A jó magágy kialakításának feltételrendszere

Kategória: Agrárgazdaság, Növénytermesztés | Forrás: (x), 2023/03/06

A csírázás, kelés, valamint a növény kezdeti fejlődése elsősorban a talaj felső 10 cm-es rétegének állapotán múlik.  A későbbiekben, a 35-45 cm mélységű talajzóna szerkezete határozza meg a talaj nedvesség-, hő- és levegőforgalmát, ezen keresztül pedig a gyökérfejlődést. A nagy csoroszlyanyomással rendelkező, új generációs, magágykészítő vetőgépek megjelenésével együtt gyökeresen megváltoztak a magágykészítéssel szemben támasztott követelmények. Ma már nem a vetőgépnek, hanem a növénynek megfelelő magágyat kell készíteni.

A növény számára kedvező magágy alapjait már a tarlógondozás, az alapművelés és annak elmunkálása meghatározza. A talaj nedvességállapotához jól időzített alapművelés, függetlenül annak módjától - azaz, hogy szántással vagy forgatás nélkül végezzük el - alakítja ki a növény számára kedvező és szükséges mélységű lazultságot. Vannak ugyan különbségek az egyes növényfajokra jellemző gyökerezési mélység tekintetében, viszont az a korábbi álláspont, hogy vannak mélyebb művelést igénylő gazdasági növények, míg egyesek a sekélyművelést alkalmazva is sikeresen termeszthetők, már korántsem tartható. Általánosságban igaz, hogy a 35-45 cm mélyen lazult talaj csekély klímakár-kockázatot jelent, azaz biztonságosan alapozza meg a növénytermesztés sikerességét. 

Az alapműveléssel létrehozott lazult talajállapot közvetlenül nem alkalmas vetésre, hiszen térfogattömege, pórustere túlságosan nagy, ezért kellő mértékben ülepednie (tömörödnie) kell. Emellett elő kell segíteni a nedvességkülönbségek kiegyenlítődését és a biológia folyamatok felélénkülését is. Az alapművelés elmunkálása ezért egyengetést, porhanyítást, felület csökkentést és bizonyos esetekben tömörítést (nyári alapművelések) jelent. Az őszi szántások őszi elmunkálása sajnos sok gazdálkodó számára még ma sem gyakorlat. A klímaváltozás enyhébb, csapadékosabb teleket hozott, a kevés hó, viszont az annál több szeles nap miatt fontos a felület csökkentése, a felszín tömörítése nélkül. Kivétel természetesen van, a szél- és vízeróziónak kitett, eliszapolódásra hajlamos talajokat nem kell elmunkálni, ugyanígy a későn, nedves állapotban szántott talajokat sem, ahol az elmunkálás csak tovább fokozná a szántással már egyébként is létrehozott talajállapot hibákat. Alacsony szerves anyag tartalmú, gyorsan ülepedő, de megkímélt szerkezetű talajok omlékonyságuk révén szintén szükségtelenné teszik az elmunkálást, a felesleges talajterhelést. 

A talaj elmunkálhatóságát úgynevezett tenyérpróbával határozhatjuk meg legegyszerűbben. Ha a 20 cm-es rétegből vett talaj morzsálható, akkor az elművelhető. Az ősszel egyengetett talajok táblaszinten egyformán nedvesednek át a tél során, tavasszal így egyformán szikkadnak, ami a nedvesség tartalom szempontjából egyöntetű talajt eredményez. Szántás elmunkálásra még ma is sokan használnak simítót, ami a hagyományos tárcsa mellett az egyik legkártékonyabb eszköz a talajszerkezetre gyakorolt hatása miatt. A simító a barázdaszeletről a szárazabb talajt (főként fagymorzsa) a mélyedésekbe húzza, az alatta lévő nedvesebb részeket pedig elkeni, és ezzel az eltérő nedvesség tartalmú frakciókat összekeveri. Ez a nedvességkülönbség vetésre már nem egyenlítődik ki, így a csírázás feltételei táblaszinten nem lesznek egyformák. 

Amennyiben az alapműveléssel és az elmunkálással kedvező talajszerkezetet hozunk létre, akkor azt a magágykészítés során is tartsuk meg. A jó magágy nyirkos, ülepedett, gyommagvaktól mentes és morzsás szerkezetű. Felül kell bírálni a korábbi álláspontot, miszerint a magágynak „aprómorzsásnak” kell lennie. Fogadjuk el azt, hogy csak a vetés mélységében, a mag körül legyenek aprómorzsák, a felszínen morzsás (2,5-10 mm), kisebb rögökkel (10-20 mm) változó talajállapot minden növény számára elégséges feltételt teremt továbbá felszínvédelmi szempontból is előnyösebb. Az ilyen felszínt a szél nem hordja el, a csapadék pedig nem iszapolja el. A magágyalap legyen tömör, de ne túltömörített, az alatta lévő réteg pedig kellően lazult maradjon, biztosítsa a gyökérzet zavartalan fejlődését. Gyakori magágykészítési hiba a vetés mélységéig kiszárított, elporosított magágy, ami elsősorban akkor fordul elő, amikor a magágykészítés több nappal megelőzi a vetést.

Általános szabály, hogy a magágykészítés mélysége soha ne haladja meg a vetés mélységét! A nem megfelelő eszközválasztás is magágyhibákhoz vezethet, ilyen például az kompaktorok használata nyirkos, nedves talajon, ami sekély - a gyökerezést gátló - tömörödés kialakulásához vezet. Az ilyen típusú eszközök elsősorban finom szerkezetű magágyakhoz, sekély vetésű aprómaghoz, száraz tavaszokon lehetnek megfelelő választás. Nyirkos talajon a pálcás hengerboronával rendelkező kombinátorok jól alkalmazhatók, szármaradvány esetén pedig a forgóelemes magágykészítők is. Nedves talajon az ún. henger nélküli magágykészítők használata javasolt, mert ezek munkája jár a legkevesebb kárral a talajra nézve.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai