2026. 07. 23., csütörtök
Lenke
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

A szőlő első zöldmunkája és ideje

Kategória: Növénytermesztés | Forrás: NAK, Komma László, 2021/05/31

Az évenként elvégzett rendes fásmetszés mellett a fitotechnikai műveletek másik nagy csoportját a különböző zöldmunkák jelentik.
Nevéből is adódóan a tőke zöld részeire korlátozódik, így ezért a vegetációs időben kerül a művelet elvégzésre. A szőlőtőke kondíciója, életkora a tartaléktápanyagok mennyisége, továbbá az egyes rügyekre eső aránya határozza meg leginkább a rügyek kihajtásának mértékét.

A jó kondíciójú és megfelelő tápanyagellátottságú szőlőtőkéken a világos (látható) rügyek mellett a mellékrügyek is kifakadnak, majd hajtásnak indulnak, és így keletkeznek az ikerhajtások, melyek még jobban képesek a tőkét besűríteni.

A fiatal tőkék mindig jobban, több hajtást képeznek, mint az idősebb tőkék. Az idősebb tőkéken az ún. rejtett rügyekből képződött fattyúhajtások aránya nagyobb, mint a fiatalabb tőkéken. De a tőkék egészségi állapota is jelentősen befolyásolja a hajtások képződését, ilyenek többek között a különböző mértékű gyökérkárosodások, mint pl. a filoxéra, leginkább gyökérnemes ültetvények esetén, vagy pajorrágástól, különböző gyökérpenészektől. A mechanikai sérülések, úgy a törzsön, mint a helytelen talajművelés következtében is befolyásolják a rügyek kihajtását, és a hajtások mennyiségének mértékét. Azonban, ha a gyökérzet erős, és egészséges, és a föld feletti részek (törzs, idősebb részek, kordonkar) sérült, abban az esetben a sérült rész alatt nagy mennyiségben fakadnak ki a rejtett rügyek, gyakran csomókban. Ilyen esetben is szükséges a hajtásválogatás a célnak megfelelő módon.

A tőkék művelési módja is befolyásolja a rügyek, illetve a hajtások számát. Általánosságban jellemző, hogy az alacsony fej és bak művelésű tőkéken nagyobb a világos és főleg a rejtett rügyek kihajtásának aránya. Ellenben a közép magas, a magas kordon és lugasművelésű tőkéken kisebb a rejtett rügyek kihajtási aránya. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a metszés mértéke is befolyásolja a kihajtást, vagyis minél kisebb a rügyterhelés, tehát minél kevesebb rügyet, rövidre metszünk, annál nagyobb arányban fakadnak ki a rügyek, és fordítva. A kordonkarok hossza is befolyásolja a kihajtást, minél hosszabb a kar, annál kisebb arányban hajtanak ki a karon elhelyezkedő csapokon lévő rügyek. Többnyire ez az elsődleges oka, hogy 1 méternél hosszabb kordonkart, vagy szálvesszőt nem érdemes nevelni.

A rügyterhelés elosztása a tőkén, a metszésmód is befolyásolja a rügyfakadás mértékét. A rövid csapokon jobban, a szálvesszőkön kisebb arányban fakadnak a rügyek. A polaritás, csúcsdominancia is befolyásolja a rügyek kihajtását a legfelsőbb helyzetű rügy hajt ki a legerősebben, majd az alatta lévő rügyek egyre gyengébb mértékben és rövidebben.

A túl sűrű hajtású tőkék, több problémát is felvetnek, azon keresztül, hogy a zsúfolt, egymással „versengő” hajtások önárnyékolása miatt a levelek elégtelen fotószintézise következtében a rügyek differenciálódása akadályozott, a virágok rosszul termékenyülnek, és hiányos fürtöket, vagy fürt nélküli hajtásokat kapunk. A nagy tömegű termőhajtás képzést azért is kell szabályoznunk, mert a túlterhelés következtében, gyengül a tőke a hajtások nem tudnak kellően beérni, lefásodni és termőrügyek kialakulni. A következő évben gyenge, és kevés számú hajtás fejlődik, ami tovább gyengíti a tőkét.

Csak metszéssel nem tudjuk a megfelelő mértékű hajtásokat beállítani, szinte mindig több hajtás képződik a legszakszerűbb metszés után is, ezért szükséges és fontos a zöldmunka időbeni elvégzése. A hajtásválogatással elősegítjük a tőkeforma kialakítását, fenntartását, öreg tőke esetén a tőke megújítására, fiatalítására, sőt a fajta lecseréléséhez (átoltásához) is szükséges a tőkét hajtásválogatással szabályozni. A megfelelő hajtásválogatással elősegítjük a tőke maximális fényellátottságát, így a tőke belseje szellőssé válik, ezáltal nehezítjük a kártevők és kórokozók megtelepedésének életfeltételeit, és ugyanakkor a növényvédelmi kezeléseket sokkal hatékonyabbá tehetjük, és javul a permetlé borítottság mértéke.

A hajtásválogatás idejére nincs naptári idő, mindig az adott céltól függ, hogy mikor végezzük. Nem mindegy, hogy fiatal alakítás előtt álló, vagy kialakított tőkéről van szó. A fiatal tőke kialakításakor elsősorban a törzs a kar, (karok) és a termőalapok kialakítása miatt válogatjuk a hajtásokat, úgy, hogy a felesleges, kedvezőtlen hajtásokat eltávolítjuk. Azonban gondosan kell végezni a munkát, mert ha túl válogatjuk a hajtásokat, azzal gyengítjük a tőkét. Általános szabályként elfogadhatjuk, hogy 1 kg terméshez legalább 1-1,5 m2, területegységre vetítve pedig 1m2 -re 2 m2 levélfelület szükséges, ez legalább 10-15 db hajtást jelent. A megfelelő levélmennyiség nagyon fontos a szőlőnövény esetében is, gyakorlatilag a növény „tüdejének” kell tekinteni. A tőkék metszési elemein a csapokon és termővesszőkön kerülni kell a túl korai és későn végzett hajtásválogatást. A túl korait azért, mert még nem látjuk a fürtkezdeményeket, és nem tudjuk eldönteni melyik a termő és meddőhajtás. A legoptimálisabb amikor a hajtások a 20-40 cm-es hosszúságot elérték, ilyenkor már a hajtások nagy része előtört és a később kialakuló kacshajtások sem akadályozzák a munkafolyamat zökkenőmentes elvégzését. Fajta tulajdonság is befolyásolja a hajtásválogatás idejét, a sűrű hajtást nevelő fajtákat korábban kell kezdeni, így a megmaradt hajtások jobban fejlődnek, a ritka hajtást nevelő fajtákat későbbre hagyhatjuk, ezt a munkaszervezésnél is érdemes figyelembe venni.

Alacsony bak művelésű tőkeformán csak a termőhajtásokat hagyjuk meg a meddőhajtásokat eltávolítjuk, ugarcsaponként 2-2db hajtást a biztosító csapokon 1-1db hajtást érdemes meghagyni, ez rövid csapos metszés estén négyzetméterenként 6-10 db hajtást jelent. Fejművelésű tőkeművelésmód esetén, ami fagyveszélyes termőhelyeken jellemző, az ugarcsapokon1-1 db hajtás marad, ami a következő évi termőcsapok céljára marad, a termőcsapok hajtásait meghagyjuk. A tőkefejből előtörő hajtások közül 4-6 db hajtás maradhat egyenletesen kör-körösen elosztva, ezekből a következő tavaszi metszéskor egy-egy ugarcsapot metszünk. Kordon művelésű tőkén a termőalapokat 20-30 cm-re alakítjuk ki, a kb.1 m- nél nem hosszabb karon 4-5 hajtást hagyunk meg a termőalapok céljára, a kar alsó helyzetű rügyeiből fejlődött hajtásokat is eltávolítjuk. Magas művelésű tőkék, hosszú törzsén, rejtett rügyekből kifakadó hajtásait is korán érdemes eltávolítani, amit könnyedén ledörzsölhetünk. Csak abban az esetben hagyunk meg a törzsön hajtásokat, ha az elöregedett termőalapokat fiatalítani szeretnénk.

Minden szőlőt művelőt arra biztatunk, hogy az első zöldmunkát szakszerűen és időben érdemes elvégezni, mert nagymértékben befolyásolja a termesztés eredményességét és a későbbi munkafolyamatok hatására is csak pozitív hatással bír.

Ajánlott kiadványokDr. Somlyay István:
Gyakorlati borászat - kémiai alapok
Orbán Gergely:
Metszés és zöldmunkák - A szőlőtermesztés technológiája I.
Dr. Nagy Antal - Dr. Radócz László:
Biológiai növényvédelem
Dr. Hajdú József:
A 21. század traktorai

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
A jövő számára is meg kell őrizni a térség kertészeti kultúráját
A Délalföldi Kertészek Szövetkezeténél (DélKerTÉSZ) mindig történik valami, pestiesen szólva az élet sosem áll meg. Aki ismeri Nagypéter Sándor elnököt, az jól tudja, hogy az elnök mindig azon gondolkodik, és dolgozik, hogy a 2002-ben alakult szövetkezet 450 szövetkezeti tagjának - szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelő tevékenységét fejlessze, s a kor kihívásainak megfelelően versenyképessé tegye. A hogyan kérdése mindig tart újdonságot, ezért is beszélgettünk Nagypéter Sándorral az aktuális feladatokról. 
Új kutatás vizsgálja a sókedvelő növények alkalmazkodását
Új, hároméves kutatási projekt indult a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban, amely a sókedvelő, úgynevezett halofita növények alkalmazkodási mechanizmusait vizsgálja. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy feltárja, miként képesek egyes növényfajok olyan sós élőhelyeken is fennmaradni és fejlődni, ahol más fajok elpusztulnának.
Magyarország csatlakozott az erdők védelmét célzó európai kezdeményezéshez
Az erdők védelme és fenntartható hasznosítása olyan közös ügy, amely országhatárokon átnyúló kezdeményezéseket és összehangolt szakpolitikai fellépést igényel, ezért Magyarország csatlakozott a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozathoz, amelyet a FOREST EUROPE 10. Miniszteri Konferenciáján írtak alá az európai államok képviselői júniusban.
Innováció: a gazda agya
Ha öreg parasztemberek föltámadhatnának örök álmukból, meglepetésükben kérdezgetnék, mi az a kék virágú ismeretlen növény a falu határában. Tanult gazdászok rávágnák, hogy facélia, magyarán mézontófű; a bakonyalji falukban fóciának emlegetik. A facélia a zord fekvésű tájakat kivéve az egész ország területén termeszthető.
Borászat: botladozó marketing
A lassan hanyatló szőlőtermesztést és borászatot az idei tavaszon az időjárás is tovább ingatta. Az Alföld több térségében a késő tavaszi fagy károsított, egyes helyeken a szokásos termés felére számíthatnak a gazdák. Másutt meg tele vannak a pincék, egy várhatóan átlagos termést sem tudnak elhelyezni, még időben a lepárlást fontolgatják. Évek óta tapasztalható folyamat, hogy a kisebb termelők kivágják a tőkéket, a közepes méretű borászatok a túlélésért küzdenek.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza