Erős mezőgazdasággal rendelkezünk

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: SZB, 2014/12/17

– Mindenekelőtt gratulálunk a szép jubileumhoz, és a továbbiakban is eredményes munkát kívánunk az intézet minden munkatársának. Kérem, mutassa be az intézet mai szerepét a magyar agrárstratégia alakításában!

– Az Agrárgazdasági Kutató Intézet ma is azt az utat járja, amin hosszú évtizedekkel ezelőtt elindult, vagyis kutatóintézet és háttérintézmény. Ez azt jelenti, hogy nem egy olyan akadémiai kutatóintézet, amely alapkutatásokat végez, hanem olyan, amely korszerű módszereken alapulva, meglehetősen gazdag információs háttérrel rendelkezve megpróbál olyan eredményeket letenni a magyar agrárium asztalára, amelyek a jövő fejlődését segítik és támogatják.

Háttérintézmény – a kenyéradó gazdánk tehát a Földművelésügyi Minisztérium. Ez abban nyilvánul meg, hogy innen biztosítják a forrásainkat, és ennek fejében elvárják, hogy milyen témákban kutassunk, próbáljunk véleményt mondani a kutatási eredmények alapján. Természetesen ez egy iterációs folyamat, azaz mi is leteszünk javaslatokat az asztalra, a minisztérium azt megnézi, kiegészíti, újakkal áll elő, míg végül aláírásra kerül a kutatási munkaterv. De ez az egész nem azt jelenti, hogy a minisztérium megmondja, milyen eredményeket vár, a kutatási eredményeket illetően tehát teljes a szabadságunk.

– Milyen kapcsolatban áll az intézet az uniós adminisztrációval?

– Az Európai Unióval két területen is nagyon szoros a kapcsolatunk. Egyrészt működtetünk bizonyos kötelező uniós információs rendszereket, ilyen a tesztüzemi rendszer, a piaci árinformációs rendszer, de ilyen a statisztikának néhány eleme is, amely a Eurostaton keresztül Brüsszelbe van becsatornázva. Ezeken a rendszereken keresztül napi kapcsolatban állunk Brüsszellel. Például csak a piaci árinformációs rendszeren keresztül heti 33 alkalommal órára pontos adatközlésünk van Brüsszel számára.

Szoros a kapcsolatunk bizonyos kutatások vonatkozásban is. Vannak olyan projektjeink, amelyeket brüsszeli megrendelésre más uniós tagországok kutatóintézeteivel közösen csinálunk. De rajta vagyunk azon a szakértői listáján is a brüsszeli adminisztrációnak, amely alapján a kandidáló tagországokban végzünk kutatási munkákat, így dolgoztunk már Szerbiában, Koszovóban,Moldáviában, Azerbajdzsánban is.

Ami az intézetet illeti, a fő filozófiánk az, hogy hasznosak akarunk lenni. Mi akkor leszünk hosszú életűek és akkor vagyunk leginkább hasznára az országnak, ha amit leteszünk az asztalra, az a döntési folyamatban hasznosul. Mi az adófizetők pénzéből élünk, amivel el kell tudni számolnunk, mégpedig úgy, hogy nem zárkózhatunk elefántcsonttoronyba, hanem a kutatási eredményeinknek hasznosnak kell lenniük.

– Mint agrárközgazdász is, hogyan ítéli meg a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetét?

– Ez egy nagyon összetett kérdés, amit csak részletekre bontva tudok megválaszolni. Nyilvánvalóan elég sok problémával küzd az ágazat, szerkezeti problémák, növénytermesztés és állattenyésztés aránya, a kertészeti ágazatok visszaszorulása, a foglalkoztatás a kérdései, az átalakulással kapcsolatos bizonytalanságok, az új Közös Agrárpolitikával kapcsolatos bizonytalanságok stb. Összességében mégis azt kell mondanom, hogy jelen pillanatban egy erős mezőgazdasággal rendelkezünk, pénzügyileg, financiálisan erős mezőgazdasággal. Az elmúlt időszakban elsősorban az árhatásoknak köszönhetően fontos változások történtek a pénzügyi hátteret illetően. Stratégiai cikké vált az élelmiszer a világban, és 2007 után bekövetkezett egy élelmiszerár-robbanás a világban. Egyrészt tehát van egy jó árpozíció, másrészt nagyon komoly támogatás is van mögötte. Például az EU-csatlakozás előtt tisztán nemzeti forrásból 210 milliárd forintot fordítottunk támogatásra az ágazatban, most ez 700 milliárd körül van (tehát 3,5-szerese), amiből a nemzeti forrás 100 milliárd alatti (tehát kevesebb, mint fele). Az EU-tagság pénzügyi oldalról tehát nagyfokú erősödést hozott, ami meg is látszik a termesztés színvonalán.

Hogy jelentős pénzügyi háttér van az ágazat mögött, azt az is bizonyítja, hogy ha megnézzük az ágazat betétállományát – az egyéni és társas vállalkozásokét együtt – csak a regisztrált, tehát számszakilag nyomon követhető betétállomány több mint 500 milliárd forint, és ehhez nem tudom számszerűsíteni a zsebben lévő pénzeket, ami szintén mobilizálható. Szerintem jelen pillanatban az ágazat egyik fontos, történelmi lehetősége az, amit ki kellene tudni használni, hogy ezeket a pénzeket mobilizálja az ágazat fejlesztése érdekében. Persze nyilván nemcsak a növénytermesztés, hanem az állattenyésztés érdekében is. Ennek nyilván ezer feltétele van, ezeket a lehetőségeket meg kell teremteni: fejlesztésorientált gazdaságpolitika, egy viszonylag hosszú távú, stabilnak remélt agrárpolitika, vagyis egy bizonyos konszolidáció. Bár nem hiszek abban, hogy 2020 után annulálódnak az uniós támogatások, de az biztos, hogy lesz bizonyos visszaszorulási tendencia.

Magyarországon gyakorta azt mondjuk, nem vagyunk versenyképesek. Ez egészében igaz, de ha megnézzük, hogy milyen a szórás a jók és a gyengék között, a felső 10% és az alsó10% között, akkor azt látjuk, hogy sokkal nagyobb, mint Nyugat-Európában. És a felső negyed-harmad igenis olyan színvonalon termel, hogy akár még versenyképes is tudna lenni a nyugat-európai átlaggal. Tehát nagyon fontos, hogy a közepet – és ezt nem a birtokméret, hanem a termelési színvonalra értem – fölhozzuk fejlesztésekkel, beruházásokkal erre a korszerű szintre, mert akkor tudnánk igazán versenyképesek lenni a nyugattal.

A másik sík, amit ki kell nyitni, az élelmiszeripar kérdése. Ma már nem lehet csak a mezőgazdaságban gondolkodni: „termőföldtől az asztalig”, azaz mezőgazdaság, élelmiszer-feldolgozás, élelmiszer-kereskedelem. Az ágazat legnagyobb problémái az élelmiszeriparban vannak. Örülök, hogy a kormány hosszú-hosszú évek után végre felismerte, hogy az élelmiszeripar területén kell előrelépnünk, bár a hogyanját nyilvánvalóan még meg kell találni.

Valamit tenni kell, mert itt nagyon-nagyon komoly gondok vannak, és ennek a következménye az, hogy az általunk példaként állított országokénál sokkal alacsonyabb az elsődleges, de különösen a másodlagos termékeknek az aránya. Márpedig, ha mi alapanyagot viszünk ki az országból, abban az esetben munkalehetőséget is exportálunk, és alacsonyabb lesz a hozzáadott érték. Ha hosszú távon fenntarthatóvá akarjuk tenni a külkereskedelmünket, ami az elmúlt 4–5 évben sikerágazat volt, és ezt fenntarthatóan akarjuk folytatni, sőt tovább akarjuk fokozni, akkor mindenképpen a feldolgozott termékek előállítási arányának növelése szükségeltetik.

A harmadik blokk a kereskedelem, amit a következőképpen látok: Két területen tudunk eladni, vagy külföldön vagy itthon. Itthon azt mondjuk, gyakran hangoztatja a politika is, hogy ömlik a külföldi szemét be az országba. Van ilyen, de azt gondolom, nem ebből kell kiindulni, mert jönnek be olcsón minőségi termékek is az országba. Tehát inkább a versenyképesség oldaláról kellene a dolgot megközelíteni, és olcsón gyártani minőségi termékeket. Ebben belföldön a lehetőségeink jóval korlátosabbak. Most kb. 30% a külföldi termékek aránya az áruházak polcain, ez optimális esetben leszorítható 20%-ra. Tovább nem, mert továbbra sem fogunk banánt, narancsot, kávét termelni, másrészt az életszínvonal emelkedése egy rétegnél a választékbővítést is megkívánja. Az igazi lehetőség tehát az export, ahol előre lehet lépni, de hangsúlyozom, azzal a feltétellel, hogy a feldolgozott termékek arányát kell növelni.

Gazdasági környezet. Az egyik legnagyobb probléma az ágazatban mindenképpen az – én úgy hívom –rejtett gazdaság, tehát a fekete- és szürkegazdaság meg az összes hasonló. Ezek aránya jóval nagyobb a kívánatosnál, és ez hátrányos helyzetbe hozza azokat a vállalkozásokat, amelyek legális keretek között termelnek. És ami nagyon nagy gond, hogy rontja az egész termékpálya transzparenciáját. Ezen a téren tehát komoly feladatok állnak nemcsak az adóhatóság, hanem szabályozás előtt is. Ugye a legsztereotipabb válasz, hogy csökkentsük az áfát. De azt azért látni kell, hogy az áfacsökkentés nemcsak szándék, hanem költségvetés kérdése is. Másrészt azt is látni kell, hogy ez nem mindig jelenik meg az árakban, mert áfát emelni könnyű, de áfát csökkenteni már nehezebb, ezt a kereskedők a tapasztalatok szerint le szokták nyelni, és az árakban csak egy része jelenik meg. Azonban nem kérdés, ebben az ügyben is lépni kell.

Azt gondolom továbbá, hogy előbb utóbb az adórendszerhez is hozzákell nyúlni, mert jelenleg a mezőgazdasági adórendszer túlbonyolított, nem átlátható. Többféle jogcímen és többféle választható formában léteznek benne jelentős adókedvezmények.

– Mint egy vezető kutatóintézet főigazgatója, hogyan látja a hazai kutatás-fejlesztés jelenét?

– Ha az elmúlt fél évszázadot nézzük, nemzetközi példák bizonyítják, hogy azok az országok tudtak a kor kihívásainak megfelelni a mezőgazdaság területén, ahol magas a kutatás-fejlesztésre szánt forrás. A legjobb példa éppen most Brazília: tudatosan, óriási kutatási háttérrel óriási eredményeket érnek el. Magyarországon az elmúlt 20–25 évben jelentős veszteségeket szenvedett el az agrárkutatás. Különösen a regionális kutatóintézetek, amelyeknek óriási szerepe van egy-egy régió fejlesztésében. A válasz tehát egyértelmű: mindenképpen magas kutatási kapacitással kell rendelkeznie az országnak. Ugyanakkor azt is hozzáteszem, hogy a támogatás fejében komoly elvárásokat is kell támasztani a kutatóintézetekkel szemben. Nem lehet öncélú kutatásokat folytatni, nem lehet nem megkövetelni a teljesítményt. Meggyőződésem, hogy a kutatásba fektetett pénz megtérül, ha azt a kutatást jól menedzselik.

A kulcskérdés szerintem az oktatás. Legelőször is a szakoktatás, ahol nagyon komoly feladatok állnak előttünk. Minduntalan előkerül, hogy nincs elég megfelelő szakember. Gyakran találkozom komoly gazdaságokkal, amelyek egy-egy olyan régióban, ahol egyébként hatalmas a munkanélküliség, nem tudnak megfelelő szakembereket munkába állítani.

Ugyancsak fontosnak érzem a felsőoktatás helyzetét. A felsőoktatásban a mennyiségi képzés helyett egyre inkább a minőségi képzésre kellene helyezni a hangsúlyt. Jelenleg, ha leülnek a magyarországi agrárkarok dékánjai, 23-an vannak. Márpedig 23 helyen minőségi képzést nem lehet biztosítani a hallgatók számára. Egyszerűen nem juthat mindenhová minőségi talajtanos, minőségi ökonómus stb. Előbb-utóbb rá fogunk kényszerülni, hogy tudomásul vegyük, ezen a téren egyszerűen szükség van bizonyos átalakulásra, összevonásokra. Még azt is hozzá merném tenni, hogy az agrárium vonatkozásában felül kellene vizsgálni a bolognai rendszer működését is!

– Köszönjük a beszélgetést.

Néhány dolog, ami bizonyítja, hogy az élelmiszeriparban nagy gondok vannak: Az ágazat eredménye ma alacsonyabb szintű, mint volt 2002–2003-ban, és e mögött is egy borzasztóan erős differenciálódás van, mert most 71 milliárd forint körül van az élelmiszeripar eredménye, de ebből egy vállalt ad 21 milliárdot! A betétállománya is nagyon alacsony az élelmiszeriparnak. Ha megnézzük 12–13 évre visszamenőleg, hogyan alakult az élelmiszeripari tőkeszerkezet, azt látjuk, hogy 2001–2002 környékén volt az összes jegyzett tőkéje a legmagasabb, de ennek kb. 60%-át a külföldi tőke tette ki. 2002 után azonban megkezdődött a külföldi tőke kivonulása az országból, és a grafikon jól mutatja: ahogy kivonul a külföldi tőke, úgy esik az ágazat jegyzett tőkéje. A kivonuló külföldi tőke helyét nem tudta átvenni a hazai tőke. Nyilvánvalóan szerencsésebb lenne az élelmiszeripar stabilitása szempontjából, ha a magyar tőke kerülne túlsúlyba.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai