Középpontban a versenyképesség növelése

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: H. Gy., 2021/05/03

Kapronczai István,
agrárközgazdász

A teljes mű a Falu folyóirat 2020 ősz-téli számában jelent meg, de a Szaktudás Kiadóház Zrt. honlapján is olvasható, sőt le is tölthető. Kapronczai Istvánnal, a stratégia háttéranyagainak szerkesztőjével beszélgettünk.

Kapronczai István agrárközgazdász, az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) nyugalmazott főigazgatója a legjobb szellemi műhelyt alakította ki azzal, hogy Horn Péter akadémikust, Udovecz Gábort, szintén volt AKI főigazgatót, Éder Tamást, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnökét, és Potori Norbertet, az AKI Agrárgazdasági Igazgatóság vezetőjét kérte fel szerzőtársaknak az egyes fejezetek megírásához. A műhelymunkából sikeres mű született, olyannyira, hogy ha valaki komolyan veszi a leírtakat, akkor több nap szükséges a mondandók feldolgozásához. Itt jegyezzük meg, hogy a 115 oldalnyi remekmű kiváló munkaanyag a minisztérium és a döntéshozók számára is, viszont csak Nagy István agrárminiszter és a szerzők engedélyével közölhetők szó szerint a fejezetek.

Több agrárstratégia készült az elmúlt évtizedben, de ezek gyakorlatilag nem emelkedtek olyan szintre, hogy a bennük foglaltak részben vagy teljes mértékben meg is valósultak volna. Az egyik legemlékezetesebb agrárstratégia 2015 tájékán született, amelyben hosszú évtizedekre tekintettek előre, hiszen 2050-re tették a teljes megvalósítás határidejét. Ennek megfelelően távoli célkitűzéseket fogalmaztak meg, de az odavezető lépéseket nem vázolták fel. Márpedig egy stratégiának az a lényege, hogy a belátható időn belüli, elvárható lépéseket is tartalmazza. 

Cél a versenyképesség és a hatékonyság növelése

Az OTP Agrárágazati Igazgatósága három évvel ezelőtt tett le az asztalra egy szakmai anyagot, kvázi agrárstratégiát, amely a szakmában komoly sikert aratott, de gyakorlatilag ezt a munkát sem emelte a politika piedesztálra. A most elkészült stratégiát sem nyilváníthatjuk hivatalosnak, követendőnek, de a gondolkodás irányai, fókuszai, szándékai jól kiolvashatók, mondta Kapronczai István.

A stratégiai helyzetértékelés szerint Magyarország agrárgazdaságának olyan potenciális lehetőségei vannak, amelyeket messze nem használunk ki, fogalmazott az agrárközgazdász. Ha visszatekintünk a múlt század hetvenes éveinek agrárteljesítményére, vagy azokból a naturális mutatókból indulunk ki, amit a versenytárs országok, az Európai Unió meghatározó agrárgazdasággal rendelkező országai produkálnak, akkor elmondhatjuk, hogy hazánk agrárteljesítménye 20 millió ember ellátására lenne képes. Nyilvánvalóan ennek a piaci oldalát is meg kell teremteni, de ez biztosítható abban az esetben, ha versenyképesen tudunk termelni, és a hatékonysági szempontok állnak a termelés középpontjában. A szerzők szerint gazdasági érdek is az, hogy kihasználjuk ezt az agrárökológiai potenciált, vagyis a magyar nemzetgazdaságnak ez az érdeke, de azt is hozzáteszik, morális kötelesség is az, hogy egy olyan ország, amelyik az élelmiszertermelésben többet tud produkálni, ezt tegye is meg. Az alapkoncepció tehát az volt, hogy többet kell termelni, de versenyképesen, hatékonyan. És itt a versenyképességen van a legnagyobb hangsúlyt, mert a különböző agrárpolitikai eszközök használatát is úgy fogalmazzák meg, hogy azok a versenyképesség növelését segítsék elő. Azt tudomásul kell venni, hogy az agrárgazdaság nem csak gazdasági, hanem társadalmi, bizonyos szempontból politikai kategória is, ezért józan kompromisszumra van szükség a társadalmi és a gazdasági hozadék között, de egyértelmű, hogy ez a stratégia a versenyképesség és a hatékonyság növelését helyezi középpontba, jelentette ki Kapronczai István.

Mit értünk versenyképesség, hatékonyság, költségérzékenység fogalmakon? Az agrárközgazdász szerint leegyszerűsítve: hatékonyak, versenyképesek akkor vagyunk, ha ugyanazt a minőségű terméket másoknál olcsóbban tudjuk megtermelni. Azt is tegyük azonban hozzá, hogy ezzel a tevékenységgel nem terheljük jobban a környezetünket, mint más, ami azért is fontos, mert a célkitűzéseket az Európai Unió és a hazai szabályozás keretei között tudjuk csak megvalósítani. A 2023-tól életbe lépő új pénzügyi, szabályozási ciklusban fenntartható, a környezetvédelmet, környezetkímélő gazdálkodást fókuszba állító gazdálkodást kell folytatni, hiszen a Green Dealben, a Zöld Megállapodásban leírt célok és az ebből származó Termőföldtől az Asztalig (F2F) és Biodiverzitás stratégiák ezt írják elő a magyar gazdák számára is.

Éljünk hatékonyabban a lehetőségeinkkel!

Hatékonysági kérdés, hogy jól, kellő eredménnyel használtuk-e fel az uniós támogatási forrásokat? Mindenképpen van feladatunk abban, hogy hatékonyabban éljünk a lehetőségeinkkel, jelentette ki az agrárközgazdász. Sok pénzről van szó, azonban ez mégis kevés… Amit a második pillérben lévő vidékfejlesztésre fordítottunk a SAPARD program kezdetétől, az már meghaladja a 3 ezermilliárd forintot. Rengeteg pénznek tűnik, de ha elosztjuk az évek, a gazdaságok számával, akkor évente egy gazdaságra vetítve csak egymillió forintra szeletelődik a teljes összeg, ez pedig ma már egy traktor komolyabb alkatrészét sem fedezi. Nem mindegy tehát, hogyan költjük el a forrásokat. 

Az agrárközgazdász szerint koncentráltan kell a forrásokat felhasználni, nem szabad mindenkinek az igényei szerint kis összegekkel támogatni az ágazatokat, hanem úgynevezett gerjesztő formában kell a támogatásokat elkölteni. Ezalatt azt kell érteni, hogy a forrásokkal megmozgatunk egy egész termékpályát, és más fejlesztési pénzeket is bevonunk. A magyar agrárgazdaság szereplői elég sok betétállománnyal rendelkeznek, és ezt az állományt is be kellene hozni az ágazatba. Ezermilliárd forintról van szó, amelyekből fejlesztéseket lehetne megvalósítani, éppen ezért lehetőleg ne a bankokban álljon ez a pénz. Ilyen szempontból is át kellene gondolni a jövő előttünk álló feladatait, különösen azért, mert a kormány rendkívül nagyvonalúan beígért egy 80 százalékos nemzeti finanszírozást az EU második pilléres pénzeihez. Ezt a sok pénzt pedig csak hatékonyan szabad elkölteni, a versenyképesség jelentős növelésével, fogalmazott Kapronczai István.

A 4265 milliárd forintról szólva az agrárközgazdász elmondta, hogy nem az a legfontosabb, hogy az ágazat felhasználja az egész összeget – persze, törekedni kell arra, hogy ebből minél több forrást használjunk fel – de a legfontosabb cél az, hogy valóban hatékonyan használjuk fel ezt a kivételes lehetőséget. Ez egy olyan esélye a magyar agrárgazdaságnak, és benne hangsúlyosan az élelmiszeriparnak is, ami nem megismételhető. Ezzel a forrással vagy versenyképessé tudjuk tenni az agrárgazdaságot, vagy ha nem, akkor az nagyon nagy felelőssége, mondhatni kudarca lesz az ágazati szereplőknek és az agrárpolitikának.

Globális kihívások előtt állunk

Rendkívül komoly és jelentős kihívások előtt áll az agrárgazdaság, fogalmazott az agrárközgazdász. A számok, a tények nem hazudnak, érdemes utalni arra, hogy a rendszerváltás óta a világ agrárteljesítménye, kibocsátása mintegy 85 százalékkal növekedett volumenében (nem értékben!), Magyarország teljesítménye viszont visszaesett ugyanezen időszakban. Ez együtt azt okozta, hogy hazánk szerepe a világ élelmiszertermelésében felére csökkent.

Ugyanakkor globális kihívások előtt állunk, mivel mind mennyiségben, mind minőség szempontjából helyt kell állnia az élelmiszergazdaságnak. 2050-re 9-10 milliárdra prognosztizálják a Föld lakosainak a számát, akiket élelemmel kell ellátni. Jelenleg még mindig 300 millió ember éhezik a világban, akik száma ugyan csökkent a 85 százalékos élelmiszertermelés növekménye eredményeként, de egy ember is sok, hát még 300 millió, jelentette ki Kapronczai István. Keresleti oldalról tehát adott a mennyiségi igény, de van egy minőségi igény is, mégpedig két oldalról. Az egyik tényező az, hogy a bolygó országaiban összességében nőtt az életszínvonal, vagyis az egy lakosra jutó élelmiszerkereslet is nagyobb. És ami még értékében növeli a keresletet az, hogy az élelmiszer-biztonság egyre inkább középpontba kerül a fogyasztók körében is, különösen az érett piacokon. Egyre jobban oda kell figyelni a minőségi élelmiszer-előállításra is, hogy meg tudjunk felelni a fogyasztók asztalára letett élelmiszerrel. Magyarország előtt rendkívül nagy kihívás az, hogy minőségileg nagyon jó élelmiszert termelünk, amelynek dokumentálásával vannak jócskán problémák. A nyomon követhetőség (a „farm to fork”, azaz „termőföldtől az asztalig” uniós célkitűzés keretében) teljes dokumentálásának hiányában az érett piacokon kevésbé felelünk meg az igényeknek, márpedig ezek a piacok fizetőképesek, és az EU tagországok többsége ide tartozik, tehát a dokumentálásban előre kell lépni, fogalmazott az agrárközgazdász.

A Green Deal megfogalmazott globális céljai vitathatatlanok, hiszen azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy a fenntarthatóság, a zöldítés középpontba kerüljenek. A gazdaság mögött ott van a politika, és a zöldmozgalmaknak elég erős a társadalmi támogatottsága. Ugyanakkor azt látni kell, hogy az uniós célkitűzések mögött vannak gazdasági, hatalompolitikai szempontok is. Ez alatt azt kell érteni, hogy az unió legfejlettebb országainak a növekedési, és hatékonysági tartalékai kezdenek kimerülni. A jelenleg alkalmazott mechanizmusok ( nemzetközi megállapodások, WTO, stb.) a piacvédelmet korlátozzák. Vagyis az Európai Unió nem tudja a piacát megvédeni a feltörekvő országok élelmiszereitől. Ha az unió globális standarddá tudja tenni a zöldítés, a fenntarthatóság követelményeit, akkor olyan globális standardokat hoz be, amelyek elsősorban a feltörekvő országoknak fáj, mivel unión belül a termelési költségekben már megjelennek a környezetvédelmi költségek is. 

Kiemelt helyen a precíziós gazdálkodás

De azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az unión belül is adódhat ebből feszültség. A fejlettebb agrárgazdasággal rendelkező országok kihasználhatják helyzeti előnyüket. Olyan mechanizmusokat erőltethetnek ránk – például a műtrágya-felhasználás 50, a növényvédő-szer-felhasználás 20, a haszonállat-tenyésztésben és az akvakultúra-ágazatban felhasznált antimikrobiális szerek 50 százalékos csökkentése stb. – ami nem reális, hiszen a hollandok például 2-2,5-szer több műtrágyát használnak fel jelenleg, mint mi, magyarok. Ha ezt is, azt is felére csökkentjük, hátrányunk éppen úgy megmarad. Ezek a mechanizmusok bebetonoznak bizonyos status quo-kat. Persze, ha a precíziós növénytermesztés, ami ma még drága, teret nyer, abban az esetben jobban tudjuk védeni a környezetet, mert okszerűen használjuk fel a műtrágyát, a növényvédő-szert. És ebben az esetben elképzelhető, hogy jelentős műtrágya, növényvédőszer-csökkenéssel is hasonló terméseredményeket tudunk elérni. Amennyiben az EU, és a magyar szabályozásban kiemelten a precíziós gazdálkodás megvalósítására adnak célzott támogatást, akkor ezzel már nem elérhetetlen a precíziós műszerek, gépek beszerzése a kisebb gazdaságoknak sem. Mindehhez az is szükséges, hogy az EU az egyes tagországok adottságait figyelembe véve hozza meg a döntéseit.

A stratégia megfogalmazásakor ugyan a Covid-19-járvány adta a kiindulópontot, de csak azért, mert a járványhelyzet döbbentette rá a politikát arra, hogy mennyire fontos egy országnak az élelmezés biztonsága. Ez tette lehetővé, hogy bizonyos szempontokat súlyozva értékeljenek, és sokkal nagyobb figyelmet fordítsanak a hatékonysági, versenyképességi, termelési potenciál kihasználási szempontjaira. A politikában szemléleti fordulat történt, így a Covid-19-nek pozitív hatásai is vannak az agrárgazdaságban, és a politika is felismerte, hogy használjuk ki az adott lehetőségeinket ezen a téren is.
Fontos szóba hozni, hogy az innováció milyen szinten van jelen az ágazatban. Az innovációhoz kutatás-fejlesztésre, pénzre, és a kutatási eredmények használóira van szükség. Forrás oldalról eddig is, a jövőben még inkább nagyon jók a lehetőségek az innovációra, mert van pénz. Az egyéni és társas vállalkozások betétállománya – mint már említettük – ezermilliárd forint, ez nagy pénz, de az ágazat szempontjából a bankokban holt pénz. Hitel oldalról is rendben van az ágazat, mert a bankok szívesen finanszírozzák a mezőgazdasági vállalkozásokat, mert jó adós a gazda. A lejárt hitelállomány sokkal alacsonyabb a mezőgazdaságban, mint a nemzetgazdaság egészében. Emellett a támogatási források is jelentősek, hiszen – és ezt is említettük már – 4265 milliárd forint jön be az ágazatba a kormány révén. 

Létkérdés a szakoktatás

Két dolgot kell átgondolni, fogalmazott Kapronczai István. Az egyik: vajon kiművelt emberfők sokasága-e a magyar agrárgazdaság? Humán oldalról, vállalkozói készség oldaláról, tudás oldaláról rendelkezésre állnak-e az erőforrások? Az agrárközgazdász szerint a tudás oldaláról komoly teendőink vannak. Az elmúlt évtizedekben mind a szakoktatásunk, mind a felsőoktatásunk jelentősen meggyengült. Mára létrejöttek az új egyetemi konstrukciók azzal a céllal, hogy ezen a területen változás következzen be, de a hatás csak 5-10 év múlva jelenhet meg. Az átalakításnak persze, a kockázatai is megvannak, vagyis ha sikeres lesz, akkor beszélhetünk majd pozitív hatásokról. A szakoktatás fejlesztéséről sem szabad megfeledkeznünk, mert létkérdés, hogy itt is korszerűsítsük a képzést. Egy gazdaság csak addig a szintig tud dinamikusan fejlődni, amíg a szellemi tudás engedi. Ha korszerűbb eszközöket vásárolunk, korszerűbb technológiát használunk, mint amit a tudásunkkal képesek vagyunk kihasználni, akkor a korszerűbb beruházás többletköltsége veszteség! Természetesen, ha a tudás, és a pénz rendelkezésre áll, de nincs munkaerő, aki ezt megvalósítsa, illetve működtesse, akkor nem lesz beruházás. A mai magyar agrárgazdaságban nagyon nagy gond a szakképzett munkaerő hiánya.

A stratégiában kiemelt fejezetet tartalmaz a jövőkép megfogalmazása is. A legfontosabb, hogy feldolgozzuk a termékeinket, jelentette ki az agrárközgazdász. Ne gyarmati struktúrájú legyen a külkereskedelmünk, ne vigyünk ki az országból alapanyagot, ezzel jól jövedelmező munkalehetőséget. Minél jobban feldolgozunk egy terméket, annál nagyobb az exportlehetőség. Az élőállatot néhány száz kilométerre tudjuk elvinni, a félbevágott sertést ezer kilométerre, a téli szalámit pedig bárhová elvihetjük, nem beszélve arról, hogy a hozzáadott érték, a képződött jövedelem is – ha hatékonyan csináljuk – egyre nagyobb. Az élelmiszeripar fejlesztése tehát elengedhetetlen kritériuma a fejlődésnek, a versenyképesség növelésének. De itt is leginkább zöldmezős beruházásokra van szükség, mert ez lesz hatékony, és ez mozgat meg termékpályákat.

Korszerűsítés, digitalizáció és robotizáció

Ugyancsak fontos beszélni arról, hogy a piacot is ketté kell osztani. Az érett piacon (Nyugat-Európa, USA, stb.) minőségi, jól dokumentált termékekkel kell megjelennünk. Ez megoldható, de fejlődnünk kell. Nem érett piacnak – az EU-n belül – hasonlóan hozzánk, Románia számíthat, ahová az elkövetkezendő tíz évben jelentős exportot bonyolíthatunk. Nagy kérdés a harmadik országok piacai, tudniillik a zöldítéssel – amely alapvetően nem vitatható – megdrágul az EU-n belül az élelmiszerelőállítás. Tehát az, hogy olcsóbban termeljünk a harmadik ország piacaira, nem teljesül be, ugyanis drágák lesznek a termékeink. Mit tudunk tenni? A réspiacokat kellene megcélozni, ahol mennyiségben, minőségben, versenyképes árban is meg tudunk jelenni. A piacok elérésének az eszközrendszerét kell fejleszteni, aminek része a korszerűsítés, a digitalizáció, az automatizáció, a robotizáció.

Mi ennek a stratégiának a további sorsa? - tettük fel végezetül a kérdést Kapronczai Istvánnak, aki azzal válaszolt, hogy erről nincs pontos információja. A közgazdász azonban bízik abban, hogy lesz hatása a leírtaknak, és tudomása van arról, hogy a döntéshozók már most is munkaanyagként kezelik a dokumentumot. A szerzők ugyanis jobbító szándékkal, nem kritikaként fogalmazták meg a gondolataikat. Azt még hozzá kell tenni, hogy a megjelent és az eredeti anyagban vannak különbségek, mert a társadalmi és a gazdasági hatások fajsúlyairól vannak viták. Ilyen kérdések a földbirtokpolitika néhány elemével, egyes vidékfejlesztési jogcímforrások STÉ szerinti elkülönítésével, a capping-el, a biotechnológia tudományának és fejlett módszereinek agrárgazdasági alkalmazásával, vagy az együttműködések szabályozásával kapcsolatban merülnek fel.

Kapronczai István megítélése szerint a megjelent tanulmány jelenős előrelépést jelent egy racionálisabb agárstratégia irányába azokhoz képest, mint amelyek mindeddig megjelentek, így nagyban segítheti az agrárgazdaság fejlesztését.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai