A keleti nyitás éve lehet 2014

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: VT, 2014/03/10
Címkék: Oroszország, Kína, agrárexport, magyar-orosz külkereskedelem, külkereskedelem

Ugyanakkor az egykor szinte korlátlan mennyiségeket átvevő partnereink mára maguk is önellátóvá, sőt exportőrré váltak, esélyünk náluk is csak a magas minőségű, speciális értékeket hordozó termék kínálatával lehet.

Orbán Viktor kormányfő és tárgyalódelegációja ez elmúlt hetekben rendkívül fontos gazdaságdiplomáciai lépéseket tett annak érdekében, hogy kapcsolataink erősödjenek a keleti térségek irányában. Számos egyéb célterület mellett a tárgyalásokon kiemelt szerepet kapott a magyar élelmiszer-termelés külpiaci lehetőségeinek erősítése Oroszországban, Kínában és az arab területeken.

„Nem indulunk nulláról, mínuszról indulunk – ironizált az Agrárium kérdésére a jelenlegi helyzettel kapcsolatban a tárgyalásokon részt vevő egyik hazai gazdasági vezető. – De van komoly esélyünk, hogy a helyzet változzon” – fordította komolyra a szót.

Nos, a magyar–orosz külkereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 11,5 milliárd dollárt, amiből az import mintegy 8,3 milliárd dollárt, az export 3,3 milliárd dollárt tett ki. A tárgyalásokról beszámoló Szíjjártó Péter, külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkár úgy vélte, hogy a Magyarország irányába mutatkozó mintegy 5 milliárd dolláros negatív szaldó kiegyensúlyozására az egyik legjobb lehetőség a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari export növelése, ez a termékcsoport ugyanis most mindössze 8 százalékot képvisel a magyar kivitelben.

esélyek

Ilja Sesztakov orosz mezőgazdasági miniszterhelyettes szerint Magyarország számára ígéretes lehetőséget jelenthet az orosz piacon a baromfi exportja. További együttműködési terület lehet a kertészet és az üvegházi termelés, amiben Magyarországnak nagy tapasztalatai vannak. Ismertette, hogy az Oroszországban 2008 óta működő, mezőgazdaságot támogató program eredményeként ma országa gyakorlatilag önellátó sertéshúsból, továbbá vezető gabonaexportőr, nagy mennyiségben exportál napraforgó olajat is, és sajátos területet foglal el az ország kivitelében a rizs is, annak ellenére, hogy a klímaviszonyok Oroszországban kevésbé kedvezőek e termék számára, mint az ázsiai régióban.

Szijjártó Péter beszédében sikerként említette, hogy az év első négy hónapjának külkereskedelmi adatai bizakodásra adnak okot, ugyanis míg például 2012 első négy hónapjában az Oroszországba irányuló magyar agrárexport 73 millió eurót tett ki, addig 2013 azonos időszakában már 95 millió euróért exportáltunk, vagyis mintegy 30 százalékkal nőtt az oroszországi agrárkivitel, és ez idő alatt a teljes magyar export 11 százalékkal nőtt – hasonló tendenciában reménykedünk az idei évben is. Különösen, mivel tavaly a magyar mezőgazdaság sokkal jobb évet zárt, mint egy évvel korábban. Hozzátette, hogy az éves mezőgazdasági kivitel értéke Oroszországba 2011-ben 192 millió euró volt, 2012-ben pedig már 214 millió eurót ért el. (A 2013-as adatok várhatóan március végén állnak majd rendelkezésre.) Az államtitkár a mezőgazdasági export növelése szempontjából kulcsfontosságú területként említette a tenyészállat-kivitelt, valamint a hús és húskészítmények exportját. Közölte, hogy az elmúlt három évben Magyar ország megháromszorozta húskivitelét Orosz országba, ahová jelenleg 140 ezer tonna húst exportálunk évente.

A tárgyalásokat követően a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében mindehhez hozzátette azt is, hogy a tárgyalásokon különösen fontosnak ítélték az élelmiszer-biztonság és az állategészségügy területét.

Kemény verseny

A magyar kormánydelegáció pekingi megbeszélései is komoly esélyt kínálnak a magyar agrárexportnak. Nagy lehetőségeket jelenthet ugyanis a világ agrárbeszállítói számára a rohamléptekkel növekvő keleti élelmiszer-kereslet. Ebben az új versenyben jó eséllyel indulhat Magyarország is: élelmiszer-termelésünk kiveheti a részét az egyre növekvő piaci lehetőségekből. A gondokkal küszködő európai piac és az itteni nagy versenytársak mellett az élénkülő keleti kereslet nagy kihívásokkal teli ugyan, de jelentős mennyiségeket befogadni képes új piacokat jelenthet. Az ezen piacokra való belépéshez azonban a hazai élelmiszeripar jelentős fejlesztésére is szükség lenne, ez azonban az elmúlt években elmaradt, illetve egyenlőtlenül valósult csak meg.

A hatékonyság növelése azért is fontos lenne, mert a távol-keleti országok piacaiért nagyon kemény világverseny folyik, az ottani vevőkért Kanadával, az Egyesült Államokkal és Dél-Amerikával kell megküzdeni.

Nagy jelentőséget tulajdonít az agrárkormányzat is a keleti, különösen a távol-keleti és az arab országokkal való együttműködésnek – ezt mind a nyilatkozatok, mind az elmúlt időszak kínai és szaúd-arábiai tárgyalásai alátámasztják. A kereslet adott: az arab országok fizetőképessége mellett kereslete is nő, a távol-keleten, különösen Kínában pedig évente nagyjából 10 milliónyival nő az a középosztály, amely egyre inkább keresi a jó minőségű, feldolgozott élelmiszereket.

Tömegtermelés és minőségi többlet

Hogy tulajdonképpen miért is kell nekünk újraépíteni keleti irányú agrárexportunkat, arra számos magyarázat létezik. Az élelmiszer-kivitelünk ilyen irányú alakulását – egyéb ágazatok mellett – áttekintő, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen készült tanulmány (szerzője Tóth Ferenc) szerint a tradicionális magyar élelmiszer-gazdasági exportcikkeket évtizedeken át tartósan jellemezte az, hogy mindvégig hordoztak magukban egyfajta minőségi többletet a tömegtermelő versenytársak termékeihez képest, ugyanakkor ehhez megfelelő piaci munka, marketing támogatás nem kapcsolódott. A külpiaci érvényesülés alapját a termékek széles körére és a meghatározó volumenekre elsősorban a világpiaci tömegtermékekkel versenyképes árak határozták meg, miközben az export nem mindig nyugodott költségelőnyökön. Nyilván sok szakmabeli emlékszik még az úgynevezett barterezésre, a rubel-olaj elszámolási rendszerekre, illetve az ezzel egy időben egyre feszítőbben jelentkező devizatermelési kényszerekre.

A külpiaci versenyhelyzet fő összetevői hosszú távon át a következők voltak: az árérzékeny piaci szegmensek meghatározó szerepe, erős fenyegetettség az új, alacsonyabb költségekkel termelő versenytársak megjelenésétől, magas konjunktúraérzékenység, kínálati oldalon a természeti tényezőkből, illetve a tenyésztési ciklusokból és a feldolgozásból következő mennyiségi, gyakran minőségi ingadozás. A világpiaci árhatásokból, illetve a kínálati hatásokból következően jellemző volt a bevételingadozás. Utóbbi, az amúgy sem magas exportjövedelmezőséget bizonytalanná is tette. Az exportőrök, illetve a termelők gyakran ezen nem a struktúra változtatásával, hanem az inputok árának a lenyomásával (pl. olcsó munkaerő) reagáltak. Mindez összefüggött a felhalmozóképesség alacsony voltával.

(A külpiaci politika fontos eszköze volt az osztrák– magyar vámuniótól kezdődően a preferált külpiacok biztosítása és a belső piacok védelmére törekvés is. Ez a tendencia az 1989-es átmeneti időszakkal szűnt meg.)

Sajátos a szocialista időszak fejlesztéseket iniciáló korszaka, ami nagyjából az 1960-as évek végétől egy jó évtizedig tartott. Ez a periódus fontos a modern technológiák (iparszerű termelés) meghonosítása, a képzett mezőgazdasági és részben élelmiszer-ipari szakembergárda megteremtése, az innovációs képesség megnövelése, a külföldi gép- és termelési rendszerek meghonosítása miatt. A magyar mezőgazdaságot ez a periódus elismert szakmai tudást hordozó ágazattá emelte a világgazdaságban. Ugyanakkor ezt a kifejlesztett potenciát és a megnövekedett beruházási lehetőségeket egyre inkább a KGST felé történő tömegméretű és sokszor alacsony igényszintű piac kiszolgálására használták fel. Így a létrejött struktúra megnövelt termelési kapacitásokkal újratermelte az évszázados betegséget: az alacsony feldolgozottsági fokot, a feldolgozásoknál az alacsony, illetve vegyes minőséget, a piac árérzékeny szegmenseiben történő versenyt, a jövedelemtermelés problematikus voltát, miközben a termelés tőke- és innovációigényessége megnőtt. A piacépítés és a marketingmunka alacsony szintű maradt, lényegében a KGST-be eladott nagy volumenekre terhelt költségek segítették a tőkés piaci fellépés fenntarthatóságát. A gazdaságpolitikának ez sokáig megfelelő volt, mert a KGST-relációból kőolajtermékeket lehetett importálni élelmiszer ellenében, s adott esetben dollárban is fizetett a szovjet partner.

Érdemes megpróbálni

A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar azon fő ágazatokhoz tartoztak az 1980-as évek végére, amelyek felelősek voltak a KGST-piacon felhalmozott lehívhatatlan aktívumokért. A KGST-re orientált termelési szerkezet, a merev struktúra és az 1980-as évek elejétől egyre növekvő költségek miatt a vállalatoknak szükségük volt a nagy volumenű és támogatott eladásra. Az ágazat vezetői tudták, hogy a túlélési esély a struktúrában egybekapcsolódik az állami KGST kereskedelmi politikával, de inkább afelé vitték az érvelést, hogy a szektor az ország külkereskedelmi aktívumot termelő ágazata, ezért stratégiai kérdés a léte, mintsem a figyelmeztető piaci jelzésekre reagáltak volna. Ugyanakkor az áruknak az 1990-es években a nyugati piacokra történő átterelése rövid távon többnyire sikeres volt.

Ez a rövid távú siker azonban – egybe esve a termelésitulajdonosi szerkezet gyökeres belső átalakulásával – eddig nem járt együtt a keleti piacok módszeres visszaszerzésének szervezésével. Biztató fejlemény, hogy a hivatalos magyar gazdaságpolitika 2014-et a keleti nyitás évének nyilvánította. Van esélyünk és érdemes is újra megpróbálni.

Ajánlott kiadványokKárpáti László, Lehota József (szerk.):
Kereskedelmi ismeretekDr. Villányi László – Dr. Vasa László:
AgrárgazdaságtanDr. Husti István:
Mezőgazdasági vállalkozói kézikönyv

Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxonFontos változások a földforgalmi szabályokban