított hozam. Azonban azzal a szemlélettel is meg kell küzdenünk, hogy a gazda rombolja a környezetet. Nem kell tőlük félteni a földet, hiszen generációk óta abból éltek, élnek ma is, és a jövő generációja is ebből akar megélni. Az erdésztől sem kell félteni az erdőt, mert tartamos erdőgazdálkodás folyik Magyarországon, és ha az erdész fát ültet, azt már a jövő generáció számára teszi. Kicsit elkalandoztunk, de összességében azt mondhatom, hogy a gazdaságfejlesztést átfogóan, valamennyi ágazatra kiterjedően, termékpályák mentén kell megvalósítani, mert az adottságaink kiválóak, amit ki kell használni.

– Mennyire innovatív a magyar gazdatársadalom?

– Nem szabad homokba dugni a fejünket, ki kell mondani, hogy évtizedes lemaradásban vagyunk a fejlett országokhoz képest. A magyar gazdatársadalom lassan reagál a technológiai fejlődésre. Most, egy robbanásszerű változás közepette kimondható, hogy van hova fejlődnünk, mert a hektáronkénti hozamoknak csak felét értük el, mint amennyit a nemzetközi élvonal. De említhetjük a kertészeti ágazatot is, ahol szintén lemaradásban vagyunk. Ismerjük az összes fajtát, az összes új technológiát, de nem voltunk képesek generációk óta egy átfogó, és egy-egy termőtáj esetében nagyon korszerű, szinte mindenki által alkalmazott technológiát megvalósítani. Ezért van az, hogy amikor egy nagyobb vevő megjelenik, keres egy korszerű almafajtát, akkor kiderül, hogy ebből a fajtából legfeljebb százhektárnyi ültetvény van az országban. Holott legalább tízezer hektáron kellene ezt, ezeket a korszerű fajtákat termeszteni. Kérdezem, kik aludtak el? A gazdák, a kutatók? A kutatók azért, mert későn léptek, a gazdák azért, mert arra koncentráltak, hogy az agrár környezetgazdálkodási program keretében biztosított támogatással együtt még a régi, nagy térállású, hagyományos ültetvények is biztosították a jövedelmüket. Ez azonban nem elég! Váltani kellett volna, váltani kell!

Kihívások előtt álló ágazatok

– Ha már a kertészetről beszélünk, ön hogyan látja az öntözésfejlesztés helyzetét?

– Sajnos, az EU Víz Keretirányelve az öntözés területén gúzsba is köt minket, mert meghatározzák az öntözés mértékét, módját, az alkalmazott technológiát. Azonban olyan területeken nem engedik támogatással telepíteni az öntözőberendezést, amely területeken csak a vízbázis károsításával lehetne telepíteni. Most Magyarország egy olyan lépéskényszerben van, hogy a felszíni vizek öntözési célú hasznosítását a legrövidebb időn belül meg kell oldani. A problémát az eddigiektől eltérően teljesen új megközelítésben kell kezelni. Nekünk a vízre úgy kell tekinteni, mint lehetőségre, és nem, mint problémára. A felszíni víz legyen áldás, ne átok. Nem gátak közé szorítani a vizet, és gyorsan kivezetni az országból, hanem be kell tározni a vizet, és korszerű módon kell öntözni. De éppen most zajlik egy öntözésfejlesztési program, aminek a megvalósítását fel kell gyorsítani.

– Nem illik, de mégis idehozom a példát. Ma, Magyarországon a 3-3,5 tonna/hektár napraforgótermésnek sokan örülnek. Egy nagyon gyenge minőségű talajon gazdálkodó Izraelben ez a termésmennyiség meghaladja a 8 tonnát. Ma örülnek annak, hogy a kalászos gabona eléri az 5-6 tonnát, Izraelben már megközelítik a 30 tonnát, kukoricában is. Az öntözést, a korszerű vízgazdálkodást nem lehet megkerülni, a határ infrastruktúrájának a kialakítását, korszerűsítését, utak, vízelvezető árkok, átereszek, az adott műtárgyak rendbetételét el kell végezni. Tudomásul kell venni, hogy a gyakran százéves, lófogatok számára készített hidakat fel kell újítani, és nem lehet többlet százkilométereket utaztatni a terményt, mert a kombájnt nem bírja el a híd. Ez ma már elfogadhatatlan, sajnos, csak részben oldottuk meg a problémákat.

– Az állattenyésztési ágazatunk is nagy kihívások előtt áll…

– Olyannyira, hogy a megszokott 50-50 százalékos növénytermesztési, állattenyésztési termelési arány ma 70-30 százalék a növénytermesztés javára. A növénytermesztésben aránylag rövid idő alatt, az uniós támogatással együtt, korszerűen gépesítve lehet elfogadható jövedelmet realizálni. Az állattenyésztésben viszont az év 365 napján dolgozni kell. Komoly befektetéseket igényel, miként a feldolgozó ipar is, tehát az a meggyőződésünk, hogy itt arányosan nagyobb támogatást kell kapniuk az állattenyésztőknek. Arra kell törekedni az uniós támogatási tárgyalásokon – ez még nem zárult le, a trilógus még nem döntött a Közös Agrárpolitikával kapcsolatban – hogy az állattenyésztés nagyobb támogatást kapjon, miközben a környezetvédők támadását intenzíven el kell hárítani. A tudósok dolga, hogy hitelt érdemlően igazolják, hogy miért valótlan dolog az állattenyésztők rovására írni a környezetszennyezést, ugyanis ennek nincs tudományos alapja. De azt is el kell mondani, hogy a támogatási rendszernél komoly változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy például gyepre, legelőre csak az vehesse igénybe, aki az arra a területre jutó állategységgel rendelkezik. Támogatásra számíthatnak a juhtenyésztők, akik az elmúlt negyven évben nem kaptak ágazati szinten – különösen a feldolgozóipara, a fajtafenntartásra, a tenyésztés szervezésére, az újabb genetikai programok megvalósítására – elegendő támogatást. Teljesen új szemlélet kell a támogatási rendszernél, így elvárható lesz, hogy a juhállományunk jelentős mértékben nőjön, mert 2015-höz képest az anyajuhállomány százezerrel, az összes juhállományunk több mint kétszázezer darabbal csökkent. Az is kérdés, hogy szabad-e hosszú távon a gyapjút alapanyagként értékesíteni, vagy éppen hulladékként kezelni? És szabad-e lábon, élő állatként a bárányt értékesíteni? Vagy tudunk-e vegyesvállalatként vágóhidat létesíteni?

– Mi gátolja a beruházási kedvet az agrárágazatban?

– Említettem már, hogy 2010-hez képest jelentős volt a beruházások aránya. De ez a kívánt mértéktől jelentősen elmaradt. Egyébként 59 százalékkal nőtt a beruházások értéke, azonban az elkövetkező időszakban ennek jelentősen meg kell változnia. Most már az unióhoz kapcsoltan a nemzeti források is elérhetőek, a saját erő viszont nem áll teljes mértékben rendelkezésre a gazdálkodó szervezetek, a gazdák számára. Ahhoz, hogy az uniós, és a nemzeti forrásokat felhasználjuk, ahhoz a saját erőt nullához konvergáló kamaton biztosítani kell. Indokolt az uniós források, nemzeti támogatások egy részének előlegként történő kifizetése. Erre törekszünk, mert ez ad lendületet a fejlesztéseknek, és így tudjuk a kitűzött célokat megvalósítani.

– Milyen kihívások előtt áll az élelmiszeripar?

– Már beszéltünk arról, hogy a 21. századi élelmiszer iránti igények megváltoztak. Nagyon fontos az élelmiszeripari fejlesztéseknél, hogy a nemzetközi trendeket figyeljük, megismerjük, hogy a legkorszerűbb technológiát alkalmazhassuk. Ebben a témakörben kiváló kutatásokat végeznek az egyetemeken. A Debreceni Egyetem ebben élen jár, több olyan új eljárást fejlesztettek ki, ami rövidesen világszabadalom lesz. Itt jegyzem meg, hogy az átalakuló felsőoktatási rendszerben – amelyben nem az állam, hanem az alapítvány a működtető – sokkal nagyobb versenyre lesz lehetőség a kutatás-fejlesztésben is. Mindez elősegíti, hogy az élelmiszeripar számára fontos alapanyagokat állítsunk elő, amelynek a feldolgozásához – s ez már a kihívás kategóriája - hagyománytól eltérő, más ipari, technológiai fejlesztésre van szükség.

Élethosszig tartó tanulás

– A 2013-2020 ciklusban azért az is látszott, hogy kissé nehézkesen ment az uniós és a hazai támogatási források felhasználása, pedig „csak” 1300 milliárd forintról volt szó. Képes lesz-e a hatalmas összeget kellő gyorsasággal kezelni az intézményrendszer? Megvalósul-e a sokat emlegetett ügyfélbarát ügyintézés?

– Ha valaki figyelemmel kísérte a kormányzati struktúra változásait, ahol az elektronikus kormányzást bevezették, ott az egyes minisztériumokhoz tartozó területeknél egy olyan összhangot igyekeztek teremteni, ami kevesebb adminisztrációval, nagyobb hatékonysággal működő rendszer kialakítását tette lehetővé. Természetesen nem értünk még az út végére, van még bőven tennivaló, szerencsére tudjuk, mi a helyes irány. Azonban az agrár-élelmiszergazdaság területén, az oktatásban jelentős változás következett be, hiszen Európa egyik legnagyobb egyeteme, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jött létre. Az Állatorvostudományi Egyetemen a hallgatók több mint fele külföldi hallgató, akik komoly összeget fizetnek a tanulásért. Az itt szerzett tudás az egész világon komoly értéket jelent, mindenhol konvertibilis ez a tudás. A kutatóintézetek teljesen új alapokon működnek tovább, és érzékelhető, hogy a változás több területen az érintetteknél nemtetszést váltott ki. Tudomásul kell venni, hogy a világ gyors ütemben halad előre, és nem elég ma már 20-30 éves tankönyvből megtartani az órát, mert hasznos tudással, a gyakorlatban jól alkalmazható ismeretekkel kell a fiatal mérnököket elengedni a nagybetűs életbe. Még valami: a kutatóintézeteknek széles körű tájékoztatást kell adniuk az elért eredményeikről. Ami pedig az intézményhálózatot illeti, átalakulóban van még a rendszer, és reméljük, hogy az átalakulás befejeztével jó eredmény születik. A legfontosabb azonban az – ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy – az adó- és a vevőkészülék szinkronban legyen. Magyarán a gazda a legkorszerűbb tudást, a legfontosabb információkat megkapja a hiteles emberektől oly módon, hogy azt a gyakorlatban alkalmazva többletértéket, nagyobb jövedelmet tudjon előállítani. A világ felgyorsult, minden gazdának egy életen át kell tanulnia. A fiatal generációval nincs ilyen probléma, ők nyitottak a világra.

– Milyen nehézségeket okozhat majd a magyar gazdáknak az Európai Zöld Megállapodásában (Green Deal) megfogalmazott elvárások?

– Hatalmas vita zajlik az Európai Unióban arról, hogy az európai polgárok számára nem csak egészséges élelmiszert kell biztosítani, hanem egészséges környezetet is. A vita arról szól, hogy minél kisebb mértékben szennyezzük a környezetet, minél zöldebbek legyünk, minél kevesebb műtrágyát, növényvédő-szert, antibiotikumot, gyógyszert használjunk. Ez így rendjén is van, azonban az európai döntéshozók egy dolgot elfelejtettek. Eddig is voltak a Közös Agrárpolitikában szigorú környezetvédelmi, állatjóléti, állategészségügyi, stb. előírások, amit mi betartottunk. Állatvédelmi ombudsmanok vannak a vágóhidakon, vezetjük a gazdálkodási naplót, növényorvosok írják fel vegyszert, szorosan együttműködünk a mezőgazdasági területeken működő szervezetekkel. Az uniós mezőgazdasági biztos nélkül hirdették meg a Zöld Megállapodást, amely 2030-ig határozza meg, hogy milyen módon kell a mezőgazdaságnak működnie. Ha a Green Deal-ben leírt összes változást megvalósítanánk, akkor nagyon nagy hátrányba kerülnénk a harmadik országokkal szemben, ugyanis az európai polgárok nem csak az uniós gazdák által előállított élelmiszert fogyasztják. Nagy mennyiségű élelmiszer jön be a harmadik országokból a nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodások révén. Mi úgy gondoljuk, hogy amit tőlünk megkövetel az Európai Unió a polgárok érdekében, ugyanezeket az előírásokat követeljék meg az ide behozott termékek előállításának a helyén, és mindezt a legszigorúbb kontrollal ellenőrizzék. Ez volna a helyes eljárás. Ha a klímaváltozást nézzük, és figyelembe vesszük, hogy a klímaváltozásért ki milyen mértékben szennyezi a környezetét, akkor az Európai Unió 10 százalékban felelős a klímaváltozásért. A 90 százalékon az összes többi földrész és ország osztozik. Miért akarjuk azt, hogy a további csökkentésből 50 százalékot vállaljon magára öncsonkító módon az Európai Unió? Ez elfogadhatatlan, és visszautasítjuk. A Green Deal-nek jogi relevanciája jelenleg nincs, kötelező joghatállyal nem bír, ezért a mi álláspontunk az, hogy a trilógus közös döntése a végleges.

Szorosan együtt a kamarai szervezetekkel 

– Végezetül: hogyan segíti a MAGOSZ a gazdákat?

– A gazdaszervezet elnökeként mondom, hogy a MAGOSZ érdekelt abban, hogy egy erős, a gazdákat szolgálni, kiszolgálni képes Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara legyen. Nem véletlen, hogy a kamara keretein belül valamennyi szakmai szervezettel professzionális, szoros együttműködést alakítottunk ki, hogy minden szervezet hozza be a tudást, az információt, és a tényeket is. Így közösen tudjuk egymást felvállalni és segíteni, emellett a kormányzat számára jó javaslatokat letenni az asztalra. Ez a rendszer ma jól működik, mert az elnökség, a kamarai döntéshozó testület a területi kamarák képviselőiből áll, akik a helyi szintekre viszik el a központi tudást, információt. A területen dolgozó szakmai referensekkel, falugazdász hálózattal közvetlen kapcsolatok vannak a gazdákkal, és arra törekszenek, hogy a gazdáknak minél kevesebb adminisztrációt kelljen végeznie, és inkább a gazdaságára, a mindennapi ügymenetre tudjon koncentrálni.  Ezért jött létre a tanácsadó hálózat. A Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság elnökeként merem mondani, hogy megfelelő tudással, szervezettséggel rendelkező tanácsadó hálózatunk van. Természetesen itt is folyamatos a változás, de a gazdák érdekében tesszük ezt. Hogy fel tudjunk használni minden egyes eurócentet, ami nekünk jogszerűen jár. Ma már elértük, hogy a helyben élő gazdák véleményének a figyelembe vétele nélkül egyetlen föld adásvételi szerződés sem jöhet létre. Mi több, most azon dolgozunk, hogy földhasználat se jöjjön úgy létre, hogy a helyi, területi agrárgazdasági bizottság ne véleményezte volna.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai