A magyar akvakultúra fenntartható módon termel

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: (hajtungy), 2023/03/24

Az elmúlt két évben nemcsak vízhiány, aszály sújtotta az ágazatot, hanem olyan gazdasági környezet alakult ki, ami igencsak megnehezítette a gazdálkodók helyzetét. A költségek – teljesen mindegy, hogy milyen okokból, hiszen már mindenki jól ismeri ezeket - rendkívül megemelkedtek, amit azért nehéz kifizetni, mert az ágazat egyáltalán nem tőkeerős, mondhatni azt is, hogy kicsi a forgótőke az ágazatban. A hazai édesvízi akvakultúrában a tógazdaságok 26 ezer hektáron folytatnak haltermelést, míg az intenzív gazdaságokban sikeresen valósult meg az afrikai harcsa termelése (olyannyira sikeres, hogy az évi 5-6 ezer tonna afrikai harcsatermeléssel Európa éllovasai vagyunk). Az intenzív rendszerek fejlesztésének nagy jövőt jósolnak, mert a tógazdasági haltermelés fejlesztésének egyre komolyabb akadályai vannak, jelentette ki Urbányi Béla. 

Prof. Dr. Urbányi Béla
Egyetemi tanár

A tógazdaságok nem csak termelő üzemek. Igen komoly szerepük van a környezetvédelemben, a mikroklíma javításában, a biodiverzitás fenntartásában, és nem utolsó sorban a turisztikai látványosságok bemutatásában, a horgászturizmus, a horgászati ágazat hallal történő kiszolgálásában. Mindemellett természetesen a haltermelés a legfontosabb feladatuk, de ha nincs víz, akkor hal sincs, és a biodiverzitás fenntartása sem lehetséges. Ha pedig van víz, akkor viszont a halállományokban igen nagy a védett állatok (főként a kis-, és a nagykormorán) által okozott kár, amiért a haltermelők eddig nem kaptak semmiféle kártalanítást. A 2021-2027-ig tartó új uniós támogatási ciklusban a gazdálkodóknak már jár némi, hektár alapú, nevezzük ökológiai támogatásnak, de ez csak csepp a tengerben, mert ezek a támogatások a károknak alig a felét fedezik, fogalmazott a professzor.

A hazai, egy főre jutó éves halfogyasztás igen alacsony, mivel a 6,7 kilogrammal az utolsó helyen állunk az uniós ranglistán. A professzort kissé sokkolta, hogy ennek az alacsony fogyasztásnak a 77 százaléka (!) import termékekből származik, vagyis sokkal több halkonzervet, lazacot, tenger gyümölcsét fogyasztunk idehaza, mint az itthon termelt, kiváló minőségű halfajokból, vagyis pontyból, harcsából, csukából, süllőből, keszegfélékből, amurból, busából és afrikai harcsából. Az itthon termelt hal egy főre jutó éves fogyasztása alig haladja meg a 1,5 kilogrammot. A professzor szerint elgondolkodtató, hogy mi vezetett ide, és miért állunk ilyen rosszul ebben a statisztikában. Az Európai Unió az új támogatási ciklusában az innováció, a fenntarthatóság, körforgásos gazdaság az új vezérfonal, amiről mindenképpen tudomást kell venni. A 2004-es tagságunk óta tapasztalhatjuk, hogy az Európai Unió nagyon jól működő gépezet, persze, hajlamosak vagyunk sok rosszat is mondani ezzel kapcsolatban, de most a magyar akvakultúra ágazatoknak nem szabad figyelmen kívül hagyni az előbb felsorolt vezérgondolatokat.

Ez annál is inkább fontos, mert a nyugat-európai fogyasztók már nagyon is tudatosan veszik le a polcokról a termékeket. Nem elsősorban az árat nézik, mint a magyar vásárló, hanem azt, hogy milyen ökológiai lábnyommal készült az adott termék, mivel a címkéken lévő kódot leolvasva megtudja a termék származási eredetét, a termelési körülményeket. Horn Péter professzor úr készített egy tanulmányt az ökológiai lábnyomról. Ebből a tanulmányból kiderül, hogy a házi kedvenceink, macska, kutya jelentős ökológiai lábnyommal élik az életüket (éves környezetterhelése autók futásteljesítményében kifejezve: km/év). Egy cica lábnyoma 1160 kilométer autózáskor kipufogott gázzal egyenértékű egy év alatt, míg a kutyáé csaknem 2830 kilométer kibocsátással azonos ez az érték. A házi kedvencek olyan magas szintű tápot kapnak, ami az emberi fogyasztásra alkalmas termékek elől veszik el a földterületet. Ami az akvakultúra ágazatot illeti, ott igen alacsony az ökológiai lábnyom – csupán töredéke a házi kedvencekének - mivel természetközeli termeléssel termelik a halat. A tógazdaságok mindenképpen jobb mutatókkal rendelkeznek, mint az intenzív rendszerek, de ez utóbbiaknak sem kell szégyenkezniük az ökolábnyomot illetően, fogalmazott a professzor.

Az akvakultúra ágazat két dolognak nagyon is kitett. A szárazföldi halat sajnos még nem találták fel, tehát vízre van szüksége az ágazatnak. A klímaváltozás miatt nagyon is kérdésessé vált, hogy fenn tudják-e tartani a jelenlegi 26 ezer hektárnyi tófelületet. A legnagyobb kérdés az, hogy milyen áron, és hogyan lehet ezt a termelő területet meg- és fenntartani? A meglévő technológiákat újra kell gondolni, felül kell vizsgálni, hiszen nem feltétlenül kell minden évben ősszel, a lehalászáskor leereszteni a tavakat, mert nem biztos, hogy tavasszal lesz annyi víz, amivel ismét feltölthetik az üres tavakat. Át kell alakítani a technológiát, s igen fontos a levegőztető gépek használata, hogy elegendő oxigén legyen a vízben a halak számára.

A MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete Urbányi Béla munkahelye az idén 12. alkalommal rendezte meg a hazai haltermelők számára a szakmai találkozót. A kétnapos rendezvényen igen sok technikai, technológiai újdonság hangzott el. A professzor szerint a legfontosabb üzenete a szakmai találkozónak az volt, hogy a 21. századi akvakultúrában egy termelő nem tud úgy túlélni, ha nem tudja percre pontosan, hogy mi történik a tavaiban. A digitalizáció, robotizáció az ágazat ajtaján is erőteljesen kopogtat, ezért is kell minél hamarabb ezzel a kérdéssel foglalkozni minden haltermelőnek. A norvég lazactermelők például a lazactetűt már mérnöki precizítással lézersugárral lövik le a ketrecben nevelt lazacról (a Csillagok Háborúja már jelen van a lazactenyésztésben).

Ezt a precíziós gazdálkodáshoz tartozó csúcstechnológiát persze adaptálni, illeszteni kell az 1-1,2 méter átlagmélységű hazai tógazdaságok technológiájához. A professzor szerint ezek a fejlesztések már napirenden vannak, és előbb-utóbb megvehető lesz ez a technológia is. A kérdés az, hogy igénylik-e a gazdálkodók ezt a technológiát? Ha igen, ha nem, erről mindenképpen kell beszélni, és csúnya szóval élve oktatni kell a gazdákat arra, hogy ez az új technológia milyen mértékben javítja a tógazdaság hatékonyságát, jövedelmezőségi szintjét. Az ugyanis a norvég szakember előadásából is kiderült, hogy a digitális eszközök nélkül sokkal gyengébb terméseredményeket produkált az lazactermelés. A kamerákkal, szenzorokkal megfigyelt ketrecekben (egy-egy norvégul mergnek nevezett ketrecben ma már 1 millió lazacot tartanak) a vízminőség ellenőrzése mellett folyamatos információ jön a halak egészségügyi állapotáról, a ketrec ellen cápák által intézett támadások kárairól, a takarmány fogyasztásról, és még sorolhatnánk. Magyarán, egy laptopról, okos telefonról nagyon gyorsan tájékozódhat a termelő a halállomány állapotáról, a sürgős tennivalókról. A magyar akvakultúra ágazat a 2023-2027-es új uniós támogatási időszakban a MAHOP Plusz forrásaiból tudja a fejlesztéseket megvalósítani. A pályázatok között szerepel a technikai, technológiai fejlesztés is, tehát a digitális fejlesztések is megvalósíthatók. Sürgető ez azért is, mert igen nagy a munkaerőhiány az ágazatban, s ezt a nyomást ezekkel a fejlesztésekkel csökkenteni lehetne, fogalmazott a professzor.

A másik olyan dolog, aminek kitett az ágazat, az a takarmány. Látható, hogy a háború miatt egymillió tonna ukrán gabona jött be az országba, amelynek a minősége sok kívánni valót hagy maga után. A tógazdasági ágazat nem eléggé tőkeerős más takarmányozó állattenyésztő ágazattal szemben ahhoz, hogy a magas takarmányárakban versenyt fusson. Fontos volna a teljes értékű takarmányokat, tápokat bevonni a rendszerbe. Ma még nem olcsó ezen takarmányok előállítása sem (például rovarfehérjével, algával dúsított táp), mert viszonylag kis mennyiségről van szó. A jövő az, hogy ezeket a tápokat idehaza fogják gyártani, mert ezekkel a tápokkal sokkal jobb terméseredmények érhetők el, és biztonságossá válik a termelés.

A magyar akvakultúra jövőképe csak pozitív lehet, fogalmazott Urbányi Béla. Az Európai Unióban ugyanis célul tűzték, hogy a 65 százalékos import mennyiségét az Unióban termelt édesvízi hallal kívánják jelentősen csökkenteni. Az EU belső ellátottságát kell megoldani, amiben a magyar akvakultúra ágazatnak is van szerepe. Nem kétséges, hogy Európa-szerte is elfogadott a magyar ponty, az afrikai harcsa kiváló minősége. (Csak zárójelben: az afrikai harcsától sokan az elnevezése miatt idegenkednek, mert azt gondolják, hogy Afrikából származik, pedig ezt a halfajt idehaza, környezetkímélő és fenntartható módon nevelik, és dolgozzák fel.) A ponty esetében a feldolgozottsági szintet kell növelni, több halfeldolgozóra van szükség annak érdekében, hogy a magyar fogyasztók is gyakrabban vegyék az itthon termelt, kiváló minőségű halat. Az akvakultúra ágazat képes a megnövekvő hazai, fogyasztói igényeket is kielégíteni, mondta végezetül a professzor.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai