2026. 09. 06., vasárnap
Zakariás
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

A sokoldalú, kreatív vízmegtartás mesterei

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: H. Gy., 2022/09/12

A Creatiger Kft. vállalja a kivitelezéstől a teljes körű megvalósításig a víztározótól a tógazdasági, és kerti tavak szigetelését. A teljeskörűséghez az is hozzá tartozik, hogy maximálisan szem előtt tartják a megrendelők igényeit, érdekeit és lehetőségeit.

Törő Gergely, a Kft. ügyvezetője a cég múltjával, névválasztásával kapcsolatban elmondta, hogy a testvérével közösen 2012-ben alapították a Creatiger Kft-t. A fiatalabb testvér, Attila azonban már 2010 óta foglalkozik a vízmegtartás technológiájával. A cégnévben is megőrizték az alapítók keresztneveit, mert a „cre” angol szórövidítés a kreatív jelzőt takarja, míg az „ati” az Attila, a „ger” a Gergely személyeket jelöli. A Creatiger szót azonban olvashatjuk „crea” „tiger”-nek is, ami viszont már kreatív tigrist is jelent. A tigris szó úgy is kapcsolódik a cégnévhez, hogy a céget a kínai Tigris évében alapították.

A Törő gyerekek – mivel a szülők fóliasátras paprika és paradicsomtermesztéssel foglalkoztak – szoros kapcsolatot alakítottak ki a mezőgazdasággal, ezen belül a vízgazdálkodással is. A családi gyökerek Debrecenbe, Szatmár megyébe nyúlnak vissza, ám a Törő család jelenleg – mivel a fólia termesztéssel már nem foglalkoznak – Gyálon él, és itt alakították ki a Creatiger Kft. székhelyét is. A „kreatív tigris” név kiválóan jelképezi a cég filozófiáját, mivel a kreativitás mindig is központi szerepet töltött be, és tölt be a mai napig a tevékenységükben, és – ha szabad ezt mondani – tigris módjára, gyorsan, kitartóan, tisztán, kiváló minőségben végzik el a munkát.

A cég tevékenysége a vízmegtartás technológiájára épül. Az aszály sújtotta években a mezőgazdasági termelésben a víz létkérdés, mivel bármelyik ágazatot vesszük alapul, víz nélkül nincs eredmény, nincs termelés. A cég alapításakor azonban még nem voltak ennyire vízhiányos időszakok, és nem volt ennyire fontos a víz megtartása, mint napjainkban. Törő Gergely hangsúlyozta, hogy a vízmegtartás sokkal komplexebb problémakör, mint amit megoldásként a cégük ajánl, de a helyi adottságok figyelembevételével a mesterséges víztározók, csatornák építése adhatja az egyik leggyorsabb és legfontosabb megoldást. Kivitelezési szolgáltatásaik teljes körű megoldással járnak, így megtervezik a víztározót, a hatósági engedélyeket beszerzik, elvégzik a földmunkát, a csövezést, megépítik a szükséges műtárgyakat, a kiválasztott szigetelési anyagokkal szigetelik a tározót, s nem utolsó sorban a környezetvédelmi előírásokat is figyelembe veszik, és betartják. 

Egy víztározó, csatorna építésének sok oka lehet, mondta Törő Gergely. A mezőgazdaságban az állattartó telepeknél a tűzivíztározók, hígtrágyatározók kialakítása sok esetben törvényi előírások miatt szükséges. A mezőgazdaságban kiemelkedően hasznos az öntözővíztározó, ami lehetővé teszi a folyamatos vízellátást száraz időszakokban is. Ipari parkok, csarnokok mellé ugyanúgy kötelező lehet tűzivíztározót építeni, de ezen a területen a záportározók is fontos szerepet töltenek be a hirtelen leesett, nagy mennyiségű csapadék tárolásában. Az autópályák, autóutak mellett épülő párologtató csatornák és tavak is hasonló célokat szolgálnak. Dísztavak jellemzően esztétikai szerepet töltenek be, de egyúttal ezek lehetnek fürdőtavak is vagy a funkcionálisabb tározók feladatait is elláthatják.

A tározók szigeteléséhez hagyományos és innovatív anyagokat használnak. Lágy PVC fóliával, HDPE lemezzel, EPDM gumifóliával és szövött-HDPE fóliákkal is dolgoznak, így minden esetben a megrendelő igényeihez, és a pénztárcájához igazodó megoldást biztosítanak. Technológiától függően akár az ideálistól eltérő körülmények mellett is - lásd talajvizes terület - megoldással tudnak szolgálni. A szigetelőanyagok minősége, tartóssága nem azonos, érdemes tehát jól megfontolni a választást. A szövött-HDPE, lágy PVC és a hagyományos HDPE fólia összehegesztése professzionális, jellemzően hőékes technológiával történik. A gumifólia, azaz EPDM esetében az anyagot hidegvulkanizációval folytonosítják, alakítják. A szövött-HDPE fólia esetén - mederformától függően - akár egy darab, előre elkészített egybefüggő panel (ami akár 4000-5000 m2-es is lehet) felhasználásával szigetelhető például a tó. A gumifólia (EPDM) vagy lágy PVC fólia esetén jellemzően kisebb leplekből vagy tekercsekből dolgoznak, amelyet a helyszínen hegesztenek össze. Az előre méretre gyártott technológia és a kizárólag helyszíni telepítés között jelentős különbség van a kapcsolódó költségekben és nehézségekben. Ezért javasolják sok helyen az előre készített szövött-HDPE fóliákat. Segítségükkel sokkal gyorsabb a helyszíni kivitelezés és sokkal kisebb a kockázata az időjárásból vagy a helyszíni körülményekből fakadó többletköltségeknek.

Az ügyvezető szerint olyan innovatív technológiákkal, fóliákkal dolgoznak, amelyek kézzel fogható előnyöket jelentenek minőségben és költséghatékonyságban is. A mesterséges víztározóknál azért van szükség a szigetelésre, mert sok esetben nincs megfelelő vízzáró réteg a talajban, a szigeteléssel azonban biztosan megmarad a tározóban lévő víz. A cégalapítás óta több mint egymillió négyzetméternyi fóliát dolgoztak fel, az ügyfelek nagy megelégedésére. Mindez jelzi a megbízhatóságot, a gyorsaságot, a kiváló minőséget és a kedvező árat is, hiszen e nélkül nem jönnének a megrendelők. Márpedig, az utóbbi években megrendelőből sincs hiány, főként a mezőgazdasági termelők részéről nagy az érdeklődés, de az ipari, sőt a lakossági megrendelők sem maradnak el, mondta végezetül Törő Gergely.

Tekintse meg a videót a cégről!

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Nem elég túlélni a tejválságot: három ponton kell új alapokra helyezni a magyar tejágazatot
Manapság ritkán találkozni olyan szakemberrel, aki a problémákra megoldásokat is javasol. Dr. Sziráki Bence, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató-helyettese ilyen ember, akinek koncepciója szerint a magyar tejágazat hosszú távú stabilizálásához három területen egyszerre van szükség változásra: kiszámíthatóbb termelői ár-képzésre és erősebb termelői alkupozícióra, versenyképesebb és magasabb hozzáadott értéket előállító hazai feldolgozóiparra, valamint a magyar tejtermékek iránti tudatos fogyasztói kereslet megerősítésére. A három pillér egymásra épül, ezért egyik sem képes önmagában tartós megoldást adni. Sziráki Bencével beszélgettünk.
Hőstressz és takarmányhiány
Egész Európában növekszik a hőhullámos napok száma - írja a Sustainable Agriculture című agrár szakmai folyóirat. Magyarországon az ezredforduló óta kilenccel nőtt a hőhullámos napok száma, és az emelkedés nem áll meg az előrejelzések szerint. Ennek hatása a gabonatermelésben az idén 2 milliárd euró veszteséget okozhat Európában, Magyarországon 450 – 500 milliárd forint lehet a kár; de elérte az állattenyésztési ágazatokat is.
Aszályos időszakok és vízhiány kezelése korszerű gépekkel
Hatékony megoldások a vízügyi  és környezetfenntartási feladatokra.
Növénytermesztési szolgáltatás - új megoldás a szezonális munkaerőhiányra
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása évek óta a megfelelő számú és megbízható szezonális munkaerő biztosítása. Számos gazdaságban ma már nem a termelési technológia vagy az időjárás jelenti a legnagyobb kockázatot, hanem az, hogy a kritikus időszakokban rendelkezésre áll-e elegendő munkaerő a betakarításhoz, a növényápolási munkákhoz vagy egyéb szezonális feladatok elvégzéséhez.
Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
Komplex üzleti és pénzügyi ökoszisztémát kívánnak fenntartani a régióban
Az Emerston Consulting Kft. a kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújt személyre szabott üzleti, stratégiai és pénzügyi tanácsadást. A cég főbb szolgáltatásai között megtaláljuk a komplex pénzügyi tanácsadást és átvilágítást, a cégértékelést, a hitel- és pályázati tanácsadást, az agrár tanácsadást, valamint a vagyonkezelést és befektetéseket is. A cégalapító és tulajdonos Kovács Viktor Zoltán, aki egyben a cég szakmai arca és stratégiai vezetője. Vele beszélgettünk.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza