2026. 07. 21., kedd
Dániel
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Jól vizsgáztak idén a martonvásári hibridek

Kategória: Növénytermesztés | 2014/10/20

Idén szeptemberben is zsúfolásig megteltek a martonvásári MTA-ATK Mezőgazdasági Intézet termei a már hagyományos kukorica fajtabemutatón, amelyre lapunkat a Marton Genetics hibrideket forgalmazó Bázismag Kft. invitálta.

A rendezvényt Bedő Zoltán főigazgató nyitotta meg, amelynek első előadását Feldman Zsolt helyettes államtitkár tartotta, aki a hazai mezőgazdasági termelésen belül elsősorban a gabonatermesztés helyzetét ismertette.

Mint a helyettes államtitkár elmondta az idei év sajátságos időjárása ellenére a terméseredmények nem maradnak el, sőt jobbak a tavalyiaknál, egyedül a búzatermésen belüli magas takarmánybúza arány számít kirívónak. A hosszú távú agrárstratégiára rátérve megjegyezte, hogy az OECD és FAO adataival egyetértésben azzal számolhatunk, hogy a világ agrártermelése kissé lassulni fog, már csak a klímaváltozás hatásai miatt is, ami máshol is jelentősen befolyásolja az agrárium teljesítményét. Ennek megfelelően a gabona­piacot jellemző magas árszintek tartósan fenn fognak maradni. Ebből következően ez a tartósan magas árszint meg fog maradni az állati termékek piacán is. Viszont az élelmiszerek árai, mint az már az elmúlt időszakban is tapasztalható volt, kis mértékben mérséklődni fognak. Ez nehéz helyzet elé állítja majd a feldolgozóipart, amely tartósan magas terményárakkal, de csökkenő élelmiszerárakkal kell hogy működjön. Viszont a kereslet, a fogyasztás egészében nőni fog, tehát a gabonaszektort világszinten jellemző árumozgás továbbra is élénk marad, amiből kimaradni nem érdeke a magyar agrárgazdaságnak.

Marton L. Csaba tudományos osztályvezető előadásában bemutatta a martonvásári kukoricanemesítés múltját és a jelenleg vezető martonvásári hibrideket. Előadásában kiemelte az idei év időjárási sajátosságait, amelyek eredményeképpen későbbi betakarításra és magasabb szemnedvességtartalomra kell számítani.

Bedő Zoltán a martonvásári búzafajták ismertetése során kitért az Európában egyre terjedő sárga rozsdára, amellyel szemben azonban a már ismert martonvásári fajták (Mv Nádor, Mv Kolompos, Mv Krajcár, Mv Pengő) jó toleranciaszintet mutatnak.

Az előadások sorát Dr. Oross Dénes, a Bázismag Kft. ügyvezetője zárta. Bemutatta a hazai kukoricapiac jelenlegi helyzetét, és kiemelte, hogy a magyar genetika a határainkon túl is egyre sikeresebb.

Korszerű kukoricahibridek

A legutóbbi évtized volt a legtermékenyebb az eltelt 60 évből: nagyszámú martonvásári hibridkukorica kapott állami minősítést Magyarországon és a határainkon túl. Az új hibridek felölelik a FAO 200 – FAO 600 közötti éréscsoportot, közülük a legtöbbet szemes hasznosításra minősítettek. Emellett nagy sikerrel termesztik a „leafy” silókukoricákat, ugyanakkor népszerű csemegekukorica-hibrid is található a választékban.

Az összes piaci szereplőt figyelembe véve Martonvásár a Marton Genetics hibridek köztermesztésben elfoglalt arányával a negyedik, míg a magyar fajtatulajdonosok közül napjainkban az első helyen áll.

A martonvásári kukoricahibridek vetőmag-felhasználása külföldön a hazai növekedés mértékét is meghaladja. Az elmúlt évtizedben e vetőmagok eljutottak Oroszországba, Ukrajnába, Horvátországba, Török­országba és Iránba, míg az EU területén fontos célpiac lett Szlovákia, Csehország, Románia, Bulgária és Len­gyel­ország. De ismerik és termelik már Franciaország és Spanyolország gazdálkodói is.
Az új Marton Genetics hibridek termőképesség szempontjából kiválóan vizsgáztak az extrém éghajlati körülmények között, továbbá rekordterméseket értek el a nagyon jó adottságokkal rendelkező gazdálkodók termőföldjein.

A „leafy”-típusú silóhibridek (Massil, Nutrisil, Megasil, Siloking) csőfeletti levélszáma 9–12, alsó leveleik sokáig zöldek maradnak, így a silózásra kedvező állapot sokáig fennmarad. Beltartalmi eredményeiknek köszönhetően jó minőségű, magas energiatartalmú szilázs készíthető belőlük, amely tökéletes takarmány a magas hozamú tejtermelő és húsmarha-állományok számára.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
A jövő számára is meg kell őrizni a térség kertészeti kultúráját
A Délalföldi Kertészek Szövetkezeténél (DélKerTÉSZ) mindig történik valami, pestiesen szólva az élet sosem áll meg. Aki ismeri Nagypéter Sándor elnököt, az jól tudja, hogy az elnök mindig azon gondolkodik, és dolgozik, hogy a 2002-ben alakult szövetkezet 450 szövetkezeti tagjának - szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelő tevékenységét fejlessze, s a kor kihívásainak megfelelően versenyképessé tegye. A hogyan kérdése mindig tart újdonságot, ezért is beszélgettünk Nagypéter Sándorral az aktuális feladatokról. 
Új kutatás vizsgálja a sókedvelő növények alkalmazkodását
Új, hároméves kutatási projekt indult a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban, amely a sókedvelő, úgynevezett halofita növények alkalmazkodási mechanizmusait vizsgálja. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy feltárja, miként képesek egyes növényfajok olyan sós élőhelyeken is fennmaradni és fejlődni, ahol más fajok elpusztulnának.
Magyarország csatlakozott az erdők védelmét célzó európai kezdeményezéshez
Az erdők védelme és fenntartható hasznosítása olyan közös ügy, amely országhatárokon átnyúló kezdeményezéseket és összehangolt szakpolitikai fellépést igényel, ezért Magyarország csatlakozott a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozathoz, amelyet a FOREST EUROPE 10. Miniszteri Konferenciáján írtak alá az európai államok képviselői júniusban.
Innováció: a gazda agya
Ha öreg parasztemberek föltámadhatnának örök álmukból, meglepetésükben kérdezgetnék, mi az a kék virágú ismeretlen növény a falu határában. Tanult gazdászok rávágnák, hogy facélia, magyarán mézontófű; a bakonyalji falukban fóciának emlegetik. A facélia a zord fekvésű tájakat kivéve az egész ország területén termeszthető.
Borászat: botladozó marketing
A lassan hanyatló szőlőtermesztést és borászatot az idei tavaszon az időjárás is tovább ingatta. Az Alföld több térségében a késő tavaszi fagy károsított, egyes helyeken a szokásos termés felére számíthatnak a gazdák. Másutt meg tele vannak a pincék, egy várhatóan átlagos termést sem tudnak elhelyezni, még időben a lepárlást fontolgatják. Évek óta tapasztalható folyamat, hogy a kisebb termelők kivágják a tőkéket, a közepes méretű borászatok a túlélésért küzdenek.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza