A hazai élelmiszer-feldolgozás fejlesztése

Kategória: Vidékfejlesztés | Szerző: Dr. Gergely Sándor, CsC, c. egyetemi tanár, 2014/10/20

Az első európai mezőgazdasági forradalom a 18. században az agrárgazdaság termésmennyiségeinek jelentős növekedését eredményezte. A forradalmi változások a népességszámra voltak a legnagyobb hatással. Mivel a korszakban az élelmiszer-termelés drasztikusan megnövekedett, lehetővé vált az európai népességszám és ezen keresztül a városiasodás mértékének növekedése is, ami végső soron megteremtette azt a népességfelesleget, amelyre aztán az ipari forradalom támaszkodhatott a nyugati társadalmakban.

A mezőgazdaságban piacorientált termelés alakult ki. A USA-ban a farmergazdálkodás, Európa nyugati részén a tőkés bérleti rendszer, a szabad paraszti gazdálkodás alakult ki, míg keleten a poroszutas agrárfejlődés volt jellemző (nagybirtok túlsúlya) és az ezzel együtt járó demokrácia-, valamint társadalmi mobilitási deficit. A 19. században a gépek megjelentek a földeken is. A 20. század elején a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni az univerzális erőgépet, a hernyótalpas, robbanómotoros traktort. A vegyipar sikerei lehetővé tették a műtrágya felhasználását.

Az élelmiszeripar ágazatai:

• malomipar, sütő- és tésztaipar, cukoripar, édesipar,
• növényolajipar, húsipar, tejipar,
• konzervipar, hűtőipar ,szeszipar, dohányipar.
• Az élelmiszeripar jelentősége a magyar nemzetgazdaságban:
• fejlettsége és versenyképessége, valamint a helyi gazdaságban betöltött szerepe miatt alapvető módon befolyásolja kiváló hazai agráradottságaink fenntartható hasznosításának színvonalát;
• fejlettsége és versenyképessége döntő hatást gyakorol az egész agrár- és vidéki társadalomra, gazdaságra és környezetre;
• a megbízható minőségű belföldi élelmiszer-szükséglet kielégítésének alapvető forrása;
• a magyar lakosság egészségi állapotának megőrzéséhez, javításához nélkülözhetetlen a tevékenysége;
• a nemzetgazdaság külpiaci aktivitásának és a külkereskedelmi aktívum előállításának legfontosabb szereplője;
• a vidéki népesség és a hátrányos helyzetű térségek lakosai foglalkoztatásának fontos tényezője;
• a fenntartható vidékfejlesztés döntő fontosságú tényezője, célja és eszköze.

Élelmiszeriparunk privatizációja

Ma már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy 1990 után az energiaipar mellett a hazai élelmiszer-ipari vállalkozások privatizációja okozta a legtöbb kárt és a legnagyobb nemzetijövedelem-kiesést hazánknak. Holott az export fontossága miatt az élelmiszeripar technológiai fejlettsége kiemelkedett a magyar ipar szürkeségéből, élelmiszer-biztonsági állapota pedig nemzetközileg is elismert volt. A privatizáció következtében kialakult állapotra jellemző, hogy a külföldi tőke érdekeltsége átlag alatti a hús- és baromfiiparban, a sütőiparban, a konzerviparban, a száraztésztagyártásban, a szeszgyártásban, a malomiparban, a takarmányiparban. Viszont közel 100%-os a külföldi tőke érdekeltsége a dohányiparban, a növényolaj gyártásban, a sörgyártásban, a malátagyártásban, a cukoriparban, az édességgyártásban, a tea- és a kávéfeldolgozásban, a jégkrémgyártásban, az üdítőital-előállításban. Egyre jelentősebb befolyásra tett szert a külföldi tőke a tejfeldolgozásban, a malom- és takarmányiparban. A külföldi tulajdonszerzés jellemzően messze ár alatt történt, és főként a magyar konkurencia semlegesítését és/vagy a piacszerzést szolgálta. Az eredmény a kevés korszerűsített üzem mellett a piacvesztés, a termeléscsökkenés, és hatvanezer dolgozó utcára kerülése volt. További következmény, hogy 2004-től 2013-ig a belföldi értékesítés 30%-kal esett vissza (Magyarország közép- és hosszú távú Élelmiszer-ipari Fejlesztési Straté­giája 2014–2020).

Az élelmiszer-ipari jegyzett tőke tulajdonosi szerkezetének változása: 2000-ben 61,2%; 2008-ban 47,1% és 2011-ben 60%. Noha a 2000 és 2008 között eltelt 9 év alatt a külföldiek kezében levő élelmiszer-ipari jegyzett tőke aránya 14,1% ponttal csökkent, ám a következő 4 évben újra 60%-ra emelkedett, ami elviselhetetlenül magas arány, különösen annak fényében, amit ezzel kapcsolatban az előbbiekben már jeleztünk.

A hazai élelmiszer-ipari vállalkozások közül a legfontosabbak külföldi tulajdonban vannak.

A bemutatott kedvezőtlen tendenciák is alátámasztják azt a vélekedést, hogy egyre több bizonyíték van arra, hogy a közérdek által nem korlátozott piac is sok kárt okoz. A piaci fundamentalizmus alig okoz kevesebb kárt, mint akármely más fundamentalizmus. A károk minden további nélkül összevethetőek a vallási fundamentalizmus által okozottakkal. (Teljesen biztos, hogy rosszul járunk, ha az 1949-től 1990-ig kívülről (is) ránk erőszakolt állam mindenhatóságába vetett hitet felváltjuk a piaci fétissel. Persze ugyanide jutunk, ha a munka fétist váltjuk fel a tőke fétissel.)

Mert ha a piac mindent megold, akkor hogyan fordulhat elő, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb hipermarket láncában rendszeresen átcímkézik az élelmiszereket?

Ha a piac mindent megold, akkor hogyan fordulhat elő az, hogy miközben a tejtermelő az önköltségét sem kapja meg, és egyre kevesebbet kap a tejért, azon közben a kiskereskedelmi mamutok nem csökkentik az eladott tej árát?

Ha a piac mindent megold, akkor hogyan fordulhatott elő az, hogy a Magyarországon 1990-ben volt 13 cukorgyárból a nyugat-európai gyárvevők tizenkettőt 2009-re bezártak, miközben a saját hazájukban éppen cukorgyárakat építettek?

Ha a piac mindent megold, akkor hogyan fordulhatott elő az, hogy Magyarországon 1990 után a külföldieknek messze áron alul eladott élelmiszer-feldolgozók többségében semmilyen fejlesztés nem történt? Többeket közülük raktárnak használnak a saját országukból behozott élelmiszerek magyar piacon való elhelyezéséhez.

A szerző 2001 nyarán járt szlovéniai tanulmányúton, amikor a szlovén mezőgazdasági minisztérium vezetője elmondta, hogy sem a földet, sem az élelmiszeripart, sem a turizmust nem fogják külföldi kézbe adni, mert ezek azok az ágazatok, amelyek a nemzeti szuverenitást és a hazai jövedelemszerzést a legha­tékonyabban fogják támogatni. Szlovénia így is járt el, annak ellenére, hogy az ország gazdaságában a mezőgazdaság és az élelmiszeripar közel sem játszik olyan szerepet, mint amilyet játszhatna a magyar gazdaságban.

1. táblázat. Az öt legfontosabb feldolgozóipari ágazat részaránya a termelés alapján, %, 2010–2013
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2013

2. táblázat. A három legfontosabb magyar mezőgazdasági/élelmiszer termék exportja,
2011–2012
Forrás: Mezőgazdasági
Statisztikai Évkönyv, 2012

3. táblázat. Kenyér, pékáru, ostya és hasonló termék export-import és egyenleg,
2011–2012
Forrás: Mezőgazdasági
Statisztikai Évkönyv, 2012.

Az élelmiszeripar részaránya a hazai feldolgozóiparon belül

A magyar gazdaságban ugyan a feldolgozóiparon belül 2013-ban az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás – együtt élelmiszeripar – a harmadik helyen volt, de részaránya mindössze 11,1%. Ha ezt összevetjük az Európai Unióban első Hollandia 26%-os részarányával, amelyet a hazainál sokkal nagyobb teljesítményű feldolgozóiparon belül ért el, akkor még inkább kitűnik az, hogy mennyire alul teljesít a hazai élelmiszeripar. Kutatásokkal alátámasztott meggyőződésünk, hogy a hazai élelmiszeriparnak a jelenlegi harmadik hely helyett megingathatatlanul az első pozícióban kell lennie legfeljebb 5–10 éven belül. Ha ez nem történik meg, akkor hazánk legfontosabb gazdasági-gyarapodási lehetőségéről mond le.

A hazai élelmiszeriparnak úgy kell az első helyre kerülnie, hogy közben nem fog csökkenni a jelenleg előtte álló két iparág teljesítménye, sőt a számítógép-, elektronikai és optikai termékek gyártása újra növekedésnek indul.

Az utóbbi években is a feldolgozatlan mezőgazdasági/élelmiszer termékek uralták a magyar élelmiszer-gazdasági exportot. A mezőgazdasági/élelmiszer termékek exportjában első helyén a kukorica, második helyén a búza állt, és kétszeres volt 2011-ben és 2012-ben is. A harmadik volt a baromfihús.

Nyilvánvaló, hogy hazánknak nem az az érdeke, hogy minél több kukoricát exportáljon, hanem az, hogy minél több jó minőségű kukoricát termeljen, azt itthon etesse meg a hazai állattenyésztés során, az így előállított jó minőségű állati termékeket feldolgozva és/vagy konyhakészen szállítsa elsősorban az EU tagállamaiba és persze minden olyan országba, amely élelmiszer termékeink megvásárlására rávehető.

Az is nyilvánvalóan nemzeti érdek, hogy a búzánkat és kétszeresünket ne feldolgozatlan terményként, hanem pékáruként, kenyérként, kalácsként, müzliként értékesítsük a külpiacokon. Ezzel szemben jelenleg az a helyzet, hogy a kenyér, pékáru, ostya és hasonló termékcsoportban 2011-ben 58%-kal, 2012-ben pedig 46%-kal többet importáltunk, mint amennyi az exportunk, tehát ahelyett, hogy mi árasztanánk el a környező országokat és más külhoni piacokat ilyen termékekkel, mi vagyunk a vesztesek.

A hungarikumok és a magyar tulajdonú multinacionális élelmiszer kiskereskedelmi cégek

Az agrár- és élelmiszer-gazdasági hungarikumok a következők: 1. pálinka, 2. törkölypálinka, 3. csabai kolbász vagy csabai vastagkolbász, 4. a magyarországi Tokaji borvidéken előállított tokaji aszú, 5. hízott libából előállított termékek, 6. gyulai kolbász vagy gyulai pároskolbász, 7. szikvíz, 8. kalocsai fűszerpaprika őrlemény, 9. Pick téliszalámi, 10. magyar akác,11. magyar akácméz,12. Herz Classic téliszalámi, 13. makói hagyma.

A 13 agrár- és élelmiszer-gazdasági hungarikum közül 12 élelmiszer. Olyan termék, amely kiemelt figyelmet érdemel a hazai ellátásban és az exportban is. A pálinka, a törkölypálinka, a tokaji aszú, a csabai kolbász vagy csabai vastagkolbász, a hízott libából előállított termékek, a gyulai kolbász vagy gyulai pároskolbász, a Pick téliszalámi, a magyar akácméz, a Herz Classic téliszalámi és a makói hagyma olyan termékek, amelyek nagy piaci lehetőséggel bírnak, de ennek kiaknázásához is szükség van arra, hogy legalább egy-két magyar tulajdonú, multinacionális élelmiszer-kiskereskedelmi cég jöjjön létre és erősödjön meg a következő 5 évben. A sertéshúsra alapozott termékek termelésének növeléséhez alapvető feltétel a hazai minőségi sertéstenyésztés (újra) fejlesztése. Ugyanez a helyzet a makói hagymával, amelynek termesztése oly mértékig visszaesett, hogy feltámasztásához is kiválóan összehangolt stratégiára van szükség. A magyar tulajdonú multinacionális élelmiszer-kiskereskedelmi cégeknek a hungarikumok hatékony piacra juttatása mellett döntő lehet a szerepük abban is, hogy garantálják a legbecsesebb hazai termékek megbízható minőségét, állandó beltartalmát, de a hamisítás ellen is ez jelneti a leghatékonyabb fellépést.

Helyi élelmiszertermelés és helyi fogyasztás

Az 1–3. ábrákon azt mutatjuk be, hogy mi a különbség a helyi élelmiszer-termelés és helyi felhasználás/fogyasztás, valamint a mai multinacionális cégek uralta élelmiszer termelés–kereskedelem–fogyasztás között. A mai szisztémában 6–7 szereplővel kell osztoznia a termelőnek, míg a helyi rendszerben csak a helyi vagy helybe jövő vevővel.

Az 5. ábrán mutatjuk be az élelmiszer-termelés fogyasztói célterületeit.

A nemzetgazdaság szempontjából az 5 szint között fontosság szempontjából nincs lényeges különbség. Sőt, ami a helyben előállított élelmiszerek helyi hasznosítását illeti, nos, azon a téren az első három szint nagyobb fontossággal bír, mint a negyedik és ötödik. A negyedik és ötödik szint viszont olyan exportteljesítményt tesz lehetővé, amely nagy mértékben járulhat hozzá hazánk külkereskedelmi mérlegének javításához.

Élelmiszeripari és élelmiszer-kereskedelmi stratégia

Hazánk élelmiszeripara a legfejlettebb államokéhoz hasonlóan az innovációra támaszkodó szakaszban van, amit az is jelez, hogy mintegy ezerre tehető az évente kifejlesztett új termékek száma.

Mivel hazánk kedvező agroökológiai potenciálja a mainál kétszer nagyobb értékű élelmiszeripari kibocsátást tesz lehetővé, ezért úgy kell a hazai termelési, szabályozási, finanszírozási és kereskedelmi feltételeket kialakítani, hogy ez a potenciál minél nagyobb mértékben szolgálhassa hazánk boldogulását. A magyar mezőgazdaság komparatív előnyei: a kedvező ráfordítás/hozam arány a kiemelkedően jó minőségű élelmiszer alapanyagok előállításában. Egyre sürgetőbb kötelezettségünk ezen komparatív előnyök minél nagyobb arányú hasznosítása az egész élelmiszer-gazdaságban.

Az élelmiszeripart és a -kereskedelmet a világ minden részén, így Európában is és hazánkban is a koncentráció, a multinacionális vállalatok térhódítása jellemzi: valószínűsíthető, hogy a közeljövőben legfeljebb néhány tucat élelmiszer-ipari vállalatcsoport fog működni globális szinten néhány márkanévvel, és a termékek döntő hányada világszerte négy-öt áruházláncon keresztül jut majd el a vásárlókhoz/fogyasztókhoz. Az élelmiszer-kiskereskedelemben mind a forgalomban, mind a vállalatok számában a világgazdaság vezető országai (az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Belgium) a fő „globalizátorok”. Míg az USA cégeinek működési területe még elsősorban az amerikai kontinens, addig az európai cégek döntően Európában vannak jelen. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a célpiacok között megjelent Kína és India is. Ezekből a tényekből és tendenciákból számunkra az lehet az egyetlen következtetés, hogy mielőbb ki kell fejlesztenünk legalább egy, de lehetőleg kettő többségében hazai tulajdonú élelmiszer-kiskereskedelmi multinacionális vállalatcsoportot, mert ezek nélkül teljesen esélytelenként indulunk abban a versenyben, amelyben a hazai élelmiszer-ipari termékeket a maihoz képest legalább kétszeres értékben akarjuk értékesíteni exportra. Erre a célra kiválóan alkalmasak CBA és a COOP cégek. Azonban, ha ez a cél nem kerül a magyar nemzeti stratégia fókuszába, akkor nemhogy elérjük, de meg sem fogjuk közelíteni lehetőségeink valóra váltását ezen a döntő fontosságú területen.

Élelmiszerexport lehetőségeink sokkal jobb kiaknázásához arra is szükség van, hogy az elkövetkező 7 évben az EU-támogatásokból legalább kétezer milliárd forintot az élelmiszeripar és az élelmiszer-kereskedelem kapjon meg, ugyanis az előző 7 évben az élelmiszeripar kifejezetten rossz pozícióban volt ezen a téren is.

A Magyarország közép- és hosszú távú Élelmiszer-ipari Fejlesztési Stratégiája 2014–2020 című doku­mentum a legfontosabb élelmiszeripari célokat a következőképpen határozza meg:

• az önellátás szintjének növelése 120%-ról 150%-ra (exportbővülés);
• az élelmiszerek belföldi forgalmazásának 20%-os növekedése (fogyasztás bővülése és a hazai piacok visszaszerzése);
• a legfontosabb élelmiszerekből a közvetlen értékesítés 25%-os növekedése (rövid ellátási láncok elterjedése)

A fentebb idézett célokat a szerző által bemutatott feltételek teljesítése esetén a magyar mezőgazdaság és a magyar élelmiszeripar képes jelentősen túlteljesíteni. Ez pedig egész nemzetünk felemelkedését szolgálja.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxonFontos változások a földforgalmi szabályokban