Az összefogás szükségszerűsége minden szinten létkérdés

Kategória: Agrárgazdaság, Állattenyésztés | Szerző: Hajtun György, 2023/07/16

Dr. Urbányi Béla 
egyetemi tanár

Az utóbbi években rendkívül felerősödtek a hangok arról, hogy a tógazdaságok milyen jövőképet rajzolhatnak meg? A kérdést nem könnyű megválaszolni, mert napjainkban a magyar tógazdaságok küszködnek az elegendő vízellátásért, a hatékonyabb, eredményesebb gazdálkodás feltételeiért, a piaci árak növeléséért, a jövedelmezőségi szint emeléséért. Azt is mondhatjuk, hogy egyáltalán azért folyik a küzdelem, hogy a tógazdaságok folytassák a tevékenységüket, termeljenek halat, és ne szántsák fel a tómedret, és vessék be gabonával, kukoricával.

Két konferencia tanulságai

A választ azért sem könnyű megadni, mert a hazai tógazdaságok haltermelési, technológiai színvonala alig-alig változott az elmúlt fél évszázadban. Márpedig a 21. században egyre sürgetőbb a változás, mégpedig úgy, hogy az Európai Unió támogatáspolitikájában nagy hangsúlyt kapott fenntarthatósági feltételek érvényesüljenek.

A professzor rendszeres meghívást kap azokra a nemzetközi konferenciákra, amelyeken az édesvízi akvakultúra, a tógazdasági haltermelés fenntartható fejlesztése a téma. Legutóbb Lengyelországban zajlott egy olyan konferencia, amelyen a lengyel tógazdasági, intenzív és természetes vízi haltermelők vettek részt. Romániában, Bukarestben május 23-24.-én pedig, az Eurofish nevű, dán nemzetközi szervezet rendezett egy nemzetközi konferenciát, amelyen 13 országból kétszáz halas szakember vett részt. Ez a konferencia kiemelkedően jól sikerült, mert olyan előadások hangoztak el, amelyekből a tógazdasági haltermelők is sok újat meríthettek, függetlenül attól, hogy a haltermelés mely ágáról volt szó. A bukaresti konferencián iránymutatást kaptak a tógazdasági haltermelők is, hogy milyen utat lehetne választani a fejlesztéshez, ugyanakkor a hivatalos kereteken kívül a kétoldalú megbeszélésekre is jutott elegendő idő arra, hogy ki-ki a saját problémájáról, helyzetéről egyeztessen.

A bukaresti konferencián a professzor általános helyzetértékelést adott a közép-kelet-európai tógazdasági haltermelésről. A régió haltenyésztésére jellemző a ponty orientált termelési technológia. Tisztában kell azzal lenni, hogy a pontytermelésben élen járók a lengyelek (évi 22 ezer tonna), a második helyen a csehek állnak (17 ezer tonna), míg a dobogó harmadik fokán a magyar haltermelők állnak (12 ezer tonna). De a román haltermelők is jelentős pontymennyiséget állítanak elő az évi 4 ezer tonnájukkal, s a francia és a német haltermelésben is helyet kap a ponty. A régió haltermelői – ahogy a többi előadásokból is kirajzolódott – ugyanazon gondokkal, problémákkal küzdenek, mint a magyar haltermelők.

A kormorán probléma

Az előadásokból kristály tisztán kirajzolódott, hogy európai szintű probléma a nagy és a kis kormorán, a halat fogyasztó gerinces állatok (vidra, kócsag) igen jelentős károkozása a tógazdaságokban. Ezt a témakört már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Tavaly Magyarországon járt az Európai Tengerügyi Halászat (DG Mare) biztosa, Charlina Vicheva, akivel komoly vita zajlott arról, hogy miért nem kárpótolnak egyetlen haltermelőt sem azért, mert ezek a védett állatok kieszik a tavainkból a halat. Mind a lengyel, mind a román kollégák is elmondták, hogy anélkül nem lehet a tógazdaságoknak jövőképet adni, ha az ilyen mértékű halpusztítást nem kompenzálják a termelőknek. Az Európai Bizottság nem szereti használni a kompenzáció szót a támogatáspolitikájában, ez kiderült Charlina Vicheva válaszaiból is, de a jövőben elkerülhetetlen lesz kárenyhítés címen támogatást nyújtani a haltermelőknek. A bukaresti konferencián a francia előadó is azt sérelmezte, hogy a jelentős károkat az EU nem veszi figyelembe. Franciaországban a 8 ezer tonna pontytermelés 3,5 ezer tonnára esett vissza a kormoránok (vagy nevezzük kárókatonának) jó étvágyának köszönhetően. (Csak zárójelben: A vetési varjak is védettek, de jelentős károkat okoznak a szántóföldi növénytermesztőknek, gazdálkodóknak, ezért a NAK adatokat gyűjt ahhoz, hogy változzanak az uniós jogszabályok, vagyis azt szeretnék elérni, hogy az EB kompenzálja a károkért a gazdálkodókat.)

A kormorán károkozásának jelentős növekedését „segíti elő” a klímaváltozás is. A professzor elmondta, hogy kevesebb a csapadék, tavaly az elmúlt száz éve nem tapasztalt aszály sújtotta a haltermelőket is, a vízhiány miatt sekélyebbek az egyébként sem mély, átlagosan 1-1,5 méteres haltermelő tavak, így a kormorán könnyebben találja meg a táplálékát. A francia előadó azt is elmondta, hogy sokan felhagynak a pontytermeléssel, és inkább importálni fogják a pontyot a tradicionálisan pontyfogyasztó tartományokba. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kormorán ritkítási, kilövési szabályain folyamatosan szigorít az EU, ezzel is nehezítve a haltermelők dolgát. A kormorán helyzetet csak úgy lehet megoldani, ha a 16 uniós tagországot érintő problémát együtt, közösen vetik fel az EU-ban, és ott találnak közös megoldást. Egy ország hangja ugyanis csak igen halkan jut el Brüsszelig, de ha a tagországok Finnországtól Görögországig együtt állnak ki a probléma megoldásáért, akkor már kellő súllyal kell az EU-nak is kezelnie az ügyet, mert a probléma megüti az uniós szintet (ingerküszöböt). Az egyes tagországokban ugyanis egyetlen jelenlegi fellépés sem hatékony a kárókatona ellen, tehát egységes, uniós szabályozásra volna szükség, amiben a kompenzációt is bele kell érteni, mert el kell ismerni a károk mértékét.

Kormorán

A gépesítettség hiánya

A tógazdasági haltenyésztés másik nagy kihívása a műszaki gépesítettség színvonalának nagyon gyenge volta. A mezőgazdasági, állattenyésztési ágazatokban már jelen vannak a hightech berendezések, a precíziós gazdálkodás gépei, műszerei, igaz nagyon drága áron. Egyes helyszíneken, tengeri akvakultúrákban már komoly gépesítettség van, tehát vannak megoldások arra is, hogy a tengeri haltermelésből a tógazdasági haltermelésben is alkalmazható technikákat átültessenek.

Ehhez azonban az is szükséges, hogy az egyes tagországok operatív programjaiban a gépbeszerzést legalább ötven százalékos támogatottsági szinttel, kedvezményes hitelekkel tegyék lehetővé. Csak így lehet modernizálni a tógazdasági haltermelést, bár a hazai üzemméreteket figyelembe véve nem biztos, hogy sokan élnének ezekkel a gépvásárlási lehetőségekkel, fogalmazott a professzor. Az ugyanis tény, hogy a norvég tengeri, ketreces lazactermelés fényévekkel jár a tógazdasági haltermelés előtt mind mennyiségben, mind árbevételt, jövedelmezőségi szintet illetően. Ott van miből fejleszteni, lásd az ún. Hidra telep, amely 70 millió euróba kerül, és egy év alatt 25 ezer tonna lazacot termelnek meg benne. Norvégiában ez a beruházás öt év alatt térül meg.

Ha a tógazdasági haltermelés nem húzza ki önmagát, Münchausen báró módjára a hajánál fogva abból a gödörből, amibe belekerült, akkor annak az lesz a következménye, hogy az európai halpiac gyorsan át fog rendeződni. A román piacon már megjelent a horvát tengeri sügér a ponty kétharmad árában. Egy horvát halkereskedő cég ezt megerősítve elmondta, hogy 14 ezer tonna halat adnak el évente, és már fejlesztik az önálló haltelepüket, ahol évi 6 ezer tonna halat fognak termelni néhány éven belül. Mindez jelzi, hogy a tengeri halak termelésében sokkal nagyobb pénzügyi, kereseti lehetőségek rejlenek, mint a hagyományos édesvízi haltermelésben. A vásárlóerő rendkívül ár-, és szálka érzékeny, ha nagy mennyiségben jelennek meg az intenzív termelésbe vont tengeri halak, akkor azok kiszorítják a piacokról az édesvízi halfajokat, a pontyot, a keszeget, a busát, az amurt stb. is. A magyar piacon még nem érzékelhető a horvát tengeri sügér jelenléte, de ne gondoljuk, hogy ez a termék előbb-utóbb nem fog megjelenni idehaza is, hívta fel a közvetlen veszélyre a figyelmet a professzor.

Költséghatékonyság növelése

A magyar tógazdasági haltermelés önköltség szintje magas. A magyar halak árai éppen, hogy fedezik a magas önköltségeket, mert itthon is magasak a takarmány, az energia, az input anyagok árai, magasak a bérköltségek, az infláció, a vízszolgáltatás ára. Ezek a költségek – igaz más-más szinten – ugyancsak nyomják a haltermelők vállát, de a szerb előadó például azt hangsúlyozta, hogy a tógazdasági haltermelés átalakításának egyik sarokköve a takarmányozás lesz. A hagyományos gabona alapú takarmányozást a táppal történő etetéssel kell csökkenteni, és a tóban lévő természetes tápanyagot, az algát, a planktont jobban kell hasznosítani. A magas takarmányárak idehaza is előtérbe helyezik a természetes táplálék hozamnövelési előnyeit.

Ráadásul, hosszabb távon nem lehet a hektikus gabonaárra alapozva gazdálkodási, üzleti tervet készíteni, ezért kell a tápot és a természetes hozamot jobban kihasználva tervezni a jövőt. Egyébként nálunk a takarmány a költségek 70-80 százalékát jelentik, a dán intenzív telepeken a takarmány esetében 45 százalékos költségtényezővel számolnak. A hazai intenzív haltermelési ágazatban 60 százalék a takarmány költségszintje. A norvégok azonban azt is hozzátették, hogy ők országon belül megoldották a takarmánygyártást, és nem szorulnak importra.

Az előadások között szerepelt a bio vagy organikus haltermelés helyzete is. Az előadó hangsúlyozta, hogy érti a tógazdasági haltermelők problémáját, de éppen a magyar ágazat mutatja meg az előremutató lehetőséget, mivel a magyar pontytermelés 35 százaléka organikus módon zajlik. Ezt a megállapítást a magyar résztvevők nem értették. A professzor az előadás után megkérdezte az előadót, hogy honnan vette ezt az adatot, aki annyiban finomított a mondandóján, hogy a magyar pontytermelés 35 százaléka elvileg lehetne organikus is. Ezzel egyébként már több magyar haltermelő is foglalkozott, de mivel hitelt érdemlően kell bizonyítani, hogy a megetetendő gabonát is organikus módon kell termeszteni, hogy a kemikáliák, szerves anyagok hogyan jelennek meg a tógazdaság vizében, erről az organikus termelésről lemondtak. És az is negatívan hatott a folyamatokra, hogy a biohal árát nem lehet a ponty árának a kétszeresére emelni, mert a fogyasztó nem fogadja el.

Érdekes előadás hangzott el két előadótól is arról, hogy egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a kiskereskedelmi pultokon megjelenő haltermékek származása, elnevezése nem valódiak. Olyan szintű fogyasztói félreinformálás folyik ezen a területen, ami nagy veszélyeket hordoz a halfogyasztást illetően. 

A marketing fontossága

A fogyasztónak nem dolga, hogy jól ismerje a halfajokat, és meg tudjon különböztetni egy pontyot a keszegtől, de ha szembesül egy rossz minőségű hallal (ponty helyett keszeggel), akkor többet nem fognak halat venni. A termék elnevezésének a hamisítása tehát igen nagy problémákat okoz a halmarketing területen is. Egy termék piacra történő bevezetési költségének a felét marketingre költik. Nem elég csak az új terméket menedzselni, hanem azt is hozzá kell tenni, hogy ez miért egészséges, miért jó, miért leszünk ettől egészségesebbek, stb. A marketing egy szakma, amihez nem biztos, hogy minden haltermelő ért is.

Amikor marketingről beszélünk, akkor azt is tegyük a haltermékek mellé, hogy a tógazdasági haltermelésben megvalósult a körkörös gazdálkodás, fogalmazott Urbányi Béla. Ez nem csak marketing szempontból fontos, hanem abból is, hogy az EU nagyobb mértékben elismerheti a tógazdasági haltermelést, mint a fenntartható gazdálkodás, a körkörös gazdálkodás egyik megvalósítóját. De ebben a kérdésben is közös tagországi fellépésre volna szükség, és arra, hogy a pontytermelő tagországok a saját stratégiájukban megjelenítsék ezt a fogalmat. Annál is inkább, mert az uniós bürokraták szerint ez a jövőképe a tógazdasági haltermelésnek, mert ehhez csatolható a munkaerőhelyzet megoldása, a gépesítés fejlesztése, a tavak karbantartása, az iszap elhelyezése.

A jövőkép

Végül szólni kell a munkaerőhiányról is, amely minden érintett tagországban sarkalatos kérdéssé vált. Minden országnak külön-külön saját stratégiát kellene kidolgoznia, de senki nem tudott még ilyen stratégiát felmutatni. És itt megint csak az együttműködés hiányát lehet felróni mindenki szemére, mert a fiatal generáció már egészen másként gondolkodik. A szakmai alázatot, mint ösztönző erőt el kell felejteni, mert a fiatalok 95 százalékának nincsen kapcsolata a haltermeléssel, a hallal. Vonzóvá, divatosan szólva szexivé kellene tenni az ágazatot, de ez csak az anyagi megbecsülés révén jön létre. Dán példát említve, a professzor elmondta, hogy ösztöndíjat alapítottak a fiatalok szakmába történő bevonzása érdekében, mert a tógazdasági haltermelésben a fizikai munkaerő nélkülözhetetlen. A törökök viszont azt is elmondták, hogy náluk már nemcsak török nemzetiségű emberek dolgoznak a haltermelésben. A halászati, horgászati ágazatoknak tehát elemi érdeke az, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a munkaerő helyzet megoldására is.

Ha a magyar tógazdasági haltermelés jövőképét kellene felrajzolni, Urbányi Béla szerint meg kell határozni az alap paramétereit a körforgásos gazdálkodásba illeszthető tógazdasági haltenyésztésnek. Fel kell állítani egy kritérium rendszert, amelyben le kell írni, hogy akkor származtatható a tógazdaságban termelt hal a körforgásos haltenyésztési rendszerből, ha a haltermelő az előírt feltételeknek megfelel, és lényeges, hogy milyen a halhús minősége. S ez azért rendkívül nehéz, mert a termelési feltételek országon belül is jelentősen különböznek egymástól, nehéz tehát egy egységes feltételrendszert kidolgozni. És az állami ellenőrző hatóságoknak is nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk erre az ágazatra annak érdekében, hogy a jelenleg szétaprózott ágazat egységesen tudjon fellépni idehaza és a nemzetköz színtéren is. Az összefogás szükségszerűsége tehát idehaza is létkérdés, mondta végezetül Urbányi Béla.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai