2026. 07. 21., kedd
Dániel
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Tej Világnap: önköltségcsökkenés és fogyasztásnövekedés

Kategória: Agrárgazdaság, Állattenyésztés | Szerző: b.k., 2023/07/18
Címkék: tej

A takarmányárak csökkenéséből adódóan a harmadik negyedévben már jelentősen csökken az állattenyésztők önköltsége, a tejszektor pedig az új KAP időszakában is számíthat a támogatásokra – ezek voltak a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. Országos Szakmai Partnertalálkozójának és a Tej Terméktanács Tej Világnapi, közösen megtartott rendezvényének legfontosabb üzenetei.

A Nemzetközi Tejszövetség 1957 óta ünnepli a Tej Világnapját, amelyet azzal a céllal hirdettek meg, hogy felhívják a figyelmet a tej és tejtermékek számos pozitív élettani hatására, illetve legfontosabb kalciumforrásként betöltött szerepére. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának, amelyet a Tej Terméktanács idén a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. országos partnertalálkozójának keretein belül ünnepelt. 

Több innovációra van szükség

Az erre az alkalomra szervezett konferencián tartott előadásában Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a tejtermék gyártásnak a magyar élelmiszer-feldolgozásban betöltött hangsúlyos szerepét emelte ki, ígéretet téve arra, hogy a szakágazat az új támogatási ciklusban is számíthat az agrártárca segítségére. Erre a fogyasztói szokások változása miatt is szükség van, hiszen a Covid-járvány, majd az azutáni visszarendeződés tapasztalata, hogy felmerültek, majd megmaradtak olyan új igények, amelyek kielégítésére például a tejtermék-gyártóknak is innovatív megoldásokkal kell előrukkolniuk. A helyettes államtitkár itt megemlítette, hogy innovációban Magyarország lemaradt az uniós versenytársaktól, ezért az agrártárca külön hangsúlyt helyez e terület fejlesztésére. Mint mondta, az alapanyag termelésre is jut forrás, hiszen megmaradnak a termeléshez kötött támogatások, amelyek kétharmada az állattenyésztést segíti.

Az elmúlt évben rekordösszeget, 1010 milliárd forintot fizetett ki a kincstár az arra jogosult ügyfeleknek – mondta előadásában Detre Miklós, a Magyar Államkincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési elnökhelyettese, hozzátéve, hogy idén június elejéig is már 672 milliárdot utaltak el a kedvezményezetteknek. A tejhasznú tehenek termeléshez kötött támogatási igényének 99 százalékát már kifizették, a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás benyújtási időszaka pedig sikerrel zárult, mivel 600 kérelem érkezett 358 ezer állatra. 

Tejtermelésben az EU élvonalában a helyünk

A Vitafort árbevételének több mint 50 százaléka a tejszektorhoz kötődik, a cég piacvezető tejelő szarvasmarha-ágazat takarmányozásában – mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója. Beszélt arról, hogy felvásárlási árak az elmúlt öt hónapban 25 százalékkal csökkentek, így még fontosabbá váltak a termékfejlesztéshez kapcsolódó innovációk, és a partnerkapcsolatok fejlesztése. Szerinte Magyarország a jelenleginél kedvezőbb pozícióba kerülhet az európai tejtermelésen belül, mivel nálunk a tejtermelés főként a hatékonyabb nagyüzemekben folyik, és a tejhozamok is az uniós élmezőnybe tartoznak. A Vitafort termelésében az új takarmányüzemük szeptembertől adhat nagy lendületet, amely Közép-Európa legmodernebb ilyen létesítménye lesz. 

A harmadik negyedévben a termelés önköltségében is érezhető lesz a gabonapiaci árcsökkenés – vetítette előre. A tej egy kilogrammra vetített jelenlegi 180-190 forintos önköltsége például mintegy 30 forinttal lesz alacsonyabb. De a sertésnél és a baromfinál is hasonló folyamatok játszódnak majd le: a sertés kilónkénti 730 forintos önköltsége 90-100 forinttal eshet vissza, míg a baromfinál a mostani 510-520 forint után 460-ra csökkenhet az átlagos önköltség.

Fordulatot várnak a fogyasztásban is

A hazai tejpiaci folyamatok az európai trendeket követik, így ami a spot-árakban, majd az uniós átvételi árakban történik, az körülbelül 2-4 hónapos csúszással megjelenik nálunk is – mondta előadásában Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke. Az uniós átlagár január óta csökken, ugyanakkor a felvásárolt mennyiség emelkedik. A tejpiac volatilitását azzal érzékeltette, hogy a hazai tej felvásárlási ára három hónap alatt közel 16 százalékot esett, míg az exportár félév alatt 55 százalékkal esett vissza, miközben a tavalyi történelmi aszály és az intenzív önköltség-növekedése a magyarországi tejfelvásárlás havi szinten 5-7 százalékkal apadt. Várható fordulatra utaló jel ugyanakkor, hogy az olaszországi spot árak május közepétől ismét növekedésnek indultak, és a terméktanács elnöke bízik abban is, hogy megáll a fogyasztás csökkenése is.

Istvánfalvi Miklós beszélt a hazai élelmiszer inflációról, amely szerinte más uniós tagállamokéhoz képest azért jóval magasabb, mert itt meg kell fizetni a népegészségügyi termékadót (neta), a magas áfát, és az extraprofitadót is, amelyet a kiskereskedők egy az egyben ráterhelnek a termékekre. Mint kifejtette, az ársapka sem tölti már be azt a szerepet, amit a kormány szánt neki, mára szétzilálta a piaci kapcsolatokat, és bevezetésének eredeti céljával ellentétben árnövekedést is okozott.

A fogyasztás növekedésének fontosságáról beszélt Szautner Péter, a Tej Terméktanács társelnöke is. Mint mondta, a jelenlegi európai tejpiaci helyzetből az következik, hogy a hazai tejszektor tevőlegesen hozzájárul majd az infláció csökkenéséhez, aminek tisztán piaci okai lesznek.

Ajánlott kiadványokR. D. Kay - W. M. Edwards - P. A. Duffy:
Korszerű farmmenedzsment
Dr. Tóth László - Dr. Bak János :
A minőségi tejtermelés technikája
Dr. Holló István:
A sikeres borjúnevelés gyakorlata
Dr. Szakály Sándor:
Tejgazdaságtan

Ez is érdekelhetiÁtadták a gyomaendrődi bivalytej-feldolgozó üzemetTovábbra is lejtmenetben a termelői árakTakarmányozás a tejelő szarvasmarha tartásban

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Aszályos időszakok és vízhiány kezelése korszerű gépekkel
Hatékony megoldások a vízügyi  és környezetfenntartási feladatokra.
Növénytermesztési szolgáltatás - új megoldás a szezonális munkaerőhiányra
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása évek óta a megfelelő számú és megbízható szezonális munkaerő biztosítása. Számos gazdaságban ma már nem a termelési technológia vagy az időjárás jelenti a legnagyobb kockázatot, hanem az, hogy a kritikus időszakokban rendelkezésre áll-e elegendő munkaerő a betakarításhoz, a növényápolási munkákhoz vagy egyéb szezonális feladatok elvégzéséhez.
Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
Komplex üzleti és pénzügyi ökoszisztémát kívánnak fenntartani a régióban
Az Emerston Consulting Kft. a kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújt személyre szabott üzleti, stratégiai és pénzügyi tanácsadást. A cég főbb szolgáltatásai között megtaláljuk a komplex pénzügyi tanácsadást és átvilágítást, a cégértékelést, a hitel- és pályázati tanácsadást, az agrár tanácsadást, valamint a vagyonkezelést és befektetéseket is. A cégalapító és tulajdonos Kovács Viktor Zoltán, aki egyben a cég szakmai arca és stratégiai vezetője. Vele beszélgettünk.
Szomor Ökofarm: elkötelezett az őshonos fajok és a fenntartható biogazdálkodás iránt
Az elmúlt három és fél évtizedben Szomor Dezső bebizonyította, hogy a természetvédelem és a gazdasági érdekek nem ellenségei, hanem partnerei egymásnak. A Szomor Ökofarm története a Kiskunság szívében, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Apaj környékén indult el 1993-ban, és mára Magyarország egyik legjelentősebb mintagazdaságává vált, itt ugyanis az őshonos állatok tartása a természet védelmével ötvöződik. Szomor Dezsővel beszélgettünk.
A Mesterséges Intelligencia és a baromfiágazat
A Nemzetközi Baromfitanács (International Poultry Council - IPC) idén januárban Atlantában (Egyesült Államok) rendezte meg éves konferenciáját, amelyen Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója is jelen volt. A tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok és az állategészségügyi kockázatok olyan kérdések, amelyeket értelmezni kell, ezért elengedhetetlen az információcsere. Az IPC tanácskozásán széles körű szakmai párbeszéd alakult ki, így a valós információcsere is megvalósult. Csorbai Attilával beszélgettünk.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza